2023.09.09.
Bianka
Phúúúú, baszki, ez a nap.
Azt hiszem, erre mondják, hogy ember tervez…
Bernát egész héten nagyon sokat dolgozott, van egy munka, ami
határidős, és sok is. Minden nap már előttünk elindult és rendesen délután 5-6 óra
körül ért haza, hulla fáradtan. Ez abból a szempontból jó, hogy van munka, lesz
pénz. Abból a szempontból meg nagyon nem jó, hogy így a gyerekek és minden
intéznivaló nekem maradt. És vannak olyan intéznivalók, amiket tudok gyerekkel
intézni, pl egy tankolás, de van, amit nem lehet, pl nagyobb bevásárlás,
hivatalos intézkedések, ahol jobban oda kell figyelni, vagy nagyobb türelmet
igényel még tőlem is, és nem várható el két ekkora gyerektől, hogy ilyaneket
toleráljanak. Szóval a hetem munka szempontból egy fos volt. mert ráadásul
amiket beterveztem, még amellé jöttek be dolgok.
Ilyenkor általában nem esem kétségbe, mert ha Bernát el tud menni a
gyerekekért, és ne adj’ Isten még játszóra is elmennek, akkor azért van időm
dolgozni délután, meg lefekvésük után. Na ez most nem volt. Én vittem,én hoztam
őket és délután is, míg Bernát haza nem ért, velük voltam. És persze nem kell
sarkukban lenni minden percben, de nem tudok belemerülni semmibe, mert mégiscsak
figyelni kell, mindig van valami csérogás.. Aztán Bernát hazaért, éhes, néztem
az időt, hogy most csak neki adjak kaját, vagy álljunk neki vacsorázni… Aztán
már kezdődött az este. Szóval a melónak annyi.
És akkor jött a hétvége, mondom, akkor majd a hétvégén
bepótolom, Bernát gyerekezik, és majd el is viszi tán őket, így dolgozhatok
ezerrel… Aha…
Felkeltünk, kávé, reggeli, gyerekek ki az udvarra. Bernáton
már akkor reggel éreztem, hogy nem az igazi, itt a hétvége és pihenne –
jogosan. Türelmetlen volt. Reggeli közben kaptunk két nagy gyümölcsös láda gyerekcipőt,
amit reggeli után átnéztem, kinek mi lehet jó, aztán cipőt próbáltunk… volna… Bernát,
hogy felpörögjön, és/vagy kikapcsoljon, brutál hangosan kezdett zenét bömböltetni,
úgy jött be zoknit keresni, de a gyerekeknek elfogyott a zoknija. Elfogyott = a
szekrényben nincs, a három adagnyi mosott ruha meg ott van a kosárban, valahogy
nem volt időm, hogy szétválogassam, összehajtogassam és szekrénybe pakoljam.
De, hogy hol lehetnek a zoknik, gőzöm sincs, tényleg elfogytak, mert a gyerekek
úgy veszik le maguról őket, hogy az egyik a mosógépben landol, a másik az ágy
alatt. Szóval kapcsoltam, hogy van egy 25 literes nagy lavórom, abban
vannak a szárítóból kikerült, páratlan zoknik, amit ugyan mi elkezdtünk a
gyerekekkel szétválogatni – és hozzáteszem, egész jól ment, viszont Bernát meg
jól felcseszte rajta magát, ki is vonult a hintára. A tényen nem változtatott,
hogy így munka helyett ruhákat hajtogattam és gyereket dicsérgettem, hogy
milyen ügyesen csinálják a dolgukat. aztán nekiálltam ebédet csinálni, merthogy
azt is kell.
Míg a kaját örizgettem, addig mosogattam, felmostam, ruhát tettem a mosógépbe,
szárítóba és felmostam. A munkámmal továbbra sem haladtam, de legalább a lakás egyel
pofásabb lett és ebéd is van. Bernát nagyon fáradt, türelmetlen, mindenre
robban.
Most már megebédeltünk, a gyerekek majdnem alszanak, Bernát
már bevágta a szunyát, előtte hoztam neki egy „kávét”, ami neki nem kávé, csak
így nevezzük. Úgy néz ki, az kicsit segített.
Én is lepihennék, de akkor megint nem haladok mással. Annyira gáz ez így, hogy
kapkodok ide-oda.
De azt megállapítottam, és szabályként felállítanám, hogy
aki fáradt, az zárja el hermetikusan magát a gyerekektől, és menjen, pihenjen,
mert ennek így, hogy nem is pihenünk, nem is haladunk, de még a hangulat is
szar…. semmi értelme. És tudom, rossz ez így mindenkinek, a gyerekek sem direkt
hüyék, Bernát sem azért ingerült mert bunkó, hanem azért, mert fáradt. Csak így
meg pihenni sem tud, és ez nem jó.
