2023.06.29.

 

Bianka

Írjunk, mert már két napja nem írtunk…. (három, mert tegnap elaludtam….)

Igen, rohanós napjaink vannak. Dolgozás, család, gyerekek, és készülés a jövő hétre, de erről majd később.

Általánosságban azt tudom mondani, hogy tök jó, hogy van a blogunk. Azt kell mondjam, hogy az amit az örökbefogadós csoportokban írnak, hogy „az eleje kicsit nehéz, de idővel minden jó lesz” az tényleg szó szerint igaz az esetek nagy többségében – így nálunk is. Tegnap egy baráti házaspár futott be hozzánk, beszélgettünk az udvaron, közben Julis rám tekeredve kagylózott mindent, én meg közben fogtam, simogattam a vállát, hátát, haját… És ahogy az örökbefogadásról beszélgettünk, meséltem, honnan indultunk, és akkor döbbentem rá,  hogy azért kb 5 hónapja ezt nem nagyon csináltam volna… Mármint azt a rengeteg testi kontaktust Julissal. De ezt így utólag a blog nélkül nehezebb lenne megfogalmazni. Ennek most így van egy íve, van egy története. Ha most azt mondanám, hogy pár hónappal ezelőtt nem tudtam megölelni a lányomat, az annyira hidegen és távolságtartóan hangzik, de az akkori blogbejegyzések azért szépen árnyalják mindezt. A kapcsolatom Julissal még mindig nem tökéletes, miattam… De ma már nem idegelem magam azon, hogy mi lesz, hogy lesz, mikor lesz már jobb, mélyebb, bensőségesebb a kapcsolatom Vele, mert már most van egy történetünk. Tudom, hogy az, ami most köztünk van, és amerre tartunk, egy jó irány, és már most is csak a miénk. Még pár hónap és még feljebb kúszunk és pont ettől az első nehézségektől lesz a mi kapcsolatunk egyedi és utánozhatatlan, mert nem semmi, ahonnan indultunk. Lehet, hogy pont ez fog minket még erősebbé tenni.

Most is sokszor idegesít, de már azért nincsenek olyan kitöréseim, mint korábban. Mennyiségileg sem, és intenzitásban sem. De azért vannak… senki ne gondolja, hogy lepkét kergetünk egész nap. Az első három percben tud úgy felcseszni, hogy az félelmetes.

Most ott tartunk, hogy szerintem kezdi magát biztonságban érezni, mert elkezdett jobban ellenállni. A határokat eddig is feszegette mindkettő, de most Julis már tudatosan feszül neki annak, amit mondunk. Agyal, tervez, szervez, megmagyaráz, okoskodik, jobban tudja, ellenkezik. Ez feltűnően az utóbbi pár napban kezdődött, és nálunk nem történt semmi extra változás, és elvileg Nála sincs, oviban sem, és itthon sem, de mégis jól érzékelhető a hatása, szóval ez valami belső folyamat lehet.
Ehhez hozzátartozik ugye egy csomó közös program, új ruhák, új cipők, szeretgetések, veszekedések és hát ugye korban is látszik az a 9 hónap, ekkora gyereknél azért az elég számottevő.

Julis akaratosságát és okoskodását nem akarom csírájában letörni, mert nyilván nem egy zombit, vagy robotot akarok nevelni, de igyekszem módot találni arra, hogy azért az látszódjon, hogy Ő a kis buta gyerek eszével az esetek nagy többségében nem fogja jobban tudni. De ezt meg így nem vghatom az arcába, mert nem buta, csak még nincs annyi tapasztalata. És szeretnék neki segíteni, de ha ráerőszakolom a saját véleményem, azzal nem leszünk előrébb, így hagyom, hogy beverje a fejét néha.

