2023.05.03.

Bőrnát

Még mindig nagyon el van dugulva az orrom és éjszaka kb. óránként kelek.
Nem tudom rendesen kipihenni magam, tegnap az ebéd végét se bírtam ki, bejöttem a szobába és lefeküdtem, mire a gyerekek jöttek be, én már aludtam is. Szóval beteg vagyok.
Tegnap azért dolgoztam is egy kicsit, falaztam (ami még pár sor híján nincs kész) vakoltam, és gletteltem. A betegség ellenére egész jól haladtam.

Bianka

Helyesbítek, a betegség ellenére nem csak egész jól haladt, hanem úgy haladt, hogy az egy egészséges embernek is a becsületére vált volna. Bernát egy hős!
Este, már majdnem 7 óra volt, mikor betereltem a gyerekeket, és egy gyors vacsora után megfürdettem őket, már épp a meséket néztük, mikor Bernát az utolsó körből beért, mindezt úgy, hogy már újabb állványt kellett építenie, mert már nem érte el, olyan magas volt, a fal… És egész nap neocitránnal tartotta szinten magát. Szóval ez szerintem egy hihetetlen nagy teljesítmény volt.

Bernát

Anyámnak hála, rengeteg virág került az udvarba, begónia, muskátli, meg ilyen kis vackok, izék, is.
Van négy hatalmas cserép (gyűszű) fenyőfám, egy cserép százszorszépem, és egy cserép rózsa bokrom (kb.4 cm magas) én is próbálok bokrosítani, de sajnos nem minden giz-gaz marad meg az udvaron.

Bernát és a kölkök
Nagyon hullámzó a kölkökkel a (nem is a viszonyunk hanem) hangulatunk, ők persze a megszokott tempóban játszanak* persze félpercenként nyávog az egyik és jön árulkodni, hogy elvette a bizbaszt, vagy annyira hangosan beszélnek, hogy most akkor ide, vagy oda megyek, hogy nem győzök rájuk szólni, hogy halkabban! Persze nekem is ordítani kell, mert máskép fel se tűnik neki, hogy valaki szól.
Erősen felmerül bennem a hallás károsodás Julisnál… ülnek a fűben, kiszólok, hogy keljenek fel, mert hideg! Jancsi pattan fel, mint akit seggberúgtak, Julis viszont meg se mozdul, játszik tovább. És akkor meg szoktam kérdezni, hogy hallotta, amit mondtam, vagy mondjam hangosabban?
Na és akkor elkezd felkelni. Szarik ránk, hogy mit mondunk, ha van kedve, meghalja, ha nincs, akkor mondat közben mond valami tök más dolgot, mutatván, hogy nem figyel. És Julisnál kezdődik a „de én csak azért”, mondom nem érdekel, ezt nem csináljátok mert … veszélyes. „De én csak”, mondom nem érdekel, és nem kell meg magyarázni, és arrébb megy, és háttal csak elmondja, amit ő akar. Mondhatni vissza pofázik, ha még nem is azzal a céllal, csak próbálja a kurva akaratát érvényesíteni.

Bianka

…ami egyébként nem baj.

A liberális nevelési irányzatok nagy része pont ezért alakult ki, mert szépen kirajzolódik, hogy azok a felnőttek, akik jelenleg nem tudnak kiállni magukért egy cégnél, és bármit meg lehet velük csinálni, szanaszét alázni őket, annyi fizetésért ami az éhenhaláshoz sem elég, … nos ezek a felnőttek pont olyan gyerekek voltak, akiknek megmondták, hogy márpedig megcsinálod ezt, meg azt, mert azt mondtam.
Az már egy másik kérdés, hogy most meg átestünk a ló túloldalára, a jelenleg pályakezdő, munkát kereső fiatalok nagy része azt gondolja, hogy semmit nem kell letennie az asztalra, és a két szép szemükért jár a nagy fizu, a céges kocsi, telo, laptop…
Én azt gondolom, hogy előbb bizonyítani kell, és ha az megvan, akkor lehet kinyitni a száját az embernek, mikor már látszik, hogy nem a levegőbe beszélünk. Ennek ellenére soha nem mertem fizetésemelést kérni, és ha kértem is, akkor szinte kinevettek, mert az egész lényem azt sugallta, hogy engem is porig lehet alázni… Ellenben volt egy fiatal kollégám, aki tervezőként dolgozott, ahogy megvetette a lábát, fizetésemelést kért, majd újra és újra… Azidő alatt, míg együtt dolgoztunk, csaknem megduplázta a fizetését, úgy, hogy egyébként kijárt cigizni, - én nem, később jött be, - én hamarabb, időben távozott – én túlóráztam.

