2023.09.14. KEREKEN 1 ÉV!!!!
JUBILEUM!!!!
Bernát
nem lehet elég korán kezdeni…
Hajnali 5:00, kicsit korán keltem, jó esetben még egy órát
alhatnék, de nem tudok aludni.
Természetesen még mindenki alszik, Jancsi kezd taknyosodni, persze azonnal
emelt vitamin, orrfújás, méz szopogatás, meg minden, ami megelőzi a bajt. Az a
vicces, hogy ők szinte folyamatosan mentek oviba, tehát valaki új gyerek hozta
be a bacit, gondolom, ezzel most jó pár gyereket kiüt majd a rendszerből.
Eltelt egy év!!!
Nem tudtunk semmi extrát kiatalálni erre a napra, mármint az írásban.
Persze ma ünnepelünk, még azt se tudjuk, hogy hogyan, de már nézelődtünk,
éttermet, mozit.
No nézzük a nyers statisztikákat a blogot illetően:
Összes megtekintés: 13263
Bejegyzés: 266
A legtöbbet olvasot rész: 208
Ezek ilyen fontos számok :) Bár ha ez nulla, meg egy lenne, mi akkor is írnánk,
az a lényeg, hogy majd ez a két kölök elolvassa, ha akarja egyáltalán, és levonja
belőle a következtetést, hogy mennyire hozzá nem értő, rossz szülők voltunk, és,
hogy ő emiatt mennyit szenvedett.
Bianka
Azóta az étterem megvan, asztal lefoglalva :)
Én túl vagyok a fogdokin, végül nem úgy, de megszenvedtem a
magamét. A kiesett tömésemet egy ideiglenessel pótolták, viszont a fogköveimet
is leszedték, ami állat jó, de baromi kellemetlen, helyenként fájdalmas volt.
De túl vagyok rajta, és felszabadultan nézek a mai napra már :) És utólag azt
modom, jó volt ezzel kezdeni a napot!
A blogot én örömmel írom. Az, hogy vannak rendszeres
olvasóink, (akik egyébként ránk köszönhettek, ha közvetlen ismerősök vagyunk,
mert egyik nap elkezdtük összeszámolni, hogy kikről tudjuk, vagy gondoljuk,
hogy olvas minket, de nem jött ki a matek, többen vagytok olvasók :D Írjatok
ránk :D ) ez külön jó :) Nagyon sok visszajelzést kapunk, és nagyon inspiráló
gondolatokat!
Fura, de még az is megnyugtató tud lenni, mikor egy anyuka a vérszerinti
gyermekével kapcsolatos nehézségeiről beszél és annak a szemüvegén át mondja,
hogy megérti a nehézségeimet az anyasággal kapcsolatban. És nem azért jó, mert
ha nekem rossz, legyen Neki is rossz :D hanem a tudat, hogy ez van, ez létezik
és nem vagyok ufo attól, hogy ilyen érzések is kavarognak bennem.
Érzések terén egyébként sokat tanultam, megengedőbb vagyok
már magammal. És ezzel együtt átbillentem elemzőbb vonalra. Pl mikor Julis
kérdezte a napokban, hogy odaülhet-e mellém a hintára, és határozottan
elutasítottam. A vágy ott van bennem, hogy ne utasítsam el, de az érzést, hogy „ezt
most nem” megengedem magamnak, mert ez egy érzés. Engedem is felszínre jönni
azáltal, hogy kimondom, ugyanakkor elkezdem elemezni, mert nem tetszik.
Elkezdek utána járni, hogy miért van ez, miért az a válaszom, hogy „nem”, és hogyan
lehetne ez más, jobb. Ez kicsinek hangzik, de szerintem az önismeretben ez nagy
lépés.
