2023.05.14.

 

Bianka

„Nem felidegelve vagyok, hanem elkeseredve” /Bernát/

Vasárnap 16:35… lassan túléljük ezt a hétvégét. Így, hogy tavasz van, de kint 10 percenként esik az eső, minden vizes, fúj a szél, + még Jancsi egészsége sem 100%, így nem nagyon van más lehetőség, mint itthon feltalálni magunkat. Be vagyunk zárva, ami egyenlő a katasztrófával, mert a gyerekek egyébként mennének, mert ők nem nagyon foglalkoznak azzal, hogy ömlik a takony az orrukból, vagy épp nincs hangjuk. Mi meg lassan nyugtatót szedünk, mert a két nap alatt csak négyszázszor idegeltek ki minket, pusztán a gyerekségükkel.
Nem rosszak, tényleg. Csak szimplán gyerekek, csak amikor tenném a dolgom, esetleg intéznék valamit, vagy csak simán dolgoznék, akkor nem nagyon tudok mindig úgy viszonyulni a kis cuki gyerekdolgokhoz, ahogy azt a nagykönyv írja.
És azt beszéltük Bernáttal, hogy az a durva, hogy ezek mellett is folyamatosan próbálkozunk jófejnek lenni, Bernát ma egy olyan délelőtt után, hogy nem tudom hányszor dobta le az ékszíjat, még nekiállt pudingot főzni, ráadásul két fajtát.
És lehet, hogy utólag majd viccesnek fogom tartani mindezt, de most nem vicces. Mármint nem az, hogy Bernát pudingt főz, hane a gyerekek hülyeségei.

Túlélünk. Ez a legjobb szó rá.

Déli alvás után Juliska csak hatszor kísérelte meg felkelteni a bandát, mert ő felébredt. Mindannyian aludtunk, Bernát kelt rá leghamarabb, még nem volt ott az ideje, hogy ébredjenek, ezért mondta neki, hogy még alvás van. De aztán megint addig hányta-vetette magát, hogy Bernát csak felkelt rá, mondta, hogy halkan játsszon, de ilyenkor konkrétan a leghalkabb játék is fegyver a kezében, még egy összehajtott zoknival is képes zajt csapni.
És mikor már a napban eljutunk oda, hogy már ennyiszer kiidegeltek, egy idő után már nem akarok a kedvükbe járni, már türelmetlen vagyok, ingerült, fáradt, és már nincs egyszerűen erőm érdekesnek lenni, érdeklődni. Már idegesít, hogy Julis, mint egy katasztrófaturista, mindenhol ott van, ahol valami balhé történik, tátja a száját, hogy kivel mi történik, beárulja az öccsét, hátha valami rosszat csinálok vele és közben kérdezi, mit csinálsz vele? De nem azért, mert félti, hanem mert reménykedik, hogy minimum megrugdosom, meg kettétöröm, aztán miszlikre aprítom… vagy nem tudom…

Bernát

Julis a közellenség.

Tudom, még gyerek, és tudom, én vagyok a türelmetlen fasz.
Eleve Julis emelt hangerővel beszél, én már javasoltam, hogy nézessük meg a fülét, mert ahogy a látása is rossz, a hallása is lehet gyenge. Szóval üvölt, nem győzök rászólni, hogy halkabban. Aztán ugye a mondatai, a beszéde kijelentő mód, ahogy beszél, ez a kiabálással együtt bunkó, parancsolgató, amire az ember ráeszmél, hogy nem így van, csak a bunkó nevelő anyja így beszélt és neki ez a természetes.

Bianka

Én már nem merem azt mondani, hogy nincs gond Julis fülével, bár inkább azt tudom elképzelni, hogy néha nem érdekli a dolog, néha meg annyira belemerül valamibe, hogy konkrétan nem hallja, de szerintem az még önmagában nem gond.

