2023.03.14.
Bianka
Hulla vagyok, de Bernát megszavazta, hogy írjunk. De az
biztos, hogy iderángatom Őt is. Nincs ilyen, hogy kitalálja a melót, én meg
megcsinálom. (Bernát és ide is rángatott a mocsok!)
Jelentem, sokkal jobban vagyok, bár még mindig elég csúnyán
köhögök, az energiám kezd visszatérni, sokkal több erőm volt már ma. Viszont
nem tudom, hogy ez azért van-e, mert gyógyulok a betegségből, ami a gyengeséget
okozza, vagy mert a tegnap esti és a ma reggeli vérnyomáscsökkentőmet nem
vettem be. De az a helyzet, hogy ma reggel is valami 117 volt a teteje, szóval,
arra azért nem találtam indokoltnak. Holnap kiderül, mert ma pörögtem
viszonylag eléggé, mosogattam, mostam, gyereket intéztem, konyhát pakoltam, 2
kg répát reszeltem és vágtam össze a fagyóba. Szóval ha most megmérem, és
magasabb a vérnyomásom és beveszem a csökkentőt és kóválygok holnap, akkor már
tuti ezer 1000%, hogy a bogyóktól szédelgek és akkor újratervezés lesz nyilván.
Remélem.
Reggel Anyával volt egy beszélgetésünk, Bernátnak már híre
hamva nem volt, dolgozni ment, a gyerekek meg még durmoltak, én meg a telómon
pötyörésztem, akkor kezdtünk beszélgetni. Szó esett arról, hogy mennyire tudok,
vagy nem tudok közeledni. Mert idő közben Julis felébredt és anyám javasolta,
hogy vegyem magam mellé fel az ágyba. És igen, mondták, hogy ezek kiváló
kapcsolatépítési lehetőségek, de sokszor nem tudom ezt megcsinálni. Ma reggel
is úgy voltam vele, hogy azért keltem előttük, azért nem feküdtem vissza, hogy
legyen egy kis időm még a csendes magányomban, amire nem kell nekem, hogy ott
dúrja az ágyat még valaki. És egyet kell értenem, amiket mondott anya, azzal
totál egyet értek, csak nehéz sokszor úgy csinálni ezeket, hogy Julisnak minden
cseppenergiám kell, én meg adok, amennyit tudok, de azt érzem, hogy ez soha nem
elég. És ráadásul még annak a súlya is ott van, hogy ha a kapcsolatunk nem jól
alakul, az egyértelműen az én saram, mert hát egy négyévesre nem lehet fogni az
ilyet. Szóval ha nem úgy alakulunk, az az én hibám és akkor ott a nyomás, hogy
miért nem alakulunk úgy, ott a nyomás a gyerek részéről, mert egyszerűen
kiköveteli magának a szeretetet, a simogatást, a törődést, én meg kapkodok és
próbálok megfelelni mindenkinek, csak így épp magamnak nem.
A gyerekek már gyógyulófélben vannak és én erre az
energiaszintre mondanám azt, hogy olyan tartható állapot. Volt játék is, de nem
túl heves, néztek mesét is, és közben nem pörögtek ezerrel, ebédeltünk is,
beszélgettünk is, és egész normálisan beszélgettünk, nem volt közben ökörködés.
Az egész napunk jól telt, nyugisan, és erre megint azt mondom, hogy el tudnám
képzelni, hogy máskor is legyen ilyen, csak betegség nélkül.
