2023.03.31.

Bianka

Tegnap este jól belekarcoltam a melóba, majdnem éjfélig dolgoztam, akkor hagytam rá, de a nagy részét megcsináltam annak, amit terveztem. A blogra így nem maradt idő. Megállapítottam, hogy a munka, a gyerekezés, az intézkedés, a háztartás, az énidő, a kapcsolati idő nem haverok. Én még nem tudtam megcsinálni azt, hogy ezek közül minden flottul menjen. Döntenem kell, hogy melyikben vagyok benne jobban, és valami tutira csorbul. Tegnap este úgy döntöttem, hogy az egészség, a pihenés rovására csinálok meg dolgokat, mert ráadásul a munkám és a gyerekek sem férnek össze.

Évek óta itthon dolgozom, és mindkét vonal, amiben dolgozom olyan, hogy a hiba nem engedhető meg. És ebben egész jó is voltam mindaddig, míg a gyerekek nem jöttek. Pontosan és szépen dolgozom és erre büszke is vagyok, de a gyerekek mindig megzavarnak közbeszólnak és emiatt síkideg tudok lenni. És az még a kisebbik gond lenne, ha csak ideges lennék, de az utóbbi pár hónapban annyit hibáztam, amennyit az 5-6 év alatt összesen sem. Ez borzasztó.
Az egyetlen szerencsém, hogy a hibáim nagy részét vagy Bernát, vagy én hamarabb észrevettük és még kiküldés előtt tudtam korrigálni, de sokszor történt, hogy más feliratot tettem a táblára, mint kellett volna, és emiatt az egészet újra kellett csinálnom. Az igazán ciki az volt, mikor egy karácsonyi ajándékot készítettem el rosszul, két hibát is vétettem benne, és az volt a szerencsém csak, hogy helyben, személyes átvétel volt, így mindent térítés nélkül újra csináltam az egészet, megírtam mindent… és kiderült, hogy még abban is volt hiba!!!!!! Annyira égett a pofám, hogy arra nincsenenek szavak… És nem mondhatom minden egyes ilyen után, hogy hát igen, örökbefogadtunk két gyereket és a figyelmem kicsit százfelé van… Nem takarózhatok mindig ezzel.
Szóval a hibákat elkerülendő, nem dolgozom akkor, amikor a gyerekek itt vannak, így marad az ovis idő, - ami hála Istennek már hétfőtől még hosszabb lesz!!! – vagy az alvásidő… (este is).

Tegnap, - csütörtökön - egyébként a hetem csalódása történt meg. Én azt gondoltam, péntek van…. Folytassam?... Azt hittem, ügyes vagyok, végig vittem a hetet, nem is veszekedtünk sokat, a kölköket elvittem, elhoztam az oviból és kész, vége, itt a hétvége, holnap lehet kicsit aludni.
Na peeeeersze… Még hátra volt a péntek. Majdnem sírva fakadtam.

Na de, mára már tényleg vége. Megvolt a hét. A rossz hír, hogy Jancsi taknyos, nagyon. A napokban picit csordogált az orra, de nem volt vészes, de mára az óvónő szólt, hogy ha ez hétfőn is ilyen lesz, nem jöhet. Fasza…

Tegnap – csütörtökön – ha jól emlékszem, egyetlen mélypontunk volt. Amikor kijöttünk az oviból, ment ki előttünk egy nagymama a gyerekkel, de annyira előttünk, hogy mi még bent a folyosón vltunk, mikor ők már a kapu fel tartottak, ők ugye haladtak, nyitották a kaput, az én két kölköm meg ki a kapun…. Na ott eldurrant megint az agyam, rájuk ripakodtam, hogy ezt hogy képzelik???? Visszazavartam őket és elgyakoroltuk, hogyan is kell kijönni az ovi kapuján. Előszőször is bevárjuk egymást, másodszor meg akkor léphetnek ki, ha én azt mondom.

