2023.06.12.

Bianka

Én, a Gestapo…

Hogy hogyan lesz egy normális anyából estére Gestapo?
És hogyan lesz a messengeres vidám, 10 oké jeles, kajaikon küldős hangulatból az, hogy „most már fejezd be ezt a Gestapo dumát”…?
Mondom a receptet.

A hangulatom reggel tök normális volt, bár okozott némi fejtörést, hogy Julis miért mondja, hogy bepisilt, mikor üres a pelenkája…? No mindegy, kaptak kávét, szép, meg vagány ruhákat, Julis szép frizurát. Összekészítettem az ovis alvós cuccokat, gondosan két szatyorba, majd elindultunk. Végig csacsogtuk az utat, az oviban nagy ölelésekkel búcsúztunk.

Ezek után megpróbáltam a beteg kutyámnak venni valamit, amit megeszik. Szó szerint valamit. Már ott tartok, hogy tökmindegy, mit, csak egyen valamit. Ha újszülött levelibéka könnye kell, vagy denevérszárny, azt is beszerzem… Hazaérve nem volt sikere semminek, az aggodalmam kezd elhatalmasodni. Három hetet kaptunk, akkor lesz a kontroll röntgen, és addig tartanak a gyógyszerek, amiket végig kell szedni. Ehhez jön még a kenderolaj, amit csóri igencsak utál, de ez van, nincs kérdés, ha élni akar, muszáj megennie.
Ez a három hét számomra iszonyatosan idegörlő, megfoghatatlan, kb ahhoz tudom hasonlítani, mikor az űrhajós filmekben kint az űrben, a csillagok közt, sehol egy bolygó, a Földtől beláthatatlan távolságban tengődik két űrhajós, és akkor az egyik a nem működő űrállomás széléről nekirugaszkodik, hogy na arra van a Föld, csak repüljél ebbe az irányba, azt majd odaérsz….
Ne nekem ez a három hét most kb ilyen… beláthatatlanul messze van, nem tudom, merre haladunk, nincs kontrollom, nincs visszajelzés, a sötétben tapogatózom… de változás sincs, csak annyira minimális, hogy azt érzem, irreális ezekben reménykedni. Olyan, mintha fűszálakba kapaszkodnék, mindenbe csak belemagyarázok mindent. Persze, hinni akarom, hogy jó az irány, de a tények nem olyan jók, az állapota nem változik annyira… Mondjuk legalább nem rosszabb… de jobb sem. Talán a köhögés mintha elmaradna, de ez még azért nem minden, főleg, hogy most már nem eszik. Semmit. Nyers csirkemelltől konkrétan kimenekül. Már mindent megpróbáltam, ami a hűtőben létezett. Ma megevett két alutasakos macskakaját, amiből az egyik kifejezetten „leves” = aszpik, mert ezek a buzi macskák azt eszik jobban. + megevett egy tojást, és kb másfél deci tejet. Egy kan németjuhász… Aggasztó. Mindenesetre arra elég volt, hogy a három gyógyszert, plusz egy kapszulát, amibe beletettem az olajat, egy az egyben letoltam a torkán. Kicsit szürreális látvány lehetett, ahogy könyékig kotorászok a hatalmas fogak közt, a kutya közben lassan öklendezni kezd, a pillantásunk meg időnként összeakad, nem érti, miért kínzom, én meg küzdök a kutyával és a kettős érzésemmel is, hogy egyrészt a szívem szakad meg, leélt velem, velünk 10 évet úgy, hogy soha nem volt ilyenre szükség, és akkor most, öreg korára, mikor ráadásul szarul is van, még kínzom is… másfelől meg nem érdekel, még csak 10 éves, még lehetne pár éve, és ha ez most egy daganat, akkor nem nagyon van hova tovább, de ha nem az, akkor meg gyógyítsuk már meg… akkor adjunk már esélyt neki… Itt is azt gondolom, mint pár éve a másik kutyámnál, hogy mikor magunkhoz vettük, akkor miénk lett a feladat, a felelősség, és az elhatározás, hogy jóban rosszban kitartunk. És nem csak akkor kell kitartani, mikor mindenki jól van és a kutyák őrzik a házat, hanem ilyenkor is, mikor a segítségem kell neki.
De azért ez így nagy teher.

