2023.04.08.

 

Bernát

Fura ez az agy…

Reggel korán keltem, mert egy vén fasz vagyok, akit megtört a szolgasors és ha kell, ha nem, reggel hatkor kel, mint egy robot. Na azért visszafeküdtem, kb. hétig. Lassan keltem és csináltam két kávét, raktam fel tojatot, mert ugye Húsvét van, és elkezdtem átnézni a hűtőt, hogy mi van benne ehető?
Rittyentettem egy szupcsi reggelit, tojat, sajt, kolbász, szalámik, paprika, házi kenyér. Egész jó lett, evett mindenki, mint ha muszáj volna. No a lényeg, ez nekem semmi fáradságba nem került! Szívesen csináltam, boldog voltam, hogy gondoskodhatok erről a három mafláról. :)
Majd anyuci bedagasztott egy kalácsot, és elrohant a boltba ajándékot venni, meg mazsolát, és én kimentem hegeszteni anyuci székét, meg metszeni a fákat ebben a szép „angilali” időjárásban. És akkor hallom, hogy Jancsi nyekereg… ez az a hang, amikor valami nem jó neki, de szólni lusta, csak nyekereg, mintha kezdene sírni, rohadt idegesítő!!! Megyek, megnézem, mi baja, hát Julcsa a mocsok, direk otthagyta a biciklit keresztbe az udvaron, hogy Jancsi ne tudjon biciklizni, ez a majom meg ahelyet, hogy leszállna és arréb rakná, vagy szólna, hogy vigye onnan,…. nem-nem, ő nyekereg. Na oda mentem, fel emeltem velem egy magasba, hogy jól értse, és megbeszéltem vele normálisan. Nem értem, hogy mért nem lehet szólni, mért kell ez a nyüszögés. Kurvára felbaszott. Fura, ha kell korán kelek, és csinálom a kávét, teát, reggelit, krémezem a kezüket, vagy fürdetek, hajat szárítok. De amikor velük kell lenni, egy pillanat alatt úgy felbasznak hogy az hihetetlen. Én türelmes vagyok, nem izgat fel, ha össze kutyaszarozzák magukat, elmondom nekik, hogy kell bottal lekaparni, hogy kell a fűben letörőlni, és hogy ha bemegyünk, nem megyünk be a szobáig, hanem vetjük le a cipőt.
 Erre ahogy beérünk, mindenki sétál befelé a szobába, na ekkor durrant el az agyam, hogy most mondtam, hogy cipőt levenni!!!!!!!! És mint a debil parasztok, mennek befelé. Tudom, engedjem el, meg gyerekek, de a faszomat, nehogymár szarosan sétálgassanak a lakásban!!!
Én azt érzem, hogy vagy rövid időn belül betanulják a rendet, vagy nem tudom, mi lesz!

Bianka

Változnak, fejlődnek, csiszolódnak, csak lassan. És ahogy mi is, ők is hullámzóak.
Juliska egy nagyon kedves kislány, aki egyszerre idegesítően lassú, szétszórt, figyelmetlen, időnként kifejezetten bamba, és közben egyszerre kedves, gondoskodó, figyelmes, értelmes kislány, akit egy kis dicsérettel elég jól lehet motiválni, de ez nem tart sokáig.
Jancsi meg egy nagyon érzékeny kis lélek, kedves, lelkes, vidám, érdeklődő, gyors logikájú fiú, aki egy fél pillanat alatt varázsol el mindenkit, és közben észrevétlenül küzd Juliska akaratlan elnyomásával, és amellett, hogy a legcukibb gyerek, néha olyan logikátlan és buta dolgokat csinál, ami előtt csak állunk értetlenül, mert nem illenek Hozzá.  
És amikor a jó pillanatok vannak, akkor cukik, zabálnivalóak és önkéntelenül karolom át őket, és érzek hálát, hogy vannak nekünk, aztán mikor a rossz pillanatok vannak – amikből egyébként még a több van – és egyik jön a másik után, és rakódik egymásra, mi meg nem tudunk lenyugodni, az érzelmi görbénk csak egyre feljebb és feljebb megy, akkor azért nehéz nem kiborulni. Korábban már ilyenkor legszívesebben miszlikre szaggattam volna bármelyiket, de próbálom egyre jobban megérteni őket és vagy kifordulni egy-egy szituációból, vagy hamarabb leállítani a folyamatot, minthogy eldurranna az agyam. És ráadásul a csiszolódásunk eredménye, hogy talán már nem kell annyira kiborulnunk, mert már jobban tudják ők is, hogy mik a mi határaink.