Na egy szó, mint száz, nem csak a munkát, a felelősséget kell megtanítani a gyerekekkel, hanem azt is, hogy hogy érvényesítsék a saját akaratukat és ezt ilyenkor kell megalapozni, hogy nem döngöljük bele a földbe mindig. És szerintem a hangsúly a „mindig” szón van. Igenis van akartuk, amiit figyelembe kell vennünk. Vannak terveik, céljaik, és persze vannak csodálatos taktikus mondatok, amikkel jól lehet ezeket kezelni. És aztán vannak olyan helyzetek, amikor meg valamit meg kell csinálni, mert meg kell csinálni és akkor viszont nincs helye ellentmondásnak. Szívás a gyereklét.

Apropó liberális nevelési irányzat.

Kikövettem az egyik csoportot, amibe beléptem tanulni. Tagja maradtam, hátha szükségem lesz infóra, de nem követem már, mert rájöttem, borzasztó nagy nyomást tesznek rám azok az irreális szabályok, amiket kb lehetetlen megcsinálni. Napi szinten olvastam szánom-bánom posztokat, melyben fáradt, kimerült, magukat, a családjukat, a házasságukat, az egészségüket teljesen a gyereknek alárendelő anyukák könnyekig hatódva szánakoznak, hogy rákiabáltak a gyerekre…. És bár már bocsánatot kértek a kis kétévesüktől, (aki kb leszarta a bocsánatkérésüket, meg nem is értette, mert 3 perccel az eset után már nem is emlékezett az egészre…) És akkor jönnek a jótanácsok és a magyarázatok, hogy ezt, vagy azt csak azért csinálja a gyerek…, és el kell viselni, kitartás, üdv a klubban.
Én nem vagyok az ő emberük.
Rákiabálás terén sokféle helyzet van szerintem. Ha csak simán játszanak, és belefeledkeznek a dolgokba, azért nem szedem miszlikre őket, sőt, igyekszem betartani azt a szabályt, hogy figyelembe veszem, hogy az adott játékot be tudják fejezni, időben szólok, hogy lassan majd lehet pakolni, stb. De aztán van az a helyzet, amikor szabály, hogy nem megyünk az új fúre, mert most vetettük, és mikor nem akarja érteni és azt veszem észre, hogy a labda már ötödjére gurul egymás után a frissen vetett fűre, és szólok egyszer, meg kétszer, aztán szólok hangosabban is. Főleg, amikor a kisasszony tényleg konkrétan szarik arra, amit mondunk. A főlével egyébként semmi gond, a csokipapír csörgését azonnal meghallja.

