2023.11.24.

Ha nem érdekel a hisztis és nyavajgós rész, akkor tekerj az ajlára, ott a Bernát +++  boldgságrész!

Bernát

Nem lesz ez így jó more!!!

Esti rutin, vacsi után fürdés, apa krémez, anya általában még dolgozika gépen…
Mindenki felveszi a pizsit, aztán fekvés az ágyba, anya indítja a mesét, ha magyar népmesék, akkor az rövid, abból lehet három, másik mesébő kettő, vagy egy. Vagy mese olvasás, de akkor anya olvas és erre nincs mindig idő. Aztán, futás wc-re, pisi, kaki, ivás és irány az ágy, mindenki befelé fordul, betakarózik, és alvás!
Indul a buli, Julis melegem van- akkor vetkőzz le- fázok - akkor- öltözz fel. Kakilni kell – jó, kimehetsz, de ha végeztél, megnézem és ha nem lesz kaki, mérges leszek, mert ez már a műsor! – apa, nem jön ki a kaki…
Aztán szabadfogalkozás, avagy indul a takaró alatti balett. Nem, nem hoki, azt apa nyomja, Julis vakarózik, aztán takarózik, ki a keze, ki a lába, be a keze, be a lába, fordú!
Rászólunk, ne mozgolódj, aludj! – Csak megigazítom a párnámat, Anya szeretlek, imádlak! Én is szeretlek, aludj!
Indul a szipogás, AAANNNYYAAA, én csak azt akartam, hogy holnap korán kelük.?!
Alvás van!! Közben Jancsi hangosan horkolva, veszi a levegőt fújja ki, már vagy 5 perce! Erre egyszercsak meg szólal Anya én is szeretlek, imádlak! Akkor aludj!!!
Julis: rajtam maradt a szeműveg! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Bernát

Minden jó szándékunk ellenére harcok folynak az életünkben.
Julis ma egyszercsak azt mondta, hogy ma is buszoztak… Kérdjük hova? Azt mondja, ma is voltak a bábszinházban. Mondtuk, hogy tegnap voltatok… - Nem, ma is.. Megkérdeztem tőle, hogy mit kap az aki hazudik? - Pofont…. (egyébként nem. Sajnos akkor nehezebben menne bele a fejükbe) Kérdem, akkor miért hazudsz? És elmagyarázom neki, hogy az óvónéni ad egy papírt, hogy mikor mennek bábszinházba, és pontosan tudom, hogy tegnap voltak! Akkor miért hazudik nekem??? De ők ma is voltak a bábszinházba! És nem értem… tegnap megkérdeztem, hogy merre voltak és mit néztek, és alig mesélt valamit, ma, ha szeretett volna mesélni, bármilyen suta mondattal bele kezdhetet volna. Érdekel is, és volt is rá idő bőven, hogy beszélgessünk. Akkor miért van szükség hazugságra??? Tudom, gyerek, nem úgy gondolta, és ezek csak kis tévelyedések.  De nem értem, hogy ez miért alakul ki a gyerekekben? Biztos én is hazudtam, és próbáltam jól hazudni, és tudom, hogy néha sikerült is átverni a szüleim. De nem tudom, mi értelme volt…

Bianka

Az a helyzet, hogy egy csomó felesleges körünk van. Rég voltam már ekkora, arra emlékszem, hogy nem szerettem, hogy állandóan valami mást kellett csinálni, mint szerettem volna. És nyilván ez ellen én is lázadta a magam módján. De nálunk elég sok idő van szabadon játszani. Övék a délután és ők dönthetnek, hogy mit szeretnének csinálni. Igaz, most kevés játékuk van lent, de azzal jól elvannak. De filmezünk is, ha úgy jön ki. És biztos én is húztam a felnőttek agyát, é is feszegettem a határokat és vékhetően nem vot akkora rálátásom a dolgok kimeetére mint most, így ebből gpndolom, hogy nekik sincs, ezért van az, hogy látszólag nem értékelik azt, ha épp jó a hangulat,és nem tudják felmérni, hogy ha a kis baromkodásaikkal húzzák az agyunkat, annak nem lesz jó a vége.
Én ilyenkor szoktam szólni. Mert észrevettem, hogy sajnos a jó hangulat az csak egyre több hülyeséget hoz és nem tudják, hol a határ. Sem étkezésnél, sem este, fürdés után. Már volt pár alkalom, hogy Bernátra hagytam a dolgokat, mert tisztán látszott, hogy neki van türelme ahhoz, amihez nekem épp nem volt. És inkább kivettem agam a forgalombó, mert ne tudta azonosulni a felhőtlen jókedvvel, (pl ma is fájt a fogam) Ésilyenkor Bernát nagyon jó kezeli a dolgokat, viccel, beszélget, minden megy jó, egészen addig, amíg el nem hangzik, hogy jó, most már vége, lehet öltözni (vagy valami épp aktuáális feladat.) és ilyenkor ezdődik a hülyeség, mert valahogy azt gondolják, hogy ha az ember jókedvű, akkor nem kell megcsinálni azt, amit kér.  

