2023.07.22.

Bianka

Megint két napot kell behoznunk, de annyiminden van és azt vettem észre, hogy a blogolás és a dolgozásom nem fér össze, mert dolgozni is sokszor csak akkor tudok, amikor a kölkök már elcsendesednek és írni is ilyenkor tudunk jobban.

Tegnap péntek volt, kicsit fáradtan keltem kötelességtudóan vittem a gyerekeket oviba, esély sem volt arra, hogy Bernát viszi, mert még mindig az ügyeletbe jártak, ahová kezdettől én vittem és én hoztam őket, Bernát már nem akart ilyen téren új ismereteket szerezni az utolsó pár napban.

Délre pszichológushz volt időpontom, mert dolgozom saját magamon, majd a kánikulásban irány haza, kis pihi és indulás a gyerekekért. Kifejezetten büntetésnek éltem meg ezt a pénteki gyerekért menést, pláne úgy, hogy még volt egy körünk a mamához is. Azt gondoltam, kicsit bemegyünk hozzájuk, de nálunk fennforgás volt, így repesztettünk is tovább.

Most az a menet, hogy a gyerekek ahogy hazaérünk, levetkőzhetnek bugyira, és irány kifelé. A hinta árnyékban van, a fészekhinta is, és a füves placc nagy része is, szóval bátran mehetnek kifelé. Kis roma származású gyerekeink eleinte nem voltak nagyon feketék… na most már azok :D Jancsi karja, amikor behajlítja, a könyökénél szó szerint fekete, de Julis se sokkal különb.

És amikor épp megpihente volna, Bernát bejelenti, hogy holnap Timinek és Tominak kerti party, szóval irány ajándékot venni. Ó, bammeg…. Viszel gyereket? – kérdi.(B.-Viccesen!) – Kizárt. – válaszolom, mert már délután is úgy éreztem, hogy az utolsó erőmet szedem össze, hogy elinduljak. És akkor be a kocsiba, és irány tankolni, majd ajándékot venni. Focilabda a fiúnak, karkötőkészítős szett és kis csini csajos kulcstartó, meg csillogós hajgumik a lánynak és egy közös játék, a Zombie-teens, aminek az első verziója, a zombie-kids már megvan nekik és szeretnek is vele játszani. Most, hogy Tomi 8 éves lett, épp ideje volt egy 8+-os játékkal bealakítani :)

Mindezt be tudtam szerezni egy bevásárló komplexumban, és aztán még tettem egy kis kört ugyanott az ékszerüzletnél, ahol az arany és ezüst ékszerek  50%-os akcióban voltak, ugyanis Julis elhagyta az egyik fülbevalóját. Elvileg arany volt, ezt mondta Lilla, de az az arany elég érdekes módon elkopogatott, ma már köze nem volt az aranyhoz, maximum aranyozott volt. Na de nem is érdekes, mert úgyis az van, hogy egyre másra cserélődnek ki a dolgaik, kopogatnak el a régi cuccok, pulcsik, pólók, amik aztán egyre kevesebb emléket hoznak fel. Egyelőre nem bánom. Volt, mikor elővette a nyári pólókat, amiket tavaly ősszel eltettem, és mikor egyiket másikat Julis meglátta, megkérdezte, hogy ez Juditka pólója? Mondom – Nem, ez a Te ruhád. – Miért? Ezt Juditka is hordta….
Szerintem az elszakadásnak része ez is, hogy nem vésegetjükfel az emlékeket minden egyes alkalommal. De lehet, hogy rosszul gondolom. A veszteségek feldolgozása mindenkinél másképp működik, van, akinek segít, hogy az elvesztett valamit, valakit napi szinten látja, van, akinek az segít, ha a megfelelő helyre elteszi, mintegy emlékdobozba, és ha kell, előveszi. Én az utóbbi híve vagyok.

Így, hogy lassan eltelik egy év, hogy a gyerekek nálunk vannak, azért az értelmük már nagyon sokat fejlődött. Még Julis is azon a szinten volt, hogy a világát nem tudta, most viszont már Jancsival is lehet beszélgetni viszonylag ormálisan néha. Ma már esélyesebb a régi dolgokról is beszélni.

Bernát Jancsi tegnap fel hozta hogy a Robi a barátja, kérdem tőle hogy ki? Hát a Robi ott a hol voltunk. Az Tudtommal Gábor volt, és egy meleg pár, a másik lehetett robi de nem tudom pontosan.
Az a ényeg hogy már felejtenek rendesen és nagyonfura hogy csak Jancsi és csak az apját emmlegeti, az anyát soha.

Sok képünk van róluk a babakorukból és azt tervezem, hogy az egy éves évfordulóra, amit természetesen tortáva meg is ünneplünk, mint egy második szülinapot, a családdá válásunk első évfordulóját, készítek nekik egy-egy albumot, amibe beleteszem ezeket a fényképeket.

