2023.12.08.

 

Bernát

Szomorú vagyok, mert a lányom nem teljesíti az elvárásaimat.

Bianka

Szakemberek szerint itt az első hiba, hogy egyáltalán vannak elvárásaid a gyereked felé.
Bár én értem, Bernát miről beszél. Alaptétel, hogy ne hasonlítsunk össze gyerekeket. A tesókat se, meg a miénket se máséhoz, mert minden gyerek más és máshogy tanul, fejlődik, érik.
Ennek ellenére megtesszük,és mindig hozzátesszük, hogy nem összehasonlítás… de az. Ezt nem lehet tagadni. De hogy a fenébe ne hasonlítsd össze a kettőt, mikor mindig mindent mindkettő akar, ott tolong, hogy megcsinálja, és amikor egyszerre kapják ugyanazt az infót,az egyik tudja, halad, a másik meg töketlenkedik. Ez egyébként nem mindig Jancsi javára dől. Az biztos, hogy Ő a bátrabb, a vakmerőbb, szóval ha valamihez ez kell, tuti, hogy ő az első. Ugyanakkor, mivel én is beszari vagyok, mint Julis, így számomra nem hátrány az óvatossága. Egy ennyire óvatos embervélhetően nem töri ki a nyakát egy crossmotor pályán… Szóval ezt mondhatjuk jónak.
Julis érettebb, ez már a beszélgetéseinken is látszik. Julis kényelmes, mint én, Jancsi örökmozgó, mint apa. Julis nem lesz felszolgáló, mert a kurvaanyjába fogja kívánni az összes vendéget, de Jancsi sem, mert az meg elesik a saját lábában. Bár mostanában ez lényegesen kevesebb már.
Na egy a lényeg, nem egyformák, a mi feladatunk  - bármennyire is esik jó néha – nem az, hogy azt hozzuk ki belőlük, amit mi elképzeltünk, hanem az, hogy felfedjük az Ő saját értékeiket, legyen is az bármi. Amiket tudunk, azok már jó irányok, már van támpontunk, hogy milyen irányba érdemes indulni.
Azért tartom ezt különösen fontosnak, mert a jelen oktatási rendszer nem nagyon teszi ezt lehetővé, hogy a gyerek önnön valója felszínre kerüljön. Ha így haladunk, örülhetünk, ha az órákat majd leadja valaki és nem egy AI robot fogja elmondani a tananyagot. És ma már a technika, a rendelkezésünkre áló tudásanyag, az infrastruktúra is elég jó ahhoz, hogy kicsit nagyobb rálátásunk legyen a gyerek képességeire és a rendelkezésre álló lehetőségekre, mint a mi időnkben. Énmég emlészem,mikor tizenéves koromban nem volt internet. (legalábbis nálunk nem) Számítógépe sem volt mindenkinek, és mobilteefonunk sem volt. És emlékszem, mikor 18 voltam kb, néztünk az egyik barátommal a Vészhelyzet sorozatot és az egyik doktornő kért egy dokumentációt egy másik dokitól, és a liftbe belépve visszaszólt,hogy „küdd el e-mailen” és mi összenéztünk, hogy ez már milyen vagány! „Küldd el e-mailen”… aztán ezt ismételgettük és milyen vagányak voltunk.
Na azért akkor abban a világban ha nem volt nagy ismeretsége az embernek, nem nagyob volt rálátásunk arról, hogy milyen szakmák vannak, milyen kompetenciákkal merre lehet indulni.
Nade jól belefojtottam Bernátba a szót…

