2023.04.04.
Bianka
Rendívül „boldog” vagyok….
Pénteken az utolsó momentum az volt az óvónénivel, hogy
Jancsinak folyik az orra és ráadásul zöld, ami kijön… és ha ez így marad, akkor
hétfőn nem mehet oviba. Hétvégén kúráltuk, vitamin, minden, hétfő reggelre már
majdnem rendben is volt, mire Julis kezdett taknyosodni, ráadásul neki is zöld
volt, szóval esélytelen lett az ovi. Király. Annyira örültem, hogy végre egész
napra mennek, hogy végre tudok normálisan, csaknem teljes munkaidőben dolgozni…
Na peeeersze.
De egyébként meg majd kiugranak a bőrükből, alig lehet őket lelőni, azon kívül,
hogy taknyosak, semmi bajuk, de ez épp elég arra, hogy megint itthon
boldogítjuk egymást.
Tegnap így egy kicsit laza napunk volt, délelőtt kint az
udvaron voltak, minden fennakadás nélkül. Jancsi félelem érzete nulla,
semmilyen bogártól, hernyótól nem írtózik, ami egyrészt király, másrészt meg
kicsit veszélyes, mert nem minden állat szereti, ha csesztetik, és ha
megszúrja, megmarja, megcsípi, megharapja, az nem lesz kellemes élmény, de ezen
kívül meg nagyon cuki, hogy jön be, két ujja közt összecsípve valami – már nem
él – és hozza be, hogy anyuci, ez mi? Tudja a hóhér… mondanám, de hát ilyet
gyereknek nem mondunk, szóval kitörő érdeklődéssel fordulok oda, hogy vajon
milyen ízeltlábút hozott? Mindent behoz, megmutat. És még gyíkot nem is
találtak, még most kezdenek indulgatni, na az lesz majd buli, mert a gyíkok
harapnak… Ők sem szeretik, ha csesztetik őket :D
Dél körül elszaladtunk a boltba, és az ebédjükért, közben
lemondtam a hétre a kajájukat, amit jól el is rontottam, jó kis fennakadást
okozva a rendszerben.
A boltban nagyon cukik voltak, a Coopba mentünk, ahol vannak alacsony, kicsi bevásárlókocsik,
direkt gyerek méret, így mindkettő vehetett egy-egy kis kocsit, és tolták.
Köszöntek mindenkinek, meg dumáltak végig, én meg élveztem, hogy nem nekem kell
cipekednem, cserébe gondoskodtam arról, hogy amiből kettőt veszek, abból
mindkét kosárba kerüljön egy-egy darab.
Persze nem kerülhettük el a pékség részt, ahol egy-egy csokibevonatos fánkot
vettünk, majd irány haza ebédelni. Brutál finom bablevest kaptak a kölkök, meg
mákos tésztát, amit Juliska még anno a legelső alkalommal szeretett, majd pár
hét után nem szerette, majd mikor következőre bizonygattuk neki, hogy nem
szereti, csak azért is szerette és megevett belőle két tányérral… Szóval most
nem kérdeztem, kiszedtem nekik, azt szevasz…. Persze, most a fele után már nem
szerette, és kezdődött a műsor, hogy a fánkot kéri :D Végül megette a tésztát
is, pedig nem erőltettem, csak szimplán nem foglalkoztam a fánkos témával, de a
boltban azt ígértem, hogy ebéd után kaphatják meg, természetesen álltam a
szavam. Ahogy kibontottam Juliska rázoomolt a fánkra, a szemei, az arca szinte
elváltozott, kb megszűnt számára a világ, csak a fánk létezett és ő… Ahogy
nyújtottam felé, utána nyúlt és úgy kapta el, olyan gyorsan húzta a szájához és
harapott bele, mint a filmekben, mikor valaki már napok óta nem ivott és kap
egy pohár vizet. Félelmetes volt. Csak néztem, olyan volt, mint aki egy hete
nem evett. A döbbenettől szólni sem tudtam, nem láttam még ilyennek, de még
filmen kívül élő embert sem láttam így viselkedni. Az első falat majdhogynem
rágás nélkül ment le, akkor szóltam neki lassan, normál hangerőnél halkabban,
hogy „Juliskaaa…. nyugi… nem veszi el senki… Az a fánk a Tiéd, csak a Tiéd,
senki másé….” Jancsi még a mákostésztát nyammogta, Julis majdnem betolta a
csokis fánkot, elkezdte nézegetni Jancsi fánkját is, így folytattam is a
mondatot: „ahogy ez pedig Jancsié, senki másé…. És ha Jancsi úgy dönt, hogy
most nem kéri, akkor sem lesz másé, majd megeszi később.”