A stílus meg… hát mit lehet erre mondani? Az az őskáosz, amiben ők nevelkedtek eddig, hát csodálnám, ha teljesen normálisan és jól működne minden. Nekem így, hogy mi egy békésebb, nyugodtabb életet éltünk azelőtt, ott eltölteni egy fél napot is nehéz volt. Nekem az őrület sok volt, az agyamnak, a lelkemnek, a fülemnek… mindennek. És belegondolva, hogy Julis ebben nevelkedett mielőttünk… hát… csodálkozom, hogy ennél több gond nincs.

Bernát

Egyébként mi Biankával meg sokszor kérdőn beszélünk, ami nagy zavar lehet a fejében, és én rendszeresen szarkasztikus vagyok, amit ők nem értenek. Jancsi már megtanulta, ha apa sokat beszél és a végén kérdez valamit akkor arra az a válasz hogy NEEEMMMM. Ez se jó így de ez van.

Bianka

Csalóka, hogy Julis nagyon szépen, tisztán, értelmesen beszél, olyan szavakat is használ, amiket a kortársai nem. Ebből kifolyólag adná magát, hogy csomó mindent ért, még a szarkazmust is… de korából adódóan nem érti. Én már egy ideje tréningezem magam erre, - a türelem, és sok más ellett – hogy egyszerűbben, tőmondatokkal beszélek, kerülöm a nagy magyarázatokat, a bonyolult kérdéseket, és óvatosan használok szinonimákat, hogy ez se kavarja meg őket. De nagyon nehéz ezt alkalmazni, mert az életem nagy részét felnőttek közt éltem, ahol előny volt a változatos beszéd, a szép fogalmazás és most is ez van, hogy felnőttekkel igyekszem így beszélni, a gyerekekkel meg muszáj a másik végletet alkalmazni, ahol egyáltalán nem baj a szóismétlés, sőt, kifejezetten előnyös…. Még sokszor kell meghasonulni magammal, de már haladok.

Bernát

És akkor Julis folyamatosan dumál, közvetíti, hogy mit csinál, majd hall valamit fél füllel, vagy csak egy szót, és kérdez valami baromságot. Ami idegesítő, pl: …azért szerencse, hogy nem fagy kint… Juliska erre FAGYÍ????? Mondom: nem fagy kint… de ezzel úgy lefáraszt, hogy azt el mondani nem tudom…
És ugye ezek jönnek kétpercenként váltva és felbasz, aztán megint felbasz, aztán lever valamit, ami jó esetben nem törik el, és így tovább, és tudom, még gyerek, és tudom, én vagyok a türelmetlen fasz.

És most szégyellje magát az összes szülő!!!
Amíg nem volt gyerekem, csak néha láttam bele a családos élet rejtelmeibe, és egyik mocsok se mondta, hogy ennyire kurvára nehéz jó szülőnek lenni!!! Voltak kutyáink (tudom, a gyerek nem kutya) És iskolába járattuk, sőt együtt jártunk iskolába, közösen tanultunk, közösen fejlődtünk. Néha rá is ébredek, hogy mennyire okos kutyáink vannak, a rendőrös sztorikor is megjegyezték a rendőrök hogy de okos kutyák, nem jönnek ki a nyitott kapun. Igen jólneveltek! Etetjük őket, naponta foglalkozunk, velük, orvoshoz járunk, szeretjük őket és nagy élvezettel éljük meg, hogy egy vakkantásból tudjuk, hogy épp mi a bajuk, és imádjuk, ha meg tudjuk oldani az ő problémáikat. pl: hogy kiengedjük az ajtón, vagy a fekhelyét megigazítjuk mert nincs a helyén és így nem tudnak aludni. Nagy szerelem ez!

