2023.04.13.
Bianka
Tegnap annyira kész voltunk, Bernát egész nap a házon
dolgozott, én meg jól megfáztottam magam, így egy neocitrán társaságában inkább
az ágyat választottam.
Most már alakulunk, mindenki jól van, a gyerekek teljes
időben mennek oviba, sőt, mitöbb, én eddig azt gondoltam, hogy ha már
megtehetem, merthogy itthon dolgozom, nem húzom az időt, és hamar elhozom a
gyerekeket, hátha jönnének haza. Bár igazából mivel van is dolgom rendesen, meg
most még élvezem a csendet és a szabadságot, szívem szerint kimaxolnám a
dolgot, de nem akartam genyó lenni, így az első alvós napokban mentem értük 3
körül. Még uzsi eőtt eljöttünk, és húztun haza, aztán még egész délután
lehetett játszaniuk. Tegnap viszont sikerült úgy mennem, hogy pont az uzsiztak,
akkor nyilván nem hívom ki őket, megvártam. Viszont uzsi után meg az egész
banda öltözött és mentek az udvarra játszani, Julis meg elkezdett nyávogni,
hogy Ő maradni akar. Mondtam nekik, hogy nem tudtam, hogy akarnak maradni, de
ha így van, akkor holnap később jövök. Szerintem ezzel, hogy akkor nem
maradtunk, belegázoltam a terveube, de hát van ez így, vagy nem tudom, mi volt
az oviban, de főleg Julis feltűnően hangos volt, és folyamatosan ment ide-oda,
gyorsa biciklizett, szaladgált, ugrált a trambulinban, mintha felhúzták volna.
Brutál sok energiát láttam benne.
Egyik na reggel leállított az egyik övönő, aki a helyi
gyermekjólétis, és mondta, hogy bármi van, keressük nyugodtan Őt, ha a
gyerekekkel, ha nekünk… esetleg szakemberi segítség, ha kell. Nagyon kedves és
támogató volt, kicsit beszélgettünk a gyerekek fejlődéséről, meg az
elmaradásaikról, meg pár praktikus dologról, igazán kedves és inspiráló volt.
Szintén az oviban ismét leállított a vezető Óvónő,
megkérdezte, hogy Jancsi otthon szót fogad-e? Merthogy alvásnál Ő volt bent és
modták, hogy alvás van, és Jancsi lépten nyomon felült, nézelődött. Mondtam Neki,
hogy nálunk nincsenek + körök, ha evés, ivás, wc megvolt, akkor alvás van, nem
nézelődés. Aztán még az öltözést éppen hallotta, Julis elkezdett nyávogni, hogy
Ő még maradni akar. Én meg mondtam neki, hogy én meg megyek, aki jön, jön… Az
övönő visszanézett, és mondta, hogy akár magát hallaná! Mondtam, hogy én
figyelek a gyerekek igényeire, de alapvetően van egy rend, és nem csak a
gyerekek vannak a családban, mi azt nem tehetjük meg, hogy egész nap a
gyerekeket ajnározgassuk.
Apropó… egész nap…
Azt már említettem, hogy próbálom fejlesztgetni magam, mindent meghallgatok,
elolvasok, ami segíthet és ami a kezem ügyébe kerül. Időmenedzselés
szempontjából azok kerültek előtérbe, amiket a barátnőm megosztott velem, vagy
a youtube-on elérhetők. Illetve benne vagyok facebookos csoportokban, ahol
szintén sokat okulok, időnként azt, hogy hogyan nem fogom csinálni a dolgokat.
Azt már biztosan tudom, hogy a kötődő nevelés nem az én pályám. Azért vagyok
még benne a csoportban, mert vannak jó, használható ötletek, tanácsok bizonyos
helyzetekre, de a kötődő nevelésnél irányelvek vannak, amit kicsit mindenki úgy
értelmez, ahogy neki jó. Irányelv például az, hogy a gyerek igényei szerint
csinálnak mindent, akkor és úgy, ahogy a gyerek igényli, és hacsak lehet, soha
nem hagyják a gyereket sírni. Na ebből azért vannak káosz helyzetek, ahogy
olvasom…. Végletekig kimerült anyukák, akik nem esznek, nem isznak, nem
fürdenek, alig alszanak, férjükkel nem beszélnek, mert a gyerek mindig ott van,
jön, mondja, és hát a gyerek az első… Minden elismerésem az övék, hogy ezt
képesek a nap 24 órájában, hétrpl hétre, hónapról hónapra csinálni és nem adják
fel. Szívből remélem, hogy ez a sok befektetés meghozza a gyümölcsét. Én ezt
nem tudnám csinálni így ebben a formában. És ha ezek alapján akarnék kötődve
nevelő anyuka lenni, akkor Julisnak nem szabadott volna azt mondanom, hogy „én
meg megyek, aki jöj, jön…” hanem ott kellett volna maradnom, és megvárnom, amíg
a kisasszony úgy dönt, hogy indulhatunk. Esetleg mással motiválhattam volna még
– amiben egyébként mindentől függetlenül fejlődnöm kell, az biztos.
