2023.05.19.
Bianka
Eddig minden oké.
A kölkök reggel oviba mentek, mi meg fürdőbe, ahol
lehetőségünk volt kicsit lazítani, és beszélgetni úgy pár mondatot, hogy nem
zaklat mindenki közben.
Tervezgettünk, átbeszéltünk pár dolgot a gyerekekkel
kapcsolatban, amik hasznosak lehetnek a későbbiek folyamán.
Szűk keresztmetszet például Juliska édességfüggősége, amivel kapcsolatban már
ért egy ideje, hogy valahogy át kellene szervezni, mert a mostani rendszer nem
igazán jóés nem is tudom, hova vezet.l Most az van, hogy Juliska annyira
édességfüggő, hogy az édességért bármire képes, és nincs az a mennység, ami
elég lenne neki, miközben vannak családok, vannak gyerekek, akiknál az édesség
korlátlan mennyiségben elérhető,de pont ezért nem is érdekes a gyerekeknek. Az
a helyzet, hogy lehetséges, hogy ha betelne vele és nem kellene tartania attól,
hogy nem lesz, akkor mi is eljutnánk vele oda, hogy önmagától nemet mond
valamire, de jelen pillanatban ezzel kapcsolatban inkább azt vizualizálom, hogy
addig kb 10-szer kap cukorsokkot, és hízik 10 kilót… Ezt nyilván nem szeretném,
de ugyanakkor meg attól tartok, hogy most még ugye az van, hogy a csokik,
cukrok egy általuk nem elérhető szekrényben vannak, és mi adagoljuk őket. De
hol van ennek a határa? Hol van vége? Ha majd sulis lesz és lesz zsebpénze,
akkor kilószámra veszi majd az édességet, mert megteheti?
Szóval valami más módszer, rendszer kell. Azt már korábban
beszéltük anyámmal, meg én is gondolkodtam rajta, hogy nem igazán jó irány az
sem, bármilyen étel jutalomként (vagy annak megvonása büntetésként – szolgál.
Elég kézenfekvő pedig, szinte mindig kéznál van egy darab csoki, egyszerű is,
gyors is, szóval eléggé adja magát a dolog. De hosszú távon nem jó. Én nem
mondom, hogy csak emiatt vagyok túlsúlyos, de szerintem ez is belejátszik. Én
sokszor jutalmazom magam kajával. Ha sérelem ér, akkor vigasz, ha ügyes voltam,
vagy túlvagyok valamin, akkor jutalom, mert hős voltam. Kicsit olyan ez, mint
az alkoholistáknak az alkohol, megoldás és gyógyszer mindenre.
Szóval valami más jutalmazási rendszer kell, ami nem kaja.
És a másik, hogy arra gondoltunk, hogy kicsit a dolgok
beosztását is tanulhatnák a gyerekek azzal, ha bíznánk rájuk is valamit. Pici
csokikat kapnának, egyszerre a napi adagot. Ugyanannyit mi is megkapnánk, és
mindenki eldönti, hogy megeszi, meghagyja, beosztja, mi lesz vele. Mi az elején
rájátszanánk kicsit, hogy az egyikünk megtartja, míg a másik megeszi (eltűnteti)
a saját csokiját, és később milyen jó, hogy az egyiknek még van később is
csokija, a másiknak meg már nincs és csak nézi. Ebben a két gyerek is
jelentősen különbözik egymástól, Jancsi inkább beosztó, míg Julis azonnal
felzabál mindent, bááááár… ma pl kaptak csokit az oviban, mikor mentem értük,
és Julis azt mondta, majd csak otthon eszi meg, Jancsi meg azonnal betömte.
Na a lányeg, hogy jó sokat beszélgettünk, az élet nagy
dolgaira is sor került :)
Bernát
Érdekes beszélgetés volt ez a fürdőben. Míg én a terveimet
fejtegettem, addig Bianka az érzéseiről beszélt, és vélt problémákról beszélt.
Sokat beszéltünk a közösen töltött időről, meg, hogy a gyerekek sokat emlegetik,
hogy ők elsétáltak ide, vagy oda, és mivel a nyáron tervezünk hegyvidéki
kirándulást, jó lenne tréningezni a gyerekeket. Meg persze magunkat is. Bianka
nem pont egy sportos alkat, ráfér némi fogyás, én se vagyok épp toppon, fogynom
kéne és idén még kb. nem sétáltam egy kilométert sem egyben, a napi lépéseket
leszámítva.
A régi cégemnél a napi tízezer lépés megvolt, jó része lépcsőzve, de most
lazább az élet.
Elkezdtük a nyarat is tervezni, időpontokat szervezünk, alapvetően
három család hat gyerekét készülünk összeszervezni egy hétre, jó buli lesz! Hat
gyereknek az etetése, foglakoztatása és fektetése nem kis feladat, de ha jól megszervezzük
a programokat, akkor nem lesz gond.
Bianka
Igen, jól beindult a fantáziánk :)
Igazából ez már korábban is így volt, hogy Timit és Tomit
elhoztuk egy hétre, amibe tavaly (???) (Jesszus, nem emlékszem, hogy tavaly
volt-e) bekapcsolódott a Keresztfiunk és a huga is! Nagyon szuper volt a négy
gyerek, volt zsivaly rendesen! És már tavaly is azt terveztük, hogy következő
alkalommal is így legyen!
Csak akkor még nem tudtuk, hogy a mi életünk is gyökeresen megváltozik, és
mikor bekerült a családunkba a két kölök, akkor már poénkodtunk vele, hogy
akkor? Nyáron? Hat gyerekkel?
