2023.09.11.

Bianka

Na akkor írjunk.

Ha szeretnéd, hogy reggel a padló tisztán várjon, de nem tudod magad rávenni, hogy elkezdj felmosni, csak küldd ki a fiadat wc-re, aki lelkesen kapcsolja a villanyt, amiket nem ér el, és lefelé meg jól beleugrik a felmosóvödörbe, ami kiborul és hopp, már azon is kaod magad, hogy a felmosóval a kezedben mented, ami menthető és próbálod a vizet mindenhonnan visszaterelni.

Fuck…

Ma egy igen érdekes dolog történt. Az oviban egyik nap mondtam az egyik óvónőnek, hogy mivel szokta motiválni a gyerekeket. Hogy a kellemes juttatások és az extra programok, minthogy eljöhetnek tankolni, kocsit mosni, vásárolni, játszóra, az összefüggésben van a viselkedésükkel. Tanuljuk, hogy mindennek van következménye, a jónak és a rossznak is. Ezt az óvónőve megbeszéltem és mondta, hogy majd akkor Ő is motiválja a gyerekeket. Ma vittem dörmit, de előtte odamentem az óvónőhöz, hogy mi újság van, hogy viselkedtek? Jancsi ma megint lökdösődött, állítólag a vezető fekete boszinak be is kellett rohannia a terembe emiatt. Odahívtuk Jancsit, hogy akkor hogy is volt a mai nap, mondott minden hülyeséget, hogy nem pisilt, meg nem aludt, meg ilyenek, de aztán csak kilyukadtunk oda, hogy lökdösődött már megint, és valami Robikát bántott, aki meg egyébként köpköd… A kérdésre, hogy miért nem szól ilyenkor az óvónőnek, azt mondta, hogy nem akart vele foglalkozni. Szóval én azért kíváncsi lennék a teljes sztorikra is, bár akkor is érvényes, hogy nem lökdösődünk… Így Jancsi dörmije ugrott.
Julisra az óvónő nem mondott semmit, csak annyit, hogy ki volt ültetve, de azt nem tudta megmondani, miért.
Már a kocsiban voltunk, mutattam nekik a dörmiket, hogy ahogy ígértem, én hoztam a dörmit, és nagyon szomorú vagyok, hogy Ők nem viselkedtek jól, így nincs ma extra finomság. Kérdeztem Julist, hogy mit rosszalkodott, ami miatt ki lett állítva. Azt mondta, nem volt kiállítva. Modom neki hogy a Zsuzsi néni azt mondta. De nem volt. Mondom jó, akor mondd el, mit rosszalodtál? – Nem rosszalkodtam! – De akkor miért voltál kiültetve? – Nem voltam kiültetve! Anya, nem volta rossz! – És beszéltél csúnyán? – Nem! Odafigyeltem!
És, basszus, hittem neki Nem tudom, igazat mondott-e, de azt mérlegeltem, hogy a kapcsolatunkat most jobban építi, ha hiszek neki, még akkor is, ha esélyes, hogy hazudik. Inkább ez legyen, minthogy tényleg igazat mond és én nem hiszek neki.

Feszültség

A másik meg egy reggeli esemény volt, az csak közvetve függ össze a gyerekekkel. Beszéltem egy masszőr ismerősömmel, akihez már terveztem időpontot kérni egy talpmasszázsra, de egy múltkori viszonylag kellemetlen élményem miatt ezt eddig nem tettem. Ma ezzel az ismerősömmel beszéltem és elmeséltem neki, hogy mik voltak. És elég határozottan és kategorikusan mondtam el, hogy mi nem tetszett, mire azt mondta, hogy érzi, hogy feszült vagyok. Na és azzal ki is fakadt belőlem a sírás. Igen, telitalálat. A feszültséget - amit próbálok kezelni, hordozni, elengedni, elnyomni, mikor melyikre van szükség, vagy lehetőség, - nem tudom aradéktalanul kiadni és mindig van belőle egy adag. És ennek felszínrehozásához nem kellett más, csak az, hogy szimplán ráérezzen valaki és ne okoskodni, meg javasolni, tanácsolni, megoldani akarjon, hanem csak simán elfogadni engem a feszültségemmel együtt.
Megbeszéltünk Vele egy időpontot, bízom benne, hogy sikeresebben összehangolódunk, mint az előző alkalommal a masszőrrel.

Igazából nem nagy ügy ez a feszültség, csak az van, hogy ugye alapvetően sok a munka, a gyerekek is sokak néha, kevés a szabadidő, kevés jut egymásra, magunkra és azt a kevés időt ami van, én szeretném úgy tölteni, ahogy az a legjobb. És

Csend legyen!

