2023.10.26.
Bianka
Van még feljebb. (vagy lejjebb?)
Bár október 26-án írom ezt a behegyzést, 25-re dedikálom,
mert azt a dátumot szeretném megjegyezni.
Ez volt az a nap, amikor az én nagyapám itthagyott minket.
Délután tudtam meg ezt a szomorú hírt, ami eléggé lesújtott, annak ellenére, hogy
egyébként szívbeteg volt, műtve is volt, számtalan szívértágításon esett át,
szóval igazából borítékolható volt, hogyegyszer egy váratlan pillanatban a
szívéhez kap és szevasz. Hát pont ez történt tegnap.
Jól kisírtam magam, még több zsepim fogyott ez egyébként napi átlag 70-100 db
helyett.
És egy-két okossággal felvértezve indultunk ma intézkedni.
Vázolom az alapkiindulási helyzetet:
Julis beteg, köhög, fújja az orrát. Láza nincs, kedve jó, fájdalma
nincs, egyfolytában beszél, kérdez, mozog, szalad, nem lehet lelőni, de oviba
nem mehet, mert sárga az orrváladéka.
Ezzel szemben én a halálomon vagyok, annyit fújom az orrom,
mint még soha, mert annyi jön ki, hogy egy fújás kb egy zsepi. Fülem – most már
mindkettő – bedugulva, időnként fáj, levegőt csak a számon kapok, így a szám, torkom
kiszárad, fáj. Enni nem nagyon tudok. (mondjuk az nem is baj) Szemem könnyezik,
egyfolytában aludnék, lázam, mint a mesében, hol van, hol nincs.
Ezzel az alaphelyzettel indultunk el Karika mamával
intézkedni, mert felajánlottam, hogy viszem kocsival, mert nem helyben kell
intézkednünk, hanem két faluval arrébb, de aztán a városban is. Irány a Doki,
iratok, papírok, ÁNTSZ, hogy tudjuk a halotti anyakönyvi kivonatot intézni.
Természetesen nem volt sima ügy, mert a történetben nem csak mi vagyunk, hanem a
„másik oldal” is, akik segíteni nem tudnak, de a felesleges intézkedésükkel rendesen
keresztbe tettek, hogy ma ne tudjunk mindent végig járni.
Viszont ez a nap kiváló alkalom volt Julissal való
kapcsolatépítésre.
Amennyire nem volt kedvem hozzá tegnap (és ma sem), mert a betegségem rendesen letesz
és pont ez hiányzik még, egy energiabomba gyerek, miközben kb feküdnék egész
nap. A CSENDBEN… De az, hogy kiszállni, beszállni, odafigyelni, várakozni,
játszótér, de aztán indulni, mikor mondjuk, ebéd egy cukrászdában… Wc, ahol épp
lehetőség van, és sok helyen volt úgy, hogy megálltunk, mi megbeszéltünk Karika
mamával valamit, vagy felhívtunk valakit, ahol Julis meg feltalálta magát és
jól elvolt, aztán gyerünk tovább.
Mire hazaértünk, Julis kb szinte bealudt, de már majdnem én is. Kicsit késve
értünk haza az ebéd utáni alvásra, de még így is majdnem két óránk volt arra,
hogy aludjunk, mire Jancsiért menni kellett.
A délutánunk jól telt, a gyerekek elvoltak, Jancsi tanulja,
hogy ha kicsit lassabb és megfontoltabb, akkor az nem fáj annyira. Esik-kel,
beveri a lábát, könyökét, térdét, arcát, száját, fogát… Vérzik itt-ott… és most
már rendszeresen esikneki rosszul, mert szerintem nőtt egy kicsit,nagyobbat tud
esni. Ma is volt egy ilyen körünk, itthon, egyedül sikerült megharapni valahogy
a padlót... Nagyon sírt,igazi krokodilkönnyekkel, vérzett a foga felett az
ínye,de valahogy megharapta az alsóésa fekső ajkát is… szóval rendesen vérzett
is.
Megölelgettem, megvígasztaltam, aztán mehetett a dolgára. Mikor megnyugodott,
mondtam neki, hogy kicsit lassuljon le, mert így lassan nem lesz foga.
Bernát
Mondta Bianka, hogy írjak. Kérdeztem mit? Egész nap
dolgoztam, estére értem haza, a gyerekekkel vacsiztam, ahol roszalkodtak, aztán
elküldtem őket fürdeni, ahol roszalkodtak, szóval én ideges lettem, közben anyámmal
beszéltm telefonon, soroltam a problémáimat. Ezt ő valahogy, a legjobb
szándékom ellenére magára vette, amin szintén felbasztam magam. Bejöttem, lefeküdtem
és szartam a világra! Annyira hogy vacsorázni is el felejtettem! DE a
drágaságom sütött nekem tojást és behozta.
