2023.03.13.
Bianka
@&%#đ**Ł$@>#.....
Ez volt az éjszakám. Borzasztóan fáradt és dühös vagyok… A
tüdőm szörcsög, kb, mintha megettem volna Chewbaccát, aki minden kilégzésemkor
Han Solo után ordít. Ha sikerül úgy feküdnöm, akkor csak olyan, mintha egy kis
kerregő mini motor lenne a tüdőmben… Eléggé zavar, mert hangos és bármerre
fordulok, bárhogy veszem a levegőt, hallom. Egy pár órás szenvedés után az
bizonyult célravezető póznak, hogy hason fekszem, de a felső testem elég sok
mindennel megemeltem, hogy majdnem 45 fokban legyek. (ez vált be a covid-kor
is.)
Ehhez hozzájön, hogy az egy héttel ezelőtti lábgyulladásom után úgy alszom,
hogy a lábam felpolcolom egy kifejezetten erre a célra gyártott szivaccsal.
És akkor el lehet képzelni, ahogy fekszem hason az ágyban, felső testem is
felfelé, lábam is felfelé, kb úgy nézhettem ki, ahogy az éttermekben az
egészben sült süllőket tálalják, már csak a citromkarikák hiányoztak…
És akkor pár órás szenvedés után, mikor már azt sem tudom,
mit csináljak, végre megtalálom ezt a kitekert pózt, végre nem hallom a
szörcsögést, végre elszunnyadok…. És akkor suttogás: Anyaaaaa…..
Felriadok, mondom, mi az? Csend. Újra kérdem: Julis, mi az? – Anyaaaa, gyereeee,
pisilni kell… - Hát kapcsoljad a lámpádat és menjél… És kapcsolja a lámpáját,
és megy önállóan…
Nem hiszem el… mindjárt sírok… Újabb pár óra szenvedés… 3 óráig nem aludtam
semmit, utána is minden szarra felébredtem. Inkább nem is mondom, mikre
gondoltam.
A vérnyomásom nem tudom, mit csinál, tegnap végig 120, 130
volt a teteje, este, mikor bevettem az esti bogyót, gondoltam, rámérek (miután
bevettem - logikusan) 109/82!!!!!!! Soha életemben nem volt ilyen vérnyomásom.
És akkor már lenyeltem a gyógyszert. Kicsit olyan érzésem volt, mintha 19-re
lapot húznék… Azon gondolkodtam, mennyi az a legalacsonyabb, ami már extrán
gáz, és ha mondjuk beájulnék, azt vajon Bernát észrevenné-e? Végül abban
maradtam magammal, hogy nem gáz, hogy bevettem, mert Bernátnak is azt mondták,
hogy éjszaka hajlamos felmenni a vérnyomás magasra, ezért az esti gyógyszer
fontosabb…
Most megint 117/76, a reggeli gyógyszer nélkül… Délután azért erre rákérdezek,
hogy ilyenkor mi van?
Az is felmerült bennem, hogy a kórházban a 170 és afeletti értékeket vették
alapul, de nekem ugye nem ennyi a vérnyomásom itthon. És az itthoni értékekre
ez a csökkentés már túl sok.
Ma a gyerekekkel is irány a doki… Jancsi ugye a hétvégén
sokszor volt rosszul, lázas is volt, hányt is, még ma is csillog a szeme, Julis
meg köhécsel, amiből nem tudom, mennyi az igaz. Annyit színészkedik, hogy alig
hiszek neki. Bárkinek bármi baja van, az tutira neki is ugyanúgy megvan,
ugyanúgy fáj. Nagyon dühös vagyok ezért a sok kamuzásért, mert csak a mi
dolgunkat nehezíti ezzel is. Így, hogy Bernát is, Jancsi is, én is betegek vagyunk,
azért jó eséllyel Julis sem ússza meg, de nagyon nehéz kiszűrni, mikor hazudik
és mikor nem.
Amikor szimulál, úgy adnék neki valami igazán rossz valamit, meg szúratnék a
fenekébe egy jó nagy szurit, hogy tessék, így szimuláljál… Csak egyrészt nyilván
az sem cél, hogy ha majd tényleg baj lesz (reméljük, nem lesz, de ha lenne)
akkor meg ne lehessen vele mit kezdeni, mert nyilván jobb, ha valaki
együttműködő, másrészt meg persze mindig ott van egy pici esély arra is, hogy
mi van, ha igaz, amit mond?
Most különösen figyeltük, mert gyanús lett, hogy nem pörögnek úgy. És ami még
gyanúsabb, hogy a nagy zabás Juliska nem ette meg a reggelijét. Az is szemet
szúrt, hogy – bár egyébként jól szoktak viselkedni - most a váróteremben különösen nagyon
békésen ücsörögtek. És aztán az is gyanús lett, hogy hazaérve Julis befeküdt az
ágyba, majd eleve csak szendvicset kért ebédre, és még azt sem ette meg. Pár
falat után bejelentette, hogy fázik – szintén gyanús, már csak azért is, mert
most épp őelőtte nem fázott senki. Erre mondtam, hogy legalább egyszer mondana
olyan tünetet, ami az előbbi két percben nem fordult elő másnál. Na most ez
olyan volt. Szóval lázat mértünk és van is láza, szóval a frissen szerzett gyógyszertári
cuccokból kapott is egy adag lázcsillapítót és irány az ágy. Végre beteg!
Boldog lehet…
Megyek én is, mert ahogy apám szokta mondani, sok az
aludnivalóm!
Bernát
Ez az asszony mit össze nem firkált, nem is tudom mikor írta
ezeket.