Azt gondolom, ez majd megint ajtókat nyit a múltba, és ha beszélgetünk róla, talán a lelkük gyógyulását is segíteni tudjuk.

Na de visszatérve a vásárlásra, Julcsa elhagyta a fél fülbevalóját, (amit egyébként Bernát tesója a medencéjükben megtalált, de ez így újabb tárgy lett az „emlékdobozba”, és én meg, hogy a lánynak be ne forrjon a lyuk a fülében, egyik este adtam egy lila köves fülbevalót. Nekem nem kedvencem a lila, nem is tudom, hogy ezt a fülbevalót hogy, honnan szereztem, vagy ha esetleg én vettem, akkor milyen átmeneti üzemzavar következménye lehetett, de most pont kapóra jött. De nem voltam biztos abban, hogy a fémycsatja ezüst, hogy bírja-e majd a lány füle, ezért akartam egy ezüstöt.
Eleve kicsiket néztem, egy egész tálcányi volt, mondta a csajnak, hogy ne kics karika legyen, mert az azért nem csajos, de köves sem lehet, mert nem fogjuk cserélgetni, bírnia kell a strapát… A legjobb lenne, ha anyagában lenne díszes, ha úgy lenne csiszolva, vagy valami. És találtunk egy olyat, ami úgy van csiszolva, mintha egy elég nagy kő lenne benne. 50% kedvezménnyel kemény 2000,- Ft volt, mondtam neki, hogy akkor csapjon mellé még egy ilyet, ha van, és akkor anya-lánya fülbevalónk lesz!

A csaj nagyon örült, hogy örömet okoz, és amikor megmondtam, hogy ez azért is különleges, mert örökbefogadtuk őket, akkor meg odáig volt és vissza :) Szóval nagyon jókedvűen értem haza, a kis családom már épp vacsizott, és kezdett csapkodni a villám a városunk körül, de minket ez akkor nem zavart, jót beszégettünk és vacsiztunk. Elmondtam Julisnak a fülbevalót, aki ettől teljesen szétcsúszott :D

Majd lecsapott a vihar és hatalmasakat villámlott, meg dörgött.Kb km-en belül is csapkodott, mert durrant akkorákat, hogy még az én szívem is majd kiugrott, a gyerekek meg egy szempillantás alatt futottak Bernáthoz és hozzám, amit igen jó jelnek vettem, hogy veszély esetén stabil pontnak számítunk. Kb 10-szer megbeszéltük, hogy nem jön be a villám, mert a házunk megvéd, és különben is apa villanyszerelő, aki nagyon ügyes, és nagyo szuper villáhárítónk van. – Majd Bernát elmondta, hogy igen, majdnem… A villámhárítónk szuper, csak nincs be kötve a vas tetőszerkezetbe  :D Zsír… Minek az… :D

Bernát

Találtam egy videót (vigyázat sírós!)
Egy apa(80) és fia (40) ülnek egy parkban és az apa már kicsit szenilisnek tűnik, és kérdi a fiát – az mi? - Madár, Apa. Kis idő múlva másik irányba mutat, - az mi? - Madár, Apa. Telik múlik az idő megint kérdi, az mi? Ekkor már a fia MADÁR, APA! De az öreg felmutat az ágra és kérdi, Az mi? – Apa az Isten áldjon meg, miért kérded százszor, hogy mi az, nem érted meg, hogy madár….????!!!
Az apja erre elő húz csendben egy kis könyvet és átadja a fiának és mondja, felolvasod az első oldalt? A fia mérgesen elveszi és olvasni kezdi: Első képes madár határozó. Alatta kézírással : Fiamnak, aki oly lelkesen kérdezte meg százszor, hogy az mi? A fiú elszégyelte magát, még meg is könnyezte…

Hát igen, velünk is biztos türelmesek voltak, és sokat küzdöttek a szüleink, és mi ezt rendszeresen elfelejtjük, nekünk is türelmesnek kell lennünk! Kéne, de amikor tegnap este arra megyek ki a fürdőszobába, hogy már öt perce ömlik a melegvíz, mert kezett mosott és nem zárta el a csapot akkor nehéz ordítás nélkül kibírni! Pedig ki kéne, mert emlékszem, hogy én is egyszer tuti nyitva hagytam a csapot!

