2023.11.02.

Bernát

Reggel óta az első frappáns beköszönésen gondolkodom
1. Kezdhetjük?
2. Haláli hullák hajnala?!
3. Boldog Boldog Boldog beteges napot.
4. Egy messzi-messzi galaxisban…

Hát akkor válasz, és….
Hajnali öt, még mindenki lázasan horkol (nem szó szerint) békésen csorog a nyálam, mellettem egy wuki diszkréten hörög, ép egy szexi hosszú combú nénivel kezdek beszélgetésbe, mikor hirtelen bele hasít valami éles a mellkasomba! Hát nem hiszem el, még csak álmomban beszélgettünk, és az asszony máris belém vágta a kést?! Felülök és az az istenes nyolcvanéves parasztbácsis krákogós köpködős slejmes… szóval a betegségem abba a fázisba ért, hogy a tüdőmből válik fel, azaz felszakad az a sok dzsuva, és borzalmasan fáj, és ettől persze hörögnöm és köhögnöm is kell, meg ugye irány a wc, mert ami kijön, én nem vagyok jó kislány, én nem nyelem le! :)
Hajnali öt! Még aludni kéne, hulla vagyok, rettegek minden egyes köhhintés ingertől is!
Reggel csörög az órám, aztán meseíró (Benedek Elek, kisfiam az ágyba vagy még? Benne, De Kelek!) :) Szokásos gyógyszer, kávé, pisi, kávé, másik gyógyszer, kávé, Barnamaci, kávé. Az asszonyt keltem, a kölköket keltem, mindenki pisi, kaki, Julis végre nem pisilt be! Kinder tojás. Aztán indul a sakkozás, Julis kicsit köhög, de nem gáz, ezt még az oviban kidumálom! De Jancsi folyamatosan köhög, akkor őneki még maradnia kell itthon. De az asszony is szarul van, oké ő is marad, de én is köhögök, akkor én is maradok, de akkor Julis is maradjon, mert az ovi tele van redvás beteg kölkökkel.  Szóval mindenki maradt a seggén és reggelizni kéne , de nincs itthon semmi…
Bianka elment boltba, aztán reggeliztünk és a gyerekek kimentek az udvarra. Én meg gondoltam pihenésképpen írok valami frappánsat… Az asszony meg aludt és közben diszkréten pöszörgött…

Fél 11. Az asszony épp szenvedve hörög az ágyon… És hirtelen csöngetnek!!! Dam Dam DÁÁM!!!  Ki a tököm az ilyenkor??? A tacsi kiront mint Zrínyi a tatárokra! Én utána, hogy meg ne ölje, aki jött, mert lehet, hogy vendég! Nézem a kaput, sehol senki, a gyerekek állnak a kaputól 4 méterre. Gyanúsan kimegyek az utcára, jobbra senki, balra senki, gyanúsan lenézek a lábam elé és!!! Dam Dam DÁÁM!!! 
Ott sincs semmi, gyorsan beindul a bio quantum számítógépecském (az agyam), hogy ez bizony Julis volt! Dam Dam DÁÁM!!!  Kérdem tőle, hogy te nyomtad meg ezt a gombot? Szinte halhatatlanul kiszisszen egy igen.  HOGY A JÓÉDES KURVA ANYÁDAT BAZD MEG… HÁT ANYÁD BETEGEN BENT FEKSZIK ÉS VÉGRE TUD ALUDNI EGY KICSIT, HÁT NORMÁLIS VAGY??? MI A FASZNAK NYOMKODOD AZT A KURVA CSENGŐT???? HA MOST ANYÁD FELÉBREDT  ÉS MÉRGESEN KIJÖN ÉS MEGÖL… ÉN MEG, HOGY TÚLÉLJEM, DOBÁLHATOK NEKI CSOKIT, MEG MEHETEK MOSOGATNI.  
Gondoltam… :) Higgadtan. ÉRTED HIGGADTAN!!!! Elmagyaráztam, hogy az ott kint a csengő és mire való, ez itt bent a lámpa kapcsoló, és az ott a konnektor, amibe ha bele nyúlsz, megdöglesz vagy villanyszerelővé válsz!!!
Aztán rettegve bejöttem és mici maci még durmolt tovább! A világ megmenekült… :)

Egy kis közjáték. Már abban a korban vagyok, hogy írás közben oldalra nézek, egy pohár tea, egy szelet csoki. Nyúlok a teáért, de nem-nem, előbb a csoki, mert az én koromban bármikor meghalhat az ember és akkor inkább csoki legyen a számban, mint tea! :)
Egyébkén számoltam, osztottam, szoroztam, na jó kinek hazudok, nem tudok szorozni! De számoltam, az új gyógyszereimmel kéthavonta fogyok egy kilót… gyerekek, három és fél év múlva meg halok, addigra nulla kiló leszek! :)

Bianka

Még jó, hogy Bernát szar volt matekból.

