2023.05.12.

Bianka

Beszélgetésem Jancsival:
Anucsi, indítasz Slekkes mesét? – Igen! Melyiket szeretnéd? Ugyanazt, amit tegnap néztél, vagy a folytatását? – Slekkes mesét. – Oké, értem, de ugyanazt, amit tegnap is néztél, vagy annak a folytatását? – Tegnap indította a apucsi – Igen, tudom, de annak van egy második része is, legyen az? – (néz bután) – Tudod, mikor elmennek a Fiona szüleihez, a palotába. – Igen! Azt! ….. Mi az a palota?  - Oké, hagyjuk… :D 1. rész…

Tipikus Juliska….

Megérkeztek a legutóbb rendelt kencék, amiket a doktornéni javasolt, mert Julisnak testszerte száraz Julis bőre (Jancsié is) és Julisnak még itt-ott ekcémái is vannak, így egy speciális termécsaládot javasoltak nekünk, amiből rendeltem gyerekfürdetőt, meg testápolót. Ma vettem át, és volt benne pár minta még, illetve egy-két prospektus. Julis rajzol, közben kérdi, megnézheti-e a prospektusokat? Mondom, igen… - De apa azt mondta, ez a tiéd. – Igen, az enyém, de megnézheted.
Nézegeti, és kérdi: összegyűrhetem? – NEM!!! Miért kellene összegyűrni? – Tied? – Igen, az enyém, és nézegetheted. Nem gyűröd össze, nem vágod össze, nem taposol rajta, nem szaggatod szét, nézegeted. Né-ze-ge-ted. Tartod a kezedben, és NÉZEGETED.
Mindennek ez a sorsa, ha Julis kezébe kerül, hogy összegyűri, elszakítja, eltöri, teljesen tönkreteszi.

Rajzol

Julis elkérte a ceruzákat, hogy rajzoljon. A karikái egyre szebbek, az emberábrázolást még nem lehet vele egy apon emlegetni, mert az még nála nincs. Déután is dolgoztam, akkor nem tudtam mellé ülni, mire végeztem, és odaülhettem volna, addigra olyan szinte cseszett fel, hogy azt mondtam, üjön mellé, akinek két anyja van. Ezzel az örökös nyávogással, meg okoskodással olyan szinten akaszt ki, hogy felrúgnám. Mániája, hogy megy vásárolni. Táskát vesz a kezébe, vagy szatyrot, vagy bármit, és abba pakol, jön-megy. Persze semmit nem pakolnak el maguk után, szóval már egy fél óra múlva keresik azt, amivel addig játszottak. Napokig itt teszegettem azt a kurva szatyrot, tettem mindenhova, hogy ne rúgdossam a földön össze-vissza… most ott volt az asztalon, mire Julis kérdi, hogy hol a szatyra? Mondom neki, hogy ahova tetted. Már nyávogva kérdezi, hogy de hol van…? Odanézek, látom, hogy ott van… Annyira dühös lettem, hogy azt nem tudom elmondani. Elég határozottan odairányítottam a fejét a szatyorra, hogy esetleg ha kinyitná a szemét, akkor nem kellene folyamatosan nyávogni, és engem felcseszni mindennel.

Front?

Na azt azt hiszem, most van az a valami, ami rendszeresen van, amikor pattanásig feszülnek az idegeim és minden kis szarság úgy csesz fel, hogy fel tudnék robbanni. Nem, nem jött meg…. és még nem is fog… szóval a ciklusom ezen részéhez nem köthető. De front, Hold állás, vagy a hóhér tudja, mi, de egyszerűen felrobbanok.

Julis az előbb felbasz. Bernát megkérdi, uzsizunk-e valamit? Elsőre azt mondtam, hogy én ezekkel nem csinálok semmit, mert a puszta jelenlétükkel sem tudok most mit kezdeni. De nagynehezen eljutok odáig, hogy kenek egy-egy fél zsömlét, Bernátnak egyet, vaj, lekvár, Bernátnak a másik fele felvágottal, hogy legyen sós is utána. 17:30 van, nem kell jól lakniuk. Julis kér még. Mondom neki, hogy „Nem, uzsonnára ez elég volt, majd lesz vacsora is” – Ez volt a vacsora? (FASZOM!!!!!Hogy lehet ilyen barom?)
UZSONNÁRA…. EZ …. ELÉG… VOLT,….. MAJD ….LESZ…. VACSORA- melyet kicsit hangosabban, tagoltan mondtam el, hogy biztosan érthető legyen. Még nem kiabáltam. Erre ő: Nem akarom, hogy kiabáljál. – Akkor értsd meg, amit mondok!
Nem hiszem, hogy ezt most bonyolultan fogalmaztam… Mér egész leszoktam a nagy körmondatokról, már nagyon leegyszerűsítek mindent, az ő szintjükre. Sokszor csak egy-egy szóval, vagy nagyon tőmondatokkal válaszolok, ne legyen benne semmi felesleges infó. De úgy látszik, ez is magas volt, túl bonyolult.

