2023.08.21.
Bianka
A mai napunk érdekesen indult. Már jó korán. 4 órakor Julis
valamiért sírt, Bernát kelt fel hozzá,rendezték a dolgot, először azt
gondoltam, nagyon bepisilt,de kiderült, hogy szomjas volt és viszketett az
egyik szúnyogcsípése. Bekenték, majd aludtak (volna) tovább, de nem nagyon
ment, Bernát többször is rászólt Julisra, mert hajnalban ott tornázott, meg
balettozott egyfolytában, többször is rá kellett szólni, hogy fejezze be a
tornázást. Mire ez összejött, addigra én ébredtem fel annyira hogy csak
forgolódtam. Kimentem mosdóba, de nem tudtam visszaaludni, telefonoztam egy
órát, mire megint tudtam aludni, de 6-7 óra körül meg arra ébredtem, hogy
kisebb haverunk a padláson sertepeltélt fel-alá, de olyan dobogással volt, mint
egy elefánt. Léptei sűrűségéből ítélve tényleg nem kicsi, nem egy patkány vagy
valami, mert azok gyorsabban szedik a lábukat, ez borz méret, úgy tippelek.
Szóval keltem időben, addigra Jancsi is már fent volt,
kimentünk a konyhába, ahol nekiálltam kávét készíteni, majd a reggeli is
indult.
Érdekes, hogy most, hogy csak behatárolt ideig vagyunk itt,
sokkal jobban kell tervezni, hogy mikor mit eszünk, mert a kajabeszerzés sem
annyi, hogy gyorsan elszaladok a kisboltba, ha kell valami, ha normális boltot
akarunk, akkor elég sok kilométert kell autózni hozzá. Így egyszer
bevásároltunk, egy elég jó kis listát írtunk össze, és az kb le is fedte az
ittlétünket, beleszámítva azt is, amit otthonról hoztunk, szárazakat (rizst,
tésztát, konzervet) illetve a fagyasztott dolgokat, pörkölteket, milánói
szószt. Így a tervek szerint kb minden elfogy, mire szerdán hazaindulunk, és
hiányunk sem lesz semmiben.
Így aztán reggelire bundáskenyér volt, és nagyonörülök, hogy
szén, szisztematikusan fogyasztunk el mindent.
Bernát
Mi meg Panelos haverommal elmentünk túrázni egy nagyot, én
nem tudom, hány kilométeres kört mentünk, de legalább tíznek tűnt, sok
látványossággal, fotóztam (villogtam mint kezdő bui a gözfürdőben) nagyon sok
érdekes gombát lőttem, omlásokat hegyoldalakat, hihetetlen patakokat.
Tíz méterre a főúttól olyan látvány tárult elém, hogy eldöntöttem,
hogy viszem a gyerekeket délután játszani ide. Egy óriási patakmeder ami ketté
válik és középen van egy magas sziget, persze víz az most nincs benne, de
nagyon szép környezet, kb mint a Rám szakadék, csak ez jobb!
Két három órát sétáltunk kaptatós utakon, de valahogy jó volt, mert elsőre fölmásztunk
egy magas pontra és onnan jöttünk lefelé, így nem volt annyira nehéz. Az a baj
a fotókkal, hogy a hatalmas fákat lekicsinyíti, a szakadékok kis gödröknek tűnnek,
a lejtők és emelkedők nem tűnnek annyira durvának.
Bianka
Hát csak nem hagynak békén
A délelőttöm a gyerekekkel telt, Bernát mostanában sokat
foglalkozott velük, mentek sétálni, túrázni, de a gyerekekkel nem halad úgy.
Lassabbak, sokat kell magyarázni, megállni, és ez még néha fárasztóbb, mintha
folyamatos menetben háromszor annyit menne. Így szerintem Ő is várta már, hogy
csak felnőtt társaságban, felnőtt tempóban, felnőttként beszélgetve mehessen
egyet túrázni és ne az befolyásolja a mennyiséget és az irányt, hogy a kicsik
mit bírnak, ne az legyen a fő téma, hogy nem szaladunk, nem esszük meg, nem
rongálunk, nem kiabálunk… Szóval Panelossal mentek egy közepesen nagy kört.
Mi meg délelőtt a gyerekekkel itthon voltunk, én gyorsan elrendeztem a konyhát,
addig a gyerekek együtt játszottak, utána meg elővettem a kártyajátékot, amit
vettem nekik, 3 éves kortól lehet játszani vele, és kétféle paklival 7 féle játé játszható vele. Fekete Pétereztünk,
és nagyon tetszett nekik, igaz, az még nem nagyon van meg, hogy a Fekete Péter
az nem jó, és, hogy akinél sok kártya van, az nem a legesélyesebb a győzelemre,
sőt, ha a legvégén is Nála marad a Fekete Péter, akkor ő a vesztes. Egyáltalán
ez a nyertes-vesztes dolog nincs meg nekik, ami talán nem is akkor baj, hiszen
inkább a játék öröme az, ami miatt jó játszani, az, hogy ki nyer és ki nem, az
egy másodlagos dolog. Viszont az, hogy Julis rendszeresen pukkadt, mert nem
nála vot a Fekete Péter, vagy, hogy nem neki volt a legtöbb kártyája, az így
elég vicces volt…
A lényeg, hogy jót játszottunk, majd a előző napi rizses
vacsora rizsével elkészítettem kb 5 perc alatt a lecsót, a félkész lecsóból,
amit hoztunk otthonról és egy kis hagymával, kolbásszal. Jó ettünk, majd aludni
indultak a gyerekek, ekkor érkeztek meg a fiúk, és Bernát kijelentette, hogy
nagyon szép helyeken jártak, szóval készítsem a lábaimat, délután jön mindenki,
én is.
