2023.07.31.
Bianka
2023.07.31. A hatósági áras cuccok utolsó napja. Mely a
blogunk szempontjából teljesen irreleváns, de gondoltam, megemlítem, biztosan
érdekes lez évek múlva.
Reggel drága Bernátom korán indult, a gyerekek még aludtak.
Meglepően békésen készülődtünk, a ruhákat már az elején kikészítettem, így nem
lesz vita a fiúk nyitogatásból. Gyors öltözés. Julis hajazás, közben
beszélgetés. Jancsi két autót hozott oda hozzánk, és kérdezte, kitől kapta,
majd elkezdte nosztalgiázni, hogy mit hozott a Jézuska, meg aztán abból
kanyarodtunk Károly apuhoz. Lilla megint nem került szóba. Az viszont igen,
hogy Julis egyszer megverte az egyik ottani lányt, és ezen időztek egy kicsit,
hogy ott ki bántott kit. Túl sokat nem beszéltünk összesen erről, talán egy-két
percet, de mégis olyan volt, mintha Jancsiban ez felkavart volna valamit, amit
talán maga sem tudott, de valami feltépődhetett. Azért gondolom ezt, mert ahogy
indultunk, a kapu előtt elhasalt. A barna bőrét csak meghorzsolta kicsit a
térkő, alatta a lábszárán ugyanolyan fehéren látszottak a saját körme nyomai,
ahogy előtte megvakarta, és ugyanolyan fehér volt az elesés okozta „sérülés”
is. Én arr a számítottam, ami máskor szokott lenni, hogy felattan és szalad
tovább, de nem. Elkezdett sírni. De eléggé nagyon és csak sírt és sírt. Julis
tanácstalanul rám nézett, majd elkezdte vígasztalni, megölelni, én közben
vágeztem az ajtókkal, Jancsi meg csak sír, hatalmas krokodilkönnyekkel. Ennyire
sokáig szerintem egy ilyen elesés hatása sem tartott, igyekeztem csak jelen
lenni, csak válaszkész lenni, megöleltem, megsimogattam a fejét, próbáltam a
szemkontaktust is felvenni. Nagyon lassan nyugodott csak meg.
A kocsiban, az ovi felé már jó volt a kedve, de akkor meg átcsapott ilyen babás,
visongós fura nevetésbe, amilyet Ő soha nem szokott. Mivel rossz álma nem volt,
az éjjel nem is volt fent, végig nyugodtan aludt, nem gondolom, hogy a
zaklatott éjszakája nyoma lehetett ez, sokkal inkább gondolm, hogy elindult
valami gondolatmenet, valami emlékmorzsa a kis fejében és az felkavart megint
mindent.
Az óvónéninek nem tudtam szólni, hogy a fiam ma nem teljesen önmaga és lehet,
hogy ma két öleléssel többre lesz szüksége, mert beérve a terem tele, visítás,
hangzavar és egy óvónéni a kb 20 gyerekre… esélyem sem volt szólni.
Viszont megígértem nekik, hogy délután játszóra megyünk,
ugyanis most Angliából itthon van egy régi ismerős, aki mindig szól, ha haza
jönnek, és mivel Neki is hasonló korú gyerekei vannak, így kézenfekvő, hogy a
játszótéren talizzunk.
Délután én mentem értük, bekészültem gumicukorral, dörmivel,
innivalóval, mindezt az anyuka-táskámba, szuperanya 627. verzió betöltve.
AZ oviban azzal fogadtak a gyerekek, hogy az Emília azt mondta, hogy nem is
vagy az anyukánk… Néztem furán. Páran tudják az oviban az örökbefogadást. A
nevelők tudják és a szülők közül is már van, aki tudja. Alapvetően nem titok,
én már bárkivel szívesen beszélek erről, csak fura, hogy a gyerekeknek ki és
miért szegez ilyen kérdéseket, megállapításokat.
A sztori pont jól jött ki mert Emília szülei pont jöttek a gyerekekért, szóval
mikor kérdeztem, hogy ki az az Emília? Erre mutatják a kislányt, aki már épp
iszkolt a szülőkhöz, már épp indultak, anyuka zavartan mosolyog… hát, mondom, akkor kérdezzük meg Emíliát, hogy
miből gondolja, hogy nem vagyok az anyukátok… Néztem kérdőn anyukára, aki csak
mosolygott, vélhetően gőze nem volt a sztoriról, így a gyerekeimhez fordultam
és mondtam, hogy ez butaság, mert én az anyukátok vagyok és punktum. Aztán
folytatták, hogy a Patrik is ezt mondta… Na Patrikkal már képben voltam, mert
az Ő anyukája volt az egyik, aki tudja az örökbefogadást. És a gyerek akkor nem
volt ott, amikor ezt meséltem anyucinak, de gondolom az esti vacsinál csak
elmondta apának, a gyerek meg hallhatta… És akkor ott az óvónénivel
összenéztünk, és akkor Patriknak is mondtuk, hogy ez butaság,mert én vagyok az
anyukája Julisnak és Jancsinak.
