2023.08.20.
Bianka
2023. augusztus 20.
Tavaly ilyenkor még nem gondoltuk, hogy blogot fogunk írni,
viszont akkor már ezerrel készültünk a barátkozásra. Tavaly ilyenkor még csak
képen láttuk a gyerekeinket, akikről akkor még csak reményeink voltak, hogy
minden jó lesz és ők tényleg a gyerekeink lesznek.
Augusztus 20.-hoz sok kedves emlék fűződik, sok kutyás
élmény, séták, kutyás bemutató, énekes élmények, stúdiófelvétel, és minden
emlékem közül az egyik legfontosabb az, amikor Bernátnak igent mondtam 14 éve.
Sok szervezéssel járt, hogy mi akkor aznap, a tűzijáték után a folyóparti
nyaralónk lépcsőjén kettesben romantikusan nézzük a vízentáncoló Holdfényt, miközben
a fülhallgató egyik része az én fülemben, másik része Bernát fülében volt és a „Különös
éjszaka volt”, és a „Reszket a hold a tó vizén” című slágereket és sokjó zenét hallgatván
egyszercsak nekem szegezte a kérdést Bernát, hogy lennék-e a felesége :)
Előtte már mondtam Neki, hogy ez olyan romantikus, hogy nemis tudom, hogy
meséljem el ezt a csajoknak majd bent a munkahelyen. És akkor azt mondta, hogy
na csak el ne sírjammagamitt a nagy romantikában :D Mondtam neki, hogy oké, ha
elsírnám magam, akkor meghívom egy fagyira :)
Aztán mikor megvolt a kérdés, hát örömömben persze bőgtem,
mint az árvaszamár, és elsőre nem az igent mondtam, hanem, hogy jövök egy
fagyival :D És utánapersze mondtam az IGEN-t is, de az már azóta egy
másiktörténet lett, hogy Bernátezt mindig így meséli, hogy 10 perc, sőt, órák
teltekel, mire kimondtam az igent, és Ő meg csak térdelt és térdelt a hideg
kövön… És persze fagyit azóta sem kapott :D
A mai reggelem már ennek az emléknek a varázsában telt, és
mire felkeltem, addigra Bernát elkészítette a rántottát.
Ma is kicsit megjelentek az érdekellentétek a gyerekekkel a reggeli kapcsán.
Sokat agyalok azon, hogy hogyan tudnánk egy olyan mederbe terelni a kaja
kérdést, hogy minél kevesebb vita legyen belőle. Sokmindent ismernek már, sok
dolgot kóstoltak, van, amiről határozottan ki tudják jelenteni, hogy szeretik,
vagy nem. És nyilván minél nagyobb rálátásuklesz az ételekre, annál nagyobb
szabadságuk is lesz benne, egyre kevesebbszer fognak otthon olyan helyzetekkel
találkozni, hogy eléjük teszük valamit és nem kéri, majd ki kell dobni
/kutyának adni.
Az feltűnt, hogy kevesebb húst esznek, mint mi. Nekünk annyira megszokott, hogy
szinte minden ételben megjelenik a hús, hiszen férfiember egy húsmentes ételtől
nem is lakik jól… ugye… a gyerekek meg néha esznek, néha nem. De képesek pl
reggelire üres kiflit enni. Amin én nem akadok fenn és nem erőltetek rájuk
olyat, amit nem akarnak, ugyanakkor ha mondjuk kiszedtük a rántottát, amit már
összedurkálnak, nem szívesen enném meg, kidobni meg nem akarom, tehát az lenne
a logius, hogy egye meg… deez meg ütközik azzal, amit az előbb a szabadságról
írtam. Az evési zavarról meg nem is beszéljünk, hogy ezek nem jó irányok.
Mármint az erőltetés.
Visszatérve a délelőttre, már megint belefutottam abba, hogy
rosszul határoztam meg a vágyaimat. Azt kívántam, arra vágytam, hogy ha ide
érünk, olvashassak, sokat…
Aztán a banda túrázni ment, én meg pakolásztam, kicsit összerántottam a szobát,
hogy nézzünk ki valahogy, majd mikor ráeszméltem, hogy a kis hugyosunk
elhasználta az uccsó pelenkáját, amire én azt hittem, hogy van még egy, de nem
volt… így elkedztem pelenka ügyben üntézkedni (= veszettül olvastam a netet, a
hirdetéseket, a facebookos marketplace-t, a jófogást, a nyitvatartó
gyógyszertárakat, hogy van-e valahol ügyelet és ha igen, akkor van-e ott
bugyipelenka) Szóval olvastam, sokat…. csak nem azt, amit terveztem.