Bernát
Reggel még minden rendben volt, nem voltam ideges, de szépen
lassan csesztem fel magam példáúl azon, hogy mind a két gyereket beküldi, hogy
vegyenek zoknit és egyik gyereknek sincs zoknija a szekrényben. De nem gond,
keresek a tiszta, de még el nem pakolt ruhák közt, de ott se volt, és rohadt
dühítő, mikor a picsa lányomnak mondom, hogy menj ki, szólj anyádnak, jöjjön be,
és adjon zoknit, mert én se találok, erre megkérdi, hogy miért????
AKURVAANYÁDDDDÉÉÉÉBAZDMEG!!!!! Ezzel az automatikusan visszakérdezéssel, hogy
miért, ezzel úgy felbaszott, hogy ott helybe agyon vertem volna!
És igen fáradt vagyok, próbáltam is pihenni, de Apa is vagyok, akinek a kölkei
nem értik meg, hogy apa most fáradt és nem ér rá minden percben a nagyon fontos
kérdésekre (apanézd!!!)
Közben vége a déli alvásnak és a gyerekeket kiküldtem az
udvarra játszani, hogy csend legyen, és Bianka tudjon még aludni, de már
rohanhatok is, mert a gyerekek a felnőtt hintán úgy ugrálnak, hogy már döcög a
lábán és mindjárt felborul. Jól leszidtam őket, ilyenkor meg is fenyegetem,
hogy ha felborulsz meg is verlek… Ez biztos jót tesz neki, hogy apa fenyegeti…
szerintem jobban járna egy csattanós tockossal én is nyugodtabb lennék. Itthon
nincsenek nagy szabályok, ami megöl, azzal nem játszol, van egy kétméter magas fa
váruk raklapból, ennek még felmsznak a tetejére ami három méter és ott
csimpaszkodnak.
Tizenkilenc perce mentek ki és már negyedjére jönnek be, hangoskodnak,
csapkodják az ajtót és kishíján felébresztik az anyjukat, én meg nem tudok
halkan ordítani, hogy takarodás van kifelé…
Ilyenkor azon agyalnak, mi van bent, amiért be kell jönniük párban. Tudom
gyerekek.
Durva hetem volt és muszáj pihennem, ezt még tetéztük az
éjfélig nem alvással, az egész hetes gyomorfájásommal, idegeskedésemmel. A
jövőhéten minden napra két munkám is van és csúsztam egy napot az eheti
melóval, ami nem tett jót semminek, itthon is ezer a munka, mert várunk két
kéretlen picsa óvónőt, akik jönnek vizslatni, remélem nincs kocsijuk, mert ugyanis
mi nem a központban lakunk, hanem a kertvárosban, ami legalább 3 kilométer séta,
aztán vissza kettő a buszig! :) És bár bárki jön hozzánk, ki szoktunk kocsival
menni elé a buszra, ennek a két … nem ajánlom fel, az tuti! Most ezek miatt nem
tudok ásni az udvaron egy gödröt, mert azt, tuti veszélyesnek fogják gondolni a
gyerekek miatt, ezért az a projekt már csúszik. A tüzifát már kb. hátra hordtam
összevágva egyedül, mert nincs aki segítsen, a segédem meg iskolában van, nem
ér rá. Így hát magad uram, ha szolgád nincs…
Na megyek, beindítom a pára kaput a gyerekeknek, hadd viháncoljanak egy kicsit,
lehet, hogy egy csokit is kapnak, mert már tíz perce csend van. ÚRISTEN TÍZ
PERCE CSEND VAN!!! mi a francot művelhetnek ezek odakint???
A legjobb szándékkal kimegyek, hogy együnk egy finom csokit, kiülök a padra
hozzájuk és beszélgessünk, játszunk, még telefont se vittem ki, hogy nehogy
mást csináljak. Rájuk szántam az időt 100% ban!
És mikor kiérek, a kedves lányom mondókázik a padon, hogy pöcs pöcs, a fiam meg
papucs nélkül van és a papucsa hátúl van valahol. Na szépen büntetésből
megettem mind két csokit és bejöttem, őket meg elzavartam. Ennyit a szép közös
programról, elbaszták már megint a jó kedvemet!