De a gyerek nem ilyen!!!!! persze, mindaz ami a kutyákra vonatkozik az nálunk is meg van ++++++
Folyamatosan dumálnak, ha kérdeznek, annak vagy van értelme, vagy nincs, ezen ne akadjunk fenn. Aztán dumál valamit, ami általában úgy kezdődik, hogy APA, vagy ANYA, és utána a világ legfontosabb kérdése pl: APA a zöld amikor holnap voltunk a boltba akkor a nono a dinoszauruszos pólóban a focisták mért? MIVAN?????
És próbálod értelmezni, hogy mit mond, mert nem akarod válasz nélkül hagyni, de nem érted. És mire visszakérdeznél, addigra jön egy tök másik valami kérdés, vagy jobb esetben már totál máshol van….
És tegyük hozzá, hogy ezt duettben, vagyis kánonban, egyre hangosabban!

DE te tűröd, ezt te akartad, mondják az okos rokonok! És ha beteg, még nehezebb, mert elsírja magát, nyűgösebb, fáradtabb, és ez nem könnyíti meg senki életét.
És akkor áll a vécében és szipogva pityereg, kérdem mi a baj? Pisi, micsoda? Pisiltem. És akkor mi van? arra való a wc. Bepisiltél? Nem. Akkor mi? és nézel körül és rájössz, hogy leült a wc-re, kilógott a hatalmas nagy farka és körbe pisálta a fürdőt, egészen a mosdóig, a szőnyeget, a papucsát, a nadrágját, a gatyóját, és az ülőkét. És csak nézel és nem érted, hogy ezt hogy lehet????? És ekkor ne szidd le, mert szegény gyerek nem tehet róla, vigasztald meg, öltöztesd át, és menj vissza és takarítsál, mert már ott áll a másik, hogy kakil, aki kitörli a fenekét, és szaros lesz a keze és keni össze a csapot és a mosdót, de te ezt csak akkor veszed észre, amikor nyitod a csapot és csúszik a fogantyú és rájössz, hogy a csoki ragad, de a kaki csúszik….
Nagyon leterhel, elveszi az összes kreativitásom, és nagyon nehezen veszem észre az élet szép dolgait. Minden reggel úgy kelek, mit egy nyugdíjas öregember, itt fáj ott fáj, de kelni kell, pénz, pénz pénz! Csinálom a teát a beteg fiamnak, készítem a kávét magamnak és a drága feleségemnek, sőt ha van idő, mert egy berögzült vén fasz vagyok, aki minden nap hatkor kel, mert már megszokta a robotot.
Szóval, ha van időm, elszaladok pl. lángosért, mire mindenki felébred, addigra legyen fincsi reggeli.
Gondolkozom, mivel lephetem meg a kölköket, kedveskedés, egészséges élet és egyéb. De lassan fel kelnek és indul a vurstli, és jönnek a pofonok, az öklösök, a tökön rúgások, és néha sajnálattal nézzük a másikat, hogy szegény hogy belefáradt a mai napba. Hogy délbe a gyerekekkel együtt fekszünk és alszunk, mert ki kéne valahogy pihenni, a napot. És elfáradunk, elfogy az energia, és a nap végére villog a lámpa, hogy üres a tank, de még fürdetni kell, krémezni kell, mese lesz és altatás. És akkor legyél nyugodt és türelmes.
Te akartad!!!!! És már csapdába vagy, mert nem adhatod fel, nem mehetsz el a világba, mert Apa vagy, Anya vagy, és kötelezettséget vállaltál a gyerekeidért. És akkor a kedves rokonok időnként ahelyett, hogy segítenének és levennének a vállunkról némi terhet, okoskodnak, hisztiznek, besértődnek, hogy velük is foglalkozni kelljen.

Bianka

Hát igen… a pszichológus mondta, hogy a gyerekezés szívás. Ha mindenki tisztában lenne a nehézségeivel, a többség nem vállalna gyereket, és már rég kihalt volna az emberiség. És hát na… van benne igazság.