Ma este Julis guggolt párat. Bernát elég későn, este 6 után ért haza, épp vacsora időben. Az étel kész volt, meleg volt, terítettem és ettünk, de az esti rutin után még volt egy kis munkával kapcsolatos elég fontos megbeszélnivalónk. Mi elvárjuk a gyerekektől, hogy telefonáláskor, vagy a felnőttek beszélgetésekor maradjanak csendben, ebben elég következetesek is vagyunk, és nem engedünk belőle. Én mondjuk ezt utáltam, de legfőképp azért, mert nem sokszor kaptam alternatívát, hogy mit csináljak addig. Mondjuk másik oldalról meg soha nem értem, hogy ennyi játék, könyv, kirakó, meg miegymás mellett hogy lehet ez kérdés, hogy mit csináljunk…?
No szóval persze, hogy Julisnak az ágyon kellett ugrálnia és folyamatosan szövegelne, mert nem tud egy percre csendben maradni. Az egy-két percet már azért kb tudják, hogy az nem sok idő, rendszeresn alkalmazzuk ezeket, hogy még egy perc, még 10 perc, negyed óra. Biztosan nem tudják az értelmüket, meg ha megkérdeznénk tőlük, hogy melyik mennyi, gőzük nem lenne róla. De mivel ebben sem hazudunk – nálam soha nincs az, hogy azt mondom, csak egy perc, és negyed óra múlva még mindig nem törtéik semmi… Tényleg saccolok, és tényleg igyekszem betartani, ezzel is remélem, segítek nekik megérteni ezeket az időmeghatározásokat.
Szóval nem tudott egy percet nyugton maradni, így odaállítottam magam mellé, hogy akkor viszont amíg ezt meg nem beszéljük most már Bernáttal rendesen, és nem készítem el a számlát, addig guggolásszon itt szépen. És mondtam is, hogy ez most már nem egy perc lesz és nem is nagyon igyekszem. Elmondtam neki, hogy egyrészt tanuljunk már egy kis illemet. Másrészt meg fogja már fel, hogy ha fontos dolog van, abba neki nem kell beleugrálnia. Ha elrontjuk, akkor elég sok csokipénz ugrik, szóval nem árt észnél lenni.

Anya a hős

Ma délután hazaértünk az oviból és iszonyat nagy bulihangra figyeltem fel. Nem a szokásos szomszéd, hanem egyel arrébb, de őrület hangerővel tolták a bulit. Kimentem az előkertbe és elég nagy kontraszt volt, mikor szólt a zene, aztán mikor épp valami mást kerestek és pár pillanatra csend volt. Nekem nem annyira zavaró ez a mozgalmas élet. Én szerettem a strandokat, a mindenféle kempingeket, fesztiválokat, ahola sátorban délután lepihenve hallod a színpadról a koncertet és a bulizókat. Szóval nekem még ez elférne, de belegondoltam abba, hogy Bernát, aki végigtolta keményen a múlt hetet, nem volt pihentető a hétvégéje és ma is hamarabb indult dolgozni és délután 4-kor még nem volt itthon, elképzeltem, hogy mikor hazaér végre, másra sem fog vágyni, minthogy lefürödjön, egyen és pihenjen. Szóval ezt a zenebonát meg kell addigra szűntetni.
Hátra mentünk, hogy megbizonyosodjam, kivel kell harcbaszállnom, majd mondtam a gyerekeknek, hogy irány a kocsi. Anya, mit csinálunk? Hova megyünk? – kérdezték. mire annyit válaszoltam, hogy Anya megy rendet tenni.

El is mentünk a célhelyre, és kihívtam a házigazdát. Biztosítottam afelől, hogy nem akarok buligyilkos lenni, nekem az is bőven elég, ha elfordítják a hangfalakat és lejjebb veszik a mélyet, mert hozzánk csak a dübögés hallatszik, de az durván. Felajánlottam neki, hogy jöjjön velünk, elviszem oda a ház elé, hallgassa meg, hogy ez így nagyon rossz… és aztán rákezdtem, hogy higgye el, nem akarok balhét, és az, hogy én jöttem, az a legjobb jel erre. De a férjem, aki végig tolta a múlt hetet, a hétvégét és a mai napot is, ha erre ér haza, abból balhé lesz.
Mire Bernát hazaért, addigra csak a zene szűrődött át. Bernát kérdezte, hogy na már megint bulizik ez a barom? Mondtam, hogy nem, hanem egyel arrébb és szívesen, hogy csak ennyire :D
A gyerekek végig ott szurkoltak és hazafelé is kérdezgették, hogy anya, majdnem megverted? Megvédesz minket? – Modtam nekik, hogy ma Apa lelki békéjét védtem meg :)