2023.07.25.
Bianka
Nem is tudom,holkezdjem ezt a napot. Az elején, vagy in
medias res, lőjem le a poént már az elején.
Most dühös vagyok. Annyira,hogy régen éreztem már ilyen
dühöt a gyerekek iránt.
Ez Jancsi napja.
A reggelünk még jól indult. Ma ünnepeltük az oviban a fiunk
névnapját, így a reggelt egy mini bevásárlással kezdtem az ovis csoport
részére. Megkérdeztem, hogy hány gyerek van mostanában, és ennek fényében
vittem az édes és sós nasikat, meg az üdítőket, amiket ilyenkor uzsonna időben
fogyasztanak el.
Majd azonnal ovi, utána irány a barátnőm, akinek a kecskéjét oltottam, majd
reggeli nekem és start a fodrászhoz. Mindenhol terv szerint, a legjobb időben
érkeztem, még pár kedves szóra is futotta, és már rohantam is tovább. Hazafelé
zöldség, kenyér, és nekiveselkedtem megfőzni egy elég nagy kondérnyi őzlevest,
hogy a Bambi csontocskái se vesszenek kárba. Egy hatalmas kondér, egy nagy fej
hagyma, pár borókabogyó, hideg víz, lassú tűz, fontos, hogy finom legyen a
leve. özben betettem egy combot sülni.
Én szinte saját levemben főttem, mert hiába az elszívú, meg
a ventilátor, a gáz, meg a sütő dolgozott rendesen, szerintem leadtam pár kilót
közben. De az volt bennem, hogy egyrészt a gyerekek szeretik a leveseket és
most ennek a levesnek nagy részét lefagyasztom, csak a levet és a húst. A
zöldséget megesszük csak úgy. Bernát is szereti, én is szeretem a levest és
ráadásul elég praktikus csak tésztát főzni, és már meg is van egy az ebéd fele.
Szóval a családért mindent. A combot az ünnepi vacsi részének szánom, krumplipüré
és egy finom mártás kíséretében, hiszen hát csak a fiunk névnapja van ma, vagy
mi a szösz.
Ez nem Juliska napja.
Bernát dolgozott délután, így én mentem a gyerekekért. Az
óvónő és a dajka bent a teremben foglalkoztatták a gyerekeket, ahol büdös és fülledt
szag volt. A gyerekekennek ellenére az alkotástól felpörögve fogadtak, Jancsi
újságolta, hogy van ajándéka, kapott egy dínós papírkarkötőt, amitől viszont
Julis nem volt túl lelkes. A váltócipő átvétele sem ment teljesen
zökkenőmentesen, majd egyszercsak kibökte, hogy majd ha neki lesz
születésnapja, akkor meg neki lesz karkötője.
Ahha… szóval ez a gond, Jancsi egy percceltöbb figyelmet
kapott és ezt Julis egója képtelen elviselni. Oké, hogy egy ekkora gyerek még
simán azt gondolja, körülötte fotog a világ, és a mindennapokban igyekszünk is
úgy csinálni mindent, hogy ha ezt a tézist nem is támasztjuk alá, azért az
egója ne sérüljön azáltal, hogy valamiől kevesebbet, vagy kisebbet kap. de hát
ez a mai nap ezekszerint a virtuális pofonok napja, mert Julis sorra csak azzal
szembesült, hogy a világ középpontjában most nem Ő áll, hanem Jancsi.
Én ezt értem, elfogadom, és próbálom ellensúlyozni, amit ő
persze baromira nem fog fel, de sajnos nem tudok, és őszintén szólva nem is
akarok mindent kikorrigálni és ellesúlyozni, mert basszus, nem, nem ő áll a
világ közepén. És amikor már velem is ingerült volt, meg dobogott, csapodott
össze-vissza, akkor visszaültettem a kispadra, hogy akkor gondolkodjon egy
kicsit és ha sikerült lejjebb nyugodnia, akkor jöhet szépen utánunk, mert velem
így biztosan nem jön. Még a kocsiban is folytatta a csapkodást, ígyhazáig nem
szólhatott semmit.
Hazaérve nem volt tovább harag, túl volt Ő is a hülyeségen, meg én is
elengedtem a dolgokat.
