2023.02.25.

Bianka

Huhhh, mit is írjak a mai napról…?

Vendégségbe készültünk, Bernát pedig dolgozott délelőtt.
Az én délelőttöm egy kis rendezkedéssel, majd kalácssütéssel telt, mikor Bernát hazaért, öltöztünk, készültünk, vettem ki a friss kalácsot a sütőből és indultunk. A  vendégségben kb minden oké volt, nagyon pici nézeteltérések voltak a színházi előadások miatt, mert a gyerekek professzionális módon vezetnek meg bárkit, aki hagyja, és bevallom őszintén, nekem is csak azért van ekkora gyakorlatom, mert első kézből kapom minden nap, de annyira jók a gyerekek ebben, hogy nem csodálom, hogy ezt más elhiszi.
Így történt, hogy Julis megkérdezte az ágyban fekve, hogy oda lehet-e pisilni? (bár szerintem ez egy korábbi eset megerősítése volt inkább, hogy „ugye, hogy nem lehet oda pisilni?” kicsi esélyét látom annak, hogy ez engedélykérés lett volna arra, hogy az ágyba pisilhessen), de volt olyan is, hogy kiöntheti-e Jancsi után a wc-be a bilit, és ÉS, ÉÉÉÉSS!!!! kakilhat-e a bilibe??????????
És akkor úgy naívan igazából arra voltam kíváncsi, hogy miért van még egyáltalán bili a mosdóban??

Kicsit nehéz helyzet volt, amikor Juliska papucs nélkül indult a mosdóba, mert pisilnie kellett, és mindenki mondta a magáét és mindenki mást tartott fontosnak… Én a papucson erősködtem, mert ahol nincs szőnyeg, ott jéghideg a padló, és ismerve Julist, hogy még elmatat minden felé, pont elég arra, hogy felfázzon. A dédi meg rettegve attól, hogy megint a konyha közepén pisilja össze magát, a wc-t erőltette jobban és mindkét tábor támogatói beindultak, így kórusban zengte legalább 4 felnőtt, hogy vegyen papucsot / haladjon pisilni, így csóri gyerek ott állt és nézett tanácstalanul, hogy most mit csináljon.

Nem sokszor kerültem még ilyen helyzetbe eddig, mert mindig csak kívüllálóként személtem ezeket és rendszerint nem foglaltam állást, még akkor sem, ha lett volna véleményem. Nem mindig sikerül magamban tartani, de alapvetően úgy vagyok vele, hogy mindenkinek megvannak a dolgai a gyerekével, és az az Ő dolguk. Nem mindig tetszik, amit másoknál látok, sokszor nem értek egyet vele, de mindenki maga intézi az életét, és mi is a miénket. És ebbe a helyzetben azt gondolom, hogy lehet, hogy a saját szemszögéből igaza volt mindenkinek, de a végszó akkor is a miénk Bernáttal, és akkor is az van, amit mi mondunk.

Összességében nagyon jó volt már kétgyerekes családként menni vendégségbe, és jó volt, hogy a mi gyerekeink is részesei a "gyerekszekciónak". Julissal is már sokkal közvetlenebb volt mostanra a viszonyunk, mint pár hónappal ezelőtt, amikor kb ugyanezzel a társasággal gyűltünk össze ugyanitt, csak akkor még nagyon új volt ez az egész mindenkinek. 

Juliskával a vendégség előtt megbeszétük, hogy mit hogyan illik. Igaz, még csak négy éves, de már azért beszélgetünk erről, én mindig is érdekesnek és izgalmasnak tartottam az illemtannal kapcsolatos dolgokat és a mai napig szeretem. És nyilván nem fogom azt várni Julistól, hogy a párolt zöldborsót úgy egye, hogy a villára szúr pár darabot, de azért az alapokat már most mesélem neki, majd egyszer beérik. Alapvetően Ő olyan kis beles, hogy ami a fogára való, az mérték nélkül zuhog a szájába, egyik falat a másik után. És volt már egyszer-kétszer kicsit kellemetlenebb helyzet emiatt, mert nyilván nem szól rá senki egy kisgyerekre, de amikor eleve csak egy kis tányérnyi sütemény, vagy falatka kerül az asztalra több emberre, akkor részemről nem szép dolog, ha hagyom, hogy a gyerek egye meg az összeset, és senki másnak ne maradjon. Az meg a másik oldal, hogy egy eleve husi kislánynak biztosan muszáj-e teleennie magát mindenféle sütivel minden alkalommal...? 
Megbeszéltük azt is, hogy ha vendégségbe megyünk, a pohár vízen kívül nem illik kunyerálni, nem hozunk kellemetlen helyzetbe senkit azzal, hogy olyat kérünk, amive nem készült, így pl bár várható, hogy a Déditata felvágja a frissen sült kalácsot, azért nem azzal kezdünk neki, miután átadjuk, hogy kérünk belőle, ahogyan a sütis tálat sem vesszük magunk elé az asztalon.

Az ilyen bulikat egy dolog miatt nem szeretem, azért, mert ilyenkor a gyerekek nem alszanak ebéd után. És az ember azt gondolná, hogy nem baj, majd egyszerűbb dolgunk lesz este, de nem… Ezt szakemberek is mondták, de én is ezt tapasztalom, hogy a déli alvás kimaradása csak megnehezíti az utána következő időszakot, rendszerint pont azt, amikor már hazafelé tartunk és otthon vagyunk. Ilyenkor már megy a baromkodás, direkt is hülyülnek, de bénáznak is sokat, Jancsi pl kb 10 percig szenvedett egy zoknival, és mikor mondtam, hogy a vacsi előtt cserélje át a pólót, elkezdte úgy levenni a pólót, hogy a melegítő felsője még rajta volt…
Az esti alvásra meg már olyan szinten túlfáradnak, hogy szinte esély sincs a békés lefekvésre, az egyetlen lehetőség az, hogy nagyokat hallgatok és minden hülyeségnél, nyávogásnál mantrázom, hogy gyerekek…. hogy fáradtak…. hogy nem akarattal ilyenek….. hogy most segítség kell nekik….
Szóval letettem őket, megölelgettem, sikerült ma is elkapni egy „sírásmeghallgatást”, aminél szintén szem előtt tartottam, hogy csendben vagyok, kezeim rajta, ölelem, simizem az arcát, fejét, és szemkontaktus!! – amire Bernát is figyelmeztetett! :)
Igazán büszke vagyok arra, hogy nem lettem Hulk :) Sőt! Egy igazán megértő és kedves lény voltam az este legnagyobb részében. Szerintem. Remélem, ők is így látják :)