Végül lett pelenka, de nem volt egyszerű…
Bernát
Egy kis délelőtti séta…
A gyerekeket nyakoncsípve elindultunk egy elméletben két kilométeres túrára, az
indulási pontnál van egy forrás, ott megtöltöttük a kulacsainkat, és indultunk
fel a kaptatón, ez félhivatalos túra, az a neve, hogy házas társak útja, csak
annyival másabb, hogy itt néhol vannak padok, pihenő pontok. Minden állomáson
van egy tábla, amin van egy idézet, amiről lehet elmélkedni. Ezt Biankával két
éve végig jártuk, volt pár pont, ami kimaradt, de akkor még nem voltak
gyerekek. Teljesen más élet helyzetben voltunk, teljesen más problémákkal. No
itt végig menve volt egy tábla le is fotóztam a gyerekekkel, amin ez volt a
felirat:
6. Erős gyermekeket nevelünk, „Bensejükbe adom törvényemet és a szivükbe írom” „Jer/82,83”
És ott egy elmélkedő kérdés is:
Hol ismerek magamra gyermekem neveletleségében?
Na hát ezeken lehet agyalni pl. :)
Szépen mentünk a gyerekekkel, nagyon fontos szabályokat tanítottam nekik, például:
1 ha forráshoz érsz, töltsd fel a kulacsod
2 Nem a vályúból vesszük a vizet, hanem ahonnan kifolyik
3 Nem kiabálunk, mert megijednek az állatok és elfutnak, elbújnak
4 Ha valaki jön szembe köszönünk neki, hogy Jó napot ( no, amikor köszöntek
bárkinek, akkora nevetés volt, hogy a kis szarosok így köszönnek, és persze
mindenki visszaköszönt)
5 Nen taposunk szét semmit
6 Nem nyúlunk semmihez, mert lehet, hogy mérgező
7 Nem eszünk meg semmit, csak ha apa megengedi
8 Nem szaladunk, mert meg csúszol és elesel
Tudom, ez rengeteg két ilyen kisgyereknek, de az erdő nem játszótér! Itt ha
gyerek vagy, ha nem, akkor is veszélyes helyen jársz és ha buta vagy, vagy nem
figyelsz, akkor neked annyi!
9 Ha vaddisznót látsz, akkor halkan szólsz apának és nem kiabálsz.
Nagyon ügyesen mentünk fel a völgyön, végig a gerincen, le a patak mederbe.
Nagyon szófogadóak voltak, érdekelte őket minden gomba, minden fadarab, ennek
nagyon örültem.
Meg meg álltunk, ugye volt néha pad, és mondtam, hogy itt nagyon kevesen jártak
még, és majd az oviban elmesélhetitek, hogy mit láttatok, erdőt, magas fákat,
szakadékot, Vaddisznót baszki!
Ma is itt járkált az udvaron, megette a dinyehéjunkat, a lehullott diót, és a
komposztosból a kukorica héjat is.
Próbáltam izgalmassá tenni a napot, hozták a kis hátizsákjukat, abban a saját
kulacsukat, amiket ők töltöttek fel maguknak forrásvízzel. Kaptak egy dörmi
kismackót, amit a hegyen ettünk meg, aztán később, mikor kicsit megfáradtak
kaptak az én táskámból is egyet hogy legyen kedvük, meg energiájuk.
Egész úton a túra botokat cserélgették, kapáltak vele, csapkodtak, de volt,
hogy használták normálisan. Amikor haza értünk, kész volt az ebéd, de már Julis
nem bírt az asztalhoz ülni, egyszer csak sírni kezdett, mondta, hogy becsípte
az ujját, na vittem is az ágyba. Elmondtam neki, hogy fáradt vagy, sokat
sétáltunk és elfáradtál, aludjál egy nagyot és majd jobban leszel. Hát úgy is
lett, aludt vagy két órát, aztán felkelt és kijött a verandára chillezgetni egy
kicsit. Néztük az udvarra besétáló vaddisznót, ettünk egy kis csipszet, ittunk
teát, és beszélgettünk, hogy jó volt-e a mai nap?
Bianka
Nekem meg jól fájt a fejem… olvastam kicsit, de aztán
ledőltem. Jó volt, hogy most bűntudat nélkül megtehettem. Viszont az alvás sem
múlasztitta el teljesen… örültem, hogy Bernát most rendesen kivette a részét a
gyerekezésből.
Bernát
Alvás után Bianka elment Panelosért a buszálomásra, mi meg
addig visszamentünk az erdőbe, kicsit játszottunk a forrásnál, aztán sétáltunk
is, majd elindultunk hazafelé, mert már anya biztos hazaért, de nem. Akkor menjünk
tovább lefelé a falu eleje felé, majd csak jönnek szembe, jött is szembe a
barátom, (a malacka) de lassan elsétáltunk mellette. Már majdnem a falu elejére
értünk, mire jött szembe anya. Felvett és gyorsan hazavitt, Panelosnak sikerűlt
bemutatni a barátomat, de ő sem akarta megsimogatni a disznót. Bejöttünk a
rezidenciára, és a gyerekek azonnal megmutatták az ágyukat, de én erősködtem,
hogy Panelos nem fog velünk aludni.
Készülődik a vacsora a gyerekek gyilkolják egymást, és ordibálnak. Hosszú lesz
még az este….