A blogot egyébként azért is írom, mert bármi is lesz,
hasznos lesz. Most, hogy nyomozom magam, próbálom fejtegetni pszichológussal –
sok pénzért – a miértjeimet, ahogy anyám beszél a gyerekekkel, előkerűlnek rég
nem hallott kifejezések, amik újabb érzéseket hoznak fel, némelyik visszarepít
egy pillanatra 40 évvel ezelőttre, mikor ugyanekkora gyerekként hasonló köröket
futottam Vele, mint ma Julis. És van, ami kellemes érzéssel tölt el, van, amire
meg visszafordultam, hogy baszki, ezt hányszor mondta nekem és mennyire dühös
voltam emiatt. (Tudom, hogy meg fogja kérdezni holnap, szóval már most írom, ez
a „ne pöntyögjél” volt) :D
Nade a lényeg, hogy én, ma, a nyomozásaim közepette lehet,
hogy hálás lennék egy ilyen blogért. Mert persze megvannak az emlékek, de már
egy csomó nincs meg. És nyilván a blogba sem írunk bele mnden apró részletet,
de kiindulásnak azért nem rossz. Szóval még ha szülőként el is baromkodunk
valamit, amit szívből sajnálok már most, hogy tuti lesz ilyen, akkor legalább
itt lesz egy blog és már tudhatják, hogy miket kell majd nekünk
megbocsájtaniuk, hogy egészsges lélekkel léphessenek tovább.
Bernát
Mindig is tudtam, hogy lesz gyerekem, bár nem erre a
formájára gondoltam a beszerzésnek, de hát ezt dobta a gép. Az egy év alatt
szépen kialakult a napi rutin, a gyerekek bedúrták magukat az életünkbe,
mindenkinek meglett a maga helye. Annak ellenére, hogy mi akartuk a gyerekeket,
és mi intéztünk mindent, mégis sok érzelmet kavart a megérkezésük, nem csak
jókat, féltékenység, harag, bánat… Csupa negatív érzés, amit az agyunk
tudatilag felfogott, de ezekre valahogy nem számított. Ez most nagyon bután hangzik,
de hiába tudta az agyunk, hogy jön két apróság az életünkbe és jönnek a boldog
hétköznapok, rengeteg súrlódás volt, szerintem még egy évután is szokjuk
egymást. Nekik se lehetett jó, két idegen, rengeteg új helyzet, rengeteg új
szabály!!! Félelmetes egy világ, új ház, új ágy, ovi!!
Új apa, anya, kutyák, macskák, rokonok, szomszédok. Hatalmas szerencséjük, hogy
itt vannak egymás mellett, és ez, gondolom, hogy biztonságot ad nekik. Tegnap
Jancsi eltűnt ezen a hatalmas udvaron, és Julis bejött, hogy nem találja, hát
mondom, hívjad és majd szól, hogy hol van. Kiment az udvarra hívta és Jancsi
jött is egyből, és mikor meglátta, oda szaladt és megölelte, szerintem Julis
megijedt egy kicsit, hogy egyedül maradt, de nem baj, kell ez is, és cuki volt,
ahogy boldogan ölelkeznek a kb. félperces távollét után.
Bernát
összegzés…
Az örökbe fogadás, bár utolsó lehetőségünk volt kb, de
NAGYON JÓ DOLOG!!!
A gyerekeink minden pici probléma ellenére nagyon jók. Nagyon szeretem őket, és
szinte 100%, hogy ők is szeretnek minket. A család szerintem elfogadta őket, tudomásul
vették, hogy ez van, és teljes családtagként kezelik őket.
Bianka
Az életem legnagyobb részét úgy éltem le, hogy nem merült
fel bennem, hogy nem lesz gyerekem, de az örökbefogadás gondolata, annak
ellenére, hogy a családunkban is van ilyen, soha nem merült fel korábban, csak
egy villanásra még egy előző kapcsolatomban, amit akkor le is rendeztünk azzal,
hogy az akkori barátom azt mondta, kizárt, hogy örökbedogadnánk, mert ő biztos
nem neveli más kölkét…. Hm.
(Bernát én se nevelném más kölkét! Ők a mi kölkeink! J )
Az, hogy mi ezen az úton indultunk, számomra sorsszerű. Lehet, hogy ha előre tudtam
volna, hogy Istennek ez a terve, akkor átugorhattunk volna pár kellemetlen
vizsgálatot, beavatkozást – gondolom én ezt most a mostani emberi agyammal. De
minden úgy van jól, ahogy van.
És annak ellenére, hogy megszenvedtük az elejét, most már azért döcögünk ezen a
sínen szépen, lassan, de biztosan.
