2023.03.04.

Bianka

Mai napunk – hogy is mondjam – változó volt.
A délelőttünk jól telt, én is már jobban voltam, de biztonság kedvéért kihívtam Anyát, hogy kicsit gyerekezzen, mert nem tudtam, mire számíthatok ma egészségügyileg.
Karika mama jött, Bernát meg dolgozni ment, és gyors reggeli után mindenki intézte a dolgát, a gyerekek játszottak, zenét hallgattak, én pedig berendeztem az ágy-irodámat és felpolcolt lábbal dolgozni kezdtem.

A délelőtt folyamán lefoglaltam két kirakót Julisnak, mert most már 100 darabos alatt nem adjuk, de azt olyan szinten, hogy löki el a kezünket, hogy ne segítsünk :D
Meg közben eszembe jutott, hogy oké, hogy itt jól elvagyunk, de ettől még nem lesz ovis cipője a gyerekeknek, szóval azt is venni kell, kb most azonnal. Szóval lebeszéltem a randit a kirakós emberrel, majd irányba vettük a közeli plázát, ahol Pepco, Kik, CCC, Deichmann, Tesco is van, szóval valahol csak találok nekik valamit, amit bátran szanaszét rúghatnak, nem horror áron…

És a viszonylag zavartalanul telt délelőtt után lett egy olyan délutánunk, amit nehéz egy szóval kifejezni. „Káosz a két véglet között” – talán ezt a címet adnám neki, ha meg kellene filmesíteni. Volt ebben minden: cuki éneklés, édes gyerek dumák, jókedvű nevetés, elesés, siker, öröm, igazi család-érzés, büszke anya érzés, önbizalom, meg nyávogás, egy kis hiszti, alkalmi süketség, figyelemfelhívás, határfeszegetés, düh. Hogy ez a minden hogy fért bele egy délutánba? Így, hogy kb percenként váltották egymást, és én próbáltam lépést tartani, és aktuálisan jól reagálni, függetlenül attól, hogy az előző percben mi volt. Nem volt könnyű és nem is mindig sikerült.

És most, így este, csak futnak az agyamban a körök, hogy mit hogy kellett volna jobban, mit lehetett volna másképp, ami rossz volt, miért volt rossz (nekem), merthogy a gyerekeknek nem feltétlenül volt rossz, és ami jó volt, miért volt jó, és az bajon a gyerekeknek is annyira jó volt-e?

Szuper volt a plázába úgy menni, hogy nem égtem a hisztik miatt, amiről tudom, hogy megoszlanak a vélemények és tudom, hogy a gyerekkel való kapcsolat a fontosabb, stb… de akkor is égő – szerintem – és tudom, hogy nem kell másokkal foglalkozni, hogy mit szólnak, de azért engem zavarna, hogy mindeni minket néz… na mindegy, ez kifejezetten jó volt, hogy a gyerekek jókedvűen, szabadon, örömmel vonultak a plázában, arra jöttek, amerre mondtuk, nem kellett minden üzletből, meg polc alól kirángatni őket, de látszott rajtuk az élet és, hogy élvezik a helyzetet.
Jó volt, hogy a második üzletben találtunk is cipőt, hogy mindenhol szépen köszöntek, hogy az eladónénik majd’ megzabálták őket, aztán tök jó volt egy kávét és egy limonádét meginni úgy, hogy közben mellettünk játszottak, énekeltek, tényleg jól érezték magukat, barátkoztak másik gyerekkel is, és annyira kedves volt az az egész, na az a rész nagyon jó volt, akkor olyan büszke is, meg boldog is voltam.

