2023.04.10.
Bernát
egy könnyű nap margójára…
Ma nem kellett megváltani a világot mert már más megtette! Pont ma! (By.
Bianka)
Bianka
Igen… Délelőtt Eszti mamához készülődtünk, időben indultunk.
Bernát mondta, hogy ma nem hozott munkaeszközöket, nem tud így fát vágni, de
nem is tudja, hogy ekkora sárba hogy tudna a fáig bemenni.
Erre mondtam, hogy na ááálj… Nem kell mindig dolgozni. Vasárnap van! Ünnep van!
Nem kell megváltani a világot…. Valaki más már megtette… Pont ma!
Itt a gondolataim századmásodpercek alatt cikáztak és annyira jól jött ki ez a
szöveg éppen pont Húsvét vasárnapján :D Majdnem megveregettem saját vállamat,
hogy már hajnali 10 órakor hogy szárnyalok :D
A mai napunk tényleg jó volt. Bár ahogy elnéztem, ahogy mi
kommunikálunk, kicsit olyan olaszos a hangulat. A gyerekeknek, - főleg Julisnak
– nem ártana egy fülészet is. Vagy ahogy anyósom mondja, kicsit értelmezési
gondjai vannak. És valóban. Azt hall meg és kivitelez, ami kedvérevaló, vagy ami
az Ő terveivel egyezik. A többi valahogy gyorsan elsiklik mellette.
Eltekintve atól, hogy gyerekek, és pl voltak ilyenek, hogy a
„nem kérek másodikat” után rövid idővel kértek másodikat, de nem kérnek húst,
aztán mire kivittem a kaját, addigra mégis kértek húst… Na ott már
megkérdeztem, hogy most szivattok? De az ilyen húzásokat leszámítva, amiket
betudunk annak, hogy gyerekek, szinte semmi gond nem volt. Egyszer kellett
Jancsival szigorúbban megbeszélni, hogy nem megyünk a lépcsőre, de ezen kívül normálisak
voltak, és mi is, tudtunk beszélgetni, a gyerekek játszottak, négyen jól
elvoltak, mi is pihiztünk, aztán a gyerekekkel összebújtunk, az ölünkben voltak
sokszor, volt csikizés, volt, hogy majdnem együtt elaludtunk a kanapén.
Itthon is béke volt, még az udvaron játszottak egy csomót,
mi meg Bernáttal az új hobbijában merültünk el. Én még nem mondom, hogy közös
hobbi, de szerintem az lesz.
Többször volt már, hogy olyan hobbiba kezdtünk bele, ami pl neke fontosabb
volt, pl a kutyázás. Az elején még Bernát nem volt benne aktív, de aztán egyre
jobban bevonódott, fényképezte az alkalmakat, jött velünk a suliba, aztán
besegített a suli életében, füvet nyírt, bozótot vágott, kukákat készítettünk,
majd neki is lett kutyája, és Ő is aktívan részt vett már mindenben. Közös
ismerőseink lettek és ez nekünk mindig egy jó kis közös alkalom volt.
Most úgy érzem, ez hasonló lesz, csak fordítva, Bernát kezdte, Őt érdekli
jelenleg jobban, de ma kifejezetten jó volt kint a friss levegőn közösen
agyalni, tervezgetni.
Bernát
Bonsai
Már szerintem gyerek koromban megtetszet ez a kis fás
mizéria, de nem nagyon volt rá se időm, se energiám. És bár van pár érdekes
kompozíció az udvaron, pl. kotyogós kávéfőzőből nőnek ki a virágok, meg
ilyenek. Most valahogy elkapott a gépszíj, láttam egy érdekes bokrot egy
ismerősnél és rájöttem hogy próbálkozni szinte bármivel is lehet. Ezért valamilyik
nap munkából hazafelé megálltam az út szélén és gyorsan kirángattam két bokrot
a susnyásból, talán olajfa, az a tüskés. Ez jó lesz, elástam egy vödörbe és
kicsit kidekoráltam, meg levágtam némi száraz ágat, és kész. Persze ez egy
kezdetleges bokor, ha sikerül jó gyakorlás, ha nem sikerül, akkor csak a
ráfordított időt bukom, nem azt a hetven-százezret, amibe egy hasonló fa kerül.
És igen, kihívtam Biankát, mert neki van szépérzéke és úgy megkopasztottam a
bokraimat, hogy fogpiszkálónak még jó lesz. Ez egy kreatív, nyugalmas hobbi, és
mostanában nem nagyon volt idő mást csinálni.