A nap többi részében dolgoztam, Bernát időben hazaért, ebédeltünk és még arra is volt idő, hogy kicsit nézzük a sorozatunkat. Majd elment a gyerekekért.
Julist egy kis meglepetés várta, mert tegnap leverte a cipőit, amit megkértem, hogy igazítsa meg őket. Ennek eredményeképp a cipők katonás sorrendben, összepárosítva állnak a polcon, és ma, mikor nap közben odanéztem, észrevettem, hogy a papucsa is ott áll a sorban, csodaszépen odatéve. Annyira megörültem, hogy a papucsába tettem egy szép, díszes hajgumit.

Vidáman értek haza, köszöntek, meséltek, Julis nagyon örült a meglepetésnek, amire kifejezetten figyeltem, hogy ne édesség legyen. Aztán mentek az udvarra. Bernát volt velük. Jancsi papucsban ment ki, Bernát mondta később,  hogy kint háromszor szólt rá, hogy vegye fel a papucsát, ne zokniban legyen. (mondjuk nem értem, hogy eleve hogy van rendben kint a benti papucs….főleg, hogy én azért is szóltam, hogy papucsban nem megyünk ki.) Na mindegy…
Késő délután volt már, mikor hátra mentem valamiért a kertbe, és visszafelé jövet a gyerekek mutatták, hogy egy komplett házat rendeztek be. Büszkék voltak az építményükre, mutatták, hogy ez itt a konyha, ez a fürdőszoba, beinvitáltak. Nagyon aranyosak voltak. Ebben a jókedvben elterveztem, hogy akkor gyorsan sütök egy kis krumplit, meg egy kis rántott valamit, és azon gondolkodtam, mivel lepjem meg őket, hogy annyira ügyesen játszottak, építettek együtt és milyen ügyesen felhasználtak minden játékot. Bernátnak írtam messengeren, hogy valami réntott izé sültkrumplival? Amire visszaírt 10 oké jelet, és betett két sornyi kaja ikont… Azt gondolom, tetszett neki az ötlet.