Bianka
Bernát rengeteget dolgozik most is, ami egyfelől jó,
másfelől viszont azzal jár, hogy keveset vagyunk együtt, mi négyen is, de ketten
is, a saját énidejéről már ne is beszéljünk. És most ez egy duplán
szerencsétlen helyzet, mert én meg beteg vagyok és mint egy felmentősereget,
várom haza, de közben tudom azt is, hogy egész napos meló után ne biztos, hogy
olyan keresztkérdésekre vágyik, hogy hogy van a fundaluka?
És akkor közeledünk a vacsihoz. Én alig voltam itthon, tehát ne főztem, kész
kaja meg nem sok volt. De az egyik Eszti mama bablevese, külön a sonkával.
Bernát szedett egy adagot, jól beledarabolta a sonkát, meg jól megtejfölözte,
ahogy azt kell, és akkor belekanalaz, és savanykás. Kérdi tőlem, hogy szerinte
megromlott-e, de hát nekem most nincs ízlelésem,talán a fő ízeket érzem, de
aztán heló, szóval én nem voltam mérvadó, felhívtuk hát Eszti mamát, hogy
tett-e ecetet a bablevesbe…. De nem… Szóval megsavanyodott. Nagy csalódás
lehetett. Egyszercsak azon kaptammagam,
hogy agyerekeket fürdeni küldöm, és tartom a telefont és én próbálom
Eszti mamát nyugtatni, hogy senki nem kiabált vele, csak ezt most egy ilyen nap….
És akkor Bernát bejött a gyerekfürdetésből és mint aki jól végezte dolgát,
befeküdt az ágyba. Megláttam az asztalon a teáját, hogy megint azt is
megcsinálta, töltött a gyerekeknek, hozott nekem, de az Ő pohara meg tele.
Szóval gyorsan kaptam magam, és a joker kaját tükörtojást rittyentettem.
Gyorsan megvan és szereti. Bevitte a teát is… Akkor lepődött meg, hogy jaaa,
nem is vacsorázott, el is felejtette.
Még szerencse, hogy vagyok neki én :)
Bernát
Én is taknyos vagyok, kicsit már kevésbé, de még mindig.
Persze nekem menni kell dolgozni, mert kell a pénz. Meg akkor kell dolgozni,
amikor munka van! Ma kb. mindenen felbasztam magam! A kocsi szerelőn, aki nem
ért az autóhoz, az ügyfélen, aki hazudik, Anyámon, aki nem érti, hogy mit
mondok, a kurva kölkökön, akiknek hiába mondom, hogy mit csináljanak, általában
pont az ellenkezőjét csinálják.
Szóval ez egy jó nap volt, boldog vagyok és szép az élet. Nem írok többet, mert
fáj a kezem!
*
*
*
*
*
Ezt csak akkor olvasd el, ha jó napod van, mert csak
panaszkodok!
Szar világban élünk! Én önállóan elvégzem a munkám, nincs főnököm, nem kell
nyösztetni, felügyelni, hogy dolgozzam. Az elvállalt feladatot elvégzem, és
mivel újra engem hívnak, valószínűleg jól végzem! Sőt, megkérdik, hogy
tudom, hogy villanyszerelő vagy, de ezt a csapot ki tudnád cserélni? – Persze megoldom.
Ezt a kamerát ki tudnád cserélni? - Persze megoldom!
Ezt a Japán traktort, amit az autó villamosság szerelő nem vállalt el, de te,
mint fasza csávó, meg tudnád szerelni? - Igen meg mert én mindent megoldok.
És akkor van egy háziorvosom, akit két éve nem láttam, mert csak az asszisztens
nővel beszélek, mert a doki épp politikai pályára lépeget és hanyagolja a
dolgát!
Az asszisztensnő meg azt mondja, minden gyógyszer kapható vény nélkül a
patikában, menjek vegyek!
Egy burkoló azt mondja, ő nem villanyszerelő, nem veszi le a kapcsolót, inkább körbe
burkója ocsmány módon.
Én viszont szépen kimarom a csempét és utólag beszerelem a dugaljat, mert nekem
meg kell oldanom. A patikustól kérek egy vitamint, ő ad egyet, és mikor haza
érek, és utánanézek, kiderül, hogy a legnagyobb szart adta, ami szinte nem is
vitamin!
Az autó szerelőm, azt mondja, hogy nem tudja, mi a kocsim baja, de ugye a
vizsgálatot fizessem ki, semmi gond, akkor ennek is utána járok és megcsinálom mert
nekem ez a dolgom!!!
Miért van az, hogy ebben az országban bármivel van dolgod,
annak neked kell utána járni, és legalább is alap szinten könyvelővé válni,
orvossá válni, vagy épp autó szerelővé???!!! Senkinek nem kell megoldani a
problémát csak nekem?… (értelmetlen öncélú ömlengés)