No nem is tudom, hol vagyok, szóval alvás után csináltam egy kis vajas lekváros
kenyeret és fél szeletet kaptak, Jancsi kis híján elsírta magát, mert bele
kellett harapnia a kenyérbe. Aztán rá erőltettem, kapott egy pohár tejet is, és
már vigyorogva ette. Julis benyomott másfél szeletet és el kezdet hisztizni,
hogy ő már nem tudja megenni, na egy kis ripakodás és az is simán elfogyott.
Jutalomból kaptak egy csokit, és kimentünk egy kicsit az udvarra. Nézegettük a
repülőket, és a galambokat. Majd becsábítottam őket egy kis pókemberes mesére.
Lassan jöhet a vacsi, és a fürdés, meg persze az alvás!
Bianka
Jaja, mindig csak egy kicsit hozzáírtam, aztán hoppá, milyen
sok lett.
A délutánunk kb ugyanolyan kómásan telt, mint eddig, annyi
különbséggel, hogy már a gyerekek sem pörögnek. Igazolást úgy kaptunk, hogy ha
minden oké, csütörtökön mehetnek oviba, ha nem, akkor jelentkezzek. Szóval most
gyógyulunk ezerrel.
Jó volt egy kis csend, hogy kimentek az udvarra, én nem
győzök pihenni, bár egy halvány javulást már észlelek. Gondolom, kint a
gyerekek sem pörögték túl ott magukat, de ilyenkor azért hálás vagyok a kertes
házért. Hiszem, hogy a friss levegő egy csomó mindent megold, ha más nem, már
csak azért is, mert nem a bacitengerben ülünk a szobában. Végre tavaszodik is,
nyithattunk ablakot is hosszabban.
Az udvarról beérve mindenki leadta a rendelést, hogy mit szeretne nézni, és pár
kör pókember után – ami nem annyira győzött meg, indult a Peppa malac…. Jajj… Én
ki is menekültem a konyhába, nehogy kisüljön az agyam ennyi nyekegéstől, meg
hihihi-től… de fél füllel hallani is épp elég volt. Hozzá teszem, meg kell
állapítanom, hogy a Mama malac részéről vannak benne olyan kommunikációk a
gyerekek felé, amiből lehet tanulni, ahogy a gyerekeknek visszajelez, ahogy
jelen van számukra, és hogy milyen türelmes és jókedvű mindig. Kapja be… ilyen
nincs is. Nade! Az egyik rész kiverte a biztosítékot… az, hogy most anyának
nagyon sürgős dolga van, mert holnapra be kell fejeznie – nézhetjük? – persze,
ha nem zavarjátok – mondja ezt a Papa malac… és akkor jönnek a gyerekek, -Mama?
Nézhetünk, ahogy dolgozol? – Igen, persze – Odaülhetünk az öledbe? – Persze,
gyertek! (Ja, persze, életszerű, hogy az ember két gyerekkel az ölében
pötyörészik a gépen, de hagyjuk, nem dokumentumfilm) …Csak ne nyúljatok a billentyűkhöz,
mert fontos dolgot csinálok…. És persze, hogy hozzányúlnak, persze, hogy
szétpüfölik az egészet, szétbaromkodják anya egész munkáját és még a számítógép
is tönkremegy…. És erre mi a reakció? Nem lesz anya mérges, csak kedves hangon
megkérdi papát, hogy meg tudja-e javítani, aki persze egy újraindítással meg is
oldja a problémát, reméljük, anya mentette a dolgait, bár kétlem… És anélkül,
hogy bármi szó esne arról, hogy ezt nem szabad, meg, hogy ez baj, egy nagy
családi játékba fordul át minden, ahol mindenki a gépet püföli és vígan kacarászik.
Ennyit a határidős melóról.
Na és akkor erre mondom azt, hogy ebből akkor mit is tanultunk? Szerintem nem
sokat… Anya még csak szomorú sem volt, és persze, ez egy mese, nyilván nem erre
van kiélezve. És ezért tabu az asztalom, a székem, a gépem, a telefonom. Mert
gyerekként kb ezt így élik meg, mint ez a két disznógyerek. Csak hát azért
vannak fontos dolgok is. Én hasonló helyzetben azért egy pöttyet morci lennék…
Na mindegy, egy pár rész után elkezdődött az ágyba terelési
szeánsz, ami így, hogy betegek, meglepően gyorsan és zökkenőmentesen ment. Mindkettőt
begyógyszereztem, kaptak fújókát is orrba, szájba – szó szerint. Nem minden
tetszett Julisnak, amire rendkívül együttérzően néztem, és mondtam, hogy tudom,
ez kicsit kellemetlen, de hidd el, segít. Közbe azért kicsit kicsit bennem volt
az is, hogy nesze, neked, betegséget akartál? Hát ez ilyen. Nem igazán sajnáltam,
mikor elfintorodott az egyik gyógyszertől. A betegségét sajnálom, és azt is
amikor szenved, de nem bánom, hogy kicsit rossz tapasztalata is lesz, hátha nem
szenzációzik annyit majd.
Szerintem alig várták a 8 órát, mindkettő befeküdt és egy percen belül aludtak
is. Ezt a részt megtarthatnák későbbre is.
Én meg még gyorsan rittyentettem egy krumplistarhonyát, mert
egyrészt azt szívesen eszi mindenki, másrészt holnap nem kell ezzel hülyéskednem,
harmadrészt, meg a szaglásom, így az ízlelésem is, kicsit gyatra ettől a
köhögős, orrfújós hülyeségtől, így ilyenkor, mikor összeomlik a rendszer, nem
árt valami nagyon rutindolgot készíteni, amit kóstolni sem nagyon kell. Holnapi
ebéd is kész, zseniális vagyok. Most beverek egy neocitránt, megetetem a
négylábú bandát is és húzok az ágyba.
Vigyázzatok Magatokra! Fő az egészség!