Apropó halál….Az elmúlt időszakban több ember ment el, aki vagy így, vagy úgy közel állt hozzám. És akaratlanul is elgondolkodtam azon, hogy hányadán állok a dolgokkal. Hogy ha mennem kellene, vajon rám hogy emlékeznének? A közvetlen családomon kívül ki lenne az, aki sajnálna, akinek hiányoznék, aki azt gondolná, szegényebb lett a világ nélkülem…? Vajon lenne, aki megkönnyebbülne, hogy már nem vagyok? Van olyan, akit a lényem annyira nyomaszt, hogy felszabadulna, ha egyszercsak már nem lennék? Lenne valaki, aki misét mond értem? Vagy aki legalább egy imát elmondana a lelkemért?
Akkor majd mindent fogok már tudni. Látni fogom a tetteim következményét is. Szeretném, ha most úgy élnék, hogy majd azt a bizonyos „életem nagy könyvét” látva nem kellene sokat szégyenkeznem, bánkódnom és arra vágyakoznom, bárcsak máshogy csináltam volna.
Bernát: nyugi, ha kettőnk közül valaki meghalna, akkor majd viszek a sírodra virágot! :)

Bernát

GECI Julis…
Éppen bőszen írogatom a blogot, az asszony durmol, és akkor hallom, nyílik az ajtó, csukódik az ajtó…
Jancsi hisztizik, hogy oda csuktad az ujjam… Erre beljebb jött és a második ajtót is becsukta és neki dőlt, Jancsi meg kint sír, hogy engedje be… No kimentem kirángattam az udvarra és megmondtam neki, hogy ha még egyszer észre veszem, hogy az öccsét nem engedi be, akkor estére kint alszik a ház előtt, mert én sem engedem be.
Akkora egy rohadék, hogy az hihetetlen és nem értem, hogy ez honnan jön, mikor nálunk ez nagyon nem divat.

Bianka

Igen, Julis elég nagy genyó. Azt tudom, hogy alapvetően a gyerekek azok. Tudom, hogy ez is a fejlődés, az empátia, a megsajnálás folyamata, így fejlődnek az érzelmeik, de hogy honnan jön ennyi rohadékság egymás felé, azt nem tudom… Mi nem vagyunk velük ilyen szemetek. Már sem a szidás, sem a bünti nem olyan erős. De ők meg, ahogy egyre jobban megvetik itt a lábukat és magukra találnak, annál jobban kijön az akaratosság, és az egymás felé genyózás.
Eszti mama is mesélte, hogy egyik alkalommal Julis valamivel, talán valami plüssel megcsapkodta Jancsit, aki erre elkezdett sírni. És mire jött Eszti mama, addigra ugye csak azt látta, hogy Jancsi sír. Erre Julis megkérdezte, Jancsi, miért sírsz? Hiányzik anyuci? Ez már még a hazugságon is túlmegy szerintem, mert nem egyszerűen letagadja, hanem olyan szinten ferdít és talál ki valami mást, hogy az döbbenet.