Ahhoz képest, hogy a 40 órásörökbefogadós tanfolyamra még úgy mentem, hogy még
anyámnak is csak azt mondtam, hogy valami képzésre megyünk, de nem nagyon
részleteztem és nem is akartam erről hosszasan beszélgetni, meg emlékszem, hogy
pár éve, még az örökbefogadás előtt jóval mennyire brutálisan kellemetlennek
tartottam erről beszélni. Hogy anyám össze akart kötni valakivel, hogy
beszélgessünk, mert hasznos lehet, de a tömegben amyira hangosan beszélt,
mondta, hogy nézd, itt van ez a hölgy, Ők is örökbefogadtak…. és nem is
hagytam, hogy befejezze a mondatot, mert a kicsi helyiség tele volt emberekkel,
akkikkel én nagyon nem akartam megosztani azt, hogy mi egyáltalán gondolatba
vettük ezt. Azt éreztem, hogy ez senki másra nem tartozik.
Ma meg kiposztoltam ország-világnak, hogy az egy éves évfordulónkat ünnepeltük,
és, hogy ez így a jó :)
Azt hiszem, elég nagy változáson mentem etéren.
Milyen téren nem? :D
Az elmúlt egy évvel kapcsolatban, ha úgy elgondolkodom, ez jut eszembe: Pfúúú,
basszus, kemény volt, de megcsináltuk.
Nem tudom, honnan volt ennyi erőnk hozzá, de volt. Mindig volt annyi, amivel
túléltük az adott napot, az adott szituációt. Itt voltunk egymásnak, és itt
volt nekünk sokmindenki, aki tartotta bennünk a lelket.
Emlékszem, anno, az esküvőnket mi szerveztük. A dekort mi csináltuk, a
meghívókat én vagdostam, fűzögettem, ruhámat anya varrta, mindent mi szerveztünk,
helyet, kaját, tortát, zenét,… És nagy
buli volt, imádtam, nagyon jó szívvel emlékszem arra a napra és az van bennem,
hogy az az év, meg az a nagy nap is kemény volt, fárasztó de nagyon szép. Ennek ellenére, mikor egy-két év múlva egy
meleg nyári napon, kitikkadva, hullafáradtan láttam a Polgármesteri hivatalnál
egy párt, azt gondoltam, most nem lenne erőm egy ilyen napot végig csinálni.
És kb így vagyok most ezzel is, hogy nagyon hálás vagyok, hogy volt erőnk ehhez
az egy évhez, ami szerintem a legnehezebb része volt, a gyalulás már megvan, már
megvan, most jönnek a finomabb csiszolók…a
polírozás még várat magára :D
Bernát
KÖSZÖNET!!!
Nagyon sok ember támogatott minket, szerintem lehet, hogy
száz felett, kezdve attól a Dokrtornőtől, aki megkérdezte, hogy nem akarunk-e a
természetes út mellet elindulni az örökbefogadás útján?
Mert az idő, és nehogy kicsússzunk ebből.
Majd az ügyintézőnk, aki épp nyugdíjba készűlt és szerintem erőltetett menetben
intézte a ügyünket. Majd az új ügyintéző, aki szerintem amikor meglátta a két
gyereket, rögtön ránk gondolt, (nincs bizonyítékom). És rengeteg apró szerencse,
amik utóbb derültek csak ki…
A család
NAGYBETŰVEL ANYÁM, aki nagyon sokszor szponzorálta az unoka beszerzést, amikor
kellett, jött, pakolt, csinálta, basztatott, az agyamra ment, hordta a
játékokat, a finomságokat, rendszeresen megment a gyerekektől és ilyenkor
kicsit tudunk pihenni.
Anyósom, aki szintén az agyamra megy, de ő is rengeteget
segített, a gyerekek ruhájának, cipőjének nagy részét ő hozta, az ágyneműket
szabta, varrta, ruhákat alakított át, vigyázott a gyerekekre, vigyázott a
kutyákra, a házra.
