2023.04.07.

Bianka

Arra vágyom, hogy reggel úgy ébresszem a gyerekeket, mint a katonaságnál. Ordítok, hogy ébresztő, verek valami fém edényt merőkanállal, és közben rúgdosom az ágyaikat.

Az éjjel kb 3:30-tól kb 5-ig nem aludtam….
3:30
Épp az egyik oldalamról a másikra fordulok, mikor fél szemmel látom, hogy kint ég a villany. Odanézek, Bernát itt fekszik mellettem, betippelem, hogy Jancsi ekkora ász, hogy egyedül kimegy. Úgysem alszom azonnal, hallgatom az eseményeket, minden rendben van-e, telnek a másodpercek, már a wc-lehúzásnak kellene jönnie, de nem... Szipogást hallok, találgatom, hogy csak takony, vagy sír… Sír… Mi a picsa van már megint? Mit kell egy wc-n éjjel sírni? Jancsi, Mi a baj? – kérdezem – Kakiltam – édes faszom és akkor ha most tök véletlen nem veszem észre, hogy kint vagy, reggelig ott sírsz a wc-n? Komolyan nem értem ezt. Ügyes, már teljesen önjáróan megy éjjel a wc-re, szerintem ez überkirály! És akkor megakadunk egy ilyenen. És nem értem, miért. Lilláéknál még nem tartott itt, tehát ők nem szidhatták le emiatt. De mi sem bántottuk soha ilyenért. Bármi baleset volt, szó nélkül kapott új pizsit, aztán irány az ágy.
Azt azért megbeszéltük, hogy mit kell ilyenkor csinálni – Hangosan szólni! – És ha nem válaszol senki? – Akkor még hangosabban szólni, hogy felébredjünk!
Lerendeztem, irány az ágy. Én is visszafeküdtem, már épp aludnák, mikor hallom, mozgolódik, rugdalózik… nem szokott. Kérdem, mi a baj, Jancsi? – Nem jól áll a takaróm. – Kapcsolom a villanyt, hogy lásson valamit, bár neki is van lámpája, de hagyjuk… Megigazítja, elhallgat. Kérdem, most már oké? – Igen. – Jó, akkor alvás…
Épphogy elaludnék, megint rugdalózik… de a másik is. Felkelek, hát látom, hogy Julis kitakarva félmeztelen ott balettozik az ágyban, Jancsi meg a takarójával szenved megint – vagy még mindig… Odamentem, megigazítottam, Julisra is rászóltam, hogy még nagyon alvás van, aztán aludta… volna… de addigra teljesen kiment az álom a szememből, szóval hallgattam, ahogy a kis család békésen szuszog.

Ma nem nagyon voltunk összehangolódva, Hulla voltam, úgy keltem, nem esett jól az az éjszakai szünet, Bernát dolgozni indult, előtte készítettem egy gyors reggelit.

Délelőtt az udvaron voltak, majd én is összeszedtem magam és elindultunk , vettünk kenyeret, meg egy két apróságot, illetve beszereztem az egyik gyerek laptopot.

Én ugyanis itthon dolgozom, bármit is csinálok, szinte mindenhez kell a laptop, de erről indítom a zenéket, a meséket, és mivel a gyerekek első sorban minket utánoznak, így adja magát, hogy Julis sokszor laptopozni akar. Minden könyv, aminek van kemény borítója, az laptop, legyen kicsi, vagy nagy. Felnyitja, kitámasztja, és azon pötyörészik és mondja: Én most laptopozok!
Szóval felmentem a marketplace-re, és vettem két gyereklaptopot 1500 Ft-ért. Egyikért Karika mama ment el, másikat meg én vettem át ma délelőtt. Elem egyikben sem lesz, mert örülök, hogy végre kiiktatjuk lassan az összes csipogó szarságot a házból, szóval bocsika, de ez sem fog csipogni.
Van egy vezetős játék, kormánya van, meg sebességváltója, ad ki motorhangot, dudál, meg néha mondja, hogy tütűűű…. Aztán meg németül énekli a ABCDÉFG-t…. már akkor utáltam ezt a játékot, mikor anyósoméknál Timi és Tomi játszottak vele… Annyira örültem, hogy kicsit nagyobbak lettek, kinőtték… Hát nem megörököltük?????? Nem ugrálok a német nyelvért, de nem lenne ellenemre még ez sem, hogy németül beszél, ha lehetne érteni… De nem lehet!! No mindegy, a lényeg, hogy saaaajnos kifogyott az elem és nincs is itthon másik…. (de van, de csssss…..)
Szóval nem lesz hangja a laptopoknak sem. Az egyik angol és román nyelvű, a csaj kérdezte is, hogy azt ugye láttam???? Nem baj? Mondom neki, nem :D Nem lesz hangja… felőlem héberül is lehet…

Bernát

Rájöttem, hogy kötelezően négyen lettünk, és ez van!
Volt olyan, mikor megkérdeztek, hogy ez, meg ez lesz és, hogy neked ez jó-e? És te rávágtad, hogy igen, persze, ez jó lesz, és aztán nem lett annyira jó…