Bernát
Régi szép idők…
Na azért, nem annyira régi, csak az első találkozáson gondolkodtam,
amikor megláttuk a kölköket és egyből tudtuk, hogy oké, visszük őket. És nem
értettük, hogy minek ide ennyi idő, hogy hogy még hetek, mire az ismerkedést el
tudjuk kezdeni? Mért kell húzni, nyúzni? Az ismerkedést így is intenzívre
vettük és nem értettük, hogy mért kell még napokat húzni a dolgot, reálisan két
három nappal előrébb hozhattuk volna a költözést. És az egy hónap kihelyezés,
értem, hogy kell, de ez idő alatt nem változott semmi. És most eltelt a hét
hónap, és talán most látom, hogy mi változott. De nem tudom megfogalmazni,
ezért hagyjuk is! :)
Na próba… :) amikor megláttuk őket, egyből tudtuk, hogy oké, mehet a jöhet, és
persze meg kell ismerkedni, mert mégis csak idegenek vagyunk, és aztán persze,
hogy kell egy hónap próbaidő, még talán kevés is. De ennyi idő alatt annyi mikroszkópikus
változás, annyi sejtszintű kötődés alakult ki, amit nem lehet látni, amit alig
lehet érzékelni, de folyamatosan préselődünk össze, egyre jobban csiszolódunk,
és egyre jobban család leszünk.
Szerintem nagyon jó döntést hoztunk azzal, hogy be
zsúfolódtunk egy szobába! Nem volt sok fennakadás, azaz nem volt éjszakai
sírás, bolyongás, fennforgás. De azért mindkét gyerek esett már le az ágyról,
és mind a kettőnél volt felriadás, felsírás, ezek inkább a mozgalmas,
élménydúsabb napokon fordultak elő. Mint pl ma is. Vendégség, rokonok,
gyerekek, játék, nem volt alvás, és most már alszanak, Jancsi az előbb Juliskára
szólt rá álmában. A visszavágyódás nálunk szinte teljesen ki maradt. No de
ebben az összezárásban, sokat tanultunk egymásról! Ki hogyan szuszog, ki hogyan
horkol, Julis reggel, ha ébred akkor nyüszög, mintha baja lenne, Jancsi
szipogva pityereg, ha valami nem jó (Próbáljuk átbeszélni vele, ha valami gond
van, akkor hangosan szól és mi megyünk, segítünk) És hát ők is láttak dolgokat,
Apa nagy fiú… Anya nagy cicijeit, és teljesen ártatlan fenékmasszázsból is
kérdezték, hogy miért masszíroztam meg anya punciját, és ilyenkor jön a kőkemény
biosz, hogy hátul a feneke van és elöl a többi… :D
Nem szoktunk pucérkodni, de elbújni se fogok, az nem egészséges, inkább engem
bámuljon, mint később valaki máson kiváncsiskodjon.
Bianka
Igen, az elején tudtuk, hogy ez nem lesz egy sétagalopp, de
nem tudtuk, mi vár ránk. Én lelkileg nagyon sokat szenvedtem, mert a
kötelességtudat és a lelkem nagyon nem járt kéz a kézben. Mára azt mondom, hogy
azért így hét hónap távlatából ez a két vonal határozottan összefelé tart.
Lehet, hogy ha korábban azt mondja valaki, hogy az elején nem az a nagyobb
küzdelem, mire a TEGYESZnél eljutunk a határozatig, vagy a várakozás
bozonytalansága, hogy vajon mikor csürren meg az a bizonyos telefon… hanem az
az első pár hónap, amíg elkezdünk összecsiszolódni… akkor lehet, hogy kissé
elbizonytalanodtam volna, mert ha most mondanák, hogy éljek túl hét hónapot
ekkora küzdelemben, szerintem nem lett volna őszinte a mosolyom… de így, hogy
már túl vagyunk ezen, és azt gondolom, túl vagyunk a nehezén, azért már ki
tudom mondani, hogy annyira nem volt vészes. (de… az volt… - eszembe jut a
Tökéletes hang című filmekből Háj Amy arca, ahogy kezét a szájához emelve ezt,
hogy „de… az volt…” így besúgja oldalról. Szenzációs az a nő :D )
Azt mondják, hormonálisan is kell fejlődni, és ezekhez
kellenek a közös élmények, a nevetések, az érintések, és nekem úgy néz ki,
nekem kb hét hónap kellett, hogy egyre többször meg tudjam tenni, hogy közel
engedem magamhoz testileg-lelkileg a gyerekeket egyre többször, és ami fontos,
hogy mindeközben nem érzem azt, mintha megerőszakolnám magam.