Aztán persze Julis vélhetően nem kapott elég figyelmet, vagy nem tudom, de készültünk a szomszéd városba is Sári barátnőmhöz felvenni pár cuccot, és mikor ezt lebeszéltem, mondtam a gyerekeknek, hogy irány a wc, mert az úton nem fogunk tudni megállni. Julisnak már kellett pisilnie, Jancsi is jött velünk, bevették magukat két szomszédos wc-be, aztán hajrá… Dumált mindkettő, nem figyeltem, hogy kinél csurog, kinél nem, de őszintén nem is jutott eszembe, hogy miután kell is, és jöttünk is wc-re, esetleg visszatartja. Kész volt mindenki, wc-ből ki, kabát fel, indultunk, kocsiba be, irány Sári. Még kb két perce jöttünk, mikor Julis bejelenti, hogy pisilni kell. WTF????????? Hát mi az öreganyádat csináltál a wc-n az előbb????? De ő már mindjárt bepisil… (nem, nincs felfázva, mert annak egész nap lennének tünetei, de ilyen nem volt nap közben és azóta sem volt) Hát mondtam neki, hogy akkor tartogatod, mert itt nincs most wc… De, hogy már nagyon kell. Finoman figyelmeztettem, hogy ha összepisilja az ülést, akkor egy pöttyet össze fogunk veszni. Mint kiderült, nem pisilt a plázában, a hóhér tudja, miért, mert ilyen gátlás Julisban nincs, a pláza közepére odaguggolna, ha arról lenne szó, csak most jobb volt megint műsorozni ezzel. Becsszó, néztem a helyeket, hogy hova tudnék úgy leállni, ahol biztonságosan tudna pisilni, de nem volt, hát… mondom… akkor majd Sáriéknál… De borzalmasan dühös voltam rá, hogy már megint ő csinálja itt a fesztivált. Túl egyszerű lett volna csak simán hugyozni a plázában normálisan, fűtött, kényelmes wc-n, aztán csak simán hazaindulni?
Tudom, hogy csak egy pisi… meg Ő csak egy gyerek. De ha olyan figyelmetlen lettem volna, hogy kihagyom a wc-kört, megérteném, még bocsánatot is kérnék, hogy ilyen helyzetbe hozom… de annyira próbálok figyelni, hogy az ilyeneket megelőzzük… és nem.. mindig van valami.

Odaérve Sáiékhoz a ház előtt beszélgettünk, mert  így nem zavartuk meg az állataikat sem, másrészt ugye Jancsi taknyos és ki tudja, mi okból… inkább ne vigyük ezt be zárt térbe, Szóval a ház előtt bandáztunk kicsit. Sári és Marci elmondták a gyerekeknek, hogy a kertbe, a ház előtt nem szabad bemenni, mert ott virágok bújnak kifelé, ne tapossák le. Marci még zseblámpával meg is mutatta nekik, hogy milyenek és hol vannak. A gyerekek mentségére szolgáljon, hogy már sötétedés volt, és a kibúvó növénykék még nagyon kicsik, nehéz őket észrevenni a fűben… de akkor nem megyek bele egyáltalán A KERTBE!!!!! – már ha szót akarok fogadni.
Pár elterelő kör után mindig a kertbe tértek vissza. Marci is, Sári is, én is nem egyszer szóltunk rájuk… Kezdtem dühös lenni. A szomszéd füve, ahol semmi nincs, nem volt érdekes, az autóbejáró, ahol szintén semmi nincs, szintén nem volt érdekes, nekik. Végül csak meggyőztük őket, hogy itt a kocsi körül jó lesz szaladgálni, még beszélek pár szót Sárival. Mikor Jancsi másodjára elesett (az elsőt fel sem vettük, az már alap) a második már rosszabbul esett neki, és azt hiszem, jól sikerült prezentálnom egy sírásmeghallgatást, nem nagyítottam fel, de nem is bagatellizáltam el Jancsi sérelmét, és viszonylag gyorsan meg is nyugodott és akkor nagyon boldog voltam, hogy jelen lehettem neki.
Ezek után Julist is megsimiztem és kértem, őket, hogy lassabban mendegéljenek most már, nemsoká megyünk…  Julis vezetgetni kezdte Jancsit, többször is a kertbe, és akkor komolyan rászóltam, hogy még egyszer bemennek a kertbe, beülhetnek a kocsiba és ott várhatják az indulást.
Megnézték az ablakban a cicákat, majd visszafelé hogy-hogy nem Julis telibe átgyalogolt a kb 15 cm-es levendulán, amire már korábban is felhívtam a figyelmét, és ráadásul még az épület világítása is megvilágította, szóval arra még azt sem lehetett mondani, hogy sötét volt, nem látta… Egyszerűen szart arra, amit mondtunk, és ekkor már rohadtul mérges voltam, így a viszonylag szépre sikerült sírásmeghallgatás után úgy vágtam be Julist a kocsiba, hogy örülhetett, hogy talpon maradt. Na ez már nem volt annyira iskolapélda, de ez meg már nem érdekelt. És persze jött, hogy most már nem taposom le… hát ezt már elbasztad…. – gondoltam, már nem érdekel, mit ígérgetsz.
Hazafelé dühöngtem… Annyira borzalmasan dühített ez a picsa, hogy arra nincsenek szavak.

