2023.07.04. A sátor-tábor-láger 2. napja
Bianka
A sátor-tábor-láger 2. napja
Ma reggel – hála Istennek, tovább aludt a kölök-banda.
Élvezik a sátort nagyon, meg hát tegnap el is fáradtak. Bernáttal megbeszéltük,
hogy a héten nem lesz 8-kor takarodó, elég lesz 9-kor is. Tegnap egy elég húzós
napjuk volt, bicikli, játszótér, délután a medencézés, utána tüzeskedés, szóval
úgy aludtak el este, mint akit fejbevertek.
A reggelinél összetűzésbe kerültem a lányommal, mert ahhoz
képest, hogy elég kajaközpontú, meg mindent is megenne, ami él és mozog, így,
hogy Timi és Tomi nem mindig lelkesek kaja ügyben, elkezdte majmolni őket. Úgy
látszik, a csapatba illeszkedés igénye erősebb az éhségénél, így reggelinél
nézte, hogy ki mennyit hagy és Ő is meghagyott ugyanannyi kenyeret, meg egy
falat virslit is. Kértük, hogy azt az egy falat virslit egye már meg, de addig
tekergett össze-vissza, amíg a földre ejtette. 3 másodperc ide-vagy oda, erről
a földről nem szedünk fel kaját, mert most kint eszünk az előtérben és itt még
csak beton van, max felporszívúzni tudunk, felmosni nemigen.
A reggeli végére felmérgeltem magam ezen a majomkodáson, el
is zavartam az asztaltól Julist, miután ismét kicsit összekentem mustárral… Úgy
látszik, Julisnak minden nap kinéz egy extra mosdás, hol csak simán bekakál,
máskor meg csak felmérgel…
Bernát
Ma kocsikáztunk egy kicsit mi, fiúk. Elmentünk venni pár
dolgot, amit csak a harmadik boltban kaptunk. Elcsavargásztunk, költöttük a
pézt, meg hoztam kenyeret, és hullazsákot.
Fulladt idő van, kicsit fáradt vagyok, de iszom egy energia italt és alszom is.
Nos, vége a déli alvásnak, a kölkök elmentek wc-re és annak rendje-módja
szerint, vagy háromszor lehúzták a féldeci pisit két liter vízzel.
Hosszú lesz még ez a nap.
Bianka
Hát na… mi tagadás, a nagy katasztrófák napja lett ez.
Először apa elvitte a fiúkat. Nem láttam pontosan az eseményeket, de Julis
egyértelműnek vette, hogy Ő is megy. Igyekszünk a bandát egyben is tartani, de
ha szét kell bontani, akkor ugye vannak a Tesók, a kicsik-nagyok, és a
fiúk-lányok. ost épp a fiúk-lányok volt a felosztás, és ha ez épp nem egyezik
Julis terveivel, akkor hujjujujj… Bernát vagy háromszor küldte vissza, hogy „mondom
a fiúk… Te fiú vagy?” „Nem, most nem jössz…” Szerintem egyfolytában azt
remélte, hogy Bernát megkönyörül rajta, de ez nem így megy. Ez a hét Julis
számára a pofára esések hete. Nem minden úgy történik, ahogy Ő azt tervezné, de
még így is nagyobb figyelem kerül rá, mintha az oviban lenne, így azért át
tudjuk ezeket beszélni szinte mindig.
Kell is, mert így tanul, tapasztal, gyógyul a lelke.