Ma délelőtt pedig belém állt az ütő, hogy „nem lesz bót” és
kb mindenünk van, a tojások úgy fogynak, mintha azzal dobálnák egymást, szóval
ebben a szeles, havas, zimankós teles áprilisi szép időben útnak indultam a két
gyerekkel bevásárolni. A közepesen nagy boltban haladtam a tempómban, a
gyerekeknek szabály, hogy nem nyúlhatnak semmihez, csak, ha kérem. Szoktam is
mondani Nekik, hogy ebből tegyenek a kosárba, vagy valamiből, de az még kicsit
bajos, mert egy csomó dolog nehéz nekik, a kocsi széle magas, belül mély,
szóval csak olyat lehet a kezükbe adni, aminek nem baj, ha dobálják, ebből meg
azért nem annyira sok van, de azért néha akad. Még alakul, hogy melyik a jobb
taktika, ha előttem mennek – akkor látom őket, ellenben nehézkes a haladás,
mert megáll, nézelődik, és folyamatosan instruálnom kell, hogy menjen, most
erre, most arra, most álljon meg, stb. Ha én megyek elől, mit egy falkavezér,
az gördülékenyebb, mert könnyebb azt az egy szabályt észben tartani, hogy engem
figyel, arra megy, amerre én. Ellenben akkor nem látom őket minden pillanatban
és a mai világban már ez egyre kevésbé engedhető meg. Nem is részletezem. Arról
nem is beszélve, hogy ott is simán meglehet, hogy nem néz előre, és lever
valamit… Sajnos az, hogy mellettem jöjjenek, nem mindig kivitelezhető. Na
mindegy, ez is részletkérdés, lényeg, hogy bevásároltunk, aztán hazairányoztuk
magunkat, ahol Bernát meg már várt minket, melegítette az ebédet :)
Azt vettem észre, hogy ezek a kiruccanások, - bár sokszor
vannak konfliktusok – mégis előrébb viszik a kapcsolatot, építenek bennünket. :)
Sétálni is készülök menni velük, de ebben a hideg szélben
nincs az a pénz, hogy én önként kimenjek. De ha elmúlik, megyünk majd a háztömb
körül :)
Bernát
Újra itt, kicsit elvették a kedvem az írogatástól.
No… sokat dolgoztam, mint mindig, de azért a gyerekekre is volt némi időm, ha
más nem, a fürdetés.
Kezdhetném a panaszkodást, mert mind a két mordori troll intézte a napot
rendesen, de leszarom!
Szóval Jancsival hintáztunk, összebújva, kérdezett egy rakás
alig érthető dolgot. Julis, bár szétesett alatta a bicikli, de nem érdekel.
Szóval ma bekentem az arcán a kipirosodást, meg a kezén a kiszáradást. A
délutáni alvás után kaptak egy tejszletet, és kimentek a hurrikánba, játszani. Ültettünk
Bonsai-t, apának új nyugtató hobbija van: egy koszos vödörbe ültettem egy
bokrot, amit körbe díszítettem kövekkel, gombákkal, meg miegymással. A bokrot megmetszettem
és kidrótoztam, most éledezik az udvaron.
Tegnap kimentünk az utcára biciklizni, és jót játszottak, még gyakorolni kell a
gödrök kerülgetését, de mankókerékkel már egész jól száguldoznak.
Ha kicsit jobb időnk lenne, lehetne kertészkedni, meg nagyon szeretném már a
tetőt is összedobni.
De közeleg a húsvét, buli hátán buli, remélem, kapnak egy csomó csokit, amit
apa majd kicsit kóstolgat…
Bianka
Nem tudom, írtam-e már, hogy megyek pszichológushoz. De nem
ahhoz, akit elsőre írtam.
Gondolkodtam, mérlegeltem és nem önzőség miatt, de arra jutottam, hogy először
magammal kezdem. Julis és én köztem már alakul a kapcsolat. Oldódunk,
csiszolódunk, alakulunk, de vannak dolgok, amiket nem tudok még mindig
megtenni, és ehhez kell segítség.
Sok helyről hallom, olvasom, hogy a gyerek biztonságérzete, érzelmi biztonsága
a legfontosabb, ha az megvan, akkor minden más jön. És én sokszor nem tudok
biztos támogató közeg lenni számára / számukra. Ezért kezdem magammal a sort,
hogy mihamarabb az lehessek és akkor szerintem ez csomó problémánk megoldódik.
Közben hallgatom Vekerdy előadásait, olvasok Jo Frost-ot, hallgatok felnőtt
lelkizős könyveket, nézegetek Facebookos csoportokat, ahol a kapcsolódó és
kötődő nevelés eszközeit ismerem meg, követek a Tiktokon több gyereknevelős, és
érzelmi intelligenciafejlesztős embert. Nem akarom keverni a szezont a
fazonnal, de igyekszem szélesíteni az eszköztáramat. Valahogy nem érzem azt, hogy
fejest akarok ugrani egy irányzatba és a többi hülyeség, hanem megtartom
azokat, amikkel tudok azonosulni és hatékonyan meg tudom valósítani. És
hamarosan kidolgozom a Vekerdy – Jo Frost – kapcsolódó/kötődő alapokra
helyezett Bianka-módszert, kiadok egy könyvet és meggazdagszom :D
De mindezek előtt azért megpróbálom megkeresni saját
szememben a gerendát, amiben remélem, hogy segíteni fog a pszichológus és akkor
én leszek a gyerekeim legszuperebb anyukája :)