Szóval csak nem hagynak békén.
Alvás után felkerekedtünk és visszamentünk arra a helyre,
amit Bernát úgy írt le nekem is, hogy kb, mint a Rám-szakadék, csak még jobb.
Hát mit mondjak, nem állított valótlant. Csodaszép hely,
hatalmas fákkal, óriási méretekkel, a hegy oldalában vezetett az út, mellettünk
viszonylag meredeken a hegyoldal felfelé, másiik oldalon a patak által vájt
meder, amiben jelenleg nem volt víz, de a látvány így is elragadó volt. Nem
mentünk szerintem még egy kilométert sem, de ezen a lejtős, emelkedős, köves,
meredek terepen nekem pont kb elég is volt. Itt most volt alkalom arra, hogy
Bernát is keresgéljen neki való szép dolgokat, a gyerekek is játszanak szabadon
kicsit. Panelos felment olyan magaslatokra, ahová mi nem merészkedtünk, nekem
meg lehetőségem nyílt arra, hogy egy-két négyzetméteren belül találjak egy
rakat fotótémát, és úgy éreztem magam, mint a Piroska és a farkas mesében a
piroska, aki a farkas tanácsára virágot szedett és egyre beljebb merészkedett
az erdőbe, mert mindig talált valami érdekesebbet, szebbet. Na kb így voltam én
is, hogy megálltam, lehajoltam lefényképezni egy kis virágot, de már láttam,
hogy ott egy gomba, ott egy moha, egy páfrány, egy nemudommi, és mindent le
akartam fényképezni.
Bernát
Nagyon…. nem. NAGYON ÖRÜLÖK, HOGY A GYEREKEK IMÁDJÁK AZ
ERDŐT!!!! :) :) :)
Nem szeretnék én semmit ráerőltetni a gyerekeimre, de az erdő az erdő! Én csak
megmutattam nekik azt a sok sok szépséget, amit itt pár kilométeren belül látni
lehet. Ez a környék azért durva, mert ötven métert sétálsz az utca végéig, és
HEGY, TERMÉSZET, VADON, illetve már az udvaron ott a hegy, ott a természet, és
ott a vadon, a „vadon disznó”! Szóval pár méter után bent vagy a sűrű sötét
nagy ernőben. Itt nem kell nyolc tíz kilométert sétálni egy forrásért, egy
hasadékért, gombák ezreiért, én utálom enni a gombát, de ezek a formák és
színvilágok, a fejméretű taplógombák! Nem tudom leírni azokat a több százméter magas,
vagy épp mély hegyoldalakat, amikre rálátunk és tudjuk, hogy ha itt megindulsz
lefelé, 5 lépés és lent vagy az alján… Három a széléig, egy félúton, zuhanás közben,
és a végén nyekkensz, mert ezen a lejtőn csak akkor tudsz megállni, ha
szerencséd van és egy bokor, vagy fa megfog. Nagyon szép és nagyon veszélyes
helyeken járunk, ha nem tartod be az erdő szabályait, akkor bajba kerülsz, és
meg sérülhetsz, és ami még ennél is rosszabb, anya megöl!
Jövőre méretik meg a gyerekek idei tudása, vagy
tapasztalása, hogy amikor visszatérünk egy év után, mi maradt meg bennük. Nem
kétséges hogy sokat fognak felejteni, mert nem használja, de szerintem lesznek
szabályok, viselkedési formák, amik már beléjük égtek és ez már természetesen
bennük lesz, ezáltal a természet szeretete is, és a vérükké válik az erdő.
Nem győzöm mondogatni nekik, hogy az ovis társaitok tuti nem láttak még ilyen
közelről vaddisznót, meg erdőt, meg stb….
Tegnap kint vacsiztunk az udvaron, meg is jött a két haverom, ott csócsáltak
mellettünk két méterre, Panelos fosott is egy kicsit, nem mert addig az
asztalhoz ülni míg a „vaddiszkók” arrébb nem álltak.
És persze a jó szórakozáshoz jár a fekete leves is, illetve sárga.
Drága Julisom annyira maga hatása alá esett, hogy el felejtette, hogy neki
pisilnia kell, és azt is elfelejtette, hogy nincs rajta pelenka, és mikor a
vacsiról bejöttünk, és levetköztek a szoba kellős közepén össze pisilta magát,
de az utólsó cseppig.
Nagyon boldogok voltunk, ugrott az esti mese és esti felmosás lett.