Miután teljesen összesírta a vállam, hogy nem mehetett a
fiús boltba a fiúkkal, mondta, hogy Ő most akar menni a másik kocsival lányos
boltba. De hát mi nem mentünk… Helyette viszont főztünk egy ebédet közösen. A
csajok kaptak egy-egy vágódeszkát, és kést, és nekiálltunk egy krumplipaprikást
összedobni. Vágták a szalonnát, hagymát, pucolták a krumplit, majd fel is
kockázták. Az elkészítésben is nagy szerepük volt, az egyik a hagymát tette a
zsiradékra, másik a krumplit öntötte a fazékba, és mindkettő rendesen
megkeverte a dolgokat. Furcsa, hogy Julis ebben is lelkes, mindent csinálni
akar, mindenben ott van, de amikor meg kell fogni a fakanalat, akkor ott
eszetlenkedik, fogja a legvégét két ujjal, mert mint mindenben, ebben is
beszari. Amiben biztos vagyok, hogy nem lesz baja és olyan nagy sokhatás nem
érheti, olyankor kicsit beletolom a helyzetekbe. Most it ott állt a fazék
mellett, két ujjal fogta a fakanalat. Megfogtam a kezét, beletettem normálisan
a fakanalat, majd a kezével együtt megkevertem az ételt, utána lekocogtattuk a
fazék szélén és félretettük. Mondtam neki, hogy a konyhában nincs helye
baromkodásnak, vagy csinálja rendesen, vagy sehogy.
Egyébként jó volt ez a készülődés, a lányokkal poénkodtunk, mert láttak már
mindketten konyhás műsort, és mondtam, hogy a konyhában azt kell csinálni, amit
mondok, és az egyetlen válasz az, hogy „Igen, Séf!” Jókat nevettünk ezen :)
A kaja nagyon finom lett, az ebéddel nem volt gond, csak
Julis húzta az időt kicsit, de azon nem akadtam fenn… annyira…
Az alvás kb 5 perc alatt megvolt, és a csendes pihenő alatt
a nagyokkal társasjátékoztunk, és akkor még naivan nem gondoltam, hogy ez lesz
a nap második nagy katasztrófája.
A kicsik úgy értek ki az alvás után, hogy mi épp nagyokat
nevettünk az egyik játékon, amire persze Julis is kedvet kapott, de a felét sem
értette az egésznek. Még nem neki való. Gyorsnak és szemfülesnek kell lenni, és
hát valljuk be, Julis minden, csak nem gyors és szemfüles.
Most csöppent bele a társasjátékok kegyetlen, szabályokkal, nyeréssel és
vesztéssel teli világába, ahol nem számít, hogy ki mennyire puncsol, mert a
dobókocka nem könyörül...
Az nem volt elég, hogy álljon mellém, segítsen nekem, neki
be kellett állnia, és bármennyire segítettem, nem minden körben kapta meg az
adott kártyákat. Bár egyébként a segítségemmel nyerésre állt, az egyikkörben
Tomi volt a gyorsabb és ezen úgy kiakadt, hogy ihaj… Már megint nem szerette
Tomit, mert ő nyert, miközben a végső győztes minden bizonnyal Julis lett
volna, de ugye ezt sem értette.
Na akkor megálltunk és mondtam, hogy ez az irány nagyon nem
jó. Pont uzsonnaidő volt, ami pont jó alkalom volt arra, hogy kicsit
sztorizzunk, meg elmeséljük, hogy mi is a lényege a TÁRSAS játéknak.
Elmeséltük, hogy ismerünk olyan fiút, - viccesen, nyomatékosan nézve Tomira, - aki
annyira, de annyira nyerni akart mindig, hogy lépten nyomon csalt, minden
szabályt áthágott és újraértelmezett és mindent úgy alakított, hogy csak neki
legyen jó….
Aztán ismerünk olyan lányt – viccesen, nyomatékosan nézve Timire – aki a
Carcassonne-ban egy lépésnél nem tudta a városát építeni, hanem csak egy utat
húzott és olyan hisztibe kezdett, hogy alig lehetett megvigasztalni….
Aztán azt is elmeséltem, hogy van egy házaspár, akik a barátaink és velük úgy
játszunk, hogy örülünk a másik sikerének és gratulálunk a másik győzelméhez…
És elmondtuk, hogy igen, mindenki nyerni akar, és jó nyerni, de a játék öröme,
a sok nevetés fontosabb.