Bernát

Kedden is itt volt Eszti mama, és hát voltak zökkenések. A konfliktusok utáni anyai jótanácsok nekem, hogy „nem kell morogni”, meg „maradjál csendbe”, csak tovább hergelnek és idegelnek ki!
Ahogy a mama ideért a kölkök rá szívódtak, és természetesen követték volna bárhová, még oda is ahová nem szabadna! Le van kerítve a zen-kert, mert hála égnek nő a fű. És akkor anyám, oké gazolni bemegy és tök más részeken mozog, ahol nem gond, de aztán kisétál a frissen vetet fél centis füvön ami kb. ott ki is lett taposva…
A gyerekeknek van lombseprűjük, de el lett téve, hogy felügyelet nélkül ne játszanak vele, mert fejbe vágják egymást, erre anyámmal, miközben takarítja a kertet, (ez a hobbija, hogy kapál!) közben Julis a felnőtt lombseprűvel gereblyézik, mondom, azt le kéne tenni, mert megüt valakit. Erre anyám, hogy csak gereblyézik és figyel rá, két perc múlva hát persze, hogy a fém drótos végével megüti Jancsi arcát, szemét. Erre anyám, hogy hát eddig ilyet nem csinált, de mondom, üzembiztos, hogy ha van nála valami az ütközni fog Jancsival is!
Nem mehetnek a kertben hátra, mert ott nincsenek szem előtt, mert nem megbízhatók, és mert ott azért van pár dolog, ami tud veszélyes lenni! Például a téglarakás, amiből hordom a téglát előre a falhoz, és igaz, hogy már csak kb 40 centi magas de nem szimmetrikusan hordom, tehát vannak részek, amik leborúlhatnak, mondom is, hogy ide nem kéne feljönni, de két perc múlva már ott játszanak. Kiabálok hátra, hogy oda ugye nem megyünk fel, erre anyám kiabál valamit, de mivel én a zúgó betonkeverőnél állok, semmit nem hallok. (a nők nem értik, hogy ha nem állok mellette akkor nagyobb hangerő kell mert nem haljuk!!!)
Ja, közben minden orrfújásnál ömlik az orrom vére is!
De aztán a hangulat… alvás után Julis már ébren van, mondom neki, halkan keljen fel, öltözzön és mehet kifelé az udvarra. Mivel szépen megoldotta és Jancsit nem ébresztette fel, vittem ki neki egy csokit.
Kb. fél óra múlva beszéljük, hogy Jancsit is ébreszteni kéne, mert aztán este nem alszik, bementem, meg simogattam, végig manóztam a hátán, megettem a fülét, de aludt tovább a kis mocsok… no kölök, kibaszok én veled! Elő vettem a csokit és elkezdtem kibontani, úgy ugrott fel, mint akit seggbe…  még csipás fejjel, de már tépte a csokipapírt és ette. Na mondom, ugye, hogy ébren vagy, megsimogattam a buksiját, és mondtam neki is, hogy lehet öltözni és menni kifelé az udvarra.
Napjában töbszőr hív focizni, de mivel, hogy beteg vagyok (és örülök hogy élek) és még dolgoznom is kell, sajnos nemet kell mondanom. Tudom, hogy játszani kéne a gyerekkel, de most egy kicsit fontos a munka.
A rengeteg új virág, balkon láda és cserép, öntözést is igényel, de még nem volt időm össze rakni a rendszert, az épület át alakítása miatt, több helyen is szét bontottam, és teljesen máshol kell most vinnem a dolgokat. És bár nagyon szeretném, hogy kész legyen de, most a falazás, vakolás az első!

Bernát

Ma jön hozzánk a TEGYESZ-es néni a féléves ellenőrzésre! (Az építkezés és a vendégvárás hajrájában, pont erre van időnk

A gyerekek még betegek, ezért pont itthon lesznek, de ő azt mondta, hogy nem kellenek a gyerekek, csak velünk akar beszélni. Mondom, ez fasza, hát nem a gyerek a lényeg??? Mi azt mondunk, amit gondoljuk, hogy hallani szeretne. Igen, kedves néni, minden rendben van, Jancsi januártól nem pisil be, Julist még estére pelenkázzuk (mivel minden este vastagon telehugyozza az ágyát, söt már az ovis alvásnál is be pisilt!!) de már lassan az se kell (kb. egy év)
Igen nagyon össze szoktunk, (a gyerekek már lapítanak, ha azzal a hagsúllyal szólunk nekik)
kialakult a napirend, (mondjuk ez igaz) és már család vagyunk (Bár Jancsinak még csak egy hete esett le, hogy az, hogy én apa vagyok, az nem egy név, hanem titulus! )
Tehát minden rendben van, igen, lesz saját szobájuk az emeleten, (csak még Jancsi a földön állva is elesik, nemhogy a lépcsőn!!!) Nem, a kutyákkal nincs semmi probléma, (ja tacsikám intézi őket, ha túl közel jönnek az ő nagy ágyához.) Az oviba sincs semmi probléma (persze bazdmeg mert nem járnak mert folyton betegek!!!) És igen kicsit, le vannak maradva, mondták az oviban, (mert félévig itthon kell tartani őket miközben már rég a közösségben kéne aszimilálódniuk)
Köszönjük az eddigi sok segítséget, (ha egy kicsit jobban dolgoznátok, akkor nem bukunk el százötvenezer forintot!!!)
Köszönjük itt vót!!! (by. Hofi)