Amikor belevágtunk a gyerekezésbe, akkor tudtam, hogy százszor nehezebb lesz, mint kutyázni.
A kutyát el tudod küldeni, és ha már van egy jó alap, azt fenntartani kisebb munka. Persze mindig lehet még többet beletenni, még tovább fejlődni és mindig lehet programot csinálni a kutyával is, hogy mindenkinek érdekes legyen az élet, de alapvetően ha egy kutya tudja, hol a helye, akkor nem katasztrófa, ha kiküldöd, ha nem lóg a nyakadban egész nap, mert egy kutya feltalálja magát nélkülem is. Na a gyerek nem ilyen. Néha jól jönne egy olyan kapcsoló, mint a távkapcs c. filmben, persze a negatív részek nélkül… Mert nyilván nem akarnám az egész életemet felgyorsítva élni, de néha szívesen alkalmaznám a némító gombot, vagy standby-ba tenném őket egy pár órára…

Borzasztóan fárasztóak, főleg egész nap… Ha kint lehetnek az udvaron, akkor legalább minden hülyeséget nem hallunk, csak egy részét, és így nem olyan tömény. De így, hogy egész nap össze vagyunk zárva, … jajj… hát erre nincsenek szavak.  

Bernát valahogy erőt gyűjtött, és játékos feladatokat adott nekik, amíg főzte a tojásokat a vacsorához. Én meg egy idő után bemenekültem és hangos zenét indítottam fülhallgatóval, mert nem bírtam hallgatni azt a sok butaságot. A gyerekek ott álltak Bernát mellett, és folyamatosan kérdezték, mit csinál, és miért, és hogy? És mikor eljutottak egy olyan szintre, hogy egymásra tromfoltak a kérdésekkel, csak azért, hogy az ő hangjuk hallatszódjon többször, akkor jutott el Bernát oda, hogy betegye a kész cuccokat a hűtőbe, kinyitotta a hűtőajtót, mire Juliska megkérdezte, hogy hogy kell kinyitni? Na ott volt az a pillanat, amikor kivettem egy szép poharat és megkérdeztem Bernátot, hogy hol a Gin? Végül bor lett belőle, mert az is volt bontva. Mondtam, az is jó, csak sok legyen… és betettem a fülhallgatót a fülembe… Ez nekem akkor már túl sok volt. És nem az információátadás, nem a kérdés, nem az, hogy valamit tényleg nem ismer, tényleg nem tud és azt kérdezi meg, hanem egy ilyen bődületes baromságot, csak azért, hogy beszéljen.
Vacsoráig volt időm magamban, a zenéimmel. Néha felmerült bennem, hogy most cserbenhagytam Bernátot. De úgy voltam vele, hogy ezzel viszont egy kicsi esélyt adok annak, hogy lehiggadjak és folytassam az estét, szóval megnyugtattam magam.
Bernát estére felpörgött. Készítette a pirítóst, szaladt vele az asztalhoz, én meg csendben csodáltam, hogy mit szív? Adhatna nekem is…

Ma nem voltam egy hullámhosszon a gyerekekkel. Borzasztóan idegesítettek. És az a szörnyű, hogy nem tehetnek róla, tényleg csak gyerekek. Idétlenek, bolondok, de nekem ez most sok volt.
Ha nem érezném megcsalásnak, holnap reggel fognám magam és elvonulnék egy fürdőbe. Már a hétre terveztük, de Bernát fájó torokkal nem akart volna menni, meg hát Jancsi is beteg lett hála a jó égnek….. hatszázhuszonhetedjére, szóval az is árnyalta a programszervezésünket.

Na de tegyük meg tétjeinket, Jancsi nem köhög, senki nem fújja az orrát, senkinek nem csipás a szeme… Holnap mindenki óvodába megy… És akkor tippeljük meg, meddig lesznek oviban???