Egyszer volt egy kiakadásom, de nem is annyira rájuk, hanem
erre a buzi Peppa malacra. Pfúúú, még egy ilyen agyzsibbasztó izét, mint ez…
Tudom, hogy mese, tudom, hogy gyerekekről szól, gyerekeknek, a gyerekek
szemszögéből és ezen a szinten még nem kellenek nagy eszmefuttatások, de
bocsánat egy Vízipók mesében mennyi értelmes dolog van, érzelmek, problémák, megoldások,
ebben a Peppában meg jajj…. És oké, ez a szintjük (bár szerintem már nem, de
legyen) ezt szeretik.. elfogadom.. Inkább, mint idő előtt a Harry Pottert… de
akkor is… legalább ne kellene hallanom. De nem tudom ezt megtenni, mert bárhova
megyek, mindenhol ott van ez a hülye disznó és a családja, a mindig kedves,
mosolygós mama, aki soha nem mérges, soha, semmire nem mondja azt, hogy ezt nem
kéne, mindenen csak nevet és bármit tönkretesznek a gyerekek, mindenen csak
kacarásznak… Az okoskodó apjukkal együtt, aki elvileg mindenhez ért, de
valójában egy balf*sz… Ha Bernát így értene mindenhez, hozzá se mentem volna. Ráadásul
röfögnek és finganak egyfolytában… (Bernát Remélem nem én rám gondolt a
röfögéssel meg a fingással) Na mindegy, kisül az agyam ettől a baromságtól, úgy
kiakadtam, mire Bernát hazaért, hogy csak nézett.
Bernát
Bár még köhögök és folyik az orrom, de mentem egy barátomnak
segíteni egy nagyobbacska öntöző rendszert elkezdeni kialakítani, ami nem egy emberes
munka. És délutánra meg volt egy kb. garanciális munkám. ami egy plusz
szívességgel kicsit még megcsúszott, így elég későn értem haza. Bár délben
itthon ebédeltem, a gyerekek épp aludtak, tehát nem sokat találkoztunk ma.
Ez észrevehetően egy kis hiányt okozott, mert amikor hazaértem a gyerekek
folyamatosan, meséltek meg magyaráztak. Anya valahogy indokolatlanul felcseszte
magát, amit nehezen értettem, de próbáltam csitítgatni, meg küldeni, hogy menjen
hallgasson zenét vagy valamit.
Beszéltünk anyámmal is, aki sajnos lebetegedett a kölköktől, vagy a gonosz
Biankától, aki a fejébe vette, hogy ő fertőzte meg a világot. Mondtam neki,
hogy mivel a gyerekek össze vissza betegek, épp köhögnek, aztán két napig nem,
és aztán újra láz. Ki tudja, hogy ki mikor és hol szedett össze, és aztán ki
kinek adta át. Nem kell bűnösöket keresni, sajnos ez most egy ilyen helyzet, észrevétlen
lefertőzhetünk bárkit. Az a lényeg, hogy
mindenki jól van és nincs kórházban, nem haldoklik senki.
Jancsinak már nagyon hiányoztam és fürdés után krémezés közben állandóan a
nyakamba kapaszkodott és vigyorgott, mint a tejbe tők. Amikor a dokinéninél
voltunk a váróban egyszer mondta is nekem: Apa én nem vagyok nehéz! Én
kérdeztem, hogy ezt most azért mondja, hogy fel vegyem? És bágyadtan, lázas,
csillogó szemekkel vigyorgott, hogy Igen! J
Hát persze hogy azonnal felvettem az ölembe és összebújtunk, kellett neki az
ölelés.
És Julis szintén, már krémezés előtt is kérdezte, hogy fel emelem és át rakom
az ő ágyába? ( mert a mi nagy ágyunkon állva krémezem őket. És hát persze, hogy
őt is fel kaptam és recsegő derékkal és fájó karokkal de mosolyogva repítettem
az én nagyon nagy lányomat az ágyába.
Persze gyógyszer adagolásnál anyától is bezsebeltek pár ölelést.
Beteges hetünk volt, de ha nehezen is, átestük rajta, innen már csak jobb
lehet, himlő, covid, csók vírus…
Itt a szuper kis szabadnap és csinálhatnám a tetőt, de persze esőt mondanak,
pedig már végre itt a faanyag, itt a lemez is (Hála öcsémnek, aki elhozta
tetőcsomagtartón a négyméteres lemezeket)
Igazából már csak festeni, meg rakni kéne össze a decemberre tervezett tetőmet.
De még várat magára a mocsok!
El vagyok halmozva munkával, és ez a pár napos betegség, még jobban bekavart,
és lassan már megint szombat, vasárnap is dolgozom, hogy mindenkihez oda érjek!
