2023.08.31
Bianka
Mikor márciusban oviba indultunk kifejezetten szimpatikusnak
találtam az óvoda vezetőt, aki meg engem talált szimpinek és kifejezetten tetszett
neki a határozottságom, meg a szigorúságom.
Nos, a kezdeti szimpátia erősen megváltozott, mióta egy pöttyet azt érzem, hogy
negatív megkülönböztetésben van részünk az irányából. Az oviból már több
anyukával is beszéltem, senki nem szereti ezt a nőt, úgy látszik, csak én
voltam elvakult az elején, de már nekem is felnyílni látszik a szemem.
Ma viszont az egyik anyukával és apukával, akiket egyébként régóta ismerünk
kutyás körökből, egyeztettük a sztorikat, ugyanis pár utcával arrébb laknak és
errefelé sétáltak, beugrottak egy kólára :) Így pletyiztünk egy kicsit,
megbeszéltük az elmúlt egy-két hét eseményét és úgy látszik, hogy a fekete
boszorkányra – ahogy az kislányuk ezt az óvónőt hívja – rájárt a rúd, mint
kiderült, egy napon akasztottuk ki.
Én azzal léptem a tyúkszemére, hogy a sopánkodására a
harmadik naptól kezdve nem voltam vevő és a gyerekeimet és azok jókedvét
választottam ahelyett, hogy egy frusztált nő problémái miatt megszorítsam őket
és ezzel romboljam a kapcsolatunkat. Így a harmadik napon mikor elkezdte a sopánkodást,
semmire nem hagytam neki időt, hanem egy-két szóval lereagáltam és otthagytam.
A másik anyuka pedig elküldte a véleményével együtt, ugyanis
az óvónő belekötött abba, hogy a kislány derékig érő haját az anyukája hogy
csinálja meg, mire anyuka annyit válaszolt, hogy köszöni szépen az észrevételt,
de majd Ő tudja, hogy mit és hogyan szeretne a kislánya hajával csinálni. Majd
az óvónő a kislány valami reakciójára megjegyezte, hogy mennyire el van kényeztetve
a kislány, és látszik, hogy nincsenek szabályok náluk… Mire anyuka felgyűrte az
ingujjat és jól kiosztotta. És ahogy egyeztettük, ezt kb egy napon kaphatta meg
a kedves óvónéni.
De a napokban Bernát is lekiabálta a fejét. Ez a hónap nem az övé…
A kollégái sem szeretik és azt is nehéz lehet elviselnie,
hogy nem nagyon talál embert az oviba a nyugdíjas banda helyett, mert olyan irreális
elvárásai vanak, amit senki nem akar teljesíteni. Így ehéz lehet élni, és ennek
fényében megértem, hogy nincs rendben a lelkivilága, de ha a frusztrációját az
én gyerekeimen óhajtja kitölteni, akkor előveszem a nem annyira kedves arcomat.
Nem várom ezt a szituációt, de eddigi életem során, főleg az
utóbbi időben ugye felnőtt részről én nagyon sokszor tapasztaltam, hogy szülők
nem állnak ki a gyerekeik mellett. És nem arról a másik végletről beszélek,
hogy egy óvónő, vagy tanár mondjuk ne fegyelmezhetné a gyereket. De ennek meg
kel lenni az egyensúlyának. Ennek igazságosnak, reálisnak, nem részlehajlónak
kell lennie, ebben nem lehet sem pozitívan, sem negatíval kivételezni. Ez lenne
a jó. És ha így lenne, akkor pusztán azért, ha a gyerekem rosszat csinál és
azért fellép a pedagógus, akkor vélhetően még a pedagógusnak is adnék igazat.
AZ elején az oviban pont ez is volt. Megmondtam a
gyerekeknek, hogy tessék jól viselkedni, szót fogadni óvó néninek. És komolyan
is gondoltam, hogy az óvó néni szava szent és sérthetetlen és Ők, mivel szinte
többet vannak a gyerekkel, mint én, jó eséllyel jobban is tudják, hogy mi a
helyzet és hát ne is beszéljünk a sokéves tapasztalatról, ami nekem messze
nincs, nekik viszont van.