Ezt letárgyaltuk, hazaentünk, alvás.
Délután volt egy kis feladatom, egy papírt el kellett vinnem itt az egyik utcába, + Karika mama szerzett cipőket, azt is kihozta, és mi meg előtte elszaladtunk boltba. Azt terveztem, hgy mindezek után a busz végállomásán találkozunk Karika mamával, és míg mi dumálunk kicsit, a gyerekek játszhatnak.
Mikor odaértünk a papírleadós helyre, már jöttek is kifelé, szinte csak kiléptem a kocsiból és már köszöntem is el, beülök, Jancsi azzal fogad, hogy Juliska kikötötte a biztonsági övét…. Na ez nálam zéró tolerancia. Nincs ilyen. Nem érdekel, hogy kicsi, meg gyerek, meg majd megtanulja. Nem… Ilyen nincs. És már sokszr megbeszéltük, hogy nem köthetik ki magukat, csak ha mi engedjük.
Julissal megbeszéltüka dolgokat, megkérdeztem, tőle, hogy tudja-e mi a szabály? Tudta. Megkérdezte, hogy kikötheti magát? Nem… Mondtam, hogy kikötheti magát? Nem… Akkor?? Szóval mondtam Neki, hogy ha ennyire jól ment a kikapcsolás, akkor a bekapcsolás is bizonyára jól fog menni, szóval hajrá. Szenvedett vele… Rövid.. Hát igen, kell rajta húzni… Húzott ki sokat, de mire bekötötte volna, visszacsúszott. Visszacsúszik!! Hát igen…. ezért kell megfogni a felső szárát, mikor én is kötöm be…  De nem tudta becsatolni…. Leálltam az utca végén, elővettem a telefonom, mondom, én ráérek… Még mindig szenvedett, elindultam. Az az igazság, hogy hagytam szenvedni, mert mindig túl egyszerű, hogy megcsinálja a balhét, aztán mi meg megyünk utána rendezni a dolgot. Szóval ilyen eseteknél, amikor nyugodtan szenvedhet, mert ráérünk, akkor szenvdjen csak nyugodtan. Hozzáteszem, hogy ez egy kiskertes környék, itt-ott irdatlanul rossz utakkal, szóval a száguldozás kb lehetetlen, én is kb 7 km/óra sebességgel haladtam. Nem is akartam többel menni, ugyanis, néha kicsit belementem gödrökbe is. (direkt) Aztán mikor a kisasszony elkalandozott, nyomtam egy satuféket, és megkérdeztem, hogy haladunk? Ezt egy pár alkalommal megcsináltam, néha megkérdeztem tőle, hogy jó-e így? Meg, hogy nem kellett volna-e inkább bekötve maradni?
Sajnos a főútig nem sikerült bekötni magát, így nyilván megálltam és bekötöttem, miközben elég szúrós szemekkel elmondtam neki, hogy nincs ilyen, hogy önállóan kiköti magát, kötelező mindig megkérdezni… Büntiből csak Jancsit vittem be a kisboltba, Julis egyedül a kocsiban várt.

A játszótéren már béke volt, örökké nem lehet haragudni. Cukik voltak, jött egy ovis társa, akivel elszaladgáltak a virágos réten és szedték a virágokat, hintáztak. Ma reggel pedig kb egyszerre értünk az oviba, a kislány, Bogi hamarabb ment be a terembe, így Juliska lelkesen cserélte a cipőjét, mert Ő már a BARÁTNŐJÉHEZ akart menni! :) Édes pofa! Mit tesz egy óra közös játék :) This is the beginning of a beautiful friendship!

Ma kotortunk hazafelé ovi után, mert Apuci telefonált, hogy hamarosan érkezik és a kollégáját is hozza, gondoltam, hogy fáradtak, éhesek lesznek, szóval igyekezni kellett az ebéddel.

A gyerekeknek szoktam vinni egy kis meglepit az ovi utánra, kis kekszet, gumicukrot, valammi apróságot, ma 1-1 db oreot kaptak.

És hát a napfénypntja: Juliska és a kaki kapcsolata.

Neki mindig van valami, amin szenzációzni lehet, ma éppen bekakilt. Az nem derült ki, hogy alvás közben történt, vagy már ébren volt, mert a sztori tbbféleképpen is elő lett adva… de nem csak egy kicsi beszaladt, hanem úgy rendesen egy teljes adag landolt a bugyijában. Szóval Bernát elkészítette a kávét, és beszélgettünk… volna…. helyette a fiúk kimentek, én meg kimostam a szarból a lányt. Király volt… Még jó, hogy nem ebéd közben volt ez a kis műsor, mert kb oda is raktam volna mellé amit megettem addig.

A délután viszont annál jobb volt, sokat voltak kint, de alapvetően jól telt az egész délután, és az este is, még vár rám egy nagy adag mosott ruha hajtogatás, szóval nem is húzom sokáig a szövegelést :)