2023.05.16.

 

Julis: 
Szia Rendőr! Bocsánat! Ki tudsz jönni megcsinálni a lámpát? Nem? Akkor ne gyere. De? Tudsz jönni? Akkor gyere!

Bianka

A reggelünk mondanám, hogy zökkenőmentesen indult, de nem.
Még hajnalban kaptam el az egyik anyuka üzenetét a csoportban, hogy ma fényképezés lesz. Ennek fényében választottunk ma ruhát és hagytam leengedve Juliska haját, csak egy pici gumival szedtem össze a kis szökdödőd babahajakat.
Majd Bernát indította a zenét, hozta a kávékat még az öltözés előtt. Julis egy hang nélül vette le a pelenkáját, amire nem sokszor van példa, a pelenka állásából látszott, hogy az bizony rendesen tele van. Ám azt elsőre nem is fgyeltem, hogy az ágyát gondosan betakarta és mikor visszaért, nagyon nézte, hova ül… Sejtettem, hogy valami meglepi lapul a takaró alatt, hát így is volt, egy oltári nagy pisifolt égtelenkedett a lepedőn, amit már a csor pelenka nem bírt el, az a lepedőn landolt.
Kis fejlődésnek élem meg, hogy legalább már zavarja annyira, hogy el akarta titkolni. Így is elég gond ez, főleg Jancsihoz képest, aki meg éjjel háromszor is kimegy önállóan… Valamelyikünk mindig felébred rá, de nem szólunk bele a dolgokba, csak ha nagyon muszáj. Ellenben Julis egyelőre jelét sem mutatja annak, hogy elhagyná a pelenkát, de legakább már nem büszek arra, hogy telehugyozta az ágyát, hanem mintha kicsit kellemetlenülérintené a dolog. Örülök ennek, mert innen indul majd az, hogy akar rá megoldást… de amíg csak Bernátot és enge zavar a dolog, de Julist a legkevésbé sem, addig nem nagyonn tudunk mit tenni.
Na jó, pisi-úgy letudva, az élet nem áll meg, haladjunk.
Felveszik a kávét, Bernát épp kimondja, hogy ne öntsd le magad, erre egy tökéletes löttyenés hang és Jancsi mondja: O-ooo… Oké, kávé feltörölve, lehet öltözni, kész minden, indulás. Az eső szakad, a változatosság kedvéért. Mindenki ernyővel óvakodik a kocsihoz és tudom, én vagyok a barom, hogy nem tudok egy hároméves fejéve gondolkodni, de nekem már az járt a fejemben, hogy hol mit kell intéznem, kivel hol van találkozó, megbeszélés, mindent hoztam-e, Jancsinak meg vélhetően csakaz járt a fejében, hogy mekkora buli az esőben a sárga ernyőjével ácsorogni… Így mikor szóltam, hogy lehet a kocsiba beszállni, Julis már bent is volt, Jancsi meg valahol elveszve… Szólok mégegyszer, Jancsi sehol. Szólok harmadjára – na és itt baszódtam fel…. mert nem én nem szólok háromszor. Így már az is baj volt, hogy nem jól ült be, az is baj volt, hogy a vizes ernyőt az ülésre tette, mikor én már egyszer összecsuktam és letettem a földre. Ott már minden baj volt. Így elismételtük, mi az a szótfogadás, és azt, hogy hányszor is kell valamit kérnem? És mikor kimondta, hogy egyszer, akkor megkértem, hogy akkor most az úton ismételgesse ezt, hogy egyszer… egyszer…. egyszer…
Tudom, csak három éves, és ha csak gyerekeznék egész nap, és nem kellene már korán reggel azt összeszednem, hogy mit kell vinnem, mit kell fizetnem, mit kell vennem, mi a sorrend, mikorra kell hazaérnem, oda mi kell, addig mit kell megcsinálnom, akkor tudnék annyira gyerekfejjel és gyerekszemmel nézni dolgokra, hogy egy esős reggel még akár indulhatnánk gumicsizmában is, ernyővel, és semmi gond nem lenne, ha késünk negyed órát. De nekem nincs erre időm, nincs arra még plusz negyed órám, hogy ha összetócsáznak mindent, akkor még az oviba átöltözzünk… stb stb stb. Sokat kellene még fejlődnöm, hogy visszamenjek annyira gyerek szintre, hogy az eső ne egy gond legyen, amit túl kell élni, hanem egy buli…

Aztán az oviban is alakulnak a dolgok.  
Az, hogy az információáramlás a nevelők és a szülők közt nulla, az egy dolog… Ma pl fényképezés volt az oviban, délelőtt 10 és 12 közt. Julisnak leengedtem a haját, menő, NASA-s cuccba öltöztettük, ahogy Jancsit is vagányba, és számomra ezzel le volt rendezve a dolog, reménykedtem abban, hogy a délelőtt folyamán csak nem eszik, vagy isszák le… Délutánra azt mondták a gyerekek, hogy mindenki átöltözött, csak ők nem, mert biztosan elfelejtettem odatenni a csini ruhájukat. Hát milyen csini ruhát akart volna még? Menyasszonyit? Ha rajta múlk, akkor egy keresztebcsíkos pulcsiba megy fényképezkedni… No mindegy…

