2023.10.13
Bernát
Hú, kezdjük.
Annyi, de annyi probléma van a gyerekekkel. De most ezt nem részletezném. :D
Ma délután én mentem a gyerekekért, és mikor haza értünk, én kint maradtam
velük az udvaron. Az öregasszonyok nyara van, vagy mi :) Gondoltam, használjuk ki
a mamákat és az utolsó melegeket. Pakoltam kicsit a kocsiban, mai szerszámok ki,
holnapi cuccok be, egész nap erőteljes hasfájásom volt, nem taglalnám… És hát
pakolás közben elengedtem magam, mint a moziba a fanfár, és hát trilláztam
rendesen, majd Jancsi rám szólt, hogy apa, te voltál! Mondtam neki, hogy nem,
te voltál és jót nevettünk. Aztán kezdett kotorni előlem én meg utána léptem és
jól seggbe rúgtam…
Na jó nem :D csak felkaptam és elkezdtünk leesőset játszani, az olyan hogy én
fogom két kézzel, ő nagyon kapaszkodik, és én hol az egyik kezemmel, hol a
másik kezemmel elengedem én nagyokat nevetek, ő meg sikít mert fél, és néha van,
hogy leesik és akkor sír is. :D Na jó, ilyen még nem volt! :D Össze-vissza
dobálom, lóbálom, nincs benne félelem érzet, a nyakamba vettem és bár fogtam a
lábát egy kicsit, de ő simán hátradőlt,
hogy épphogy meg bírtam tartani, de közben nagyokat nevet, én meg bohóckodok,
hogy részeg vagyok és elesek vele. Nagyon jót játszottunk, de jöt a fekete
leves, na jó barna, az az kreol bőrű, „kislányom”. Harminc kilós pici baba, és
hát apának őt is fel kell kapnia és LÓbálni, persze én viccesen nyögök, hogy de
nehéz vagy, ő meg nevet, (pedig nagyon nehéz) Őt is fel vettem a nyakamba,
indult a baromkodás, de ő más, ő félős, és nagyokat sikított és félt is kicsit,
hogy leejtem, de azért jókat nevetett is. Kicsit sétáltam vele, hogy ne
izguljon, de már azért kérte, hogy vegyem le a nyakamból. Ő máskép éli meg
ezeket, kicsit bizonytalanabb, de nem erőltetem, szereti hogy felkapom és
lóbálom, de a két kezével úgy kapaszkodik, mintha az élete múlna rajta.
Bianka
Mondjam, hogy dettó? Anyám mindig mondja hogy Julisban lát
engem. Bár genetikusan semmi közünk egyáshoz, én is felismerek dolgokat, amik
nálam is megvoltak. Én nem szerettem, hogy felemelnek magasra. Apa nyakában
szerettem lenni, arra emlékszem, Anya mondta, hogy fogjam apa haját, hogy el ne
essen. Meg apa mindig vicceskedett, azt szerettem, de emlékszem, hogy a
nagybátyáméknak volt egy tagbaszakadt übernagydarab szomszédja,és az egyszer
átjött és felvett, és közben egy pohárból körtelével kínált, én meg csak
szabadulni akartam, mert rettegtem, hogy olyan magasban és idegen kézben
vagyok. És hát mi tagadás, most is beszari vagyok, nem szívesen megyek
bizonytalan helyekre, nem ugrom le magasból, szóval maximálisan értem Julis
félelmeit. Ugyanakkor sejtem, és korábbról van emlékem, hogy ezek milyen nagy
bulik, vízbe ugrálni, meg ilyenek, szóval én annyira szoktam bátorítani,
ameddig megvan a biztonságérzet, és vele örülök, ha valami sikerül, amikor
legyőzi a félelmét. De ha nem akarja, én nem tolom bele mindenáron mindenbe.
A tegnapi napunk egyik értékes része volt, mikor értük
mentem az oviba. Nem sok kedvem volt hozzá, de olyan szép idő volt, hogy
annyira adta magát, hogy menjünk kicsit a szabadba. Szóval a közeli játszóra
mentünk és az ismerős islányt és anyukáját is kicsábítottam, hogy jöjjenek ki.
Mi anyukák addig jót cseverésztünk, a kölkök meg rohangáltak. Julis annyit
mozgott, mint szerintem még soha, mert Emma egy örökmozgó, állandóan szalad,
Julis meg szaladt utána, lihegett is rendesen, szerintem már lógott a bele, de
csak futottak, futottak :D mondtam is az anyukának, máskor is együtt jöjjünk :D
Estére hambit terveztem, de az egyik munkámban épp
könyvkiadásra készülünk, ahol én illusztrátorként vagyok jelen és még pár képet
át kellett küldenem a szerkesztő csajnak. Neki is álltam, de a gyerekek
állandóan jöttek, anyaaa, anya, nézd, anyaaaa… és egyre türelmetlenebb voltam,
hajtott a belső kényszer, hogy már kellene vacsorázni, de a másik oldalon meg
ott áll minden, és rám várnak… Szóval Bernát hősiesen kicsalta a gyerekeket és
kint az étkezőben játszottak, beszélgettek, kaptak gyümölcsöt, míg én intéztem
a dolgom.