Bianka

Kedvelem a TEGYESZ-es hölgyet, régóta ismerem, már tizenéves korom óta. Jót szoktunk beszélgetni, csak néha nem egészen értek dolgokat. Abban biztos vagyok, hogy az örökbefogadható gyerekek széles skáláját találhatjuk a rendszerben, amiben benne vannak mindenféle szervi, és szellemi fogyatékosságok, gyengeségek, elmaradások, és persze a másik véglet, értelmes, okos, csiszolatlan gyémántok, akik ki tudja, mire lesznek képesek.
Az is tény, hogy a mi gyerekeink nagyon jó képességű, csodaszép, értelmes, okos gyerekek, akik már azidő alatt is rengeteget fejlődtek, mióta velünk vannak. Jancsi beszéde nagyon sokat tisztult, mozgásszervi elmaradásaik sincsenek, de a TEGYESZ-es hölgynek egyszerűen be van akadva, hogy minden örökbefogadott gyerek valamivel le van maradva, és elkerülhetetlen a fejlesztés. És nem beszél másról, minthogy milyen tesztekre, vizsgálatokra vigyük őket, mert jobb az ilyet minél előbb tudni, ha esetleg gyógypedagógia szükséges. És egyszerűen nem érti, hogy nincs gond, nincs elmaradás, normálisak, rendben vannak. És ezt nem csak én mondom elfogult anyaként, hanem szakorvos, védőnő, óvónők.

Ami nekem nem tetszett, hogy említettem neki, hogy a KATA-s vállalkozóknak készíthetnének egy összefoglalót, hogy mit hogy, hol kell intézni, mert totál szívás, hogy senki semmit nem tud, és mindenki csak a másik ablakhoz mutogat, mikor intézkedni kell menni. És nem azt mondtam, hogy tartson egy órás kiselőadást arról, hogy ki mit hol intézzen, csak csináljanak egy A/4-es lapot, ahol fel vannak sorolva a fontos dolgok, pl az, hogy hogyan ne bukjunk százezreket egy olyan szösszenetnyi információn, hogy ha KATA-s vagyok és örökbefogadói díjat kapok ÉS nem számlázok, akkor nem kell a KATA 50.000-et kifizetnem. Ez nem nagy infó, két sor, amit egyébként senki sehol senkinek nem mond, a sima földi halandó meg honnan tudná? De saaaaajnos… nem tehetnek semmit. Nekik erre nincs kapacitásuk, ez nekik nem feladatuk, jogszabály sincs rá. Még arra sem volt nyitott, hogy esetleg segítsek az összeállításban.
Na erre mondom én azt, hogy igen, értem, ez igaz, nem feladata, mit törje magát, csak ezért tartunk ott, ahol tartunk, mert semmibe nem telne egy papírt a kezébe nyomni az embernek, de ez sem megy.

Na meg a másik… nem úgy terveztük hogy itthon lesznek a gyerekek, így ahogy a csaj kérdezgetett, persze Julis ott kagylózott folyamatosan. Szerintem egyébként eleve őt összekötötték az örökbefogadás, elhozatal élményével, ami szerintem egyébként nem feltétlen jó. Nem tudom, ki hogy van vele, de de ugye az emlékek azok benne vannak az agyunkban, de minél több érzékszervünkre hat egy emlék, annál jobban bevésődik és annál könnyebb előhozni. Nos itt ugye több fronton voltak élmények. Jött a csaj, aki játszott velük, mesélt nekik, ugye akkor még viszonylag új volt a környezet is, mi is, és maga az az élmény, hogy kivettük őket a családjukból, és nyilván annak a hiány azért akkor még keményen dolgozott bennük. Ehhez az élménykörhöz kapcsolódik ez a TEGYESZ-es hölgy…. És amikor megjelenik, mint egy hívógomb, bekapcsol egy csomó emléket, érzelmet, és ahhoz képest, hogy manapság már nem téma sem Lilla, sem Kálmán, sem a többi gyerek, ilyenkor aztán megindulnak, a mesélések, hogy kivel hol, miket csináltak.
Mi a gyerekek elől nem titkoljuk az örökbefogadást, de erőszakkal mi nem szoktuk felhozni. Ma viszont ugye a csaj egyfolytában ilyenekről kérdezett, van-e kacsolat a nevelőszülőkkel, stb, és persze Julis végig ott kagylózott mellettünk. Egy csomó mindent hallott, és elárasztották az emlékek. Mikor elment a csaj, nem sokra rá nekiálltunk ebédelni, és közben a gyerekek nekikezdtek a témának, hogy ők menni akarnak haza, mire mondtam nekik, hogy most már ez a haza, így vagyunk egy család, stb. De ők akkor is mennek, és visszamegy Kálmánhoz és majd az ágyába… mire közbevágtam, hogy ott már nincs meg az ágya. Elég konkrétan is megbeszéltük már ezeket, hogy szeretjük Lillát és Kálmánt, hiszen nagyon szépen vigyáztak rájuk, de Ő eddig voltak velük, míg mi nem tudtunk jönni, és, hogy Ők nem anya és apa, mert anya és apa mi vagyunk. De ők akkor is menni akartak, mert ott olyan jó volt. Kérdeztem, hogy oké, mi volt jó? Meséljen kicsit. Őőőő, mmm… hogy játszottak… modom, itt is játszol… egy pár dolgot mondott, amire nem vagyok meggyőződve, hogy nem akkor találta ki… Addig addig, hogy olyan szinten rápörögtek a dologra, hogy kijelentették, hogy akkor mennek világgá. Mondtam nekik, hogy oké, megebédelnek, akkor nem is alszanak? Nem, Ők elindulnak világgá. És akkor majd a fekete autóval… mondom, hohóó… a fekete autó itt marad, mert az apucié, és mi itt maradunk, ez az otthonunk. Akkor azzall a zöld kocsival (húzós kerti kocsi) .. ácsi… azt meg nem adom, az az enyém, azzal dolgozunk itthon, az is itt marad… akkor mennek csak úgy. Betoltk az utolsó szem sült krumplit, és húzták a cipőt. Hogy akkor mehetnek? Mondom, ha úgy gondolják… kimentünk a kapuig, és mindkettő megtorpant, hogy hááát… inkább nem mennek… Mondtam, hogy akkor mi lenne, ha most bemennénk aludni, és utána délután játszanánk egy jót? Erre mindkettő fellelkesült és rohantak befelé.