Beléptek a lakásba, a sült husi és a leves illata szállt, ai igencsak tetszett
nekik.
Ez nem az én napom.
Míg a gyerekek az esőtől felfrissült kertben játszottak, én a
komplett álló fagyasztót újra rendeztem, mert bár színültig tele van, még el
kell férnie a maradék húsnak, és kb 8-10 liter levesnek.
Aki ismer, tudja, hogy nálam ez nem lehetetlen, logisztikában verhetetlen
vagyok.
És míg én ezen dolgoztam, Jancsi lépet be az ajtón, és újságolja, hogy megérett
a szilva, és Juliska már eszi.
Óóó, hogy az anyátokat, hogy nem elég a millió egy játék, roller, bicikli,
trambulin, hinta, homokozó, éppen pont a zöld szilvát kell legelni…. Mondom
Jancsinak, hogy nem, a szilva még nem érett, Juliska sem eheti. Megy kifelé, visszanéz.
Megerősítem, hogy nem bántjuk a szilvát!
Oké-val nyugtázza,majd kimegy. Nem telik bele félperc, mondom csak kinézek,
hogy mi a helyzet… Hát.. Jancsi áll a csúszda tetején, a kinti szilvafa belógó
ágáról tépkedi a zöld szilvát, dobja le Julisnak, hogy tessék. Julis meg veszi
fel és emeli a szájához.
Hát na… eldurrant az agyam. Mikor már mentem feléjük, tudták, hogy gebasz van,
egyszerre árulták be egymást, de Jancsi is levette… de Juliska mondta…. de Ő
kérte….. de ő adta oda…. Valami ilyen lehetett annó a paradicsomban is az
almával, meg a kelgyóval…. Ott is gondolom,ment az egymásra mutogatás. Na jól
lekiabáltam a fejüket, bezavartam mindkettőt és sarokba ültettem.
Szinte hallom anyámat, ahogy mondja, hát gyerek… Te is ilyen
voltál.. Azt hiszed, te nem próbálkoztál ilyenekkel? Ó, dehogynem.
Vagy anyósom hangsúlyán, hát gyerek… mit vársz tőle? Ilyenek a gyerekek.
Ésszel értem, de akkor is rohadtul szarul esik. Az
ilyenekkel konkrétan elveszik minden lelkesedésem. Ráadásul egy ilyen napon,
hogy itt izzadok a konyhában, értük, miattuk.
Geszti Péter egyik száma jut eszembe:
„Megjössz…
a parfümöd szétárad,
meghozod a létvágyat”
Na hát, ők meg pont, hogy elveszik ezt a létvágyat.
Óóó, de irigylem a délelőtti önmagamat, amikor a kasszánál a
legnagyobb problémám az volt, hogy a 20 db dörmi kismackó (amit Jancsi
ajándékpénzén vettem) nem mind csokis, hanem van benne 8 db epres is. Akkor még
a boldog tudatlanságban éltem, mit sem sejtve a délutáni dühömről.
Nagyon dühítő, hogy még csak nem is az volt, hogy a nulláról
kimegyek és ezt látom, hanem előtte fél perc sem telt el, hogy Jancsiak elmondtam,
nem szabad.
És oké, ez csak egy szilva… de következőleg majd valami
mérgesgombát esznek?
Bármennyire is szeretném azt gondolni, hogy elég értelmesek, hogy önállóan
játszanak, nem, nem azok. És a fél szemünknek mindig rajtu kell lenni, mert
amint nincsenek kontroll alatt, megy a hülyeség, és csak a baj van belőle.
Most megint átéreztem az elmenekülés vágyát.
És az jutott eszembe, amit egyik nap az evészavar-program egyik napjánál
olvastam, hogy az életben sokszor kerülünk stresszhelyzetbe, amiből a legtöbb
egyébként visszavezethető harci, vagy menekülési helyzetre, de ugye ezeket nem
tehetjük meg, így stresszben maradunk, melyre kiváló nyugtatási forma az evés. De
ezt a stresszt le is lehetne vezetni. Azokban a szituációkban, ahol harcolni
kellene, nagy mozdulatps sportokat, - pl tenisz, tollas, boksz, vagy tánc egyes
formái- lehetne bevetni, ahol pedig menekülni kellene, ott jó a séta, futás,
biciklizés, mely mozgásokban szó szerint is tudunk haladni.