Aztán a másik hatalmas dolog a tegnapi napról, hogy a
hétvégén szülinapom lesz és Bernát már
intézkedik… Megrendelte és meg is érkezett az ajándékom, kaptam egy csodaszép prémium
séfkést, ami amellett, hogy brutál éles, és a pengéje is szép fényes, a
markolata pedig pink! :D És tényleg véletlen, mert ilyen még szerintem nem
sokszor volt a körmöm, de a mostani díszítésem is ugyanez a szín :D
Tegnap már elég későn jutottam ki a konyhába és sajnos nem nagyon kellett a
vacsihoz darabolni semmit, de reggel kihasználtam az alkalmat :)
Még a vacsinál összezörrentünk Julissal. Csak kette
vacsiztak az asztalnál. Én nem ettem most ,Bernát meg bent evett. Én kint
voltam velük, tettem vettem a konyhában. Kétszer szóltam rájuk, hogy ne
baromkodjanak, aki éhes az eszik, akinek meg van ideje baromkodni, az végzett
is, mehet befelé.
Esznek, esznek, Julis megszólal, hogy „A Jancsi úgy eszik….” – A saját
dolgoddal fogalalkozzál – De a Jancsinak kilóg a szájából – Juliska a saját
dolgoddal foglalkozzál, azzal, hogy Te a tányérod felett egyé, ne szórd a kaját
az asztalra, meg a földre, ne edd le magad… Ez a dolgod – De a Jancsi… - A
SAJÁT DOLGODDAL FOGLALKOZZÁL! Majd ha zavar, hogy a Jancsi mit csinál, azt majd
ÉN rendezem a Jancsival.
Persze, az volt a baja, hogy a Jancsi valamit baromkodott, kilógott a szájábóla
falat…
Erre azt gondolta a kis lökött, hogy akkor ez megengedett dolog, bevett a
szájába egy adag krumplipürét úgy, hogy a fele kilógott a szájából és úgy
kezdte rágni.
Ilyen „na a jó anyádat” nézéssel oda fordultam és odamentem az asztalhoz,
érdekes módon hirtelen be tudott menni a falat a szájába… Oda támaszkodtam az
asztalhoz és mondtam szép, nyugidt hangon, hogy ugye nem kell még egyszer
idejönnöm, és nem kell megbeszélnünk, hogy hogy kell rendesen vacsorázni? Nagy
szemekkel néztek, mondták, hogy nem… Aztán érdekes módon tudtak normálisan
vacsorázni.
A napokban észrevettem, hogy azokban a helyzetekben, ahol
korábban elég nagy elánnal álltam bele vitába, most higgadtabb vagyok, ami
persze nem azt jelenti, hogy nem leszek dühös, csak nem annyira, mint eddig. De
ami még jobb, hogy mindezek után viszonylag gyorsan visszanyerem az alap
hangulatom.
Így volt ez ma is.
Indultunk az oviba. A rutinunk már elég jól kialakult, először
magunkba próbálunk életet lehelni Bernáttal. Ő kel hamarabb, hozza a kávét,
majd keltjük a gyerekeket, irány a wc, hugyosoknak nézzük a pelenkáját, aztán
ruhák, öltözés. Julis ma reggel csak 4-5 alkalommal hozott ki a sodromból.
Szeretek leggingseket adni rá (cicanadrág) most még olyan az idő. Nem tudja
normálisan felhúzni, mert húzza egy darabig, majd a nadrág felét átemeli a
sarkán, de nem húzza tovább. Ott redőzik a bokáján az egész. Felhúzza teljesen,
de a hasára nem… Igénytelen paraszt. Mondom neki, hogy a térdénél fogja meg a
nadrágot és húzza feljebb, hogy ne a bokájánál legyen az egész. Erre felhúzza a
lábszáráig… Mikor nagynehezen túljutunk a bokáján, akkor vagy a térdénél, vagy
a combjánál redőzik az egész. Ma mondtam neki, hogy kicsit ípje össze a
ndrágot, húzza ki és engedje el, akkor eligazodik a lábán szépen. Megcsinálta
az egyik lábán. Na mondom, tökéletes, ne nyúlj hozzá, csináld meg a másikon is.
Nem csinálja, cseszteti az elsőt. Mondom a másik lábadon. Nem… akkor is azt a
lábát cseszegteti, ami már jó. Felmérgelt ezzel a direkt baromkodással.
Jó, kész, induljunk, haj kész, szemüveg fel, irány kifelé. Igazítja a
szemüvegét, nyomja a lencsét. Mondom neki hogy nem a lencsénéligazítjuk. Erre
megint a lencsénél nyomja fel. Julis! Hát most mondom, hogy ne a lencsénél… erre
megint a lencsénél nyomja fel… Lekaptam a szemüvegét és mindenhol
összefogdostam az üvegjét… nesze, mondom, így már jó? Kilátsz még rajta, vagy
tapogassam még kicsit? – Elkezdett sírni. – Kérdezem, hova sírsz? Hát ez volt a
cél, nem? Háromszor mondtam, hogy ne fogdosd a lencsét. De neked így kell. Hát
akkor tapogassuk össze rendesen, ne végezzünk fél munkát…
De mire kiértünk a kocsiba, beültek, Julis becsatolta magát, kérdeztem,
megvagy? Mondta igen, és onnantól meg dumálgattunk végig az oviig.
Ez a nap jó volt szerintem :) Sok ilyen kellene.