2023.08.01.
Bianka
Ma reggel egész jó volt a hangulat. Majdnem. Időben keltünk,
időben öltöztünk, Juliska haja még tegnapról atombiztosra meg volt csinálva,
szinte minden kis apró babahaj kibírta az éjszakát. Már csak én öltöztem,
amikor persze Julis beleakasztotta a kulacsát a hajába, és nem szól… neeeem…
összevissza baromkodja az egészet, kihúz egy tincset…. Áááá, nem lettem mérges.
Elöl egy kis tincs, kis gumival összefogva, az belemegy egy következő tincshez,
és a kettőt együtt gumiztam, majd az egy harmadikba, az egy negyedikbe, majd az
egy ötödikbe, amit végig befontam. Másik oldalon ugyanez, csak 3 tincs volt a
láncolatban. Mindez egy copfban végződik, ahol a meglévő két fonott tincs mellé
a copf szabad részét még háromba osztva, azokat is befontam. És melyikbe
akasztja bele a haját? Az öt tincses rész legelsőjébe. A javítás esélytelen,
ott lóg az arca közepén. Fasza… Jó…, akkor az egészet bontjuk ki. Hát majdnem
sírva fakadtam.
Ennek ellenére egész normálisan érkeztünk, kézenfogva
mentünk be a csoportszobába is, ahol nagyot köszöntünk, aztán mindenki ment a
dolgára, én haza dolgozni.
Mielőtt indultam volna értük, összedobtam egy nem túl
szénhidrát csökkentett krumplistésztát, ami sem nem volt különleges tésztából,
de még csak nem is édesburgonyával készült, ellenben épp elég zsiradék
kíséretében valami bődület finom lett.
Aztán délutánra megszállt az ihlet és kivittem őket ma is
játszótérre, arra, ahova gyakran járunk, ahol van egy nagy füves rész, meg nagy
focipálya, így alkalmas bringázásra is. Igaz ma a focipálya végig foglalt volt,
de a biciklit a füves részen megoldották.
Nekem viszont kicsit uncsi volt, hogy csak nézek okosan, de annyi cucc volt,
amit kivittünk, hogy azt azért nem akartam teljesen őrizetlenül hagyni.
A gyerekeim kicsit maflák. Abban elég ügyesek, hogy ha észreveszik, hogy valaki
a fészekhintához készül, akkor szíves-örömest becsatlakoznak. De ha nincs, aki
lökje őket, ülnek benne, mint két gomba, azt néznek mindenfelé. De az, hogy
lökjék magukat, - pedig mindkettő tud önállóan hintázni, - vagy, hogy eleve meglökjék az egészet és úgy
szálljanak bele, az nem megy.
Volt ma két kislány, úgy néztem, tesók, ovistárs mindkettő –
szerintem most a helyettesítéssel vannak együtt, mert most meg a másik oviban
van takarítási szünet, és azok a gyerekek járnak hozzánk, akikhez mi jártunk 3
hétig – szóval két kislány itt volt a játszón. Vékonyak, fürgék, látszott, hogy
rendszeresen járnak ide, a mászóka építményt, amin mindenféle járatok vannak,
ismerték, mint a tenyerüket. Szaladtak végig rajta, mint a csík. Juliska csak
nézte őket, szólongatta egyiket, másikat, de azok ügyet sem vetettek rá. Elsőre
úgy nézett ki, milyen jól elvannak, de igazából a két lány volt jól el, Julis
meg csak a kolonc volt rajtuk, menekültek tőle. Hatszor lekörözték. Mire Julis
femászott valamire, addigra azok már négy kört futottak, de Julis élvezte így
is. Annyira nem látják komplexen az egészet, hogy ha nem mondanak az arcukba
valamit, akkor ne rakják össze a képet. Én nem szóltam, mert egyébként Julis is
nagyokat nevetgélt, örültem, hogy talált magának pajtásokat. Mikor mentek,
azért annyira nem sajnáltam őket, és Julisnak is mondtam, hogy hagyja csak,
vannak még mások is. Nem akartam belerondítani a dologba, kérdeztem, hogy jót
játszott –e, mondta, hogy igen. Kérdeztem, hogy ne volt gond, hogy nem érte
utol őket? Mondta vigyorogva, hogy nem.
Hát – gondoltam, - ha Neked jó, akkor nem meg aztán pláne. De azért erre majd
nem árt figyelni, hogy ne Ő legyen majd a kis béna, akit minden csapatban csak
megtűrnek. Most még nem foglalkozik ezzel, nem érti még, és ez így a jó, de a
gyerekek nagyon gonoszak és kegyetlenek tudnak lenni, és azt gondolom, hogy ha
már most tudunk olyan problémáról, ami javítható, akkor igyekeznünk kell minél
jobban megkönnyítenünk a gyerekünk dolgát.
Kaptam múltkor elérhetőséget egy fejlesztő csajhoz, akiről
már több helyről hallottam, hogy jó, mindenféle mozgásterápiát csinál, arra
visszük hamarosan Julist.
A játszótéren brutálisan untam magam. Könyvet nem vittem,
telefonom merülőben volt, de egyébként sem vitt volna rá a lélek, hogy nagyon
elfoglaljam magam, néztem, ahogy eszetlenkednek a biciklivel, meg ahogy
játszanak. De egy idő után bevették magukat a fészekhintába és három másik
gyerek mellett ők is hintáztak közben meg mindenféléről ment a diskurzus. Aztán
ez a banda kezdett mindenfelé menni, nagyon jól összejöttek. Én voltam a troll,
aki 18:10-kor behívtam őket és pakolászi kezdtünk.