És az elején fel sem merült bennem, hogy ha az óvónő mond
valami negatívat, ne a gyereket vegyem elő, hogy na hogy is van ez??? De ez
most azzal, amit az ellmúlt hetekben tapasztaltam, megváltozott. Átfordult
bennem valami és most már a gyerekeimet védem. Ez lehet az óvónőben való
csalódás és a szemem felnyitása miatt is, de amiatt is, hogy a kapcsolatunk
egyre jobban stabilizálódik, ahogy telik az idő. Bármennyire is haragszom a
gyerekekre néha (minden nap) akkor is az van, hogy minden egyes hajfésüléssel,
minden egyes közös játszóterezéssel, közös vásárlással, minden egyes
beszélgetéssel centiről centire haladunk, épül és egyre jobb lesz a
kapcsolatunk, és ez egyre nagyobb pajzsot tart elénk a világ támadásaival
szemben.
Szóval nem várom a szituációt, (de egy kicsit igen), amikor
én is feltűröm az ingujjat és elküldöm a ’csába azt, aki az én gyerekemet
cseszegtetni meri.
Én összességében hiányolom az oviból azt az irányt, hogy a
problémát megoldani akarjuk. Valahogy azt érzem, hogy rámönti a problémákat,
mint egy vödör szart és oldjam meg. És elhiszem, hogy nem pszichológus, meg nem
azért van, de pont a sok tapasztalata miatt meddig tartana pár mondattal
támogatni, segíteni egy-egy folyamatot. Vagy csak megérteni, hogy nehéz valami
és a jót feltételezni. Tudják, hogy a gyerekeket örökbefogadtuk, tudják, milyen
nehéz dolgunk volt az első évben. Sok mindent rosszul csináltunk, de ember
legyen a talpán, aki ezt a semmiből, mindenféle tapasztalat nélkül jobban
csinálja. És nem látom bennük a megértést, a segíteni akarást, csak a
számonkérést, ami elég gáz.
Bernát
Az ovinkban minden óvónő agyilag zokni! Ez a dolguk,
játszani a gyerekekkel, és idővel szépen lassan ők maguk is lesüllyednek erre a
szintre. TAPASZTALAT!
Én nem bánnám a szigorú nevelést, ha büntetést kap a gyerekem, persze nagyon
szomorú vagyok, amikor látom, hogy büntibe van, de amikor meg kérdem, hogy te
büntetésből ülsz azon a széken az udvaron egyedül lehajtott fejjel? akkor jön
az óvónő és felsegíti és azt hazudja, hogy nem volt büntiben. Persze, az örök
mozgó fiam, az örjöngő udvaron ül egyedül szomorúan és pihengél. Miért néz
hülyének? Az én fiam izgága, állandóan mozog, futkos, mászik mindenre. Ilyen
tipus, igen várható hogy le fog esni, el fog esni, megüti magát, megsérül. A
lába tele van apró hegekkel, a térdéről ne is beszéljünk. Ez van, eleven fiú,
aki feszegeti a határokat, ezekből a fiúkból lesznek a nagy sportolók, kutatók,
felfedezők, extrém sportolók, kroszmotoroSOKK. De ez van, ő nem egy seggen ülő
típus, már látom, hogy rosszak lesznek a jegyei, mert csak azt tanulja majd meg,
ami érdekli.
A lányom még vakfolt számomra, méreteiből adódóan egy beton hátvéd lesz a
kézilabda csapatban, ő csak néz figyel, megfigyel, kevésbé aktív, idegen
környezetben csendes, lassan oldódó, biztonságos környezetben éneklő, állandóan
beszélő. Nagyon tenni akar, de még nagyon sokmindent nem ért és nem tud, és ez
gátolja a fejlődését. Míndig előre gondolkodik, de ezáltal az aktuális dolgokat
elfelejti.
Ma viszonylag sok munka után (ami rendesen bele csúszott a délutánba) értem
haza. Jól eső érzés arra hazajönni, hogy a gyerekek szaladnak a kapuhoz és
kiabálnak, hogy szia apa, de jó, hogy jöttél már nagyon hiányoztál…
Ezért nem volt jó ma haza jönni: apa, ettünk mérgező bogyót! Mondom neki, hogy
Neked is szia!