Egyik nap volt egy kis konfliktusunk – hogy valami konkrétat is írjak. Az oviban van egy nő, aki az egyik gyereknek valakije. Furcsa, mert mikor odaérünk, már ott van, amikor elmegyünk, még ott van. Nem tudom, it ténfereg ott annyit. Amelyik gyerek hozzá tartozik, annak hoz látványosan egy dörmi kismackót… Az elkezdi enni, a többi gyerek nem mond semmi, az enyémek, mivel ott vagyok, nekem csérognak, hogy a Dominik miért eszik dörmi kismackót? Ő miért kapott? Neki miért hoztak?
Én bármit viszek, kint adom oda, vagy a kocsiban, mert ha nem viszek annyit, hogy mindenkinek jusson, akkor nem leszek olyan köcsög paraszt, mint ez a hülye picsa, hogy megkívántatom az összes gyerekkel, de csak az enyémnek adok…
Az, hogy ezt hamarosan rendezni fogom, nem kérdés, mert irritál az ilyen paraszt viselkedés. És ilyenkor elgondolkodom, hogy hogyan tanuljon a gyerek jómodort, illemet, szociális érzékenységet, ha a szülei, nevelői is ősemberek szintjén vannak….?
Az sem kérdés, hogy a saját gyerekeimmel meg a másik oldalon kell rendeznem ezt, mert az életben nagyon sokszor fognak ilyen helyzettel szembesülni, és nem feltétlenül az a megoldás, hogy nekiállunk hisztizni, meg kinézni a másik szájából a dolgokat… egy étteremben sem fogunk odaállni a másik asztalhoz, hogy az miért olyat eszik? Szóval a másik oldalt meg nekik kell megtanulniunk kezelni.

Az első alkalommal igencsak rossz néven vettem, hogy Julis nekiállt akaratoskodni, hogy neki dörmi kismackó kell. Elmondtam neki, hogy nincs nálam, és otthon sincs, mert múltkor megették. Van más, tele a szekrény csokival, gumicukorral, ennyi édességünk még soha életünkben nem volt itthon. De Ő dörmi kismackót akar… Mondtam, hogy nincs, más mindenféle van. De akkor menjek el most azonnal a boltba és vegyek neki dörmi kismackót. Ülünk be a kocsiba, ilyenkor az a dolga, hogy odakészítse a biztonsági övet, hogy beköthessem. Oda is nézett rám, majd kicsit elfordult, és nekiállt orrot fújni…. A kis békája sztrájkolt… Én ott tartottam, hogy most már vagy leordítom a fejt két centiről, vagy beleállok a dologba és akkor csináljuk rendesen…. Szóval ráhagytam ezt a biztonságiöv csatos dolgot. beültem a kocsiba, elővettem a telefonom, hogy akkor ha ennyire ráérünk, akkor telefonozok már egy kicsit. Persze kezdődött a csérogás, hogy neeee (először azt hitte, úgy megyünk, hogy nem kötöm be), meg, hogy induljunk…
Én elhiszem, hogy nincs még képben a pénz értékével, a munka és a pénz összefüggésével, de ott eldöntöttem, hogy még ha akartam is volna boltba menni, - de nem akartam - már nem is fogok, mert ez nem így működik. Kérni nem így kell, és bármennyire is rosszul esik, ha azt mondom, hogy valami így van, akkor az akkor is úgy van, ha a világ a feje tetejére áll. Legyen szó dicséretről, szidásról, bármilyen ígéretről, vagy egy riherongy dörmi kismackóról. Mert ma még a dörmi kismackóról vitázunk, egy év múlva meg egy tabletről… És egy 150 Ft-os béna piskótaszlet nem a világ de ezt nem szokhatja meg, hogy ez a módja a kérésnek.
Szóval mondtam neki, hogy ha hazaérünk, mutatok neki valamit.
Éppen aznap rendeztem el az édességes szekrényt. Egy kb. 3 literes doboz színültig vegyesen csokival, egy másik ugyanekkorában a bontatlan, és bontott gumicukrok, színültig. Egy normál dunsztos üveg púpozva tele pénz alakú csokival, mini csokitojásokkal, és egy külön részen pár táblás csoki, illetve vagy 5-6 doboz kinder csoki. Ezt így ahogy volt, kitermeltem eléjük az étkezőasztalra és elmondtam, hogy nézd, ez mind a tiétek, és szépen, beosztva ezt mind Ti eszitek meg, és mivel Jancsi nem erőszakoskodott, így Ő ebből bármit választhat, Te meg nem, mert Neked csak a dörmi kismackó jó…
Akkor már mondta, hogy akkor választ mást…. Hát, majd a következő alkalommal maximum.
Mindenkit megnyugtatok, kapott csokit még aznap.