Bernát

Itt jegyezném meg, hogy intelligens törvényhozóink, 2005-ben hozták meg a rendeletet, hogy a gyereket sem fizikailag, sem lekileg nem lehet bántalmazni. És mint látjuk, ez egy jó törvény, mert az iskolák lassan elérik az amerikai gettó iskolák szintjét, a tanárok nem tudnak tanítani, a barom szüők meg úgy kényeztetik el a neveletlen gyerekeiket, hogy azok már szerintem sose nőnek fel.

Bianka

Én azt gondolom, hogy semmi sem fekete, vagy fehér és azt is gondolom, hogy a végletek nem jók.
Az, aki egy bántalmazó családban nőtt fel, akit rendszeresen megvertek, és egy életre megutálta ezt a fajta nevelést, vélhetően örül annak, hogy végre van egy törvény, ami védelmezni tudja a gyereket is.

Amikor azt hallom, bűncselekmény a gyermekbántalmazás, akkor józan paraszti ésszel az jut elsőre eszembe, hogy nem lehet egy gyereket kihasználni, rendszeresen agyonverni, állandóan megalázni, szidni, a szükségleteit nem kielégíteni. És szerintem egy – és a lényeg az EGY szón van – jólirányzott pofonnal, vagy fenékreveréssel nem lenne gond. Mert ha az jókor van, akkor soha többet nem kell ilyet tenni. És azt is gondolom, hogy aki gyereket vállal, annak nem lehet folyamatos eszköze a pofon, vagy bármiféle testi fenyítés. Mert egyrészt ha ez folyamatos eszköz, akkor nagyon nem jól van használva, vélhetően már a legelejétől fogva. És ha ez folyamatos eszköze valakinek, akkor szakmai segítség kell, mert egy gyereket nem szabad állandóan ütni-verni. De szerintem egy fenékreverés, vagy egy pofon, ha jól van időzítve, akkor helyén van, az egy elég erős stoptábla a gyereknek is. De sokan ezt nem tartják be. Sokan túlmennek a határon, és az baj. Nagyon nagy baj.
Anno a suliban nálunk is volt fejre koppintás, volt körmös a favonalzóval, volt kézfejre csapás szintén favonalzóval… Nem haltunk bele, de azért bennünk volt, hogy nem kellemes, meg ciki is kimenni az osztály elé egy körmösért… Ezért rendesen betartottuk a szabályokat.
Eszünkbe sem jutott leanyázni a tanárt, és soha nem történt olyan, hogy anyánk, apánk a tanárt ordította le, ha rosszabb jegyet vittünk haza, vagy beírást kaptunk. És szerintem azzal a rendszerrel, amit én megtapasztaltam, nem volt gond.
De biztos voltak olyan tanárok, akik átlépték a határt, akik többet, és nagyobbat csaptak, akik feleslegesen gyerekeket aláztak, vagy akik nem álltak ki egy gyerek mellett, ha a többiek bántották. Ez ez is baj. Nagyon nagy baj.
Ők azok a tanárok, anyák, vagy apák, akik miatt egy ilyen törvényt kellett hozni. Mert a gyereknek otthon és az oviban, suliban, biztonságban kellene éreznie magát, és ha állandóan ütik-verik, megalázzák, az nem a biztonságos közeg. És igen, ezeket orvosolni kellene, de szerintem nem azzal, hogy átesünk a ló túloldalára, és mindent kiiktatunk, letiltunk. Jelenleg ott tartunk, hogy a jogszabály szerint már hangosan szólni sem szabad a gyerekre, a testi fenyítésnek is minden formája bűncselekmény. Egy pofon is.