Beérek, Bianka kis kosztümben vár a forró kévéval, és egy tányér fincsi
kajával, és mondja, hogy üljek le a fotelbe és húzza le a cipőm, kapom a
papucsot, és aztán húzza le a nadrágom, és már a tapintásból érzem, hogy…. JA
NEM…
Beérek és mérgesen ül az asztalnál és mutatja, hogy valami vackos bogyót ettek,
ami persze nem mérgező, de mi kicsit túl játszva, hogy mégegyszer ne forduljon
elő, kicsit el túlozzuk a szidást. De akkor is már nem vagyok boldog, mérges
vagyok, csalódott, és kiábrándult. Kezdődik a faggatás, hogy miért kell? És jön
a magyarázás, hogy ha megérik valami az udvaron, szilva, szőlő, vagy paradicsom
akkor szedek, hozok, adok!!! Nem sajnálom, addig eszed míg (össze nem szarod
magad) eszed.
Mostanában kicsit követelőzők a gyerekek, reggeli ébredés utáni első szó:
KAPUNK CSOKIT????
Ehetünk kis mackót??? Mikor eszünk kismackót??? Kaphatunk??
Pedig nem kapnak sokat, és azt is, ha már ettek rendesen, vagy ha jól
viselkedtek…
Kicsit átállt az agyam a gyerekeknek való teremtésre. Kell pénz, mert a
gyerekeknek enni kell, kell nyaralás, mert a gyerekeknek élmény kell. Ki kell
pakolni a fenti szobát és rendbe rakni, mert a gyerekeknek szoba kell. És
mostanában minden ekörűl forog, és persze nekik is kell, meg kb nekünk is kell,
és az ember minek éljen, ha nem a gyerekeiért, csak nem egészséges, ha ennyire
egysíkú lesz az élet. Magunkra is kell szánni időt, magamra is, és kettőnkre
is, és a családra is.
Azon agyalok, hogy lehet elmegyek biciklizni egy napra, valami jó helyre
Hawaii-ra ? :)
Kell az énidő és az énidő szerintem nem lehet itthon, mert akkor már az nem az
én időm. Lehet, hogy egyes szülők azért lesznek munka mániások, mert a cégnél
élik ki az én időt és ezt jónak érzékelik?
Biankával rendszeresen fürdőzünk együtt a gyerekek nélkül, de az valahogy
kevés. Néha önzőnek is kell lenni! Kéne tartani egy berugós napot a haverokkal,
ezzel több probléma is van, de ezeket most nem fejtem ki.
Pár hete történt, épp tartozott nekem valaki némi pénzel, és
más munkák is úgy álltak, hogy még nem jött be a lóvé, és épp nem volt vastag a
családi kassza, amit úgy érts, hogy az utolsó napokban a maradék készpénzt
ketté osztottam, és vártuk a szebb jövőt. Nem is volt gond, befolytak a pénzek
és egyből habzsi dőzsi, de pont ebben az időszakban, a kedves óvónéni adott a
gyerekeknek cirkuszos meghívókat, hogy lehet szólni apának, hogy van církusz és,
hogy mikor megyünk apa (az óvónéninek meg a jó kurva anyát) és akkor némi
tépelődés és önmarcangolás után, mert hát nem lett volna probléma minuszba
menni a számlán, vagy kölcsön kérni a mamától…. De nem akartunk és úgy
döntöttünk, hogy a gyerekek még kicsik a cirkuszhoz…
És most látom a táblákat, autóshow, kocsitaposás, meg minden!!! Igen ám, de
5ezer forint/fő és ez a gyerekekre is vonatkozik! az húszezer forint csak
belépő, és még gondolom, hogy lesz egy kis „szomjas vagyok, éhes vagyok”, meg
egy kis „vegyünk játékot”. És most van is pénzünk, ez nem kifogás és milyen apa
lennék, ha sajnálnám a gyerektől a pénzt. De nem megyünk, mert szerintem még
kicsik, és más fontos dologra kell a pénz. De ez nem lesz ám így mindig, az
iskolában az osztálytársak, ha valahova mennek, akkor oda menni kell, mert
kell! Jó lesz apa, ha felkötöd a gatyádat és dupla műszakot vállalsz.
És már látom előre a hisztit, hogy annak a gyereknek a marha szülei már vettek
okostelefont én mért nem kapok??????? Ja de ájfon kell ám, mert az kell!!!
Holnap meló húzás aludni!