Na ez most egy kifejezetten menekülős szituáció, és tök érdekes, hogy
belegondoltam, hogy ha most valakiazt mondaná, elviszi egy-két napra őket, hogy
esne? Nyilván jól, de a fentiek fényében jobb lenne szó szerint elmenekülni
kicsit. Érzem, látom a különbséget és felszabadítóbbnak érzem azt, hogy én
menjek valamerre. Nyilván nem teszem. Bernátot sem hagynám itt, meg aztán hova
mennék…? De az biztos, hogy ma este nem vágytam rájuk. Legszívesebben külön
vacsoráztam volna.
Ilyenkor jól jönne egy Távkapcs filmes kapcsoló… legalább
némítás funkciója. Vagy magamat kapcsolnám ki egy kicsit.
Tök hálás vagyok, hogy itt van Bernát, és amikor totál kész
vagyok, tartja a frontot… EL sem tudom képzelni, hogy egyedülállóként ezt hogy
lehet megcsinálni, hogy az ember ne őrüljön bele időnként.
Most szomorú, átvert és csalódott vagyok.
Bernát
Na most hogy én is szóhoz jutok…
Gyanusan hulla hangulatra értem haza, csend, sehol a gyerekek, huha itt gebasz
van!
Beérve kérdeztem is Biankát, hogy mi van? Elsorolta a dolgokat, és nem értettem,
hogy ezen miért hergelte fel magát, ennyire. De lehet, hogy ha én lettem volna
velük, én is felcseszem magam.
Valahogy annyira fel tudnak idegelni pár mondattal, pár apró butasággal, hogy
az valami hihetetlen.
Aki gyereket akar, annak csak is türelemre van szüksége!!!
De az élet nem csak játék és mese, vagyis de, nekik még az. Ülök kint a padon,
és vigyázok a kölkökre mert az anyjuk odabent a házban sárkányoskodik. J (Kabbe - Bianka) És
van egy kis bicikli, aminek szét tört valahogy a mankó kereke és azon nincs mankó
kerék. Jancsi rendszeresen tesztelgeti, hogy tude vele menni, de hát általában
csak esik kel. És Ma! Egyedül felült és meg lökte magát és tíz métert úgy
tekert, hogy el se esett!!! Mondanám, hogy az én tanításom, de sajnos nem. Ez a
kurva kölök nagyon jól mozog, a guruló focilabdát futás közben eltalálja, megtanul
magától biciklizni, (említettem, hogy három és fél évesen). Tudom, minden szülő
úgy érzi, hogy az ő gyereke különleges, de nem, itt tényleg látszik, hogy van
érzéke hozzá. A focihoz is, bár én nem szeretem a focit, de ez a kutyát nem
érdekli. Szóval volt egy nagyon fantasztikus pillanatunk ma a sok szenvedés
mellett, és sajnos, mikor bementem meg mutatni a videót, hogy hogy teker a kis
szutyok, Biankát sajnos nagyon nem érdekelte. Nagyon sajnáltam, de hiába, most
rossz a kedve, hagyni kell, hagy tombolja ki magát…
Bianka
Holnap biztosan máshogy fogom ezt gondoli, meg egy hét, vagy
egy hónap múlva meg pláne. Egy év múlva meg már nem is melékszünk majd rá. De
most borzasztóan csalódottá tesz, hogy én az utolsó energiámat is rájuk
áldozom, hozom-viszem őket, a kedvükben járok, milliószór nyelek nagyot, mikor
legszívesebben beszólnék… Ma is egy csomó mindent csak azért csináltam, hogy a
kedvükben járjak és ők meg szarnak bele mindenbe. Igazságtalan ez így és ez
rosszul esik. Egész délután átni sem akartam őket. Semmit. Egy hangot sem.
Ésebben, hogy nem néztemmeg Bernát videóját csak Bernátot sajnálom, hogy
letörtem a lelkesedését, de nem voltam kíváncsi egyikre sem… Holnap majd
biztosan más lesz.