A másik baj ezzel az, hogy mindeközben a gyerekeknek sokszor már oviban elkezdik a jogaikat ismertetni, a segélyhívó számokat és egyéb lehetőségeket megtanítani, ami természetesen nem baj egy olyan esetben, amikor a gyerek tényleg bántalmazva van. De azzal, hogy lassan sem a szülő, sem a tanár semmit sem tehet, a gyerek már mident kikövetel és gyámhatósággal fenyegeti a saját szüleit és a szülők is szinte sakkban vannak tartva a saját gyerekük által, ez nincs a helyén.
Nem olyan rég, egy másik téma kapcsán léptem be egy Svédországi magyarok csoportba, ahol feltettem egy kérdést és nyitva hagytam, hogy ha valakinek kellemetlen nyilatkozni, privátban is írhat. Így kaptam egy olyan üzenetet, amiben egy szülő és pedagógus mesél az ottani sulis és gyermekes tapasztalatairól. Elmesélte, hogy ott a gyermekbántalmazási törvényt már olyan szigorúan veszik, hogy az ovisoknak, kisiskolásoknak, ahogy a mieink a Tekeredik a kigyót tanuljék, meg számolni tanulnak, ugyanúgy a beléjük verik a jogaikat, hogy a saját szüleikkel szemben is mit tehetnek. A kötelességeikről azonban nem nagyon esik szó. Így a gyerekek már egyébként is egy liberális neveléssel indulnak, amit még megfűszereznek ezekkel, és így történhet meg olyan, hogy az általános iskolás gyerek bejelenti a suliban a szüleit, hogy megverték otthon és még aznap, kijön a suliba a gyámhatóság és elviszi a gyereket. Majd megy a szülő a gyerekért, aki sehol nincs. És nem tudjék hova vitték, nem tudják elérni, azt sem tudják, miért vitték el. A gyereket azonnali hatállyal elvitték és még aznap egy számára tök idegen családba helyezték ideiglenesen. A gyerek hiába mondta, hogy csak viccelt, hiába mondta, hogy csak azért mondta ezeket, mert akart egy cipőt, amit a szülei nem vettek meg neki… az a hatóságot már nem érdekelte. A gyerek napiokig volt a szüleitpl távol, a szülei semmit nem tudtak róla. Végül visszakapták, de ez borzasztó nagy trauma volt neki. És ezt a nő úgy mesélte nekem, hogy ez a közvetlen barátnője családjával történt.
Szóval van ennek másik éle is, csak ezeket mi még nem nagyon tapasztaljuk, mert még nagyon az elején vagyunk.

Én nem szeretem, hogy a végletekbe tudunk csak gondolkodni, nem értek egyet vele, szerintem nem visz előre. Nem gondolom, hogy egy uralkodó anya, vagy apa építő tud lenni, nem gondolom, hogy a gyereknek mindig megfélemlítve kell lennie, de azt is gondolom, hogy igenis VAN tekintélyem a gyerek felett, mert én vagyok a felnőtt, én jobban tudok, jobban rálátok dolgokra. És szerintem igenis tekintély kérdése az, hogy a Tesco parkolóban itt maradsz mellettem, nem szaladgálsz el, mert azt mondtam. Hiába mondok bármit, nem érti. Fogalma sincs, mi az a veszély, el nem tudja képzelni, mi az, hogy baleset, soha nem tapasztalt még szerencsére nagyobb fájdalmat, így gőze nincs arról, milyen lehet, ha elüt az autó…. Pedig az élete múlhat rajta…de ezt sem érti, mert nem tudja, mit jelent meghalni. Szóval szerintem kell a tekintély, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok vele kapcsolódni, nem tudom meghallgatni az igényét, ne lennék nyitott az ő dolgaira. Ebben sem a végletekbe kell gondolkodni. Ezekkel az irányzatokkal is józanul kell gondolkodni, mert egy szempillantás alatt lesz a kötődő nevelésből elkényeztetés.