És tudom, csak gyerekek…
Bianka
Mindig csalódottá tesz, mikor azt gondolom, hogy valamit
megbeszéltünk, hogy valami üzenet bement, hogy most már más lesz, jobb lesz és
aztán jön valami visszaesés, ami kapcsán felteszem a kérdést, hogy egyáltalán
volt-e bármiféle előrelépés? Olyan butaságokat tudnak napró napra csinálni,
hogy lehidalok, és persze, én is tudom, hogy gyerekek, de amikor meg olvasom,
hogy a gyerek akar jó lenni, akkor meg nem értem, hogy ez így akkor hogy? Miért? Amikor már mindannyian
már mindent bevetünk, hogy Julis ne beszéljen csúnyán… már volt ignrálva egy
csomószor, volt, hogy beszélgettünk róla, kapott már jutalmat, hogy nem beszélt
csúnyán és volt már büntetve is azért, mert csúnyán beszélt. És azt is tudom,
hogy a környezetnek szól… és akkor az miért van, hogy Bernát kimegy, ez meg
fekszik a hintán és kántálja, hogy pöcs, pöcs, pöcs… kinek? Ilyenkor kinek megy
a músor? Jancsinak? Vagy csak simán tetszik neki ez a szó és ezért mondogatja?
Passz…. De tele vagyunk ilyen dolgokkal, amik sokszor csak feleslegesen viszik
az energiát.
És akkor ez a kagylózása Julisnak, hát ettől kész vagyok.
Azt, amikor hozzá beszélünk, kérünk valamit, épphogy talán meghallja, deamikor
csak úgy simán beszélgetünk, akkor meg ott kagylózik, akkora fülekkel, hogy
elmehetne Dumbónak, és minden kis hangfoszlányt meghall és a kis hülye azonnal
mondja is Jancsinak. De arra, hogy felvegye a papucsot, ne menjen cipővel az
ágyra, normálisan kezet mosson, becsukja az ajtót, arra nincs esze… az már
magas. És akkor biztos nekünk nagyok az elvárásaink, hogy egy év után, miután egy
év alatt minden nap kb húszszor mondtuk, hogy papucs, elvárnánk, hogy már ne
kelljen mondani.
Ma felmerült bennem, hogy bevezete a zsebpénzt. De nem
automatán járna, hanem a jó dolgokért kap egy huszast, a rosszakért meg
levonok. Amellett, hogy attól félek, n gazdagodnék meg, mert mindig csak
fizetniük kellene, kicsit az is motoszkál a fejemben, hogy azt olvastam, hogy
ez érdekemberré teszi őket és pl nem érdemes a házimunkát, viráglocsolást, meg
lyeneket zsebpénzhez kötni, mert ezeket meg kell csinálni, ez közös érdekünk,
szóval ennek belülről kell fakadnia, hogy erre neki igénye van (lesz… egyszer…
soha… ahogy most állunk, mert mindkettő egy igénytelen nemismondomki…) Viszont
zsebpénz ügyben az meg kicsit lehet, hogy tanító lenne hogy mondjuk minden
jóért huszast kap,egy dörmi meg mondjuk egy százas, és meg kell dolgozni érte,
össze kell gyűjteni. És az milyen idegesítő lenne, hogy mondjuk van 80 Ft-ja,
már csak 20 kellene egy dörmihez, de levonunk valamiért huszat…. Aztán megint
mikor közel van, megint levonunk. (és a félreértés elkerülése végett nem
szemétségből direkt alakítjuk így, nem lenne szükség rá, mert egyébként is úgy él,
hogy kb szarik bele mindenbe… a wc-t nem húzza le, lehugyozza a wc-ülőkét, de
nem törli le, az ajtót nem csukja be, a villanyt nem kapcsolja le… Szóval az is
lehet, hogy soha nem is lenne zsebpénze…
Na midegy, ez még csak egy terv, majd még agyalok rajta. AZ biztos, hogy a
dolgok értékét kicsit jobban megértenék.
Na azt viszont nem tudom, hogy mi, Bernáttal valaha
eljutunk-e oda, hogy annyira lemegyünk gyerekbe, hogy megértjük teljesen őket
és az ilyen baromkodásokon, mint ami ma i s volt, csak legyüntünk egyet és
megyünk tovább.
Én néha képes vagyok már hamarabb elengedni dolgokat, de nem mindent.
Annak örülök, hogy Bernáttal sikerült beszélgetnünk kicsit,
rendeztük mi is a sorainkat és azt legalább letisztáztuk, hogy bár feszült volt
a helyzet, nem egymásra haragudtunk és én pedig igyekeztem Felé is kifejezni,
hogy tudom, mennyire fáradt és megértem, támogatom.
Most pedig megyek is, hagyjunk írnivalót holnapra is :)