A gyerekek ovija igazából még inkább nyűg, mint segítség, mert nagyon lassan
halad a beszoktatás, és ez a napi két óra nem igazán segít, hogy utol érjük
magunkat. És vannak a fontos dolgok is mit pl. a fodrász, meg a körmös, aki
ugye amíg anyával játszanak, addig apa a gyerekekkel játszik és nem dolgozik,
de ez van, én szeretem a szép anyákat… :)
Na eleget írtam, megyek csucsuzni jócakát!
Bianka
Vacsira Julis kijelentette, hogy szalonnát kér, és a kenyeret
is csigázzam össze… MIVAAAAN?????
Katonákat szeretnél? – kérdeztem, amire igent mondott, nekem ez tűnt
logikusnak. Lilahagymát vágtam hozzá, meg retket, szóval olyan jó kis
parasztosan adtuk elő a dolgot, amihez hozzájött az is, hogy a gyerekek az „Igen”
válasz helyett most előszeretettel mondták, hogy aha, meg ehe… szóval még a
körítés is megvolt. Dinka Jancsi KÉPTELEN megérteni azt az instrukciót, hogy
vegyen be a szájába kenyeret,majd rögtön utána szalonnát és rögtön utána
hagymát. Eszik mindent külön és sipítozik, hogy csíp a hagyma. Mondjuk neki,
hogy ne külön egye, hanem egye együtt a hármat. És képtelen erre. Bevesz egy
darab kenyeret, megrágja, lenyeli, majd egy szalonnát, amivel elszenved, mert
az meg magában nem jó és akkor jön a hagyma, ami meg csíp…
Veszi a szájába a kenyeret, mondom neki, hogy szuper, most vegye a szájába a
pici falat szalonnát. És ott tartja a szája előtt. De mondom, hamm, be… nem.
Ott tartja, eszi a kenyeret gyorsabban… nem érti.
Jó… elvettem a tányérját, felkatonáztam neki a kenyeret, rá a szalonnákat, rá
egy-egypici darab hagymát. Tartom neki, hogy így kapja be, erre: De miért
segítesz???? – Azé, bammeg, mert nem érted, amit mondok és nem szeretném
felcseszni magam, olyan jó volt ez a nap eddig, ne rontsuk el.
Na és akkor nagy nehezen bement az agyába, és elkezdtek fogyni a katonák. Erre
megint néz, hogy csíp… Kérdem, hogy úgy etted, ahogy odatettem? – Nem – Ettél külön
hagymát? – Igen – Hát.. az csíp… :D Ne egyél külön hagymát. :D
Aztán még ettünk hagymát mindenhez, mindennel…
Bernát meg hamarabb végzett, és elindította a Karib tenger kalózai filmzenét,
mire Jancsi veszettül bizonygatni kezdte, hogy ez nekik való mese. Julis
felszívódott, Jancsival ketten maradtunk és miután gyorsan végigpörgettem az
agyamban, hogy a jelenetek nagy része inkább nem való nekik, csak meséltem a
zenére, hogy milyenek a kalózok és mit csinálnak a tengeren, gondosan kihagyva
a sztoriból a gyilkolászást, maradva a vitorláknál, és a kincseknél és a
végtelennek tűnő, hullámzó tengernél.… :)
És ünnepélyesen megígértem, hogy amint lehet és akkorák lesznek, én leszek az első,
aki minden ilyen filmet majd megmutat nekik, kalózosat, meg Alient, meg Harry
Pottert… csak nőjenek fel annyira, hogy már lehessen.
Julissal meg a betegségről beszélgettünk mert persze neki
fájt reggel a torka, de vígan beszélt, énekelt, evett, ivott, miden gond
nélkül, képzelhetjük, mennyire fájt az a torok… Viszont ennek kapcsán fény
derült arra, hogy tetszik neki a gyógyszer. Szerintem az a kis felszippantó is,
amivel kapják, de a láz- és fájdalomcsillapítónak valami epres, szirupos íze
van, és Ő arra hajt… Mondtam neki, hogy akkor keresünk valamit, ami legalább ennyire
jó és akkor nem kell betegnek lenni, hogy kapjon finomat…
De egyébként nem beles…. :D
És most egy szép nap zárásaként fejest ugrom az ágyba, hogy
mihamarabb kiderítsük, kóválygok-e holnap a bogyóktól :)