Bernát

ma én vittem a gyerekeket oviba és mivel elvittem a nagy kocsit, én is mentem értük.
Siettünk haza, mert Karika mama itt volt, a gyerekek nagyon örültek neki. Telnek a szürke hétköznapok, a gyerekek jól elvannak, minden nap megy a hiszti, próbálnak maguknak kiharcolni mindent, kezdenek követelőzők lenni. Ami néha jó, néha nem. Az óvoda kapujában: - Hoztál nekünk valamit?? Nem, nem hoztam, majd otthon, ha megérdemlitek, akkor majd kaptok… Hazaérve: megnézhetjük az oroszlánosat? Apa, mikor kapunk csokit, és ezek kombinációja…
Nagyon idegesítő, mikor a két gyerek felváltva kérdezget, hol engem hol az anyját, és hol a csokiról vagy a meséről…
Julis próbál nagylány lenni, én csak kiviszem a tányért a konyhába, én majd adok inni Jancsinak…
Próbákozik, de én csak azt látom, hogy álandóan kotnyeleskedik, rendezkedik, és irányítja a testvérét, pedig ő maga se tudja, hogy szabad-e azt csinálni, vagy nem.
Rendszeresen hallom, hogy Jancsira rászól, és sorolja azokat az instruciókat, esetleg szidásokat, amiket mi szoktunk mondani. Megtanulta, mint egy verset!
Nagyon zavar, hogy egy küzdelem az életünk. Mennek a kötelező körök, a meccsek, pedig ezekre semmi szükség nincs. Nem akarom az életemet úgy leélni, hogy ez a felállás, küzdök a gyerekeimmel.
Egy házaspár elmesélte, hogy ők nagyon szigorúan fogták a gyerekeket az elejébe és később már nem kellett túl nagy szigor, és hát igen, jólnevelt, jótanuló, karakteres gyerekeik lettek. Nálunk is ez a cél. Nem, nem akarom őket majmolni, de ezekkel az értékekkel egyet értünk.
Nagyon sok gyereknek láttam a nevelését, és most látom őket felnőttként, és hát kevés a normáis felnőtt! Most tudom, mindenki azt kérdi, hogy miért? én normális vagyok? És igen, tudom, mindenki azt mondja, hogy nem! :) Minden korosztálynak meg van a maga torzulása, biztos az enyémnek is. Az én elvárásaim, a már lassan öt éves lányommal szemben:
Köszönjön, ha kell.
Őltözzön anélkül, hogy álandóan nyaggatni kéne.
Egyen szépen, rendesen.
Fürödjön anélkül, hogy nekem folyamatosan magyarázni kéne, mit csinájon.
Legyen szobatiszta!!!
És este, mikor már mindennek vége, akkor feküdjön le és aludjon.
Lehet, én vagyok túlságosan nagy igényű, de én ezt várom el!
És fogalmam sincs, hogy én ekkora koromra szobatiszta voltam-e? És nem tudom, hogy önállóan mit tudtam és mit nem, mert nem emlékszem.
Önálló, megbízható gyereket szeretnék nevelni, aki kreatív, és megoldja a dolgait.
De egyelőre még azt se tudom, mi lesz ha karácsonyra felköltöznek az emeletre, hogy fognak rendet tartani? Hogy fognak aludni? Persze készülök egy kis trükkel, de mindent a maga idejébe.