Bernát ma nagyon korán indult, és mikor hazaértünk fél 7
körül még nem volt itthon. Baromi sokat dolgozott ma is, és kicsit csalódott
voltam, hogy nincs itt a kocsija. Túlságosan nem estem ktségbe, tudtam, hogy a
krumplistészta nyerő lesz mindenkinél, és mikor mmegláttam, hogy Bernát kocsija
nincs a ház előtt, újult erővel indultam az estének. Gyorsan lefürdettem ezt a
két kis varacskosdisznót, - hát kb így néznek ki, csúsznak másznak a földön,
mezítláb rohangálnak a homokban… - aztán vacsi, és irány az ágy.
Este fél 8 körül már készülődtek az ágyba, mikor hallottam Bernátot hazaérni.
Akkor mondtam nekik, hogy Apuci ma nagyon korán indult el dolgozni és még csak
most ért haza. Egész nap keményen dolgozott, nagyon nagyon sokat, mindezt
értünk, hogy legyen pénz csokira. – Kb ezt értik az egészből. :D És mondtam
nekik, hogy nagyon jó lenne, ha nagyon szépen szót fogadnának, nem mérgelnének
fel sem engem, sem apát, hogy egy ilyen fárasztó nap után legyen egy szép,
nyugodt, békés estéje.
Hm… most jut eszembe, hogy évekkel ezelőtt olvastam pár
régimódi instrukciót feleségeknek, amiben kb ugyanez volt :D Kicsit konzervatív
vagyok?? Hát nem egy Anna, Peti, Gergő idill a miénk. Bár soha nem olvastam
olyat, de amiket hallottam róla, hogy mekora nyáltenger az egész, simán elképzelem,
hogy egy ilyen nap után, mikor apuci tökéről is folyt az izzadtság egész nap,
13 órányi kemény meló után a könyvbéli apuci mosolyogva hazaér és az első dolga
leülni legózni még egy kicsit a gyerekekkel. Na hát nálunk nem… Én azt
gondolom, hogy sokszor az egész nap arról szól, hogy hogyan tudunk a kedvükben
járni, így igazán belefér alkalomadtán egy ilyen, hogy most bizony csendben azt
csinálod, amit kértem és nincs ellenkezés.
Annyi gebasz lett a végére, hogy a mese elmaradt.
A múlt héten és a héten már olvasós mese volt minden nap. Ugyanis nagyon nem
alszanak el időben, és ebben szerintem a képernyőn nézett mese is ludas.
Már tudják, hogy az a szabály, hogy eleve úgy tudom kezdeni a mesét, hogy
mindenki befeküdt, elhelyezkedett, becsukta a szemét és szépen hallgatja a
mesét csendben. Ilyenkor mielőtt nekikezdenék, megkérdezem, hogy akkor mindenki
elrendezett mindent, nem éhes, nem szomjas, volt wc-n, nem kell menni pisilni,
kakilni, nincs melege, nem fázik…. Mert ha kimondom, hogy itt a vége, fuss el
véle, akkor már nem szeretném, ha még mocorognának.
Már kezdtem volna a mesét, megkérdeztem ezt a kötelező kört. Jajj, hát az egyik
szomjas. Na akkor a másik is. Mentek inni, visszafekszenek. Kezdhetem? Jajj hát
menni kell wc-re. Jó, akkor menjél…. Akkor nekiállt wc-zni, akkor mondtam
nekik, hogy kezdek most már dühös lenni, mert nem hiszem, hogy ezeket már nem lehetett volna lerendezni…
Jó, anya, igyekszem… Visszajön, akkor a másik is, hogy neki is menni kell wc-re…
Akkor az is kiment, nem csinált semmit… Akkor mondtam, hogy ezek az időhúzások
nagyon idegesítenek, mikor csak azért találjuk ki, hogy kakálni kell, hogy még
ne kelljen aludni. Mondtam, hogy én kezdem feladni, ha így folytatják, nem lesz
mese.
Az egyik visszaér, befekszik az ágyba… Anya, kezdheted. Nem, várj! Iszok!
Jó, akkor igyál, és azzal a lendülettel be is zártam a meseolvasós ablakot.
Akkor a másik is ment inni. Julis már látta, hogy itt már nagy a baj, akkor
elkezdett fontoskodni, hogy jajj, kint hagytam a kulacsomat… Anya, kimehetek
érte? Mehetek? Behozhatom? Bernát adott engedélyt, én már nem foglalkoztam
velük. Akkor Jancsi is megkérdezte, hogy kimehet-e.. mondtam, hogy persze,
menjél… igyál… most már nem izgat. Aztán nagy lelkesen befeküdtek az égyba és
mindkettő elkezdte mondogatni, hogy Anya, kezdheted… Hát mondom… azt
várhatjátok. Kérdik miért? Mondtam, hogy Gyerekek… 25 perce várok arra, hogy a
mesét elkezdhessem. Azóta csak az időt húzzátok. Nekem erre sem időm, sem kedvem
nincs, szóval buktátok a mai mesét, jó éjszakát.
Viszonylag jól vették, amit két dolognak tudok be, az egyik,
hogy időben szóltam, hogy kezdek dühös lenni, a másik, hogy talán
kezdenekérzékenyebbek lenni rám, és már a végén érezték, hogy már most
túlmentek a határon. Szerintem örültek, hogy ennyivel megúszták.
Holnapra jó lenne egy könnyed napot behúzni, örülnék, ha nem
lenne különösebb fennakadás.
Ja, és a krumplistésztám annyira ízlett mindenkinek, hogy
Julis azt szeretne reggelizni is :D