Ma van április 13. nagyon vártam ezt a napot a pszichológus
miatt. Úgy is terveztem az egész napot, hogy itthon dolgozom, nem rohangálok sehova,
és majd amikor kell, indulok. Hát nem kellett. A pszichológus lemondta, mert a
gyerekét az oviból haza kellett vinnie, mert beteg lett… Kicsit nem bánom, mert
nekem ugyen nincs nagy bajom, de ez a kis meghülés most nem annyira komfortos.
Töredelmesen bevallom, jobban esett itthon maradni.
A csipet csapat.
Jelenleg a házban 9 állatunk van, ebből 8 állandó, 1 pedig
csak vendég státuszban van, ha minden jól megy. Az az egy a gerle-gyerek. Csóri
este jól lehült, szerintem nem tudta magát egyedül annyira befűteni, vagy nem
tudom, de reggel nagyon kis kómás volt. Azonnal betettem egy polár sapiba, amit
nem használunk, és adtam neki enni, majd itt melengettem, míg dolgoztam. Nap közben
már egészen energikus lett, estére meg már ölt megint az ujjamon, már egész
galambosan tekergette a fejét. Enni viszont nem akar, nem tudom, miért, pedig
már több módszert is kipróbáltam. Egyszerűen nem kéri a kaját. Ma láttam
először egy kis szárny rebegtetést, de nagyon enyhét, de az beazonosíthatóan az
volt, szóval vélhetően engem kezd a kajával összekötni. Az a müdszer, amit már
több videóban is láttam és egyszerűen nálunk nem működik, minden falatot úgy
kell belediktálni. Még nem adom fel.
A kislibák viszont virulnak, mondják a magukét egész nap. A
nevük Alfa, Bravo és Charlie lett :D Ők lesznek a házörző brigád sasszemei!
Hivatalosan szüre májlibák, de nem emiatt vettük őket. Korábban is
gondolkodtunk már valami madárféleségben, felmerült a páva is, de utána néztem,
hogy milyen brutál hangja van és ráadásul eléggé be kellene biztosítanunk a
terepet, hogy ne repkedjen mindenhova, mert egyrészt körlöttünk kutyások
vannak, szóval akkor neki annyi lenne, de még ha túl is éli, nem találna haza,
mert a páva nem a legokosabb kés a fiókban. Nekem már egy ideje a fejemben volt
a liba is, szóval most megvan a banda :D
Előtér
Alakul az előtér is! Olyan Bernátosan. Ami úgy van, hogy egy
darabig nincs semmi, aminek rendszerint oka van, betegség, időjárás, anyag,
bármi… aztán meg egyszercsak nekiáll, és mire kettőt pislantok, ott van készen.
Hát ez kb így volt most is. A beton falak már régóta állnak és az oszlopok is
megvoltak, de nem volt anyag, aztán meg a idő volt rossz, de most két nap alatt
Bernát nekiállt, és gyakorlatilag kész a tető. Van még vele munka, de a nagyja
megvan, és én eszméletlen büszke vagyok arra, hogy az én férjem ilyeneket tud!
És az a durva, hogy nekem már ezt természetes, hogy Bernát ilyen, hogy mindent
megszerel, megjavít, felépít, de tudom, hogy ez nagyon nem alap, szóval amit
egyszer már egy korábbi részben írtam, hogy a JóIsten jobban tudta, mi kell
nekem, hát pont ez az egyik ilyen. Amikor összeírtam az elképzelésem, ez nem
volt benne. Az talán igen, hogy ne sírjon a kalapács a kezében, de az, hogy
építsen fel egy házat… az nem volt… de nagyon jó, hogy így van!!!! Imádom :)
Olyan ez a blog, mint egy időkapszula. Fogalmam sincs, hogy
a gyerekeink valaha kíváncsiak lesznek-e erre, hogy mi itt majdnem napi szinte
írogatunk.. Beszélek itt a Facebookról, miközben már most azt mondják, hogy nem
a legnépszerűbb platform. Lehet, hogy mire a gyerekek akkorák lesznek, hogy
egyáltalán ez a blog érdekelheti őket, addigra nem is lesz már facebook… Majd
néznek nagyokat…
Na most viszont megyek, most Bernát pihen, szóval talán
holnap ír.
Mindenkinek a legjobbakat! :)