És akkor a kapcsolódó nevelés alapján most ebben is azt kellene keresni, hogy az én kapcsolatom vele ne csorbuljon. Amikor hazaértünk, nem kellett volna elmondanom ezt az egészet Bernátnak, hogy Bernátnál tudjon tiszta lappal indítani. De most ez komoly? Szóval elvileg az alapján hazaérünk, és minden oké, kapja a csokit, meg a mindent, mintha miden a legnagyobb rendben lenne? Az, hogy elszarja más munkáját, nem érdekli. Az, hogy ezzel anyagi kárt okoz, nyilván nem érti, tehát szintén nem érdekli, az, hogy emiatt az én pofám ég, azt meg kb leszarja. És most azt gondolom (aztán lehet, hogy ha fejest ugrom a tudományba, majd máshogy gondolom, de most azt gondolom,) hogy nem, ez így rohadtul nincs rendben, mert ebben nem csak az volt, hogy eljátszotta, nem csak az volt, hogy nem látta, figyelmetlen volt, hanem ez szándékos volt. És ha arra van esze, hogy szándékosan nem fogad szót, szabályt szeg, akkor arra is legyen esze, hogy ennek következménye van.
Ma az volt a következménye, hogy amit Sáriéktól hoztam, aszalványokat, magvakat, azt mi vacsora után megkóstoltuk, Julis nem. Ő csak vacsorát kapott, az extrákat majd holnap.

Na és akkor most itt ülök 0:25-kor és írok, mert még keresem az okokat. Mert nem jó, hogy Julist bevágtam a kocsiba, nem jó, hogy eléggé lekiabáltam a fejét, hogy a műsort hagyja abba, nem jó, hogy utána nem kapott finomságokat vacsi után. És keresem az okokat, meg, hogy mit lehetett volna másképp.

1, Lehet, hogy a plázában elfáradtak agyilag
2, bár ezt nem gondolom, de lehet, hogy nem volt egyértelmű neki, hogy mik a földrajz határai a kertnek
3, kérdés az is, hogy egyáltalán volt-e benne szándék, hogy a szabályt betartsa, ha volt, meddig?
4, amikor már nem akart szabályt betartani, akkor miért nem?
5, ha esetleg még én is odamegyek és elmondom, neki, hogy mit lehet, meddig, és mit nem, az vajon segített volna-e?
6, nem húztuk-e túl a beszélgetéssel a türelmüket? – Itt jegyzem meg, a beszélgetés a gyerek NEM KOMPATIBILIS. Sehogy! NEM! Ezt akkor sem szerettem, mikor beszélgetősebb barátnőmnek gyereke lett és nem lehetett 3 mondatot beszélgetni mellette, és most sem szeretem. Kedvenc mondatom, miközben anya nyakig a kakában/mosásban/bébiételben/játékban/épp a gyerek magyaráz neki, szóval nem figyel: „mondjad, közben figyelek!” Na ezt biztosan nem mondtam eddig sem senkinek, de ha egy mód van rá, nem is fogom… És ha ilyet mondok valakinek, utaljatok a mai blogra!!! Mert nem, nem figyelsz, csessze meg, ami nem gond, mert ott a gyereked, rá kell figyelned, de akkor ne velem akarjál világmegváltó beszélgetéseket lefolytatni. És ezt eddig is így gondoltam és most is így gondolom, hogy ha a gyerekkel foglalkozom, akkor övé a figyelmem. Ha nem tudok rá figyelni, akkor megmondom, hogy húzzon el innen, mert dolgom van, de nincs lehetőség nagyokat beszélgetni, mert biztosan éhes lesz szomjas lesz, segget kell törölni, kiborít valamit, egyszóval megszakít mindent.
Na szóval lehet, hogy nem most kellett volna beszélgetnünk Sárival. Na nem álltunk neki kávézni… csak pár mondat volt, de ezek szerint ez is sok, gyerekkel még ennyit sem lehet.
7, esetleg a figyelemhiány már megint? Jancsit ugye meg kellett vigasztalni… szóval Jancsinak volt bónusz másfél perce kb, amit Julis irigyelhetett és kellett neki a figyelmem?
8, Lehet, hogy eleve hamarabb kellett volna lépnem… és konkrétabban kiszabni azt a határt, ahol lehet menni, és azt, ahová nem.
9, Technikailag is lehetett volna szebben kezelni a dolgokat, nem bevágni a kocsiba, nem lekiabálni a fejét, de addigra dühös voltam már nagyon. Főleg a szándékosság miatt. Viszont lehet, hogy ha hamarabb lépek, nem leszek annyira dühös. Ő igen, de én nem. És akkor a többi is máshogy megy.

Azt hiszem, ez a 9. pont nagyon fontos.

Más bűnömre nem emlékszem…