Bernát

Ismerősi körünkben is lászódnak a tünetek, egy ilyen picit elkényesztetett kisasszony bekerült a fősulira, ahova ugye az intelligens társadalom jár. És az egyik legnagyobb probléma a pár év korkülönbség köztük, egyszerűen nem találják meg a hangot egymással, nem állnak szóba vele a csoportársai.
No én, mikor még csak szakmunkás tanuló voltam, dolgozó emberek közé kellett beilleszkednem, meg harcolnom a a jogaimat és kidúrni a helyemet! Húsz, harmic éves korkülönbséggel!  Amikor még fiatal voltam, húsz éves, minden cégnél én voltam a legfiatalabb, én voltam a csicska, és lehetett bizonyítani, hogy tudok valamit, értek valamihez, és, hogy kidolgozom az öregeket. Ezekből a mai szutykokból nagyon kiváncsi leszek, hogy mi lesz pár év múlva!

Életem során két életvitelt tudtam megfigyelni, az egyik a Valdorf ovitól az iskoláig: Egy másik iskolarendszer ami bizonyos dolgokban jó, bizonyos dolgokban nagyon nem. Pl jó, mert a gyerekek szabadabbak és kb. azt csinálnak, amit akarnak, borzalmas, mert a mai számítás technikai világban ők ezt kb. tiltják a gyerekeknek, és rossz az egész rendszer, mert amikor ebből a jól működő rendszerből ki szabadul, a nagy büdös világ nagyon nem ilyen!!! És majd jön a pofára esés és majd jön az összeomlás hogy én ezt eddig nem így csináltam!
A másik a Keresztény nevelés a birka keresztény nevelés, amikor egy idilli álomszerű életben vannak a gyerekek, és az iskolából szintén kiszabadúlva be kerülnek a mocskos világba, és lehet ámúlni bámúlni, hogy itt a birkákat megeszik!!!
Most a harmadik dolog ez a kötődő nevelés, amit tanulmányozok, hát nem igazán tetszik, persze szép, hogy a gyereket így neveljük, meg megbeszéljük vele, hogy ezt így nem lehet, meg úgy nem lehet.
Én lennék a legboldogabb, ha mondjuk kétszer, háromszor elmagyarázom a gyereknek a dolgokat, meg pl. egyszer kétszer meg is mutatom, és onnantól tudnák, de sajnos ez nem így működik.
Álltalában hiába mondunk el valamit, az félóra, óra után törlődik, vagy legkésőbb másnapra.
Amit csak azért nem értem, mert néha bizonyos mondatokat szóról szóra visszamondanak egy hét után is, akkor az előző órában tüzetesen elmagyarázott dolgot mért nem jegyzi meg? Ami hét hónapja szabály, az mért nem marad már meg a fejükben???!!!

Bernát

a Jancsi kájha…
Amikor fűtünk egy kályhát és véletlen túl pakoljuk, a vas felízzik, előbb piros, majd sárga lesz, és attól függ, hogy rakunk-e rá, vagy nem, vagy összeomlik és magába olvad, vagy elkezd visszahűlni, hirtelen vissza feketedik a vas, és úgy néz ki, mintha akár hideg is lenne ránézésre semmi nem látszik rajta. A forró fekete vas úgy néz ki, mint a hideg vas, csak más a tapintássa!
És ekkor még rengeteg hő van benne, annak minden veszélyével! Én is ilyen vagyok, felbasznak, fújtatok, mérgelődök, órdítok. Majd leülök az asztahoz és kellemesen látszóag nyugodtan beszélgetek Biankával. De belül még izzok, tele vagyok feszültséggel, dühös vagyok, de magamba roskadva kifelé már semmi nem látszik, csendes vagyok nem beszélek, de ha véletlen jön egy szikra úgy durranok mint egy bomba. És ez nem jó, le kéne adnom a feszkót, de azt nem egyszerű. Egy Apa legyen kemény és erős, és tartsa magában a dolgait.

Bianka

Huhh… nagyon sokat tudnék még írni, de most megyek pihenni. Holnap folyt. köv :)