Apósom, aki a nagy távolság ellenére és a kezdeti leterhelés
ellenére, példás nagyapa. Rendszeresen jár hozzánk, nem kis távolságról, hoz
gumicukrot, meg csokit, mindenféle finomságot, meg játékot, és elvitte a
gyerekeket szórakozni, és játszik velük.
Öcsémék, a felújításban, illetve rengeteg játékkal,
csokival, és mondhatom, hogy tapasztalt apukaként ő volt, aki tanácsokat adott
sokmindenben.
Unokatesóm, aki Jancsi legelső heti betegségekor azonnal
autóba ült és száguldott hozzánk egy teljes készlettel, amikre szükségünk volt,
ellátott tanácsokkal, egy komplett gyógyszerlistával, aminek mindig kell itthon
lenni, és szintén nagyon sok ruha, és játék van tőlük, és Őrá is mindig
számíthatunk, ha kisgyerek téren adódik kérdésünk.
A család, bár az elejében nem mondtuk el nekik, de megértés,
befogadás, a velünk örülés, és minden…
Barátok, akik amiben csak tudtak, segítettek, betegségnél gyógyszerrel,
tudással, a felújításnál, a pakolásnál, egy-egy eszközze bútorral. Vagy amikor
kétségbe voltunk esve, megnyugtatással, tapasztalattal, egy jó szóval.
Bianka
Én nem sorolok fel újra mindenkit, de nagyon hálás vagyok
minden támogatásért, amit kaptunk. Nekem különösen fontos volt a lelki rész,
mert én mindent a végletekig megélek érzelmileg, agyalok sokat, meg akarom
oldani, elemzem a dolgokat és nagyon sokat segítettek és segítenek a nagy
beszélgetések és a gondoskodó üzenetek, amik tényleg sokszor csak annyit
üzennek, hogy nyugi, így is jó vagy!- de ez, amikor kell, akkor brutálisan
nagyon kell, és ilyenkor ezeket sírva olvasom el és nagyon jó, hogy ilyen
barátaink vannak, hogy adnak nekünk iyen visszajelzéseket!!!
Az, hogy anyával, ha nem is minden nap, de szinte minden nap
beszélünk, átdumáljuk a kritikus dolgokat, tudok neki panaszkodni, mesélni és
megért, az nekem nagyon fontos, és Ő is nagy szerepet játszott abban, hogy a
saját lelkemben végzett ásatásaim sikeresebbek legyenek, amiért különösen hálás
vagyok :) – a sok varrás, gyerekvigyázás, mindenféle dörmikismackó-, csat-,
cip-, mindenféle bisz-basz -beszerzések mellett
Persze nem lehet mindent és mindenkit felsorolni, és felfogni sem, hogy egy
ilyen kavalkádos időszakban, egy levél, vagy egy kávé mennyit segített.
Rengeteg munka van ebben a családba. Persze mi is ott voltunk. :)
És lehet, hogy ezzel kellet volna kezdenem (ez a végül, de nem utólsó sórban, vagyis
de)
(Vigyázat sírós rész!!!)
Biankának!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Aki nélkül ez nem jöhetett volna létre (sponzoraink) …
Drága Szerelmem, köszönöm, Neked, hogy az együtt átélt közös
életünk (hullámvölgy fel, le!)
akárhogy is alakult, együt éltük át. Küzdöttünk mi sokmindennel, törpök,
sárkányok, ház, kutyák, macskák, szomszédok, jó és kevésbé jóbarátok. És EGYMÁSSAL!
Szóval kavargós életünk volt, (eddig, mert most jön a nyugalom és a béke) de
itt vagyunk, BOLDOGOK VAGYUNK (bár te épp fogászatra mész és beszarsz a
félelemtől)
De azt látom, és érzem, hogy jó irányba megyünk, és ha a narancs maga alá teper
is, mi kimászunk és mindent megoldunk. Szuper családunk van!!!
Csókol szerető férjed, Bernát (az igazi életben nem így hívnak ám!) :)
6:00 Hozom a kávéd!
Bianka
Tegye fel a kezét, aki szerint bőgtem :D
Bingóóó!