Bernát

Nem tudom, hogy mennyire túlzóak az elvárásaim, de én úgy érzem, nem bonyolult amit kérek.
Reggel, amikor felkel, azt szeretném, hogy a kikészített ruhát vegye fel normálisan (normális, azaz bugyi címke hátul, nadrág, póló, minta elöl.) De ha nem talál valamit akkor azonnal ordítva mondja hogy nem kaptam bugyit, mondom de kaptál keresd meg. Ja leejtettem a földre…
Öltözködés, vegye fel jó sorrendbe a dolgokat, cipő pulcsi, kabát sapka, sál…
Ha szállunk be az autóba, ne rángassa a kilincset, amíg nem nyitom ki az ajtót.
Az oviba vetkőzzön le és vegye át a cipőjét, amiben én segítek neki, csak ne kelljen már állandóan dirigálni, meg nyösztetni.
Ha valamit leejt a földre, akkor ne hagyja ott, hanem vegye fel.
Legyen már végre szobatiszta, kicsit presszionáljuk, hogy ez nem jó, hogy 5 évesen bepisil, ha száraz a pelenkája, megdícsérjük és kap kindertojást, felkeltjük északa, csak vizet kap, hogy ne igyon annyit. Lefekvés előtt már csak egy egy kortyot ihat. és van, hogy a pelust és az ágyat is telepisilja.
Tudom, sok pici apróság, de ez idővel alakult ki, nem az első nap adtuk át neki a listát, hogy ezt tartsd be.
És megint hallom a dumát, még csak gyerek, még kicsi, engedd el…
De ha elengedem akkor egy igénytelen picsa lesz. És nem hiszem el, hogy egy öt éves gyerektől nem lehet ezeket elvárni úgy, hogy ezeket naponta mondjuk el, hogy mit kell csinálni.

Semminek nincs értéke nekik, hiába mondjuk, hogy valami sok csokipénzbe kerül, nem értik.
Tépik a könyvet, taposnak rajta, a földön van párna, takaró, játék. És ezért mi mindig szólunk, hogy ez így miért nem jó.
De semmi, nem tudom belenevelni.
Mindegy, ez van, ezt dobta a gép, ezt kell szeretni. De most is kiváncsi lennék, hogy amikor a tegyesz azt írta, hogy csak párban örökbe fogadhatók, akkor vajon miért hozták meg ezt a döntést?! 
Félre értés ne legyen, én nagyon szeretem a lányomat, de előre rettegek, hogy ha ilyen természete lesz,  a fene nem fog vele szóba állni. És ez az én dolgom, hogy rendre neveljem.
Julis nagyon aranyos, vigyorog, néha elmereng, és imádom, mikor énekel, de nagyon nehéz természet.

Bianka

Én nem szomorú vagyok, hanem dühös, ha ezekbe belegondolok, mert itt van két teljesen jó adottságokkal rendelkező, jó képesságű gyerek, ami egy elég nagy áldás örökbefogadói körökben, mert sajnos nem ez az átlag. És akkor jön egy nevelőszülő, aki ebből a teljesen jó alapanyagból csinál egy …. egy… nem is mondom. Egy őskáoszt. És mindig előttem van, ahogy a 3 és fél éves Juliska odamegy Károlyhoz, Apa, megpisiltetsz? És akkor apa szolgálatkészen megy, nadrág, bugy lehúz, felkapja az akkor 25 kilós csöppséget a térdeinél alátámasztva, a gyerek feneke lóg a levegőben és csordogál a pisi… meg amikor a konyhában:apa megpuszilsz? – Hát persze! Hogy ne puszilnálak meg? És akkor a szájára adja a csókokat… És nem azt mondom, hogy ne szeresse, de inkább ne pisiltatta volna meg, hanem olvasott volna nekik egy mesét. Ott volt egy rakat óvodás és nem ismerték sem a Hófehérkét, sem a Hamupipőkét, semmi klasszikust, Magyar népmeséket, Mátyás királyos mesét nálunk láttak először.
És mindig mondják az örökbefogadós csoportokban, hogy nem kell szidni a nevelőszülőt, meg, hogy egy idő után mi vagyunk a felelősek… Na ja… csak ezzel a két gyerekkel itt szívunk ezekkel a dolgokkal már több, mint egy éve, de van olyan gyerek, aki emiatt nem szív, mert neki ez alap volt, hogy elpakol és vigyáz a dolgaira. És de, én dühös vagyok ilyenkor a nevelőszülőkre, mert ez nettó balfaszság. Ez nem nevelés. És nem értem, minek öt gyereket vállalni, ha nem tudják kiszolgálni őket. Mérges vagyok rájuk emiatt.

És azt gondolom, hogy egyébként a gyerekeink nagyon jók és jóképességű gyerekek, és lehet, hogy újra kellene olvasnunk a blogunk elejét, akkor talán jobban szembesülnénk azzal, ami volt, és amit elértünk mára. Továbbra is azt gondolom, mi kellettünk egymásnak, pont ők kellett, hogy a mi gyerekeink legyenek és mindent meg is teszünk értük, hogy a legjobbat hzzuk ki belőlük.