Bernát

Bocsi megint megy a meló ezerrel, és késő estig dolgozom és este nyolckor még úgy jövök be az udvarról, hogy még mit tudnék csinálni kint…
Dolgozom, mert kell a pénz, és mert két nagy projekt van készülőben, és elkészülőben. Az egyik egy hinta a gyerekeknek, heggesztett vasváz, kötél, fa ülőke. A másik az igazából vasárnap kezdődő Láger tábor, ahol a mi gyerekeink mellett az öcsém gyerekei (Timi és Tomi) És az unoka tesóm két nagyobb gyereke, a kereszt fiam és tesója ( ?????)
Összesen hat gyerek, egyszerre egy hétig! Tudjátok, hogy kezdődik az armageddon, vagy egy hurrikán? Hát hat gyerekkel! J
No lesz sátrazás, tábortűz, késezés, bicikliverseny, akadály pálya, tűzoltás, fürdő, állat simogató és még ki tudja, mi.
Az első gondolatom az volt, hogy csinálunk egy csomó képet és kitesszük a facéra, hogy Láger tábor. :D
Lefotózzuk őket, ahogy ülnek az asztalnál és a tányérjukban egy fej káposzta van, mondván, hogy egészségesen étkeznek, aztán felásatom velük a kertet, mert hát mozogni is kell. Elküldöm őket vadászni, mert hát az első két napban azt esznek, amit fognak, vagy lopnak. J
De aztán gondolva a hisztisanyák.comra, kihagyom ezt a ziccert.
A láncfűrésszel vághatnának versenybe fát… de nem tudom, kinek hogy van biztosítása :D
Úgyhogy, most igazából pakolom az udvart, beszerzem a szükséges cuccokat és készülünk!
Már vettünk némi kaját, kenyeret meg vizet, azt kapnak majd. Kell egy új ostor is.
Az elkövetkező időszakban a készülődésről, és a tábor eseményeiről tudunk majd beszámolni. Azt azért tudni kell, hogy öcsém gyerkőcei már voltak itt egy hetet, és az utólsó egy két napra csatlakoztak hozzá a keresztfiamék is. És ugye azóta nőttek is egy évet, tehát több lesz velük a baj :D
Azt már tudjuk, hogy hat gyereket már egy másodpercre se lehet magukra hagyni, erre készülünk is. A kaják egy részét már előre előkészítjük, vagy lefőzzük és lefagyaszuk, így csak melegíteni, vagy kisütni kell, pl rántott husi… és a köret meg főzni. Joker kajákkal készülünk, levesek, pörkölt tésztával, lángos, virsli, tojat… Tehát ami gyors és finom.
Az esős napoktól még kicsit tartok, mert ugye kicsi a ház, hat gyereknek nagyon szűk lenne, és programot is nehezebb szervezni, van egy uszoda betervezve, de nem lehet minden nap úszkálni.
Meg ugye sátorban lesznek elszállásolva tehát, ha esik, azt nem mondom, hogy meg áznak, de le hűl az idő és hát ha vihar is lesz akkor páran tuti beszarnának, szóval B terv a felső szint.
Az az igazság hogy napok óta küzdök a hintával, mint malac a jégen, de igazából ha el készűl az akkor is egy hinta lesz, nem egy nagy szám. Majd írok összegeket, hogy pl. egy hinta vasváza menyibe kerül most, mert én már kétszer lesz*ptam magam az anyagárak láttán és még nincs kész a hinta!

