2023.04.02.

 Bainka

A hétvége nem az, amikor legjobban tudunkblogot írni, pedig sokszor volna miről.

A mai reggelünk is jól indult … volna… Furcsa, milyen törékenyek nálunk a dolgok, hogy mennyi minden múlik pár percen, a különbség annyi, hogy az egyik verzióban Jancsi csendben marad, a másik verzióban dübög, ugrál, zörög, hangosan beszél.

Barnát hamarabb ébredt, bár még Juliska és én is aludtunk, Jancsi kétszer kérdezte, hogy lehet-e játszani. Bernát próbálta csitítani, meg, hogy halkan játszon, addig Ő kiment, kávét készített nekem és a gyerekeknek és pár szem nápolyi kíséretében hozta befelé. Az volt a terve hogy kávéval ébreszt minket, majd készít egy cifra reggeit Ez volt az egyik verzió, helyette a valóság az, hogy Jancsi ugrált, táncolt, dübögött, hangosan beszélt és mászkál minden felé. Bernát dühös lett ettől és én is, mert a hétvége az, amikor kicsit lehetne pihenni, ha hagynának. És persze, udom, szinte látom magam előtt, a gyakorlott anyukák együttérző „hát igen, ez van” arckifejezését, meg tudom, hogy a kisgyerekek nem robotok, akiket ki lehet kapcsolni… de attól még szarul esik, ha nem úgy kelek, ahogy jó lenne, miközbn tudjuk, hogy a másik oldalon, mi mindent megteszünk azért, hogy az Ő napjuk jól induljon.  Hála Istennek meg tudjuk tenni azt, hogy időben, szépen kelhetnek, aludhatnak eleget, nem kell hajnalok hajnalán kelni, sütétben botorkálni a buszra. Ébredhetnek jó kis zenékre, kapják a reggeli „kávét”, aztán mosdó, öltözés, hajcsinálás Julisnak és irány az ovi. Kb 8 körül érkezünk oda. Fogalmuk sincs, mennyire jó dolguk van. És persze, megint bejön az, hogy nem kell ezt az orruk alá dörgölni, meg ez nem ilyen oda-vissza játék, nem azért keltem szépen, mert Ő is szépen ébreszt engem, de akkoris van bennem egy ilen érzés. Ezt én annak a számlájára írom, hogy nálam még nem százas ez az anya-gyerek viszony. Én még zokon veszem ezeket.

Egyébként utána reggeliztün kés mentek ki az udvarra.

Bernát egy kis maszek munka után jött haza kocsit takarítani, én pedig a finomságokat készítettem, mert ma Házas Hétvégés alkalmunk volt, amikorra minden pár süt-főz valami fincsiséget. Erre készültem délelőtt. A gyerekek minden kavics, fűszál és pókdarabka miatt berohangáltak, hogy megmutassák, nem, nagyon ment át nekik, hogy anya főz, nem tud folyamatosan pókot nézegetni, ezért finoman figyelmeztettem őket, százhetvenszer, hogy nem, nem tudok most kimenni, nem tudom most nézni…. Sajnálom is ezeket egyébként, mert kicsit van bennem egy para, hogy mikor lesz az a pont, amikor elmúlik a lelkesedésük és azt mondják, anya úgy sem nézi, nem érdekli, nem megyek már be. Sajnálnám, ha ez így lenne, ezért próálom ezt egyensúlyban tartani. Igyekeztem sok folyamatot az étkező asztalnál csinálni, így mikor bejöttek, ha a kezem nem is volt szabad, de legalább a szemkontaktus megvolt, és ha nem is nagyon érdekelt a huszadik kavics, azért igyekeztem lelkesedni, mert nekik fontos ez.

A nyitott ajtónál hallottam minden szavukat. Jöttek-mentek a biciklikkel, köröztek az udvaron, mentek bevásárolni, vagy a másik verzió, hogy Julis énekelt.

Emlékszem, mikor én kicsi voltam, milyen biciklim volt. Háromkerekű. Mentem a mamáménál az utcán és én is dalolásztam. Az utca köveinek a repedései megvannak fejemben, de azt már csak a sztorizásokból tudom, hogy az egyik Jean-Michel Jarre számot énekeltem.
Julisnál most ment az Ess eső, ess… majd a Süss fel nap, a Bujj, bujj zöld ág, és az Orgona ága, barackfa virága…. aztán az valami hülye halandzsába megy át, gondolom, még nem tanulta meg és hozzáköltött valamit.

És akkor írom a következő 15 másodpercemet kb. Komolyan… ez nem volt több 15 másodpercnél. Ilyen a női agy:

Hm… Orgona ága… ez már nagyon tavaszi! Ezt tanulják az oviban? Tök jó! Orgonák… de várom már. Hogy is van? Ejj de rég volt… éneklem magamban gyorsan: Orgona ága, barackfa virága… Üzenik az ágak, lombok… nem, ez még nem itt van. Baszki, hogy van? Bejön, megkérdezi, mit mondok? Bocs, elfelejtettem? Durva lenne… Szedjem már össze magam….
Orgona ága, barackfa virága, öltözzetek új ruhába, Anyáknapja…. ééééés már bőgök is. Az már anyák napja… Atya ég! Ez egy anyáknapi dal! Jajj, Istenem… még soha nem voltam ennyire érintett a másik oldalon. Közben megy a dal a fejemben tovább…
Üzenik az ágak, lombok, légy Te mindig nagyon boldog Édesanyám! Wááááááááá…. bőgök… Édesanyám… totál elérzékenyülök. Anya vagyok ennyi év után, villanásra elképzelem a gyerekeimet, ahogy virággal a kezükbe jönnek.. még jobban bőgök… elhatalmasodik rajtam az érzése, majd ugyanolyan gyorsan fagy le a minden érzelemaz arcomról: nem is vagyok az „édes” anyjuk…. Dehogynem… hát örökbefogadtam őket, oké, nem én szültem, de már a papírokon is ez van, hogy én szültem, szóval de… az édesanyjuk vagyok. Baszki….
Közben úgy bőgök, hogy potyog a könnyem a mosogatóba. Atyaég! Mondja valaki, hogy nem lesz az oviban ünnepség! Hogy bírom azt ki? Na nézzük: Orgona ága…. wáááááááááááááá… Nyugi már, ez csak egy dal. Jó… anyáknapi, de csak egy dal. Még el sem értünk az Édesanyám részhez. Wáááááááááááá…… Bőgök. Légy Te mindig nagyon …. wááááááááááááááááá…. Bassus, ezt így hogy? Vizualizálom, ahogy az ünnepségen minden anyuka elmorzsolja a kis könnycsepjét…. én meg zokogok. Hangosan, szörcsögve, taknym nyálam egyben… Nézik majd, ezt a hisztit, ugyan már… És nem fogják tudni, mennyi minden van ez az egy szó mögött. Az előző évek, az elmúlt 7 hónap….
Basszus, nincs ünneplőjük!