Julis végtelenül nagy színésznő egyébként, ma is volt egy körünk ezzel. Ebben is volt egy kis szemétkedés Jancsi felé is. Jancsi odavan a Marveles dolgokért, kapott is már egy pókember és egy vasember figurát, illetve egy másik pókembert is. A két magas figura a menő, azokért megy a verseny mindig. Uzsonnáztunk. Az utolsó szelet pufirizseket ették, mikor Jancsi elkezdte tervezgetni hogy ha bemegyünk, akkor tied lesz a pókember, enyém a vasember, jó? Jó. – válaszolta Julis. Aztán váratlanul, tőle nem várt módon befejezte az uzsonnát, engedélyt kért és beviharzott, engedtem is neki, mondom addig mi itt még nyugodtan elnyammogjuk azt a pár falatot. Mire megjelenik Julis az ajtóban a vasemberrel. (amit ugye Jancsi magának szánt) Jancsi nem is vette fel, kérdezte tőle, hogy ha majd bemegyek, odaadod? Ezekre Julis nem reagált. Majd előállt a nagy tervvel, hogy övé lesz a vasember. Na itt léptem közbe. Mondtam neki, hogy ez most nettő gennyóság, amit csinál. Jancsi direkt eltervezte, hogy hogy legyen, Te meg csak most azért kotortál be ennyire gyorsan, hogy tiéd legyen a vasember.  Kérem ide. És lehet befelé menni. – De Ő ki akar jönni. – Nem, mi most itt még uzsonnázunk, Te befejezted, mehetsz be játszani. – De Ő nem fejezte be… - Jaaaa, hogy így, hogy a vasember kikerült a képből, egyből éhesek vagyunk? Nem. Befejezted, menjél befelé légyszíves, hogy nyugodtan uzsonnázhassunk. – Bent sírás (jellegű műsorszám, a tipikus: Eeeeeeeeee….. Eeeeeeee…. ) De anya, szomjas vagyok. – Nem, nem vagy szomjas, csak mindent kitalálsz, hogy ne kelljen szót fogadni, de sajnos nálam ez nem jön be. – Eeeeeeeeeee….. Eeeeeeee… De anya nagyon szomjas vagyok – Jó, kibírod. De én meg a nyávogást nem szeretem, ide kintre nekem nem kell, köszi…- Eeeeeeeee…. (Jancsi közben elkészült, kezet mosott, ivott, majd szemmel kérdezte, hogy elveheti-e a vasembert, bólintottam, elvette, bement és kezdett játszani.
Julis tombolt. – Mérges vagyok! – mondta – Megértem. Sajnálom, hogy mérges vagy. – Kimehetek? – Amíg ezt a színházat csinálod, nem. – Azzal fogta a tegnap apámtól kapott új, Mancsőrjáratos lányos takaróját, és lendített egyet rajta, a földre akarta a dobni, de közben gondolom, kapcsolt, hogy az azért erős lenne, így az ágyra dobta. Én meg nem bírtam tovább és elnevettem magam. Nevelési szempontból ez übergáz egyébként, de baromi vicces volt. :D Nem jó kinevetni a gyereket, még akkor sem, ha ez most műsor, mert azért van most gondja, még ha nem is akkora, amekkorának mutatja. Buta ez a takaró, ezért dobtam le! Nem szeretem! – És ezt így kell, Julis? Ha a tacsi buta, akkor nem szeretem és eldobom? Vagy ha Te épp bután viselkedsz, akkor ne szeresselek? Pl most? – Deeee…. – És azzal asztalt bontottam, elpakoltam a dolgokat és ezzel az aktív mozgással ki is vettem az élét a dolgoknak. Utána jött, odabújt, és megbeszéltük a dolgokat és onnantól nem is volt gond már.

Ketchup

Sokat gondolkodom a második exemen mostanában, ugyanis nem rég halt meg Ő is. Alkoholista volt, ez is vitte el, a mája feladta. Együttjárásunk során, meg utána sokszor kerültek fel szóba a lehetséges okok, amik őt ide vezették. Nem megyek ebbe bele mélyen, ezt mindenki maga tudja, de abban biztos vagyok, hogy szerepet játszott ebben az Ő anyukája is, akit egyébként én nagyon szerettem és Ő is engem, és természetesen a fiát is nagyon szerette, olyannyira, hogy mikor már sejtette, hogy evilági pályafutása végéhez közeledik, kézzel, a gyöngybetűivel írt nekem egy szakácskönyvet, a fia kedvenc receptjeiből, hogy majd el tudjam neki készíteni. De mindezek mellett alapvetően egy hihetetlenül erős, karakán nő volt, okos, rendszerető, jó szervező és ellentmondást nem tűrt. Nagyon jól főzött, délben, kongatáskor merült a kanál a levesbe, minden fogás, kész, gyönyörű, forró, és csodálatosan finom. Ehhez egy komoly összeszedettség kellett és Ő ezt mindenki mástól is elvárta. Hétköznapokon simán volt sajtos-tejfölös tészta is ebédre, amihez a barátom, az ő fiacskája ketchupot kért. És Ili néni nem adott neki. Mert nem lehet a sajtos tésztára ketchupot tenni. – de miért nem? – kérdeztük – mert nem való rá és kész.
És akkor a mai ebédünk: volt mindenféle kész kaja, egy kis pizza még egyik napról, pincepörkölt tegnapról, tojásos tészta… És úgy alakult, hogy kb mindenki mást kért. Julis tojásos tésztát kért, Jancsi és én pizzát ettünk. Múltkor elég balf*sz módon sikerült egy olyan ketchupot vennem, amiben bazsalikom van, szóval full olaszos… de az most a pizzára kiváló volt. Ki is vettem, nyomtam Jancsinak, nyomtam magamnak. Erre Julis, hogy Ő is kér. Mondom, nem. A tojásos tésztára nem illik a ketchup.