Felcseszett az is, hogy mindenáron mesét akarnak nézni, jó, indítunk valami értelmeset. Peppa malacot! – mondja Julis… Na még csak az kéne… gondolom, magamban, a balfasz család képét nem tanuljuk minden egyes nap. A gyerekek előtt nem tudtam, hogy miért utálom Zsigerből ezt a riherngy Peppa malacot az egész családjával együtt, de most már tudom. Az, hogy minden mondat után röfögnek egyet, még oké, hiszen malacok…. De az a családkép, amit felfestenek, olyan dühítő, hogy azt nem tudom elmondani. Papa malac, egy megtermett vágnivaló zsírdisznó, aki rendkívül okosnak, és ügyesnek képzeli magát, mindenhez is ért, de Mekk mester hozzá képest egy doktorátust végzett vérprofi szaki. Papa malac mindent elront, mindent szarul csinál, mindent rosszul tud, de okoskodik és a család, az anya és a két gyerek istenként néz rá, hogy milyen okos…
Mama malac adja alá a lovat… tapasztalt családanya, jókedvű anyakoca, aki a kicsinyeinek él látszólag, isteníti azt a balfasz férjét, aki egy barom, de annyi mondjuk az erényeihez sorolható, hogy mindig készségesen áll a gyerekek igényeihez, igazi válaszkész szülő, aki mindig, minden hülyeségért repesni tud, bármilyen kis baromságot is csinálnak a gyerekek. (Ez a válaszkészség egyébként a mese egyetlen értéke számomra.) De, hogy mennyire is él ő a gyerekeinek, azért az hagy némi kivetnivalót maga után. Én azt tanultam, hogy magamat soroljam utoljára, ami szintén nem feltétlenül jó dolog mindig, - mindig a legutolsónak lenni, mindig a maradékot enni, mindig a legkisebbet, legcsúnyábbat, legkevesebbet választani… bár erre mi szerintem már tudatosan figyelünk, hogy ez nálunk ne így legyen. De majd mindjárt érthető lesz, miért is mondom ezt.
Szóval mama malac nagyon jó anyuka és áldozatos feleség egészen addig, míg valami gebasz nem történik. De amikor a legkisebb malac addig ökörködik a fagyival, hogy többször is szólnak neki, hogy el fog olvadni a fagyija, enni kellene…. de neeem, őő csak ökörködik tovább, majd mikor tényleg elolvad és leesik, sírni kezd, mi a válasza a Mama malacnak? Nem baj, megeheted a Papa malac fagyiját… Mi van??? Miért nem a sajátját adja oda, ha már ennyire adni akar? Vagy miért nem ad belőle? Vagy miért nem vesz másikat? Eleve meg sem érdemelné a gyerek a másik fagyit, mert nem kellett volna annyit ökörködni. Így aztán jól megtanulja, hogy nem baj, ha nem fogadok szót, akkor is jó lesz nekem… Egy ilyen helyzetben, ha elmennénk fagyiért, és Bernátnak nem vinnék fagyit, mert odaadtam a gyereknek, ert elbalfaszkodta a másikat… hát biztos nem esne jól neki… El sem tudom képzelni az ilyet helyzetet nálunk.
Másik helyzet, elmennek kirándulni, visznek egy sátrat, ami – mily meglepő – kicsi a négy malacnak… Erre anyuka: nem baj, majd papa malac kint alszik… Ez is már milyen. Oké, persze, a férfi szívósabb, bátrabb, jobban bírja, meg szerintem egy FÉRFI ezt magától felajánlja… de nem én mondom neki… Szóval Mama malac is pontosan tudja, hogy Papa egy balfasz, mégis adja alá a lovat, aztán meg mikor helyzet van, akkor meg őt sorolja utoljára… szép kis feleség.
A gyerekekről nem is beszélek, ők csak gyerekek, csinálják, amiket a gyerekek szoktak, játszanak, mókáznak, irigykednek, ezzel nincs is annyira gondom, bár a legkisebb malacot eléggé rühellem.

Bernát

Drágaságom nagyon el van kényeztetve, mármint ahogy a malac férjekről van szó. Neki elég nagy malac férje van! :D
Én most viszonylag nyugodt vagyok, bár egyszer már ordítva zavartam be őket.

Rám szólt az asszony, hogy írjak!!!
Esik a víz, be vagyunk zárva, nehéz hétvégénk lesz, vasárnap, ha jó idő van, tudunk menni vásárba, de erre kicsi az esély. El tudunk menni csavarogni is, de én nehezen viselem, amikor a sok barom össze van eresztve! Plázák, Árkád, Közparkok, Köztemetők. De majd megyünk valahová.