Ehhez a nagy projekthez ketten kellettünk, és bár ez itt nem a nyáladzás helye,
de így egy év elteltével el kell, hogy mondjam, hogy a gyerek(ek) előtt komoly
félelem volt bennem, mert Bernát mindig vicces, humoros, sokszor túlságosan is
hajlamos komoly dolgokat is elpoénkodni, és tartottam attól, hogy ha lesz egy
gyerekünk, vagy akár kettő, akkor majd valójában három gyerekem lesz, mert
Bernát lesz a harmadik. Tartottam attól, hogy majd minden feladat rám marad, és
az élet, ami addig is elég pörgős volt,csak nekem lesz bonyolultabb a plusz két
gyerekkel, és rettegtem attól, hogy ezáltal megutálom majd az egészet.
De nem így lett.
Bernát csodálatos, felelősségteljes, komoly, elszánt,
lelkisimeretes, igazságos, nagyon érzékeny, és nagyon szerető apa, aki
amellett, hogy minden nap rutinosan intézi a gyerekek dolgait, minden feladatba
bele tud állni itthon, és a háztartási dolgokba is komolyan besegít. Néha már
nekem van olyan érzésem, hogy villantanom kell valamit mert annyira megy, intéz
mindent.
És ez „csak” a munka része. Bár nagyon fontos, de ez nem lett volna elég ahhoz,
hogy ezt az évet így megcsináljuk!
Nagyon hálás vagyok a sok néma ölelésért, a lelki támogatásért, a megértésért,
és a sok átbeszélgetett óráért, ami mindig átlendített a mélyponton.
Ezt egyedül lehetetlenság lett volna véghez vinni, de én is azt érzem, hogy
ebbe a feladatba úgy tudtunk beleállni, hogy számíthattunk egymásra, és nagyon
megnyugtató a tudat, hogy ilyen csodálatos férjem van :)
Bernát nekem is megnyugtató hogy ilyen férjed van! :)
Ma voltunk étterembe is de szerintem ezt már csak holnap…
de anya nem hagyja, hogy holnap írjam le :D
No hajnalban keltem, sok volt a dolog és nem is tudtam
aludni, mindenki korán kelt, mert menni kellett valahova. Jancsinak az oviba,
Julisnak a szemészetre, Biankának fogorvoshoz. Nem volt gond, minden jól
zajlott, kicsit rémisztő volt, hogy a szemész aszisztens köhögött és beteg
volt, (köszi) a normál hőfokú szobában a doki meg úgy izzadtt mint egy ló, kora
reggel! Bízok benne, hogy nem kaptunk el semmilyen betegséget.
Julis szeme elméletileg javult, de megjegyezték, hogy hamarabb kellett volna
jönni, de ez ugye nem a mi sarunk, max a gyerek örök életére szemüveges lesz,
de hát ez nem lényeg. #szarkazmus
Utána jöttünk az ovi felé, de beugrottunk egy boltba (kettőbe)
egy autóvillamossági boltba, venni egy alkatrészt és ahogy mentünk be, Julis
hangosan köszönt, hogy sziasztok, erre persze mindenki felkapta a fejét, ritka
jószág arra felé egy gyerek! Mindenki nevetett, meg visszaköszönt, jó volt.
Aztán mentünk egy élelmiszer boltba is, mert még nem reggeliztünk és féltem,
hogy az óvodai reggeliről már lecsúsztunk. De talán a tízóraira értünk oda. A
boltban vettünk fánkot, csokit, nápolyit, szóval csupa hasznos dolgot! Meg
péksütiket, rudit, kólát. Meg akartam állni a kedvenc zöldségesünknél, de most
pont nem volt kipakolva, így nem vettem semmi gyümit a csoportoknak. Az oviba
kell vinni havi egyszer valamit, mi persze vittünk már szőlőt, meg szillvát, de
az valahogy nem került fel a lapra. Kicsit érdekes, mondhatni hanyag az óvoda vezetősége,
mondhatnék dilettánst is, de az talán még nem. Már megint vannak érdekességek
az oviban, de erről majd máskor mert már így is kiírtam a lelkem.
Gyerek lepasszol, haza értünk, Bianka is a fogászatról, reggeliztünk,
intézkedtünk és beraktunk egy ((jó )) filmet, hogy majd jót szórakozunk, hát
valami bődületesen szar mese volt, meg se néztük, valami élet elszívós idő vásárlós
fos! A második a Szuperagy vígjáték, a sztori lehetett volna jó is meg vicces
is, de harmat lila puki lett, ebbe meg belealudtunk.