Délelőtt befizettem az egyik kiruccanásukat, meg vittem egy szatyornyi zöldséget, hogy tudjanak enni minden jót. Délután elmesélték, hogy nekik nem ízlett a répa ésa karalábé… Így jártál, cseszd meg… Báááár van egy halovány tippem, hogy nem volt azokkal semmi gond, csa tegnap Julis elmesélte, hogy retket ettek, (amit egyébkét szeret) és nem ízlett neki, kivett egyet és megette, de igazából nem ízlett neki. És akkor odahívtam és nagyon megdicsértem és elmondtam neki, hogy nagyon büszke vagyok rá, mert amitkivett, megette és úgy mond véleményt, hogy megkóstolta azt a valamit. Szóval gondolom, hogy valami ilyen is volt a mai „nem ízlett” dolog mögött.

Viszont nagyon „szerencsésen” jött ki a dolog, mert az oviban az a rendszer, hogy minden szülőnek vnnie kell havonta legaább egyszer valami zöldséget, gyümölcsöt, bármit. Mert a reggelihez is adnak valami paprikát, paradicsomot, valamit, és aztán délelőtt van egy tízórai, amikor kifejezetten zöldséget, vagy gyümölcsöt, vagy magvakat rágcsálnak. Ezekhez kell vinni a cuccokat. És a mai nap én visszamentem délelőtt egy jó adag zöldséggel és pont jól jött ki, mert a vezető óvó néni volt ott hirtelen és vette át a szatyornyi finomságot. Ez most neem fontos volt, mert még ismerkedünk, nem árt,ha jó benyomást teszünk ezzel-azzal…

Aztán hopp, eltelt a nap…

Apa ment értük és mit lát? Jancsi mintha büntiben lenne. És valóban… büntiben volt, mert bántott másokat. Na beindult a Sherlock üzemmód, próbáltam profiként faggatni egy háromévest… Hát na… nem egyszerű. A sztori kb annyi volt, hogy az egyik gyerek a mosdóban – talán véletlenül – megcsapta Jancsi arcát, aztán Jancsi talán emiatt mérges lett, és gyakorlatilag mindenkit bántott. Hogy hogyan bántotta őket, nem tudom. Még kisebb személyi sérülés sem történt, a gyerekek egy idő után már mindent mondtak, szóval rájuk hagytam. Beírtam az anyukás csoportba, hogy ha esetleg van valakinek infója, az mondja, jobb, ha tisztán látunk. Jöttek is az anyukák sorban, mindenki mondta a saját verzióját, minek hatására a történet egyre zavarosabb lett. Szóval megegyeztünk, hogy hagyjuk rá, nyilván figyelni kell, én is megbeszéltem Jancsival, hogy ez nem pálya, hogy másokat bántunk és ha Őt bántják, akkor is az a megoldás, hogy szólunk a óvó néninek, nem pedig verekszünk. Pont jól is jött ebben a sztoriban, hogy vissza tudtam kérdezni, hogy emlékezzen csak, hogy amikor a buta bácsi bántani akarta apát, akkor apuci megverte? Nem… hanem kihívta a rendőrbácsikat, hogy azok segítsenek neki. Megbeszéltük, hogy nem bántunk mást. Elvileg tudja, elvileg érti.
Minden esetre az azért durva volt, hogy az egyik kislány azt mondta az anyukájának, hogy Jancsi az óvó néninek azt mondta, hogy én megengedtem neki, hogy verekedjen… Hát erre csak azt mondtam, hogy Atyaég…. És ezt is megbeszéltem Jancsival, hogy hogy is van ez. Mondjuk őszintén kíváncsi voltam arra is, hogy mit mondtam olyat, amiből Ő esetleg tényleg azt érthette, hogy verekedhet….?

Bernát

Azt mondtam, hogy ha valaki bántja az oviban a gyerekemet, azt agyon verem! Erre ma kiderül, hogy az én gyerekem veri a töbieket. Hupsz.
Na megbeszéltünk, nincs verekedés! Nagyon nehéz a gyerekektől infót kideríteni, és amit mondanak azt is erősen fenntartással kell kezelni.
Ma vittem egy nagy adag játékot az oviba, mi megszabadultunk egy nagy doboztól, ott meg jó helyen van.
Holnapra gyerekes programot terveztünk, holnap tanítási szünet lesz, hogy a fene egye meg ezeket…
No megyünk ugrálósba, meg vásárolni, remélem lefáradnak és délután alszanak mint a bunda.