Még épp az első adag krumplit kezdtem kisütni, mikor bejöttek, a gyerekek, hogy éhesek. Mondtam kedvesen, hogy kitartás, nemsoká lesz vacsi, már készítem. Nagyon időben voltunk még, más ekkor ment még egyik nap a játszótérre a kisgyerekével… ééééééééés eddig volt rendben minden…
Mondtam a gyerekeknek, hogy menjenek még ki, hamarosan szólok. Erre Julis még forgolódott, meg kérdezgetett, mert neki mindig valamit még kell mondani, ő soha nem tudja azt csinálni, amit kérek, és addig forgott, meg táncikált, hogy telibe ráesett a beteg kutyámra. Elborult az agyam, legszívesebben az udvarig rugdostam volna, vagy a hajánál fova rángatom ki. Egyszerűen nem tudom, hogy lehet valaki ilyen tank, hogy nem vesz észre egy buzi nagy kutyát, és nem hiszem el, hogy mindig úgy kell lépni, esni, hogy rálépjen, letapossa, belerúgjon, vagy ráessen. Ha nem félteném a kutyát, azt mondanám, hogy jobban tenné, ha megharapná, csak attól tartok, hogy még a kutyának lenne baja ebből. Tudom, hogy nem bántja a kutya őket, egyik sem… de ez a kutya most már öreg, beteg, fájdalmai vannak, nehezen lélegzik, és ilyenkor én sem vagyok túl kedves, és fogalmam sincs, hogy ebből a kutyából ez mit hoz ki. Még nem volt ennyire öreg eddig és nem volt ennyire beteg még soha sem. Annyira mérges voltam rá, hogy kizavartam és ordítottam, mint a sakál, hogy a kurva életbe nem lehet vigyázni a kutyákra….?
A gyerekek kimentek az udvarra, én folytattam a vacsorakészítést, immáron dühösen… Majd mikor elkészültem, kiszóltam az ablakon, hogy a Tankaranka, meg Jancsi jöhet vacsorázni…. éééééés ekkor megláttam a fű kellős közepén Jancsi papucsát úgy, hogy Jancsi a közelben sem volt.
Kérdezem, Jancsi, neked miért van a papucsod a fűben? Válasz: felveszem.
AZ anyádat vedd fel, gondoltam magamban és abban a pillanatban az volt a szándékom, hogy mindkettőt vacsora nélkül zavarom be az ágyba. Éééés akkor bejön Jancsi, a BENTI papucsa tiszta homok, föld, sár…. Hogy néz ki ez a papucs???? Hányszor kell szólni, hogy nem mész ki papucsban????? Rendben… akkor Jancsi szépen nekiáll és a kis súrolókefével elkezdi szépen eltakarítani a papucsát… Odatérdelsz szépen a zuhanytálcához, a kis lavorhoz, aztán lehet sikálni. Veszem le a papucsát és látom, hogy a szürke-kék csíkos zokni mintája konkrétan nem látszik, mert egyadta föld, sár az egész zokni. Hát azt is levettem, beletettem a lavorba, hogy akkor ezt is lehet kimosni, mert ezt bizoy a gép nem hozza ki…
Julis próbált barátkozni, de közöltem vele, hogy egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi. Aki bántja a kutyámat, azzal nem tárgyalok, szóval jobb lesz, ha befogja a száját és egy hang nélkül várja a vacsorát… Ami rántott cukkini, rántott csirkemell és nuggets, meg hozzá sült krumpli… helyett Julisnak nuggets egy kis szelet kenyérrel. És nuggets-et is csak azért kapott, mert kurva jó fej vagyok.
Azért megmutattam neki, hogy lehetne még cukkini, meg valami zöldség, csemege uborka, sült krumpli, de ebből semmit nem kap, mert aki ilyen szinten szarik arra, amit már ezerszer kértem és pontosan tudja, hogy mi a szabály, azzal én nem foglalkozom.
Vacsi közben még megtárgyaltam vele, hogy a szótfogadás kifizetődőbb. Mert a dolgok oda-vissza működnek. Az sajnos nem megy, hogy én első szóra fonogassam a haját, meg adjam a csokikát, meg a kávét, meg indítsuk a zenét, meg vacsira most „hideget ennék”, és akkor mi meg alkalmazkodunk Bernáttal… de visszafelé meg nincs szótfogadás… meg ráesünk huszadjára is arra a kurva kutyára, aki szerencsétlen nem elég nagy… lehet, hogy elefántot kéne tartanom, azt talán észrevenné, azt nem taposna rá. Bassza meg…
Bernátnak eleve bevittem a kaját, gondoltam, most úgy sem lesz nagy családi idilli vacsora…. Julis megette a vacsorát, aztán zavartam befelé… ma nem volt mese sem.
Jancsi addigra kimosta a cuccait, ő is megkapta a nuggetset a kenyérrel, aztán húzhatott befelé. Neki is elmondtam, hogy higgye el, jobban jár ha szót fogad. Ha szót fogad, akkor anya boldog, meg mindenki boldog, van csokika, meg kávé… Ha nem fogad szót, akkor lehet mosni vacsi helyett… például…

Érdekes módon nem volt visszakérdezés, nem volt hiszti, meg nyávogás, meg forgolódás… Rend volt.

Bernátot nagyon megviselte a dolog. Egyszer, mikor már mindkét gyerek bent volt és öltöztek, akkor kijött és mondta, hogy ajánlaná figyelmembe, ait a tacsival kapcsolatban mondtam, mikor a liba kapcsán,…. hogy Ő csak egy kutya…  Hogy ők meg csak gyerekek….
Én ebbe a hasonlatba annyiban kötnék bele, hogy kontroll alatt a tacsi soha nem bántotta a libákat, és kontroll alatt bármikor odaszóltunk neki, azonnal fordult el, és hagyta őket. Most meg itt két – elvileg – értelmesebb gyerekről van szó, akikkel nem elsőre voltak a szabályok megbeszélve, kimondva, elmagyarázva. És itt már nem egyetlen szólásról volt szó, Bernát is szólt neki háromszor, én kétszer… Hát hányszor kell egy 3,5 éves szarosnak könyörögni?????… És megkérdeztem azt is, hogy oké, ezt a zoknit a gép nem mossa ki, akkor Te állsz neki a lavorban kisikálni vagy tőlem várod ezt? Mert oda lehet állni, meg lehet csinálni helyette, csak akkor soha nem fogja megtanulni. Na erre kaptam azt, hogy hagyjam abban ezt a Gestapo dumát. Itt aztán le is zártuk gyorsan a vitát.

Ebben most nem értettünk egyet. Én nagyon kemény és ellentmondást nem tűrő lettem. Már nem mondom, miért. Annyiszor leírtam. Nem volt jó este. Nem szeretek dühösnek lenni.
Bocs, most nem írok cuki dolgot, megpróbálok alvás előtt lehiggadni.