2023.07.13. RE.

Bianka

Ezer éve, mikor még Bernát előtt a nagy netes életemet éltem, gyakran amőbáztam és chat-eltem különböző oldalakon. Egész estén át mentek a nagy vicceskedések, dumálgatások, és persze otthon mindenki élte a saját életét, dolgozni ment, gyereket altatott, vagy épp vacsorázott, olyankor egy időre elköszönt, majd mikor visszatért, akkor csak ennyit írt: „Re” és ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Szóval: RE.

A múlt hetünk nagy hatással volt ránk, a gyerekzsivaj még mindig a fülemben cseng, de ezen kívül nem nagyon voltam képes semmire. Szombaton az első turnus távozott a tett helyszínéről, majd vasárnap, a vásár után Eszti mama is jött a mi gyerekeinkért, és vitte őket pár napra.
A terv a kedd volt, hogy kedd délután / estefelé megyünk értük, majd hétfő délután Eszti mama közölte számomra a hét hírét, egész héten szabin van, szóval a gyerekek még egy napot maradhatnak, ha nekünk megfelel.
Hogy megfelel-e????? Megváltás volt számomra ez a felajánlás.

Az tény, hogy az elmúlt időszakban hatványozottan sokkal jobb a helyzet mint az első pár hónapban. Ez minden szempontból érzékelhető. Ha van is összezörrenés, már nem olyan heves, nem tart addig és nincs is annyi. Hiába, a gyerekek is tanulnak, mi is tanuljuk őket, és össze is csiszolódunk, de attól még nagyon fárasztóak, és számomra elég nagy kincs a gyerekek nélkül töltött idő. Szeretem őket, szó sincs róla, sőt, mikor Julisnak ecseteltem, hogy nem adom senkinek eléggé olyan anyatigris érzés lett úrrá rajtam, hogy amit mondtam, komolyan mondtam, de a szavaimnak még számomra is döbbenetesen nagy súlya volt, szóval tény és való, még mindig azt érzem, nincs a világon még egy olyan ember / állat / személy / filmszereplő / szellemi lény / vagy egyéb entitás, aki olyan szinten és olyan gyorsan tud kiakasztani, mint ez a HP, de akkor sem adnám. Minél több idő telik el, minél jobban megismerem, minél mélyebbre ások magaban és az Ő lelkében, egyre jobban látom a sorsszerűséget ebben az egészben. És nem akarom fényezni magunkat, de szerintem sokan elvéreznének Vele, nem hiába voltak csak együtt örökbefogadhatók Jancsival és nem hiába féltek a nevelőszülők attól, hogy visszavisszük, mert az átlag jelen embere olyan könnyen felad mindent, olyan könnyen ugrik ki minden felelősség alól, de mi Bernáttal mások vagyunk, mi hoztunk egy döntést, és az szent.

Na egy szó, mint száz, egyre jobban tudom szeretni, egyre közelebb engedem, szó szerint is, meg átvitt értelemben is, de ez nem jelenti azt, hogy nem megy az agyamra. Ojjé…. dehogynem! És nagyon de nagyon élvezem a nélkülük töltött napok minden egyes percét. Olyannyira, hogy legutóbb mondtam Bernátnak, hogy ha úgy érzi, kell, hogy beszéljenek, akkor hívja őket, de én nem akarom.
Szinte hallottam Julis hangját, ahogy kényeskedve mondja, hogy ánnnyyyyáááááááá….. és olyan hangsúllya, meg úgy tudja mondani, hogy phúúú… nem azt a mély anyai ösztönt hozza ki belőlem, hanem kb kiszaladnék a világból. És nem tévedtem, egy centit sem, mikor mentem értük, pont azzal a hangsúllyal, pont azzal a nyávogással ez volt az első szava: ánnnnnnyyyyyááááááááá….. Akkor meg is beszéltük, hogy ha a nyávogás effektet levenné, akkor egész jó lenne az az „anya”. De bunkó vagyok, nekem semmi se jó.

Szóval az elmúlt pár nap gyerek nélkül, kettesben telt, pihentünk, filmeztünk, dolgoztunk, időnként még beszélgettünk is, mindazt úgy, hogy nem szakított félbe senki.

