2023.02.24
Bianka
Tegnap is elég dolgos napunk volt, a szokásos baromságokon
kívül amit kiemelnék, hogy miután lefektettük a gyerekeket, Bernát megkérdezte,
hogy szerintem nagy gáz-e, ha robotgépezik? Piskótát akarsz sütni? – Jah – Hát oké
:D Szóval valamikor 8 és 9 között nekiállt piskótát keverni :) Annyira imádtam
:) És a piskótáját is!
Míg kisült, ittunk egy kávét, és megbeszéltük, hogy mit okosodtam a Vekerdy
könyvből.
Egyáltalán semmi elvárásunknak nem kellene lennie a gyerekek felé, egyáltalán
nem lényeg, hogy milyen képességeik vannak, mert pusztán az, hogy szeretjük
őket, szeretettel állunk hozzájuk és megadjuk a lehetőséget arra, hogy fejlődjenek
ez önmagában elég is.
Azt gondolom, hogy ez nem azt jelenti, hogy kisbabaként
kezeljük őket és mindent a fenekük alá rakunk, és nem gondolom, hogy ez azt
jelenti, hogy ha pl tudnak már önállóan eni, inni, öltözni, akkor ezt ne tegyék
meg. Hanem olyan elvárásokról beszélünk, hogy mennyire beszél tisztán, milyenek
a logikai képességei, a lexikális tudása, stb. és plazt, hogy Juliska néhány
logikai dologban félelmetesen gyenge, akkor ne ez legyen a lényeg, és ne is
legyen elvárás, hogy márpedig neki jobbnak kellene lennie.
Ezen felül egyébként fogalmam sincs, hogy hogy kell azt
megvalósítani, hogy semmilyen elvárásom ne legyen, ha a felnti gondolataim nem
helyesek.
Bernát
A mai egy munkás napnak igérkezett
Bár közös a naptárunk Biankával, mégis lett egy kis anomália a szervezésben. Énnekem
munka van beírva, neki meg a nagymamája látogatása, és bár egyszer szóba jött,
hogy ütközés van, de elmaradt a megbeszélés. Így minden próbálkozásom ellenére
a nyakamon maradtak a gyerekek. Vittem őket magammal dolgozni, helló kedves
ügyfél, hoztam két gyereket, is ők itt fognak tombolni és rongálni egész nap.
Hál Istennek, esett az eső ,(amit holnapra igértek a balfasz jósok!) így nem
tudtunk ásni, és ezért a munka elmaradt. Félig-meddig megúsztam a dolgot, bár
holnap ugyanúgy menni kell.
Beugrottam a mamához, vittem neki egy kis piskótát, amit tegnap este sütöttem,
és be is töltöttem házi baracklekvárral. Biztos nem lett finom, mert se a mama,
se a tata nem dicsérte, a gyerekek jó részt megették, de ők mindent megesznek.
Vettem egy szép ásót holnapra, kellet egy új szerszám a nagy munkához!
Most épp altatok, az asszony meg még csavarog.
Nem csak a gyerekekkel vannak bajok, drága öreganyámal is
akad. Miután a gyerekek megettek kéttenyérnyi piskótát, három szelet
almáskalácsot, mondom nekik, hogy nincs több, mert lassan ebéd és akkor nem
fognak enni. Mondom a mamának is, hogy elmegyek, lángost venni ebédre, addig
már semmit ne egyenek! Kb húsz perc, mire oda-vissza megjártam, meg mire a
lángos is elkészült. Mire visszaérek a két gyerek eszi a sajtos stanglit! Hú hát
nagyon lebasztam öreganyámat, hogy direkt meg mondtam, hogy nem esznek már
semmit! - De hát kértek valamit. – Mondom, akkor se adunk nekik, hát te vagy a
felnőtt!!!
Ne legyenek elvárásaid
Nagy tanulmányok… blabla… szóval ne várj el semmit a gyerektől, és majd ő fog
téged utánozni és mittom én. De bazdmeg, négy évesen, ha szarik, akkor húzza
már le azt a k… wc-t. Egy percre hagyod, hogy önálóan csináljon valamit és ez
van belőle, hogy félóráig megy a ventillátor, és persze a wc nincs lehúzva,
tehát dög büdös van az egész lakásban. Mi meg kávézgatunk a padon, mert de szép
az élet.
Bianka
Igen… valahogy valahol meg kellene találni azt az arany
középutat, hogy ne is várjunk el irreális dolgokat, de valahogy boldoguljunk
is. Jelenlegi helyzetünket kicsit szívásnak érzem, mert a gyerekek pont azon a
szinten vannak, hogy bármit megcsinálnak, szuper, örömködjünk egy adagot,
dicsérjük agyon őket, de elvárni nem lehet, mert hát jajj, még csak gyerekek. Dicsérjem
halálra, ha felveszi a cipőjét, de az is rendben van, ha nyafog, hogy nem
tudja, és akkor pattanok és segítek, de ha rászólok, hogy ugyan már, hagyjuk
már a műsort, akkor mások rám néznek csúnyán, hogy túl nagyok az elvárásaim, és
jön a szöveg, hogy más gyerek még öltözni sem tud egyedül. Én meg ezzel nem
nagyon foglalkozom, mert ugyanúgy, ahogy másban sem tudok (és nem is kell)
máshoz viszonyítanom őket, nem marad más, mint sajátmagukhoz viszonyítom őket.