Majd keltett az asszony, hogy menni kell a gyerekekért, én azt se tudtam hol
vagyunk, de Bianka sem volt magánál… kóma hátán kóma. Az oviig az asszony
vezetett, mert ha én vezetek, akkor Pesten kötünk ki, bementem a kölkökért, ahol
közölték hogy majd látjuk, de Jancsinak folyik az orra.
Tudjuk, attól a kurva kölöktől kapta el, aki ma otthon maradt!!! Köszi anyuka, hogy
odafigyelsz, és nem fertőzöd le az egész ovit a kölköddel!
Na irány horány, az étterembe még nem voltunk itt, izléses, jól kinéző,
étterem, semmi extra. Finom kaják, normális kiszolgálás, tiszta wc. A google
értékelésben én 4 csillagot adnék, mert hát minden jó de semmi extra, minden
finom volt, de nem voltunk elájúlva csak a végszámlán. Most erről beszélhetnénk,
hogy ki hanyas értékelést ad, én csak az igazán minőségi helyeknek adok 5
csillagot, ez csak jó volt, nem kiváló, tudom szigorú vagyok. Meg mire fel, de
hát ez van, Bianka már lágyabb szívű, neki ez már 5 csillag és minden jó.
Visegrád Reneszánsz étterem, na az 5* és el voltam ájulva! Masszázs, Gyulai fürdő,
pápaszem masszőr 1* csalódás szégyen! De Gyulán kicsivel arrébb meg volt egy
csávó aki 5* és szét gyűrte az agyam is! Biankát lilára maszta! :)
No vissza az étteremhez, finom kaják, de semmi extra, minden kajában van valami
undi, göngyölt spárga, gomba, kéksajt, ajvár. Alig tudtam választani, nagyon
finom a bazsalikomos eperkrémleves, de én édes szájúként is túl édesnek
találtam. Aztán jött a fizetés. Ennyit még étteremben nem fizettünk, de persze
ez az áremeléses baromkdás óta nem is voltunk nagyon étteremben….
Hát no minden drágul, az éttermek is, de ez kicsit sok, mondom neki, hogy (baszki
mi a faszt képzeltek ennyi pénzt ezért az átlagos kajáért???) mennyit írjon a
terminálba – ugye a borravaló, erre - Már van benne szervíz díj…, rávágtam,
hogy nem baj! (írjad bazdmeg, vettem én már kétezerért 6 deci limonádét is 5
éve!!! Nem vagyok csóró van itt pénz b.meg!!) A szerviz díjjal én nagyon nem
értek egyett, mert a kocsi szerelő se mondja, hogy 100 ezer az anyag, 50 a
munkadíj + terembérlet, +hálapénz!!! ???????
Tedd bele az árba azt kész.
Jól beettünk, hoztunk is haza rendesen, fürdéskor a gyerekek hasa, mint egy
hordó, Bianka is jót evett, én már a desszertből csak egy kis fagyit ettem. (csokoládés
szuflé)
Hazaérve a gyerekek még szaladgáltak az udvaron, mi meg pihegve bent a szobában,
Bianka írta még a bejegyzést, én meg telefonoztam.
Este alvás, vagyis fürdés, mese, orszívás, spré, gyógyszer, vitamin, alvás,
felkelés, pisi, kaki, orszívás fújás, fekvés, alvás már b…meg. Mág itt
írogattunk egy kicsit, mára én lerakom a pennát 23:10 picit hosszú volt a nap!
Bianka még olvas és korektúrázik (ja kiveszi a bezdmegeket meg a kuxxxátokat,
és átír egy két nagyon sértő mondatot hogy inteligensebbnek tűnjek, mint egy
nomád barbár! Itt szeretnék elnézést kérni a nomád barbár törzsektől,
természetesen ez diszkrimináció vólt részemről, hogy ők buták és mocskos
szájúak, a valóságban… hú gyerekek, hogy is kerültem ide?? na jobb lesz menni
aludni. J