Sok szülő ott rontja el, hogy a gyerekének a barátja, a haverja akar lenni, én nem! Én az apja leszek, a míndig számíthatsz rám, és a mindent megoldunk Apa, de akkor míndig őszintén elmondod, hogy mi van veled.
Volt már pár emberi kapcsolatom, amik furán alakultak.
Az egyik volt kolegám pl. Fiatal srác, pályakezdő, sok téves, életre nem való, naiv gondolattal, én meg a nagy bölcs, mindig elmondtam neki, hogy ezt ne így csinálja, ő meg szart rám kb. De eljött egy nap, amikor kérdezett valamit, és amikor elmondtam hogy mit tennék az ő helyében, elkezdett jegyzetelni!
Én meg bámultam, na mi van? felírod? Eljutottunk arra a szintre, hogy látta, hogy nem mondok baromságot, és jobb, ha hallgat rám. Az ő élete végűl nem tudom, hogy alakult, nem tudom, hogy amiket fel írt, tanácsokat, hogy váltak be. Ahogy visszagondolok, és amire emlékszek, azok szinte máig megállják a helyüket, és ma is így gondolom.
A másik srác nagyon kevés élet-, és munkatapassztalattal kezdett egy életet ki alakítani, és én legjobb tudásommal támogattam, talán kéretlenül, talán megmondóan, sokszor leszóltam a terveit, hogy azt nem úgy kell, stb… Na vele úgy alakult az életünk, hogy már nem tanácsolok neki semmit, ha kérdez válaszolok, ha valamit megmutat, hogy ezt csinálta, akkor én majom módjára megdicsérem, és ennyi.
Nagyon nem egy rugóra jár az agyunk, mindent másképp csinálunk, ő is éli az életét, meg én is, néha beszélünk. Én néha azt látom, hogy nem jó irányba megy az élete, de nem szólok, csak itt leszek, ha baj van, (és majd megmondom, hogy megmondtam!!! nem csak viccelek) és megpróbálok segíteni.
Én is biztos, sok dolgot rosszul csinálok, hála égnek nem szoktam nagyot hibázni, nem buktam még sok pénzt, nincs adósságom, és szépen eléldegélünk kettecskén boldogan mármit a faszt! Négyecskén boldogan!!! :)

Bernát Boldogság+++++
Ma oda húztam a lányom az ölembe, ráfektettem és elvertem a seggét! Ő nevetett és mondogatta, hogy mégegyszer! Aztán jött a fiam is, és őt is elpopsiztam! Én igy szeretek! :)
Van ezekkel a kis … boldogság is, csak a pár kicsi boldog pillanatot kiékeli a baromság és a hiszti.
Nagyon imádm, mikor Jancsi mesél, vagy magyaráz, az a kis kerek feje, jár a szája, vigyorog és közbe a „geszti kulál”! És már nem értem, mit mond, mert csak röhögök, aranyos vicces, és annyira karakteres, hogy én egy szürke kisegér vagyok hozzá képest.
A lányom meg egy kis parancsolgatós picsa, ki áll azzal a pocakkal és olyan főnökasszonyosan magyaráz, (most nem taglalnám, hogy a nevelő anyja volt ilyen taj paraszt)
Duplán fura, magas, nagydarab, kicsit pocakos, úgy néz ki, mintha legalább két évvel idősebb volna. És a dumája is nagyon felnőttes, de én látom benne a megszeppent picibabát, aki sokszor bizalmatlan az új dogokkal. És akinek kell, hogy a liftben megfogjam a kezét, és neki kell a sűrű odabújás , és az emelj fel, mert te fel tudsz, ez vagyok én, az erős apa, aki csak úgy szisszenés nélkül felkapja a harminc kilós lányát és meglóbálja, hogy az aranyerem majd a doki varja vissza, és nevetve mondom, hogy jaj, de nehéz vagy. Miközben a derekam már az utolsókat rúgja, és felkapom a nyakamba és dölöngélünk, mint egy részeg és felváltva mondogatjuk, hogy te vagy a részeg és nevetünk. Ezek is vannak, nap mint nap, csak aztán elrontja a kedvem, azzal, hogy saras cipővel átsétál a földre esett kabátján, és nyitva hagyja a bejárati ajtót tárva, mert le se szarja, hogy tél van és fűtünk. De azért szeretem őket, és én akartam, és kicsik még, és majd megtanulják, csak addigra a bolondok házában fogok énekelni a guccsi pulcsiban.
Ezek életed legszebb évei! (az baj! kurva nagy baj!!!) :)