Bianka

Ilyenkor gondolom azt, hogy jó, hogy nem egyformán működünk Bernáttal. Amikor Ő kivan, akkor én tudom tartani a frontot, és fordítva. Tegnap este valahogy kívülesőnek érzékeltemezt a problémát. A gyerekek ott voltak kint nálam, tényleg már percek óta kint beszélgettünk, huncutkodtunk, mikor Bernát bement a fürdőbe és jött ki ordítva… Maximálisan megértem egyébként, a pazarlást semmilyen téren nem támogatom, de valahogy ketté tudtam szedni a dolgot és érzékeltem, hogy Bernát ideges, mondtam is a gyerekeknek, hogy erre nagyon kell figyelni, mert ez nagyon sok csokipénz, de nem vonódtam bele ebbe a negatív érzésáradatba, és nem volt olyan késztetésem, hogy leordítsam őket, vagy haragudjak rájuk.
Azt gondolom, ez is már egy eredmény, ez is talán az összecsiszolódásunk eredménye, és ha így van, akkor szívből remélem, hogy egyre több ilyen lesz, amikor nem sodor el a probléma az egész érzéscunamival együtt, hanem hagyom megtörténni és levonultatni az egészet.

Amit észrevettem, hogy bár sokat nevetünk, vicceskedünk dicsérjük őket, a rászólás, szidás, kritika kontra dicséret, pozitív megerősítés nem jó arányban van. Ha fele-fele, még az sem jó. 3:1 arányban kellene lennie, ahhoz, hogy a gyerek lelke ne sérüljön és jól le tudja kezelni a negatívumokat is. Ezen dolgoznunk kell.

Ma buli volt, amihez elsőre nem sok kedvem volt, de a gyerekeket tartottam szem előtt, Timit és Tomit, meg a mieinket, hogy jó lesz együtt. Tominak egy pár osztálytársa is eljött, igazi gyerek party volt, a mieink is jót játszottak, jól el is fáradtak. Jó kis nap volt, aranyos képekkel, meg jó hangulattal, aminek igazán örülök, mert ma nem kellett egyszer sem összevesznünk a gyerekekkel.

Bernát

Jó buli volt építettünk öcsémmel egy mozi sátort, hogy projektorról nézzenek mesét, és amikor kész lett, megunták a mesét és elmentek játszani. :D Közben felállítottunk két sátrat és ma elméletben kint alszanak a szabad ég alatt, de már esik is az eső, nem tudom, hogy megússzák-e.
Ma bele láttunk a másodikosok életébe, hogy eléggé neveletlenek, hogy alkalmi süketek, és hogy az se érdekli őket, hogy idegen helyen vannak, akkor is tombolnak és rosszalkodnak.
Én nem szóltam semmit, nem az én dolgom, én az enyémeket figyeltem ott kb. Nem volt gond. Hát más meg nem figyelt és voltak gondok. De így szép az élet, nem vagyunk egyformák!

Bianka

Nekem számtalanszor van olyan, hogy már közbelépnék. De sokszor fogom vissza magam, mert nem az én dolgom.

Mielőtt a gyerekeink meglettek, Timin és Tomin gyakorlatoztunk élesben, mikor egy-egy hétre hozzánk költöztek nyáron. Alapvetően már akkor is megvoltak a nevelési irányaink és számtalan alkalom volt, ami nem tetszett és mi máshogy csináltuk volna, de mindig vita volt belőle, vagy legalábbis beszólások, hogy mi önnyen beszélünk, nincs is gyerekünk, de majd egyszer megtudjuk.

Hát most megtudtuk, 10 hónapja tanuljuk, 10 hónapja igyekszünk rendet varázsolni a kis fejekben és úgy néz ki, azért sikerül. Egyre jobban értik pl a követezméyeket, a jót és a rosszat is, amit igyekszem sokszor pozitívan megfogalmazni, pl a „ha nem szeditek össze a játékokat, akkor nem lesz mese” helyett: „ha gyorsan összeszeditek a játékokat, lesz idő mesét nézni” de a lényeg, hogy szinte mindennek van következménye, és bár sokan mondják, hogy kicsik még és kb majd most kezdik megérteni, mi azért trenírozzu őket erre és mondjuk nekik, talán már nem annyira feleslegesen.

A lényeg, hogy nyilván nem ugyanolyan dolgok foglalkoztatták a mieinket, Ők elvoltak a medencében ugrálással, fröcsköléssel, míg a nagyok már azért rendesen feszegették a határokat, de én most csak megfigyeltem.