És azzal beugrott Ili néni. Hogy akkor ezek utána mennyire meg voltam döbbenve, és mennyire hangoztattam, hogy na nálunk aztán nincsenek szabályok és márpedig ha valaki szilvalekvárral kérné, akkor egye úgy, ha az neki jó. És akkor hirtelen azonosulni láttam magam Ili nénivel, aki minden szeretete és profizmusa ellenére talán ezzel, hogy túl erős volt, túl szabályos, túl szigorú, ezzel hozzásegítette a fiát egy olyan élethez, ami végül senkinek nem lett jó. (Nem kenem Rá a felelősséget és nem mondom, hogy az Ő hibája, de sokszor beszéltük, hogy ez a fajta szigorúság nem feltétlen volt célravezető… ) És ott ültem, hogy baszki, most én is Ili néni leszek? Én is megszabom, hogy hogy kell enni a tojásos tésztát? És tudom, hogy ez most nem tűnik nagy dolognak nem is az, holnapra elfelejtjük (így már nem, hogy leírtam –hehe) de ma is hoztam egy döntést, főként Julis érdekében. Csak szeretni akarom és elfogadni, és nem pedig berendszabályozni és mindent megmásítani rajta.

Ma volt egy durva kérdése valamelyiknek… Feljöttek ilyen szavak, hogy megöllek, meg ilyenek. És Bernát mondta nekik, hogy ezt nem kellene ilyet mondani, mert múltkor is, mikor ilyet mondtak, akkor anyát behívták és baj volt. Erre Jancsi megkérdezte, hogy melyiket? (mármint, hogy melyik anyát.) És tudom, hogy ez is a fejlődés része, meg az emlékeik az Ő részeik, Lillástól, Károlyostól, mókáréstól, meg minden hülyeséggel együtt… De ez a kérdés… Én már naivan azt gondoltam, hogy egy év után már ÉN vagyok AZ ANYA és nincs más. És reméltem, hogy ez már megkérdőjelezhetetlen, főleg Jancsinál, akinek nem annyira mélyek az emlékei,vagyis a felszín már kopik… És akkor bekérdez egy ilyet. Hát nem esett jól.
Bernát: Jancsi még kis buta, nem feltétlen Lillára gondolt.

Tegnapi pókembör…
Néha beszélek emberekkel és (igen szóba állnak velem) és feljött a gyógytorna meg a falmászás. Hát mondom, van nekem pár problémás ismerősöm pl. a nagyon aktív (ami nem baj) fiam, aztán a kevésbé aktív lányom, és hát van egy nagyfiú unoka öcsém, Tomi, meg egy nagylány unoka húgom, Timi (nem ez ám az igazi nevem, hanem mátyás!) Szóval híttam öcsémet, hogy van-e kedvük egy kicsit falra mászni? És hát vót! Hát akkor menjünk more!
1800ft/ alkalom, ami trükkös, mert kb az első órában mindenki pörög, de aztán szépen lassan csak a profik maradtak. A gyerekekre figyelni kell, gyorsan elfáradnak és sírás lesz a vége. Hát lett is a kezdetben a két nagy, Tiki és Viki szépen másztak, az enyémek meg kevésbé, szegény Jancsinak nagyon messze voltak a kapaszkodók, új is volt a helyzet és kb. három méterig jutott. Julis kicsit farnehéz, izomzata részben fellelhető, főleg szájra és pocakra gyúr! :) Szóval ő kb két méterig jutott és nem bírt, - és talán nem is mert - feljebb mászni. Ő már jobban elérte a kiszögeléseket, de még neki is távol voltak.  Szakmámból adódóan fára mászok kötéllel, beülővel és rendszeresen kikötöm magam. De az ember biztosítás, mármint, hogy tartod a másikat, nincs benne a rutinban. Bár a két gyereket gyorsan beöltöztettem a beülőbe, de amikor az enyémet vettem fel megcsavarodott egy pánt, semmi extra, csak a tanci szólt, hogy az úgy nem jó. Pont nekem a vér profinak :) Azért az jól esett, hogy amikor az én kölkeim odavoltak wc-n akkor öcsém rám bízta az egyik gyereket, hogy biztosítsam, már mint én kérdeztem meg, hogy biztosíthatom-e és azt mondta hogy persze. Mondanám, hogy úgy vigyáztam rá, mint a saját gyerekemre, de lehet, hogy még jobban is.
Végül a gyerekek jól érezték magukat, mi felnőttek is megvoltunk, nem beszélgettünk sokat, mindenki el volt a maga bajával…
Élménynek szerintem jó volt, majd pár év  múlva újra megyünk, akkor már szerintem rendszeresen.
Addig maradnak a küzdősportok!
No holnap még munkanap a kölkök maradnak anya nyakán, de sietek haza és átveszem a pásztor szerepet. Aztán hétvégén pihi!