Készül a vacsi, a gyerekek épp örjöngenek a szobában, hangosak, nevetgélnek, nem tudok mellettük sem gondolkodni, se videót nézni, mindent lelöknek az ágyról, taposnak a játékokon, és közben ellökik egymást és Jancsi sír, mert fáj neki. Én kívülről hallgatom, nem szólok közbe, mert ha mindig közbe, vagy rá szólok, akkor állandóan csak veszekedhetnék velük. Inkább hallgatok, igen kicsit sír, majd legközelebb vigyáz, az élet nagy tanító. Nem egészséges ez a közöny de estére már elfogy az energiám, ők meg még most pörögnek fel! (*1)
Hirtelen jöttek az életünkbe a gyerekek és szerintem hatalmas probléma, hogy nem tudom, nem tudjuk, hogy mit lehet elvárni egy ekkora gyerektől. Nem értjük, ha elmondjuk, hogy nem tapossuk le a virágot akkor másnap mért tapossa ki? Nem értem, ha rászólok, hogy anyát az este nem hagytátok aludni, és most pihenne egy kicsit, addig ti itt az udvaron halkan játszatok, nem kell óbégatni hangosan, csendbe már, anya alszik, csend legyen…Akkor mért kiabálnak??? ott állnak egymás mellett!

Nem szabad panaszkodni, mert én akartam, szükségünk volt erre a két gyerekre, mert nélkülük veszélyben volt a házasságunk. (*2) És tudom mindenki frászt kap, ha úgy írom, hogy a gyerekek hoztak össze újra minket, de ez nem is igaz, a gyerekek hiánya kezdte ki a házasságunkat. (*3)

És most jól vagyunk, minket össze hozz a közös projekt, és ez most nem egy rövid projekt lesz!
Ma nagyon elfáradtam, délelőtt dolgoztam és délutánra még jöttek a gyerekek, meg még egy kis maszek.
Drága kis feleségem ma megkapta a konyha szekrény egy új darabját. Mi gazdagok, úgy döntöttünk, hogy nem vesszük meg az egész konyhaszekrényt egyben, inkább darabokban, apránként, ahogy jól esik.
És most úgy esett, hogy a kutyatápnak, ami eddig két szekrény közt a földön volt, na az kerül be egy szekrénybe, a mosogató gép ajtaja is kapott egy borítást, és vettünk egy 2m magas nagy szekrényt is, amibe tudunk pakolni bőven. Így lassan már kész az alsó szekrény körben, már csak egy sarok szekrény hiányzik, de hun van még karácsony.

Bianka

*1

Ahogy Bernát írta, kicsit azt is gondolhatnátok, hogy csak hagyjuk őket nőni, mint a parét, de ez nem így van.
Minden nap van sok sok szabad játék. Ilyenkor tudnak feldolgozni, ventillálni. Mindent visszajátszanak. Az altatást, a dicséreteket, a szidásokat, az új kapcsolatokat, mindent. Nem szólunk közbe ilyenkor. A játékok közben sokszor esnek, kelnek, és én azt tartom szem előtt, amit a gyászfeldolgozás kapcsán tanultam. A fájdalmakat, sérelmeket nem degradálom, de nem is nagyítom fel. Ha elesnek, először csak megfigyelek és ha felpattan, szalad tovább, nem kezdek neki sopánkodni. Ha a gyerek nem jön vígasztalásért, vagy nem látom rajta, hogy kétségbe esik, tehetetlen, akkor nem lépek közbe, de ha látom, hogy nagyobb a baj, akkor odahívom, meghallgatom és megvigasztalom. Elmondom, hogy sajnálom, hogy fáj neki, lekezelem, ha olyan a seb. És megbeszéljük, hogy oda kell figyelni és óvatosabbnak kell lenni.
Viszont rendszeresen gyepálják egymást, amibe nem avatkozunk bele :)

*2

Ez így ebben a formában kicsit erősen hangzik.
Kicsit visszább megyek.
Nekem korábban voltak fenntartásaim a gyermekvállalással kapcsolatban. Vélhetően ez egy mélyebb dologból indul, aminek nagy részét már megoldottuk, feloldottuk, de lehetnek még nyomai. Én mindig is optimista, hálás típus voltam, vagyok most is, ami abban is meglátszik, hogy képes vagyok egy rosszabb helyzetben is meglátni a jót, és elég jól alkalmazkodom. Én a gyerek-projekt előtt is, alatt is tudtam boldog lenni, meglátni a jót az akkori helyzetünkben. És kettőnk közül én vagyok az, aki könnyebben alkalmazkodott volna egy gyermek nélküli élethez és látta volna meg benne a lehetőségeket.
Ugyanakkor ugyanúgy, ahogy már tizenévesen tudtam, hogy nekem lesz férjem, lesz kutyám, és lesz házunk, egyértelmű volt, hogy gyerekem is lesz. Sőt, mikor Bernáttal összejöttünk, akkor még az elején beszéltünk a gyerekekről és Ő akkor kérdezte, hogy mennyit szeretnék? Mondtam Neki, hogy egy focicsapatot! És ezt akkor így is gondoltam, csak valahogy akkor, még huszonéveim végén még valahogy azt éreztem, annyira gyerek vagyok még, a focicsapat jöhet majd, ha felnőttem. És ez a felnőtté válás valahogy nem akart eljönni, az évek csak teltek, mindig megvolt a kifogás, hogy még anyánál lakunk, majd ha lesz házunk, stb… aztán lett a ház, és Bernát – jogosan – elkezdte pedzegetni a gyerek témát, amit én nem éreztem akkor magaménak. Sokat beszélgettünk és egy csomó gátlás felszakadt, sok minden helyre került, de nem teljesen. És akkor volt egy mondata Bernátnak, hogy „akkor mondd azt, hogy nem akarsz gyereket és akkor váljunk el!”
És persze szó sem volt arról, hogy nem akarok gyereket. Nem tudtam akkor sem elképzelni az életünket gyerek nélkül, de akkor még mindig azt gondoltam, hogy majd, majd majd… még nem… Viszont az is egyértelmű volt, hogy akármilyen jó csapat is vagyunk Bernáttal, ez a gyerek dolog közénk állhat.