Bianka

Ha ilyen lesz a hétvégénk, én világgá megyek.
Bár délutánra lett egy kis fellendülés, én vacsorát készítettem, Bernát meg ügyességi feladatot adott a gyerekeknek, aminek meg az lett az eredménye, hogy én vágtam a dolgokat, pirítottam, főztem, kavartam, és közben EGYFOLYTÁBAN ment az anya, nézd! anya, figyelj! Anya, idenézz!, Anya, anya, anya….  Avégén megkérdeztem, hogy akarunk-e vacsorázni még ma? Mondták, igen… és akkor mondtam, hogy akkr viszont kicsit hagyjanak békén, mert ha egész este őket nézem, nem lesz, aki vacsorát főzzön. Így lett egy kicsi nyugtom. A vacsora és az esti mese is még jól ment, de utána már megint jött a nyávogás. Jancsi kapta a gyógyszereket, köhögéscsillapítót, amit persze Julis is akart.
Tegnap este kinyomtam a gennyet az ujjából, és akkor annyira sírt, meg ugye annyira akut volt a probléma, hogy adtam neki egy adag fájdalomcsillapítót. Ma reggelre elég szépen alakult is az ujja, de azért reggel még volt mit kinyomni. Elvileg estére már nem fájt neki, kérdeztem még jóval az este előtt, hogy hogy áll az ujja, azt mondta, már nem fáj, viszont emlékezett a tegnapi fájdalomcsillapítóra, amit ma megint be akart zsebelni, ezért inkább újra kinyomatta az ujját. Én megnéztem, már nyoma sem volt a tegnapi gyulladásnak, egy nagyon picit nyomtam csak meg. Mondtam, hogy nekem is időnként van ilyen, ha megszúrom a körmöm mentén a bőrt, ismerem ennek a lefolyását és az érzést ispontosan, szóval tudom, hogy ez a ma esti kör már híról nem fájt annyira, mint amennyire tette a fejét, hogy fáj. De annyira kellett neki a málnás ízű fájdalomcsillapító, hogy mikor bekentem a kézfejét, amin hetekkel azelőtt apró pici pattanásszerű hólyagocskák voltak, és kentük őket, elmúltak, csak a helyük látszik már, és mivel ki van száradva a keze, ezért bekentem az új kézkrémmel, és láss csodát, ma ez is fájt… És annyira brutálisa jó színész, hogy egész hihetően adta elő… Hát… nem vettem be ezt a kört. Semmi nem volt a kezén, ami szúrt, vagy fájt, így nem kapott fájdalomcsillapítót. Ilyenkor azért elgondolkodom, hogy mennyire jó / rossz, hogy ilyen finomak ezek a gyógyszerek…? Az oké, hogy amikor baj van, legalább ebből nincs hiszti. De régen ugye megodottuk egy kis mézzel, cukorral, szörppel azt szevasz.. most meg versneyt futnak a gyógyszerért. A másik a gyerekek gyógyszerekhez való viszonya. Abban a korban, amikor a nem finom gyógyszerrel kellett trükközni, hogy a gyerek bevegye, legalább már akkor az volt, hogy a gyógyszer nem finom és nem kell arra hajtani, hogy gyógyszert szedjünk. És azért számomra elgondolkodtató, hogy abban a világban ahol a gyógyszergyárak üzletet csinálnak az emberek betegségéből, ahol a legnagyobb pénzek a gyógyszeriparban fordulnak meg, ahol már nem az a cél, hogy egészségesek legyünk, hanem a betegséget minél tovább tartsuk fenn… mi sem egyszerűbb, mint már a gyerekeket is arra szoktatni, hogy a gyógyszer jó, a gyógyszer finom, és bármi van, egyből gyógyszerhez nyúlunk… pedig logikus, hogy ha baj van, akkor nem a tünetet kell kezelni, hanem a kiváltó okot, de a mai embert nem erre kondicionálják, mert a gyógyszer manapság hatalmas üzlet. Azt gondolom, ha nem kezeljük ezt az elején, és nem fordítjuk át ezt az egészet nála egészségtudattá, akkor Julisból könnyen egy hipochonder gyógyszerfüggő lesz, aki hobbiból kivizsgálásokra, laborba, meg patikába jár majd.

Na visszatérve a hangulatra, törékeny nálam a jókedv, és nagyon remélem, hogy ma éjjel kialszom magam és holnap újult erővel kezdhetek egy új napot, mert ha ebben a hangulatban megyünk tovább, vasárnap estére vagy a diliházban kötök ki, vagy valahol, amit még nem tudok előre, csak a kocsi tankja legyen tele és megnézzük, 690 km-nek hol van vége. (Megnéztem… A Nyugatnak indulok, a Horvát tengerpartra simán kijutnék egy tank benzinnel. Fiume, Dubrovnik, Trieszt simán beleférne, de Bécset is megjárnám belőle, felfelé indulva meg Krakkóig jutnék kb… Na majd meglátjuk :D