Nem vagyok biztos abban, hogy ez volt a legjobb reakció erre. Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy így, hogy szabadságot adtam nekik (látszólag – mert egyrészt biztos voltam abban, hogy Julis ki sem fog lépni a kapun, vagy ha ki is lép, azonnal visszaszalad, de azt is bekalkuláltam, hogy ha elindulnak, akkor mivel lépek közbe) hogy ezzel erősítettem őket, vagy pont, hogy bizonytalanná tettem.
Mikor befelé jöttek, akkor mondta Julis, hogy akkor majd máskor mennek világgá? És mondtam neki, hogy tervezünk egy nyaralást, nyárra, a hegyekbe, az annyira, de annyira messze van, hogy majdnem olyan, mintha világgá mennénk! Mi lenne, ha akkorra tennénk át ezt az egészet? És akkor nagy szemekkel izgatottan hallgatták, hogy majd megyünk messzire, a hegyekbe.

Nem nagyon volt eddig sok ilyen beszélgetésünk és új volt nekem ez az egész. Írják az örökbefogadós csoportban, hogy rossz érzés, mikor a gyerek annyira visszavágyik, mikor a szülők meg ugye mindent megtesznek. És hát… na… nem volt jó hallani. Azt gondoltam, hogy 7 hónap azért elég bolt arra, hogy megszeressenek itt lenni, hogy kopjanak az emlékek, és nem gondoltam, hogy ennyi idő után ez ilyen élesen feltör. Sejthető pedig, hogy van ott még, ahonnan ez jött, és jó is lenne megoldani. Csak hallgatni akkor sem volt kitörő öröm.

Bernát

vissza a gyerekneveléshez.

A gyereknevelés kurva nehéz dolog, hiába ismétled el neki ötször, eltelik két perc és törlődik minden. Akkor újra elmondod és semmi! De ha káronkodsz, az beég az agyába, azt mondja, ha kell, ha nem.
A kutyának, ha kétszer megmutatod, akkor harmadjára tudja és még párszor újraveszitek és örök életére emlékszik rá. Hát a gyereknél nem így van, itt minden nap százszor elmondod és akkor se csinálja…

Ja meg…

Játszanak:
MINDIG!!! az kell, ami a másiknál van, és mindig ellopják, elveszik ami a másiknál van, ezek egetrengető nagy drága dolgok, mint kavics, papír, blokk, levél, csigaház, és egyéb….

 