Mielőtt az örökbefogadásban elindultunk, akkor is azt mondtam, hogy addig, amíg nincs gyerek, próbáljuk meg kimaxolni a kettesben létet. Mindemellett jó és biztonságos érzés volt tudni, hogy az örökbefogadás által egy viszonylag maximalizálható időn belül lesznek gyerekeink, de ha ez a tudat nem lett volna nekünk, mint egy kapaszkodó, a vég nélküli és kérdéses kimenetelű várakozás tényleg megmérgezett volna a házasságunkban mindent, aminek szerintem is végzetes kimenetele lett volna.

*3

Szerintem jelenleg olyan a kapcsolatunk Bernáttal, amilyen jó eddig még soha nem volt. Brutál módon összedolgozunk, támogatjuk egymást. Egyfelől itt van egy négytagú családi idill, de más szemszögből nézve pedig vagyunk mi és van a kétszemélyes trollhadsereg, akik kifogyhatatlan energiával támadnak újra és újra.
De ezt megelőzően valóban volt mélypontunk, amiben nagyon sok minden mellett a gyerek téma volt az egyik legnagyobb probléma. Való igaz, a reménytelenség, a folyamatos kudarc eléggé ki tudja kezdeni az embert egyedül is, és kapcsolatban is. De azt még a gyerekek előtt megoldottuk és mire a gyerekek az életünkbe csöppentek, már a legjobb irányban voltunk. A gyerekek sokkal szorosabbra fűzték a kapcsolatunkat.

Azt pedig már korábban írtam szerintem, de ahogy telik az idő, mindig csak egyre biztosabb vagyok abban, hogy itt és most a legjobb helyen vagyunk.
Azt gondolom, hogy az életünk olyan, mint egy kirakó. Mindennek helye van, és ahogy az életünk alakul, szépen a helyére kerülnek a darabkák. Nagyon sokszor már a kezünkben vannak az elemek, de nem tudjuk, mit hova tegyünk, de attól még van helye. Úgy látom, hogy a mi darabkáink is szépen egyenként a helyükre kerülnek. Az, hogy a kapcsolatunk megzuhant, egy csomó dolog miatt volt, de ha az nem lett volna, ki tudja, hol tartanánk most. Kellett nekünk az a pofon, hogy a helyes irányba álljunk. Hiszem, hogy ez a két kölök a miénk, pont ők! És ahhoz, hogy pont ők legyenek a mi gyerekeink, kellett nekünk az a sok kudarc, hogy addigra, mire ők örökbefogadhatókká válnak, mi határozattal rendelkező, örökbefogadó szülő jelöltek legyünk, akik már túl vannak, minden próbálkozáson és már kb helyre tették a saját veszteségeiket. Kellett, hogy előttünk két pár visszautasítsa a gyerekeket, mert Ők a mi gyerekeink, senki másé! És kell, hogy ez a kis idegesítő picsa az én lányom legyen, mert mi ketten gyémánttá csiszoljuk egymást. Ő egy nehéz eset szerintem. És nem mondom magunkat ásznak, de szerintem ha nem hozzánk kerülnek, annak valami rosszabb vége is lehetett volna. Nekem pedig van dolgom magammal,az nem kérdés, emiatt megyek majd pszichológushoz is, de nem tudtam, hol kezdjem a nyomozást, de Juliska egy csomó mindenre rávilágít, ami kiváló kiindulási pont lesz az üléseken. Mi jók vagyunk, és a legjobbak leszünk így négyen és a mi kirakónk is teljes, csak sok darabka még nincs a helyén.

Szóval most nehéz. Néha sokkal nehezebb, mint amire számítottunk, mert igazából nem is tudtuk mire számítsunk. Néha kiborítóak, néha olyan jó lenne csak simán elmenekülni a bolondokházából. Néha visszaemlékszünk, milyen jó volt csak nézni a sorozatainkat, chipset eszegetve…
De az, hogy mi már egy család vagyunk, hogy vannak gyerekeink, ez az egyik legcsodálatosabb dolog, ami velünk történt! Ezt akartuk, és meg is kaptuk, és álljuk a sarat :D