Hát bocsi de ez ma már nem lesz fel töltve 28. –án mert már az asszony itt rotyog melettem az ágyba.

Bianka

Félelmetes a gyerekek szóalkotása és a beszéde.

Ma reggel Jancsi számolt, míg Julis hajával szórakoztam.
Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét nyolc, TIEN, tíz…
Kérdem, mi az a tien?  Nem kilenc az? Mondja, kinenc… Mondom, kilenc. Mondja, kilenc! Szuper! Na akkor újra!
Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét nyolc, TIEN, tíz…
Mondom neki, KILENC, tíz.. Mondjad, kilenc! Kilenc! Nagyon jó! Akkor nézzük!
Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét nyolc, TIEN, tíz.
Na várj… Akkor nézzük:
Mondjad, nyolc! - Mondja: nyolc!
Kilenc! – Kilenc!
Mondjad, Nyolc-kilenc! – Nyolc-kilenc!
Mondjad, Kilenc-tíz! - …………. gondolkodik… mondom, kilenc-tíz!  - Mondja: Tíz.
Oké, de mondd a kilencet is! Kilenc-tíz! – mondja: Kilenc-tíz! Szuper!
Akkor most Nyolc-kilenc-tíz! – Nyolc-tien-tíz.
BAAAAMEEEEEG :D

Kifelé a kocsi felé ez ment: Nyolc-kilenc, aztán kilenc-tí. Egyre gyorsabban, lendületesen, aztán nylc-kilenc-tíz, és egy ideig az is ment, majd visszatért a tien. Akkor ráhagytam, hogy akkor pihi :D

Délutánra elsőre ment a nyolc-kilenc-tíz. Addigra leülepedett.

A másik hasonló a mondóka tanulás. Ha az óvónőtől tanulják, még esélyes, hogy jól mondják, de egyik nap elkezdtek egy csigabiga palotát mondani. Na, mondom, ez már valami kombója a csiga-bigának, meg a cifra palotának, biztos Julis költötte, de ahogy Jancsi rácsatlakozott és együtt mondták, abból meg arra gondoltam, hogy ez tényleg valami látező mondóka lehet… Elmondták nekem, az eleje még okés volt, a vége nagyon sántított. Hát kiderült, hogy az egyik gyerek mondta ezt az oviban. Ezzel csak az a gond, hogy egy ilyen mondóka kicsit több lépésből áll, mert több benne az akna.
Kérdés ugye, hogy a másik gyerek hogy tanulta, mit értett meg belőle és ha esetleg vannak hézagok, azt milyen halandzsával tölötte ki.
További kérdés, hogy az előadó gyerek tisztán beszél-e?
Aztán a mieink ebből mit értenek meg, mennyit tanulnak meg és mennyit költenek hozzá?
Mikor a nagy halandzspartit meguntam, ott is rákérdeztem, hogy az az utolsó sor mit jelent? Majd felajánlottam, hogy utána járok, ha gondolják.
Rákerestem :D Hát kiderült, hogy amiben addig biztosak voltak, az sem jó :D