Nem is nagyon akartam sem összegezni, sem összefoglalni, sem rájuk gondolni. Persze nem lehet kikapcsolni, hiszen az életünk részei jó ideje, de ha nem volt muszáj, nem agyaltam rajtuk.

Tegnap este hoztam el őket, és a szomszéd városból hazáig vezető kb 45 perces úton sikerült úgy felcsesznem magam, hogy a dög melegben hazaérve, neki  kezdtem a vacsorának, Bernát legnagyobb örömére, és elkészítettem egy jó nagy adag tojásrántottát, majd miután szakadt rólam a víz, meg agyilag is kész voltam, megterítettem, majd egy 0%-os ízesített sörrel jól belekarmoltam a dorbézolásba, és míg a többiek vacsoráztak, én bent hűtöttem magam, de ellenkező esetben szerintem robbantam volna.

A ma reggel már a megszokott rutin szerint ment, mosdás, öltözés, haj, ovi. Most ügyeletbe járnak egy másik oviba, ez volt az első nap, nagyon tetszett nekik.

Bernát

Én csak azt tudom, hogy elfáradtam a múlthétben, de nem halálosan, csak kicsit.
Egész héten termeltem a pénzt a dög meleg ellenére, készülünk a nyaralásra. Néha anyám, mikor nálunk van, elkezd pörögni, mikor csinálom ezt, vagy azt? Mondom neki hogy eddig a gyerekek és a nyaralásuk volt porondon, és most utol kell érnem magam a melóval. Ha lesz egy kis felesleges pénzünk, akkor hőszigetelést kell vennem, a tetőbe, hogy ne ömöljön lefelé a nagy meleg. Ha az megvan, akkor lehet az alját betonozni az előtérnek és így tovább. Jelenleg csak ezer helye lenne a pénznek, de csak szépen sorba mindent…
Mostanában sokszor, amikor ülök itthon fáradtan, éppen haza érve a munkából, és Jancsi vagy Julis kér valamit, akkor nagyon nehezen mozdulok, szerintem ez érthető. DE mégis felkelek és segítek, vagy megcsinálom amit kell, mert eszembe jut az a boldogtalan ember, aki erre vágyott, hogy legyenek gyerekei, és tudja majd tanítani, nevelni, ölelgetni és puszílgatni, bár én nem vagyok nagy puszizós.

Nagyon meleg van, de tervezem, hogy sétálunk még egy párszor, mert ha megyünk a hegyekbe, ott kell a gyerekeknek is egy kis kondi. Bianka nem egy túra alkat, gondolom lesz olyan alkalom, hogy ő otthon marad, én meg a két gyerekkel bejárom a környéket, mindenki viszi a kis táskáját, kulacsát, keresek nekik valami vackos ágat és faragunk belőle túrabotot. Szóval nagyon várom az erdőt.
A gyerekek még nem is voltak igazi nagy erdőben, nekik minden újdonság lesz, Julisra nagyon kiváncsi leszek, majd hogy bírja, mert ő kicsit pocakos, de Jancsinál inkább az a veszély, hogy ő meg esik-kel itt az aszfalton is, akkor mi lesz a hegyekben?

Minden reggel és este locsolok, van az udvaron fű és, hogy ne égjen ki, gondozni kell. A gyerekek hintája alá is vetni akarok füvet, csak még nincs kész az öntöző rendszer. Ha végre lesz időm kiásni, és le rakni, indúlhat a füvetés. Már látom, hogy a hinta alatt, biztos kitapossák, de nem érdekel, nem a tökéletes fű a lényeg, hanem a szép környezet.
A bokrosításunk nem túl gyerek barát, de azért még szeretnék pár új növényt az udvarba, aztán győzzön a jobbik, vagy meg marad, vagy a gyerekek kitapossák.
És ne felejtsük elm hogy őszre költözés van, a gyerekek és mi is külön költözünk, irány a padlás szoba.
Egy pici gond vanm hogy mind a két szoba hullára tele van pakolva holmikkal. Van ott sátor, befőttes üveg, rengeteg doboz ruha, amik most épp téli ruhák. De van ott fent egy csomó izé-bizé-hozé, amit sajnál az ember kidobni, de az udvarra se lehet kirakni. Tehát a legnagyobb probléma hogy hova dugjam azt a sok cuccot.