Ma Eszti mamánál ahogy elpihentünk, odavettem magam mellé a
gyerekeket és pihiztünk. És eddig ez mindig úgy volt, hogy én nem vágytam erre,
de ésszel tudtam, hogy nekik ez fontos, kell nekik, ezért beadtam a derekam, de
nem szívesen. És elég sokszor összeszorított foggal tűrtem ezeket a
helyzeteket. Ma ebben az elpihenésben normálisnak és természetesnek éreztem ezt
az egészet. Tudom, hogy van ennél még feljebb. Ez még nem az az összebújás
volt, ahogy elnézem néha a Sógornőmet, ahogy az ölében elnyugszanak a gyerekei,
és olyan annyira egyben vannak. Na ez a miénk még nem az volt szerintem, de már
nem éreztem tehernek, már semmi vágyam nem volt kifordulni ebből az egészből,
hanem csak voltam, és hagytam, hogy csak úgy legyünk. És ez jó volt. Nem is
várok magamtól most többet, örülök, hogy ez így megtörtént.
Bernát
Sok idő kell, hogy megismerjük egymást és minél több kapocs
kialakuljon.
Ha külön szobájuk lenne, kevésbé ismernénk meg őket, több lenne az idő, amit
nem töltenek szem előtt.
Julis nagyon megbízhatatlan, próbálkozik, ami nem baj, legyen életre való, csak
amikor minket játszik ki, ver át, az nem esik jól. Tudom, a gyereknek ez a
dolga, és tudom, hogy úgy is ez lesz előbb-utóbb, de most még nincsenek azon a
szinten, hogy azt mondjam, hogy irány a szobátokba és alvás.
Jancsi meg ma kb. negyvenszer esett el a földön állva, őt sem küldhetem fel
éjszakára a padlás szobába, hogy ha pisilni kell állmosan sétálj le a
földszintre, el esne és …. nem is mondom…
Az oviban van galéria, és lépcső, ott már néha gyakorolják a használatát,
anyámnál most voltunk ott is van egy nagy lépcső, és ma mondtam is nekik, hogy
ha normálisan, óvatosan fel tudnak menni, akkor mehetnek, de ha leesnek és meghalnak,
még jól el is verem őket!
Nem ment tökéletesen a lépcsőzés Julis pl. egyszer felsétált, majd le, és a
második felmenetelnél elsírta magát, hogy ő nem tud lejönni (szerintem az volt
a probléma hogy hirtelen egyedül maradt és megijedt. No drága sógórnőm azonnal
ment és levezette, nem hagytuk egyedül. Persze Jancsi is elkezdte a baromkodást,
hál Istennek csak a legalsó lépcsőről esett hasra, és nem is lett neki baja,
felállt és ment tovább, de pont emiatt nem merem még lépcsőztetni őket.
Apai gondolatok…
(Nyugi anya, jó leszek)
Egyik ismerősöm, Legyen Józsi, mert hát így hívják, akik
ismerik, szóval Józsi barátunk elmondta egy beszélgetékor, hogy fura érzések
kavarognak benne, mert most élte meg azt a kort amit az apja nem. Egy évvel túlélte
az apja korát, és innen nincs kitaposott ösvény, ez már ismeretlen táj…
Én is rendszeresen látom Apámat, fura ez kinézek a fejemből és ott van kint, az
ő papucsa, az ő lába, az ő keze, az ő nyelve. Nagyon hasonló a testünk, nagyon
emlékeztetem magam rá vagy mi. Szóval ő is ilyen volt, mint én (én bunkóbb
vagyok) vagyis én is olyan vagyok, mint ő.
Ma reggel ( Húsvét) Keltem korán, mert felébredtem és nem tudtam vissza aludni,
főztem kávét, tojatot, és kezdtem készíteni a reggelit, és látom magam előtt,
hogy ő is így készülhetett, amikor mi voltunk a gyerekek, én ezekből semmit nem
láttam, csak a végeredmény, a kész ételt, ahogy hozta a kakaót bögrébe, hogy igyak.
Rendszeresen kedveskedett valamivel, darabolt almát, csinált egy kis uzsonnát.
De gondolom, ez másnál is így lehet, ez ilyen élet rendje, lányok gondolom,
ugyanígy az anyjukkal…
Apa lettem, van két kölköm, akiket el kell látnom, tanítanom kel, segítenem
kell, nevelnem kell.
Szigorú szülők vagyunk, lehet hogy túl szigorúak is, és lehetnénk lazábbak, nem
tudom…
Egy másik barát (Nő) Két gyerekes anyuka, és elmesélte hogy
az első lányát lazán kezelte, nevelte, és járt baba jógára, minden időt a
kicsivel töltött és nagy boldogság volt. És egy okos, szép lánya lett, akire
igazán büszke lehet (nem mellesleg orvos lett a lány!). A másik lánya, (sok
sütit eszik) vele azt tervezték, hogy szigorúbban fogják nevelni, és egy okos,
rendes, kötelességtudó, talpraesett lánya van, aki jó úton halad a felnőt lét
felé.
Remélem, a mi szigorú nevelésünk is meghozza a gyümölcsét, és nem toljuk el a
gyerekek életét.
Nagyon remélem, hogy az én traumáimat nem adom tovább nekik, és, hogy fel tudom
őket készíteni a nagybetűs életre.