Ma egy szép, közös délutánt terveztem. Elmegyek értük az oviba, beszerzek pár dolgot a jövő hétre, veszek ezeknek a kis drágáimnak dörmi kismackót, majd elmegyünk a játszótérre. Ez volt a tervem.
Helyett…. Jancsi a büntiből jön ki a faltól, mert verekedett…. aztán meséli az óvónő, hogy még nagyon csúnyát is mondott valakire ma… aztán Juliska meg mindig az utolsó az öltözködésben… Bár látszik, hogy akar alkalmazkodni, meg fejlődi, de nem megy neki…
Aztán mikor ezeket a gyerekekkel is megbeszéltem, mondtam Julisnak, hogy fordítsa ki a szoknyáját, mert kívül van a címke…. majd szóltam még egyszer, majd még egyszer…. majd negyedjére sikerült is megcsinálni, de közben eldobálta Jancsi ruháit, pakolászta a cipőit, egyszóval ezdett összeomlani bennem a drága gyermeikeimről alkotott idilli kép… Mire a kocsihoz értünk, Julis már csapkodott össze-vissza, okoskodott, hogy Ő száll először a kocsiba, nem Jancsi… pedig Jancsinak kell előbb mennie, aztán mire Julisnak lehetett volna beszéllni, már másfelé tekergett megint… A fejét a cél felé irányítva úgy szállt be a kocsiba, hogy még rúgott is egyet, mire nyomatékosan odanéztem és kicsit jobban rávágtam az ahtót, hogy érezze, hogy van határa annak, amit csinál… A túloldalról kötöttem be őket, addigra visszavett, megkérdeztem tőle, hogy van valami gond? – Nincs – mondta, és már készítette a biztonsági övet…

Csalódott voltam nagyon. Azért éreztem ezt, mert annyira nem volt kedvem ma hozzájuk. Megváltás lett volna, ha reggel Bernát viszi őket oviba, nem éreztem túl jól magam. Úgy nézem, stabilan hozom, hogy havonta lebetegszem… 4 hetente járok körmöshöz, fodrászhoz és az van, hogy minden körben egy héttel a fodrász, körmös előtt egy héttel lebetegszem, és úgy megyek, hogy ott küszködök, hogy vajon felgyógyulok-e addigra? És utána rendbe is jövök, eltelik két hét úgy, hogy jól vagyok, majd a harmadik héten megint jön a köhögés, orrfújás. Ez volt a napokban. Már megvolt a fodrász körmös, szóval már minden oké, csak most mg jó lett volna pihenni reggel…  Örültem volna még egy fél órának. Szinte lesokkolt, mikor Bernát azt mondta, hogy nem tudja vinni őket, mennie kell… Ősszeszedtem magam és elindultunk, viszonylag veszekedés nélkül. Szerintem túl fáradt voltam ahhoz, hogy nekiálljak veszekedni… Rájuk hagytam. Majdnem elindultunk úgy, hogy Jancsi egy szál alsónadrágban van, Julisnak meg csak az egyik oldalon van copfja…
Aztán egész nap eltelt, és én próbáltam felszívni magam, hogy mire 4-re menni kell értük, addigra kedves és jó legyek. És úgy gondoltam, sikerült. Gondoltam, tetszene nekik egy kis boltozás, egy kis nasi, egy kis játszótér. De folyamatosan letörték a jókedvem és a lelkesedésem… Verekedés, csúnya beszéd, szófogadatlanság… Aztán mindig, mire szintre kerültem volna, csináltak valamit, ami újra feldühített, és bár vettem dörmi kismackót, nem adtam oda, vettem gyümölcslevet, de abból sem kaptak és az egész délutánunk ilyen hullámvasút volt.

Úgy látom, most megy a harc, talán Julisban is a mélyben, de a felszínen velem, velünk biztosan. Egyszerűen nem látja, nem tudja, nem akarja – nem tudom, melyik – de nem tudja megérteni, hogy mindenkinek sokkal jobb, ha együttműködünk. A vita, az okoskodás, ez a folytonos cicaharc nem tesz jót egyikünknek sem. Én egyelőre nem tudok ennél gyorsabban regenerálódni, már így is gyorsabb az egész folyamat annál, ahogy kezdtem. De még mindig nem tudom egyik másodpercről a másikra elengedni a dolgokat és íy meg maradnak ezek a frusztráló délutánok, amikből menekülnék legszívesebben. Imádom őket, de most vágom a centit, mikor viszi el őket Eszti mama holnap délután.

Addig meg megpróbálom felszívni magam reggelre :)