És mivel mi Timivel és Tomival két játékban is nagyon jókat nevettünk, ezért
úgy határoztam, hogy ha még Nekik is kedvük, akkor usonna után mutassuk meg
Julisnak, hogy hogy jó játszani. Julis nem állhatott be, csak nézhetett minket.
Ezek gyors, pörgős játékok, 2-3 percesek maximum, közben az ember folyamatosan
nyeri, veszti az adtt köröket, és nagyoat nevetünk közben. Azt mondanom sem
kell, hogy a két kölök szénné vert, de ezen is nevettünk, és tudtam Julisnak
mondani, hogy látod? Most kiestem… vagy, hogy nézd, én lettem az utolsó, és nem
sírok, mert közben meg nézd meg, milyen jókat nevettünk!
Nyilván fejleszteni kell a képességeit is, meg hát ezen a „minden az enyém,
minden nekem kell, mindig én kell, hogy nyerjek” időszakon szerintem át kell
esni, majd meg kell érteni, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is. Szerintem ez
egy természetes dolog a gyerekekben és nem lenne jó, ha ilyen kis tejbetök
lenne és nem érdekelné, hogy nyer, vagy veszít. Az nagyobb gond lenne
szerintem.
Délutánra az idő kedvezett nekünk, még a csapat ki tudott
menni az utcára bringázni kicsit, aztán meg tüzeskedés volt ma megint. Tomi
igazán nagyon ügyes nagyfiú volt, bátran, de kellő óvatossággal csinált mindent
pont úgy, ahogy Bernát irányította. Mindenki megpróbálta a tüzet begyújtani, és
közbenkórusban zengték az intelmeket, hogy pl csak felnőtt jelenlétében lehet
ilyet csinálni. Mindenki ügyesen rakott a túzre újabb fákat, megbeszéltük a
füstöt, a parazsat, majd nekikezdtünk sütögetni, tűztünk a nyársra virslit,
szalonnát, debrecenit, de készült saslik is hagymával és paprikával, és Bernát
készített egy nagy krumplit is. A csipet-csapat konkrétan csak a virslit kérte,
bár ügyesen megkóstolták a salikot is, és a sült szalonnát, Ők maradtak a
virslinél… :D Hát na… ízlések és pofonok.
Bernát
A három gyerek tök jól el van, csak kedves lányom, Julis
hisztizik mindig valamin…
Nem ő nyert a társasban, nem jöhetett velünk kocsikázni, és sorolhatnám.
Borzalmasan idegőrlő, hogy állandóan valamin nyavajog, úgy eszi az idegemet, az
agyamat, a türelmemet, hogy ha nem hagyom ott, akkor agyon verem. És ha kicsit
jobban van, akkor genyózik, nem játszhatsz a hintámmal, nem jöhetsz ki, nem
kaphatod meg azt. Hogy ez most egy korszak, vagy mi a fene van, azt nem tudom.
Ma mondtam az asszonynak hogy tanítsa meg ezt a picsát mesterszakács módon
főzni, mert másképpen nem fogják elvenni feleségül.
Hihetetlen ez a csaj, annyira rossz természet, hogy én nem tudom, mikorra fog józan
észre térni. Kb ezen kell dolgoznunk, hogy mire kamasz lesz, elviselhető legyen
a világ számára. Mert ha egyszer perifériára kerül, a jó Isten mentse meg…
Bianka
Hát… igen, ezeke nem egyszerű dolgok. Bejátszik ugye a
születés előtti időszak, amiröl semmit nem tudunk, a születéskori dolgok, majd
az a 3,5 év, amíg nem nálunk volt. Ha csak bármelyiket nézzük külön, akkor is
azok is rejthetnek olyan gondokat, amik kihatnak mára. De összességében meg
bele sem merek gondolni, milyen puttonnyal jött Ő hozzánk. A lelkének nagyon
sokat kell gyógyulnia, ez biztos…