Bernát

Holnap vasárnap, ásnom kéne már egy hete, de nincs erőm és a nagy meleg se segít ebben. Kiváncsi leszek a gyerekek meddig hagynak aludni, mert ma elégé elfáradtak, remélem kitart vagy holnap délig. Most próbáljuk arra nevelni őket, hogy amikor felébrednek, csendben legyenek, és ha fent van valaki, akkor úgymond köszönjenek, hogy jóreggelt, apuci, vagy anyuci. Mert mostanában Jancsi úgy kel, mint egy zombi, felébred, felül és egyből mondja, hogy kaphatunk csokit?…

Bianka

Ez a csokidolog nagyon bemar nekem. Ráadásul azt ugye írtam pár napja, hogy a pszichológusnál rendesen kiderült, hogy nálam befigyel az evészavar. Ez egyébként nem nagy ügy… vagyis de, csak nem annyira bonylult, mint gondolnánk. Viszont annál alattomosabb dolog, és állandóan jelen van. Nálam biztos.
Gyakorlatilag evészavarnak, - ezen belül túlevésnek - nevezünk mindent, amikor nem azért eszünk, mert a szervezetünknek táplálék kell és éhesek vagyunk. Erre az útra többnyire kisgyerekkorban lépünk rá, a családi hagyományok is ludasak ebben, ebbe szocializálódunk, és utána ez az egész éltünkben kitart. A jó hír, hogy lehet rajta segíteni, ezt csinálom most éppen. A rossz hír, hogy minden nemű diéta káros és nem segít az evészavar okozta plusz kilók leküzdésében. Szóval első lépésként az evészavart kell helyre tenni, utána jöhetnek a kisebb-nagyobb megszorítások.

Ami nekünk rossz hír, hogy a mi gyerekeink is ráléptek erre az útra. Ebbe tudatlanul már mi is beleszálltunk, de az alap lépéseket még Lilláék tették meg. Jancsi talán nem az, (még) bár ezzel a csoki, édesség, nasi, finomság dologgal kapcsolatban Ő is érintett valamelyest, de Julis az 100%-ban mutatja az evészavar minden tünetét. Szóval most a sztori két szálon fut. Az egyik, hogy megjavítsam magam, a másik, hogy megjavítsam Julist.

Első körben az édességet próbálo kivenni a körforgásból. AZ én első napi feladatom a programban az volt, hogy állítsak fel egy stratégiát, tervezzem meg, hányszor eszem egy nap, és a feladat az, hogy figyeljek arra, hogy ezeken az alkalmakon kívül ne kerüljön étel a számba. Ha mégis elbotlom, akkor pedig figyeljem meg, miért történt ez.
Most a 6. napnál tartok és azt kell mondjam, igen érdekes utazás ez. Vannak dolgok, szimpla,egyszerű, logikus dolgok, amikre még soha nem tekintettem így mint most.

Az egyik érdekes, hogy a túlevősökre jellemző, hogy Ők egy szituációban sokkal hamarabb veszik észre a kaját, térképezik fel a büfét. Az életük egyik központi eleme a kaja. Hát Julis dettó.
Mindenki szépen medencézett, mikor Julis önállóan kijött a medencéből, Bernáttal már akkor mondtuk, hogy figyeld meg, kaját fog kérni. Gyere – mondom - töröljelek meg, hogy ne fázzál… - közben a szemei már az asztalt pásztázzák, hogy mi a kaja, mit lehet megenni. Kiszúrja a kajákat, rám néz. – Igen…? – Vigyorog, néz a kajára, majd megint rám. Bernát közben számol: Három, kettő, egy – Igen…? Mit szeretnél? – Éhes vagyok…
Egyszerre fakadt ki mindannyiunkból a nevetés :D Ő is nevetett, örült, hogy kap kaját, és az biztos, hogy lényegesen többet volt az asztal körülmint más gyerekek.

A másik lényeges pontja az evészavarnak, hogy amikor a szervezet jelzi, hogy elég, akkor legyen elég. Mert ugyea kaja azért kell, mert éhes vagyok és nem azért, „mert még van belőle”, vagy „mert finom” És ha marad két falat, akkor marad.
Na itt jön az anomália, nem szeretek pazarolni, szóval adná magát a dolog, hogy ilyenkor rászólok a gyerekre, hogy de igen, megeszed azt a két falatot, miközben egyébként pont az a két falat már nem kellene, pont az lesz a plusz deka, a plusz kiló és pont ezzel fogom arra nevelni, hogy nem kell hinnie a testének, ami a tányéron van,azt kötelező megenni. Szóval most kezdek visszatérni a falatozásra, a kis adagokra, ha kér még, akkor csak pár szem krumplit kap, két-három falat húst kap, hoy ha otthagyja, akkor csak egy falatot hagyjon ott,de jó eséllyel így könnyebb azt mondani, hogy nem kérek többet.

A gyerekek a napokban ettek szerintem éltükben először főtt kukoricát :D Hát mindent mindenhonnan haraptak, szóval anyuci mutatta nekik, hogy hogyan is kell kukoricát enni :) Készült kép is, Julis feje mindent elárul: Ha kaja van, boldogság van :D
M készítettem róluk pár cuki fotót, a vihar leverte a leanderem pár virágját, amiket megtaláltak és beletettem a hajukba. Lefényképeztem a két kis Hawaii-lányt :D