Bernát

Na ennyit a jó hangulatról, kipanaszkodtam magam, ti meg mazochista módon olvassátok. :)

+

 

Azaz, innentől csak pozitív dolgokat vagyok hajlandó írni, kurva nehéz lesz, keresgetni kell.
pl. most esett le Jancsi a padról… ez vicces :)
Most épp azt a képet nézi, ahol a barátaim és a családtagjaim vannak és mondogatják a neveket sorba, sőt még azt is mondogatják, hogy vele még nem találkoztunk.
Jancsi a kezdetek óta rámutat a Robira, akivel még soha nem találkozott és mondja, hogy ő a Robi. (Bianka: ezt azért véli tudni, mert a régi helyen a család nagy, vérszerinti lányának a barátja Robi, és azt gondolja, hogy ez a Robi az a Robi, de nem… )
két barátunk, akikre mondja Julis, hogy ő meg lenyalta a fejét… :) (Bianka: mert azok a fiúk elmesélték, hogy amikor kisiskolás korukban szaladtak a suliba és felállt a hajuk mert elfeküdték, akkor benyálazták a kezüket és úgy simították le a felálló tincseket. Ebből maradt, hogy lenyalták a fejüket)
A képen vannak rokonok is, van egy szintén Bernát, akiről sokat beszélünk, hogy megint megyek Bernáthoz dolgozni, a Teljes neve Szekeres Bernát, és mi nem nagyon szoktuk teljes néven szólítani senkit, de ők mindig így nevezik teljes néven, még ha találkoznak és köszönnek, akkor is így mondják hogy Szia Szekeres Bernát :)

Most épp fél hét van, megyek csinálok egy kis vacsit a boldog gyerekeimnek…

Egyensúlyozós játék:

két kanálba egy egy kinder tojat sárgája és lehet vele sétálni, aztán guggolni, vagy fej fülé emelni. Ha ez már nagyon megy, akkor le rakok a földre egy méteres pálcát, hogy nem szabad rálépni na ez jól megkavarja őket. Jól elvoltak és mivel ügyesen csinálták, kaptak egy-egy pudingot…

Buta libák

Az udvaron van két libánk, voltak ők már többen is, de ezt most hagyjuk. Szóval… mivel nyitva volt az ajtó, ők bejöttek, csipogni. Nagyon ember központúak, odaülnek az ajtóba, hogy lássanak minket. Ha ki megyünk az udvarra, akkor rohannak oda, persze gondolom, csak azt hiszik, hogy kaját hoztunk. No és bejöttek, sétálgattak az étkező kövén, Bianka felváltva fel is vette őket, simogatta, beszélt hozzájuk.
No két dolgot kell tudni egy libáról, az egyik, hogy folyamatosan szarik!
És a másik, hogy folyamatosan szarik!!!
Szépen leülnek a kőre, és csiporásznak, tollazzák magukat, és hopp, egy zöld fosás, csiporászik, moccan egyet a picsája, és durr, még egy fosás.
A ház előtt a térkövet lesöpörtem és lemostam, aztán bejöttek, hát vagy 5-6 kaki lett a kövön rögtön. Ez nem volt jó ötlet… tudom igénytelenség, de egy kis felmosás amúgy se árt, és a gyerekeknek hatalmas élmény. Amikor ide jöttek, arról beszéltünk, hogy hogyan harap meg a kutya, vagy hogy hogyan verem meg. Most már ott tartunk, hogy örülnek az állatoknak, simogatják őket, játszanának velük, Julis meg is enné őket így, nyersen. :)
Néha fel kell adni egy két szabályt, néha be kell vállalni egy két takarítást, a gyerekeknek élmény kell.
Bárki aki jön hozzánk, el van ájulva, hogy jaj de szépek a libák, és sokan lekacsázzák őket, bár mindent is össze szarnak, mégis az udvar ékkövei. Gondoltam még pávára is de arról nagyon sokan lebeszéltek.

Szép napot zártunk, bár Bianka nagyon el fáradt, azért az este nyugisan ment. Holnap ovi!!!