2023.06.13.
Bernát
Hát szép az élet, jól vagyunk és egyéb.
Rapszódikus a hangulatom, hol jóban vagyunk, hol veszekszünk, azaz én üvöltök. –
mármint a gyerekekkel…
A lényeg, ma reggel senki nem pisilt be és ki. Ma nem mentem dolgozni,
elméletben itthon pakoltam és ami tuti, hogy megszereltem a gázkazánt. Meg elmentünk vásárolni, készülünk a hétvégi
bulira, vettünk ezt azt.
Bianka
Bernát offolta magát.
Én ott kezdem, hogy ez a bagoly életmód kikészít minket. Nap
közben amit nem tudunk elintézni, munka, utalás, stb, azt éjjel intézzük /
intézem. Tegnap este is ma feküdtünk le, mert hát lazítani is kell = sorozat.
De utána kezdődik, hogy még ezt elpakolni, gyógyszert bevenni, a kutyával
megküzdeni a gyógyerrel, és hopp, már éjfél…
Fáradtan kelünk, úgy nem lehet türelmesnek lenni.
Jó volt, hogy Bernát itthon maradt, én dolgoztam, majd
ebédeltünk, és még néztünk is a sorozatunkból pár részt. Aztán vásároltunk egy
villámgyorsat és hatékonyat.
Ma este egy kicsit megkavartam a sorrendet. Olyan
kényelmetlen a vacsi után még nekiindulni a gyerekeket fürdetni,aztán még
kezdődik az esti szeánsz… Szóval ma előre vettem a fürdést és utána vacsiztunk.
Julis ma megint tanult arról, hogy amit a felnőttek mondanak, azt nem véletlenül
mondják, és nem kell feltétlenül okosabbnak lenni, mint a nagyok.
A vacsoránk főtt lecsókolbász volt, amihez nagyon sok zöldséget felaprítottam,
csodaszépen oda is készítettem nekik. Öntetek is voltak, sokféle… mustár,
ketchup, majonéz, valamint amit apukám Németországból hozott, barbecue szósz és
curry-s paradicsomos öntet, mely utóbbi enyhén csípős volt. Persze Julisnak nem
volt elég a ketchup-mustár-majonéz kombó, neki kellett az üveges is. Mondom
neki, hogy az csíp… De ő kér. De, mondom, csíp… De ő kér… Rendben, fogyjon el a
tányrodról, ami ott van és kaphatsz. Oké, elfogyott, kért még kolbászt, meg
konkrétan mindent, meg ugye a csípőset is. Öntöttem neki egy babszemnyit. Aztán
látom, hogy a villával ökörködik, azzal próbálja eszegetni a majonézt és az
önteteket, majd kishíján felháborodva odaszól nekem, hogy nem tudja a villával
kiszedni a többit. Törtem egy falatot a kenyeréből és letöröltem a majonéz egy
részét. Nézd csak! Így kell… nem baromkodni a villával… Aztán mellé toltam egy
falat kolbászt is, hogy azt se felejtse el.. A következő nyávogás a csípős
öntet volt. (a cspőssége egyébként rendkívül enyhe, majdnem elhanyagolható. Én
nem bírom a csípőset, de nekem is belefér, szóval nem vészes.) Szóval
panaszkodik, hogy csíp… Komolyan? – kérdezem. – Egyszerűen hihhhetetlen…. Nem
találok szavakat! Komolyan csíp az az öntet, amire azt mondtam, hogy csíp?
Megáll az eszem…. Na lehet a baromkodést befejezni és megenni mindent a
tányérodról…
Később megkérdeztem tőle, Juliska…. hogy ízlett az öntet? – csípős volt. – Nem számítottál
arra, hogy csípős? – Deee…. – Mondtam előre, hogy csípős? – Igen… - Hát akkor
jó lenne megjegyezni, hogy ha mondunk valamit, akkor figyelj oda és ne legyél
minden áron okosabb.
Félelmetes, hogy mennyire nincs bizalma a felnőttekben.
Na ilyenkor azért visszamennék, és megkérdeznémm hogy ugyan mondják már meg,
hogy hányszor cseszték át a fejét? Hányszor volt könnyebb egy hazugsággal
leterelni, mint foglalkozni vele? Egy négyéves gyerek nem lesz önmagától ilyen
bizalmatlan. Nem azt mondom, hogy legyen birka, de, hogy neki mindig mindent
jobban kell tudnia, ez félelmetes.
És most viszont megyek, megpróbálunk időben aludni :)