És igen, ma már úgy terveztünk :)
Elkezdtük kitalálni programokat, ami mindenkinek jó lehet, összegondoltuk,
miket kell leegyeztetni kaja ügyben, mert kb a két véglet van,van, aki kb
mindent megesz és van, aki kb semmit :D
Még az időpontokat kell összehozni és őszintén remélem, hogy sikerül!
Bernát
Ma az oviból gyalog jöttünk haza, a gyerekek majdnem sírtak,
hogy anya elment a kocsival. Alig értették meg, hogy most sétálunk, én
magyaráztam, hogy anya majd jön szemből és félúton találkozunk. Ahogy haladtunk
az úton, próbáltam magyarázni, hogy itt az utólsó közvilágítás, itt szoktunk
menni az úton, és itt az erdő, itt szoktunk lefordulni. Picit leültünk egy
padon, de igazából nem voltak fáradtak, így viszonylag gyorsan mentünk is
tovább. Aztán jött szembe anya :)
Nagyon jó volt haza érni, szinte semmi probléma nem volt az úton. Tanultuk,
hogy ha jön motor, vagy biciklis, akkor félre kell állni. Az autópálya
felűljáróján, mikor mentünk át, nézték a kamionokat, és azok dudáltak nekik,
jófejek a kamionosok!
Az is jófej volt, aki bár látta, hogy jövök, ő úgy gondolta, hogy majd én megállok
a körforgalomban és ő szépen behajtott elém, és én nem dudáltam, nem
kalimpáltam, és nem szidtam a kurva anyát!
De most tényleg nem, a fürdőzés lenyugtatott, le se szartam azt a faszt.
Bianka
A fürdőzéskor beszéltünk arról is, hogy most már erőt kell
vennem magamon és mozogni valamit, mert a munkám konkrétan a székhez köt, ami
összességében nekem kényelmes, de a szervezetemnek nem annyira jó… És ráadásul
egyre gönyébb vagyok és ez az ördögi kör egyáltalán nem jó irányba tart. Szóval
eldöntöttük, hogy a bandahazasétál az oviból, én hazaszáguldok, bedobok a
sütőbe valami aprósütit, és mire a kiserdőhöz érnek, addigra kb kész leszek, és
elindulok eléjük, hogy tényleg szembe menjek.
Modjam, hogy mennyire volt kedvem hozzá?
NULLLLLLLLAAAAAAAAAA….Inkább néztem volna egy filmet helyette. De duplám
hős voltam. 1. elindultam. 2. mindezek után nem kezdtem el megjutalmazni magam.
Hát őszintén, a legjobb az egészben a tudat, hogy ha minimálisat is, de tettem magamért.
Mert ez bizony ekkora testtel jó sem volt, kényelmes sem volt, komfortos sem
volt. Egyáltalán nem élveztem. Elfáradtam, fáj a lábam… nem is sorolom. De
legalább elindultam. Ez az egy dolog a jó benne.
Bernát
Drágaszerelmem egy hős!!! nem rég sétáltam pár száz métert
40 kilós zsákkal a vállamon, és hát a végén nagyon jó volt letenni. És
belegondolva, hogy Bianka hány zsák cementet visz magán folyamat, ezzel fekszik,
alszik, kel. Szóval míndig az első lépés a legnehezebb, volt már, hogy elment
sétálni, pedig rosz volt az idő, de most végre itt a nyár és meleg az idő, és
az ember jár, mert köll!
És el indult, és mikor mesélte, csak nekem, hogy mi panasza lett, mondtam neki
hogy egy személyi edző perverz módon vigyorogna, hogy ez az! Elfáradtam - ez az!
Nem ettem semmi jutalom falatot ez az! Fáj
a térdem - ez az…zzzéért nem jó, mert ha kikészűlnek a térdei, még jobban
vissza esik.
Muszáj fittnek lenni, az a kurva kölök után szaladni kell, azt a kurva kölköt
fel kell emelni és még táncolni is vele. Még én is érzem, hogy nehezek a
gyerekek, hát akkor ő. Na idén megyünk a hegyekbe, addigra itt mindenki sportformába
kerül!!! Na megyek eszek egy kakaós csiguszt. :)
Libák
Ma elbúcsúztunk a libáktól. Sajnos tudomásul kellett
vennünk, hogy itt állandó veszélyben vannak. Bezárni nem akartuk őket, mert azt
szerettük volna, ha ők is szabadon legelésznek, járkálnak, de folyton oda
kellett figyelni, mert ha tetszik, ha nem, 5 db potenciális vadásszal élünk
együtt, akik közül hárman tényleg veszélyt jelentenek rájuk nézve, és akiket
nem lehet csak úgy kikapcsolni.
A libák visszakerültek oda, ahonnan jöttek, és eldöntöttük, hogy nem is lesz
egyelőre ilyen állatunk másik.
Bernát
Jancsi a ritka fajta…
a gyerekek játszanak, és Jancsi mondja a testvérének, hogy én ritka fajta vagyok.
Kis gondolkodás után megkérdeztem hogy ezt ki mondta neked? Mire kiderült, hogy
a Shrek mesében volt. :)
Ritka fajta… már egy ideje motoszkál bennem, hogy rá keresek a cigány
betegségekre. Ahogy más génállományú embereknek is meg van a maguk spéci
betegségeik, úgy gondolom, a mi gyerekeinknek is lehetnek, genetikából adódóan
valami spéci betegségük, amire jobb oda figyelni.
Rám is mondták már, hogy ritka fajta vagyok, egy ritka nagy
Barom :)