Az óvó néni, aki egyben az óvodavezető is, mondta, hogy ezeket ne vegyem fel. Mondtam,
hogy engem nem zavar, annyiból érdekes csak, hogy a gyerekeket akkor már készíteni
kell ezek szerint erre, hogy reflexből jól válaszoljanak és ne is
foglalkozzanak az ilyenekkel. Én mondtam Neki, hogy, ha elkezdenek jönni a
butaságok sorra, akkor feldobom a labdát az anyukák körében, hogy szeretnének-e
többet tudni erről, mert azt gondolom, hogy sok hülyeség terjeng az
örökbefogadással kapcsolatban, és minél több ember kerül képbe, annál jobb
lesz. Talán. De aztán aztán abban is van valami, hogy ide járnak a gyerekek 3
évig kb… és elfelejtik ezeket. Meg, hogy az egésznek nincs ekkora súlya… szóval
nem biztos, hogy bele kell ebbe menni.
Minél jobban teik az idő és minél jobban egy családdá válunk,
annál kevésbé érzem a jelentőségét az örökbefogadásnak. Ők a gyerekeink, tök
mindegy, hogy mi volt előtte, hogy hogy kezdődött ez az egész, mert ennek így
kellett lennie, hiszem, hogy Isten tervében Ők a kezdetek óta nekünk voltak
delegálva. Mondjuk megkérdeznék egy olyan embert (általában nők ilyenek), akik
azt gondolják, hogy a kis lelkek ücsörögnek a felhő szélén és ők álasztanak
szülőt maguknak, és amikor anya-apa készen áll, akkor az a kis lélek a földre
száll és megtestesül. Szóval kérdezném azoktól, akik ezt így gondoljék, hogy
akkor a mi gyerekeinkkel ez hogy van? Eltévedtek? :D
Na de a lényeg, hogy végre kikötöttünk a játszótéren, ahol
az alábbiakat jegyzeteltem:
Hatalmas zárt játszótér, millió egy mászóka, csúszda, hinta,
forgó bisz-basz, az én lányom mivel játszik a földön? Egy bottal és a
gyöngykavicsokkal…. Nem kellenek ide drága cuccok, meg csillivilli izék… Ha van
kavics, bot, meg esetleg csigaház, akkor már nincs vész.
A gyerekek egyébként jó ideig külön játszottak. Julis a
mászókán összeismerkedett egy testvérpárral, akikről volt egy ganúm, hogy ők is
örökbefogadottak. Velük játszott, fogócskáztak, mászókáztak, forgóztak.
Jancsi meg szépen helyezkedett mindig, igyekezett beférkőzni
olyan kisgyerekcsapatokba, ahol egy-egy lelkes apuka tolta-húzta-vonta a forgós
izéket az összes kicsi örömére. Nekem a barátnőm majdnem úgy volt, hogy nem is
jön, szóval jó darabig mintaanya módjára őrző szemeimmel nem a telefonomat
csekkoltam, hanem kb mint a kemélenok, követtem a gyerekeket, akik ketten
hatfelé voltak mindig.
És amit még örömmel konstatáltam, - bár ez elég sokrétű
dolog, amibe most nem megyek bele – a játszótéren két pár hinta van,
mindkettőnél az egyik piros, a másik kék. Éserőteljesen megfigyelhető volt,
hogy a lányok szinte kivétel nélkül a piros hintát, a fiúk pedig a kéket
választották. Alapvetően ennek az égvilágon semmi jelentősége nincs, csak ebben
a gender-baromságos időkben ez kicsit megnyugtató volt, hogy nem nagyon kell
itt mire rábeszélni a gyerekeket, tudják ők, hogy mi vonzza őket :)
Kis idő elteltével Karika mama futott be, ugyanis szólta
neki, hogy ha már a közelében vagyunk, akr talizhatnánk is. Jó volt kicsit
összefutni, örültek a gyerekek is Neki :)
Azt nem is mondtam, hogy Jancsi az oviban nem aludt, szóval
várható volt, hogy nyűgi lesz, meg majd esik kel. Egyszer csúszott el, amikor
megint nagyon elkezdett sírni, ott is azt éreztem, hogy nagyobb a füstje, mint
a lángja, de betudva a fáradtságának is, meg a reggeli érzelmi túlcsordulásnak,
megint a szótlan vígasztaló szerepébe bújtam. Ölbe vettem a krokodilkönnyekkel
síró nagy fiamat, akivel még elsre könnyű volt a szemkontaktust felvenni, de
aztán ez egyre nehézkesebbé vált, ahogy az igazi sírás kezdett átmenni Oscar
díjas alakítássá. Mikor már nagyon bújt a vállamhoz és a sírás nár így
hangzott, hogy Eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee….. akkor gondoltam, hogy itt már csak a
színészet megy, és hopp, el is kaptam… a
szemébe néztem és alig tudta már a nevetést visszatartani a kis dögje :D
Végül a barátnőmék is befutottak, és nem sokat ugyan, de
azért pár szót tudtunk beszélni is.
Az esténk kifejezetten jól telt, vacsiztunk, beszélgettünk,
fürdés, vicceskedés, ölelgetés, puszilgatás, meseolvasás, fülbevalóberakás…
Igaz, majd’ egy óra csúszásba kerültünk, de a hangulatért megérte.
A mélypontból határozottan kijöttem. Most zen hangulat van
megint. Nem esett nehezere egyáltalán, hogy a gyerekekkel legyek, sok vidám
percünk volt ma.