Bianka

A tanulásban szerintem sok minden benne van… Máshogy tanulnak.
Ma például ismételgettük reggel, hogy ki hány éves. Kérdezem Jancsit:
Jancsi! Hány éves vagy? – Mmmmm…. 5! – Dehogyis! Három éves vagy! – Három! – Igen, úgy van! Tehát akkor akkor hány éves vagy? – Három! – Szuper! És hogy mutatod? – mutatja… - Nagyon jó! Juliska? Te hány éves vagy? – Három! – Dehogy! Te négy vagy! – Négy!  - Úgy van! És hogy mutatod? – nehezen kiválogatja az ujjait, mutatja, hogy négy. – Szuper!
Beszélgetünk egy percet másról. Újra kérdezem: Na? Jancsi? Hány éves vagy? – Mmmm…. Hoooogy…. – Naaa, hát az előbb beszéltük meg. – Mmmm…. – Meg tudod mutatni? – Mutatja, hogy három. – Na! Igen! És az mennyi? – Mmmm…. – Hát számold meg! – Egy, kettő, három, négy…. – Nem kell addig, csak háromig. Mert három éves vagy. Tehát akkor mennyi vagy? – Három. – Szuper! – megint beszélgetünk egy percet másról. Kérdem tőle újra: Jancsi? Hány éves vagy? – Mmmm…. – Na ne már…. Három. HÁROM! Kezdd el ismételgetni, három, három, három… - Három, három, három. – Tehát akkor hány éves vagy? – Három! – Szuper! Hány éves vagy? – Három! –Szuper! – Hány éves vagy? – Három! – Nagyon jó! Juliska? Hány éves vagy? – Négy! – Nagyon jó!  Jancsi? Hány éves vagy? – Mmmmmm….

WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!! Feladom….

De bezzeg, ha káromkodik valaki… meg amikor az a hülye a késsel fenyegetett… az megmaradt rendesen…

Bernát

Fáradtan, betegen se könnyű, míndig akkor kell valami barmságot csinálni  amikor az a legrosszabb időben jön. Pl. ebéd közben kell kakilni, meg pisilni, pedig előtte elment.
Elmegy kezet mosni, feláll a fellépőre, meg nyitja a csapot, nyom a kezére folyékony szappant, be rakja a kezét a víz alá le folyik a szappan a kezéről, majd dörgöli egy kicsit aztán forgatja, fogdossa, játszik, tartja, és amikor már nagyon órdítok, hogy zárja már el, akkor elzárja magába törli a kezét és elsétál a villany felkapcsolva marad.

Bianka

Igen, így, hogy mindketten betegek vagyunk, ez nem a legjobb felállás, főleg, hogy a gyerekeknek azon kívül, hogy ömlik (most már nem) a takony az orrukból semmi bajuk nincs. Pörögnek ezerrel, és nem igazán vannak tekintettel a mi állapotunkra. Szóval küzdünk mint malac a jégen. Csináljuk a teákat, vedeljük a neocitránt, fújkáljuk mindennel, várjuk a csodát.

Ma viszont egy igen jó délutánunk volt a gyerekekkel.
Bernátnak délutáni időpontjai voltak, így a déli alvás közben Ő dolgozni ment. Mi meg felkeltünk, elég fura idő volt, nem akartak kimenni, így bent zenét hallgattunk, ettek gyümölcsjoghurtot, aztán odaadtam nekik a laptopokat, amiket ugye megvettem még húsvét körül, de nem adtam oda, mert minden nap volt valami olyan baromság, amire nem akartam ajándékkal kedveskedni… utána meg konkrétan elfelejtettem, hogy vannak laptopok a szekrényben. Szóval erre ma került sor.
Nagyon örültek neki, egész délután jöttek, mentek, dolgoztak, indították a zenéket a laptopokról. Nagyon rápörögtek a dologra, dumáltak, nevetgéltek, én meg, miközben elmosogattam,mondtam nekik, hogy most már van laptop, dolgozzatok, ingyenélő banda! :D Erre rákezdték ismételgetni ezt, de ugye nem is értették, mint mondtam, meg ha értették volna, sem tudtk a jelentését, így ez pillanatok alatt valami bődöletes halandzsává fejlődött. És mondták nekem is, hogy „Indelői banda”
„engelő banda”, „indőlő panda” vagy…. meg aztán egymásnak: „dógozzá má… ne szólj bele a laptopomba!”

Bernát

A mai nap minden problémája ellenére nyugodt, boldog nap volt! Félek a holnaptól, ez szerintem a vihar előtti csend! Bízok benne, hogy egyre több ilyen napunk lesz, és most már végre mennek oviba, egy kicsit szabadabbak leszünk.
A hétre sok dolgom volt itthon, de nem leszek meg, a betegség kicsit lelassított, és holnap még muszáj egy régi kuncsafthoz elmennem, akinek egyébként van villanyszerelője, csak valahogy mindig nekem jut a meló. Viszont egy régi ügyfelem felhívott, hogy ügyes ember vagyok, újítsan fel a verandáját, deszkacsere, festés, kis villanyszerelés, mindent is válalok! :)