Összességében kicsit azt érzem, hogy ez a felnőtt dolog, meg
ez a gyerekezés is egy szívás. Gyerekként egy csomó mindent nem tehetsz, mert
még kicsi vagy, még nem neked való, még gyerek vagy… majd, ha nagy leszel. És
most, hogy nagy vagyok, most is ugyanolyan keretben vagyok, csak most azért nem
tehetek meg mindent, mert a Vekerdy azt mondja, meg a pszichológus is, meg a
csoportokban is… Gyerekkoromban például ha a felnőttek beszélgettek, nekem el
kellett onnan húznom, és nem mehettem oda a felnőttek beszélgetésébe állandóan
közbe szövegelni, megzavarni őket, de ha olyan beszélgetés volt, kb egyáltalán
nem is foglalkoztak velem és miután beleuntam abba, hogy semmit nem értek, mentem
és elfoglaltam magam. Most, hogy fordult a kocka és én tehetném ezt meg,
sokszor nem szólhatok rá a gyerekre egy telefon közben, mert rögtön jön azm
hogy ugyan már, hát gyerek.
Én ezekkel nem értek egyet. Egyáltalán nem gondolom, hogy a gyereknek minden
alkalommal hallgass a neve, megvan a helye annak, hogy felnőtt társaságban is
egy három éves vigye a show-t… de nem mindig. És akkor vissza is kanyarodtunk
az elvárásokhoz. Ezt sürgősen tisztázni kell, hogy milyen elvárásokról
beszélünk, mert ezzel kapcsolatban még egy nagy káosz van a fejemben.
Jelenleg például dühös vagyok, mikor Julis tárva nyitva hagyott ajtó mellett
nem húzza le maga után a kakát, és hiába szellőztettünk a jó időben délután, az
ajtón belépve mindenhol a szarszag terjeng. Jó étvágyat az uzsonnához…. És
ilyenkor a kedvenc mondatom, ezt el kell engedni. Köszi.
Nekem a legnagyobb nehézségem most szerintem ez. Az
elengedés és az elvárás / nem elvárás.
Papír szerint 5 hónapja vagyok anya. Agyilag kicsit kevesebb ideje, lelkileg
meg szerintem még messze nem 100%. Egy 5 hónapos anyuka ha otthon van az 5
hónapos gyerekével, akkor nem sok elvárása van a gyerekével szemben, mert az
még kb magatehetetlen. Vigyorog, gagyarászik, jó esetben csinálja, amit egy
átlag 5 hónapos gyerek szokott, és anya ennek örül. Mire ennek az anyukának 4
éves lesz a gyereke, addigra ők 4 éve ismerik egymást, és 4 év alatt szép
lassan kialakult, hogy ki mit tud, és mit lehe elvárni.
Nekem anyaként a nulladik perctől jött a tesztelgetés, a határfeszegetés,
egymás tanulása, két kifejlett személyiséggel, akiknek akkor kezdtük az
álarcaikat lebontogatni… és erre nem elég 5 hónap.
A kutyasuliban nagyon sok idő ment arra, hogy a szabadon
engedett kutyák viselkedését néztük. Az oktatók magyarázták nekünk, hogy melyik
kutyának hogy áll a füle, farka, milyen testtartása van, és ez mit jelent. Élő
egyenes adásban tanultuk a kutyakommunikációt, ami óriási segítség volt, és a
mai napig is használjuk.
Jó lenne egy ilyen gyerekben is. Szépen lassan tanuljuk, egyre jobban átlátok a
szitán, felismerem a műsorokat, de jó lenne, egy ilyen élő egyenes adásban is.
Néha kőkeményen elfáradunk ebbe a sok felesleges körbe, hogy a baromságok miatt
felrúgnám, de ugye nem lehet, mert hát gyerek… Csak ezek meg kiveszik belőlünk
az energiát, a lelkesedést és gyakran érzem magam reménytelenül.
Ami viszont egy kicsi jó hír, hogy bár Julis tegnap este
bepisilt, felült az ágyában és mikor észrevettem, felhúztam a függönyét,
kérdeztem, Te mit csinálsz?? – Anya, bepisiltem! –és mindezt majdnam sírva
mondta. VÉGRE! Végre azt láttam, hogy zavarja a dolog! Végre láttam rajta
csalódottságot! Végre azt mondhattam Neki, hogy oké, semmi gond, vegyük le a
pisis cuccokat és adok másikat.
Talán a ma éjjelt megússzuk :)