2023.12.09.

Bianka

No, akkor vázolom a helyzetet :)

Nagyon röviden összefoglalva, amilyen fos volt a délelőtt, olyan jó lett a délután és az este.
Ha a sallangra nem vagy kíváncsi, ne is olvass tovább :D
De tudom ám, hogy olvasni jöttél, szóval mondom a történéseket.

Előzmény:

Vasárnapra bulit terveztünk, névnapot és szülinapot ünnepeltünk volna, mert nem akartuk Julistól elvenni a rivaldafényt egy hete. Aztán Jancsi lefostosodott, és bár Ő már alakulgat, én letaknyosodtam (megint), de egyik nap még Bernátnak is ment a hasa, és Jancsi sem 100%-os még, szóval jobbnak láttuk a bulit lefújni. És igaz, hogy azért mindentől függetlenül takarítunk is, de így most nem álltunk neki nagy hévvel az egész lakást rendbe tenni.
A terv az volt, hogy Bernát elviszi a kölköket lovagolni, én maradok, dolgozom, hazaérnek, gyors ebéd – hambi, gyors alvás, és irány a városba be, hiszen kell az élmény, meg a látvány, meg a levegő, meg a hangulat.

Na és akkor a tények.

Reggel ébredés, csérogás, ez nem jó, az nem jó, nem akarja, nem bírja, nyávog, én felbaszom magam, Bernát beszól, hogy elég már, én azt tervezem, hogy megyek világgá. Julis mindent jobban tud, hát persze. Hatalmába kerít a vágy, hogy úgy rendesen megnyakaljam, de ott a remény, hogy mindjárt mennek, kitartok és tűrök. Közben Virág ír, hogy tudunk-e fél órával később menni? Már épp mindenki kész volt,de így akkor egy gyors bundáskenyeres reggeli meleg teával és indulhat minden. Még arra is maradt idő, hogy Bernátnak készítettem termoszba egy adag meleg teát. Azonban azt megállapítottuk, hogy ez a téli lovaglósdi nem lesz a kedvencünk.

A gyerekek overálban, alatta egy másik nadrág, vagy harisnya, vékony pulcsi, rá az overál, majd egy hosszú pulcsi/melegítő felső. Derekuk triplán védve, jöhet a kabát. És mikor minden kész, elhangzik a varázsmondat: pisilni kell…. És még az a jó, hogy ez itthon hangzott el. Mert ha ez kint a hidegben van, akkor elég necces megoldani…. De végül nem volt gond.
Mivel jól viselkedtek a lovaglás alatt, kaptak utána édességet, majd még itthon is ettek valami csokit, így a fél 12-re tervezett hambis ebéd kissé dugába dőlt, mindkettő csak nyammogott, nem haladt. Mi végeztünk az ebédünkkel Bernáttal, Bernát bevonult aludni, én is meguntam a baromkodást, ha nem kell, nem kell… Jó lesz vacsira. Elvettem tőlük, lehet menni pisilni, kezet mosni, aztán húzás az ágyba. Nem nagyon volt vita, de azért egyszer oda kellett mennem megkérdezni, hogy értette-e, hogy most mi a feladat – az alvás, és, hogy azt hogyan kell csinálni, mert bár azt gondolom, ez elég egyértelmű volt, azért a plüss dínó szaladgált a falon….

Julissal küzdünk a szófogadás terén. Azt gondolom, sok dologban dönthet, de „szófogadós” dolgokban nem.
Ha nem csérog, dönthet a ruhájáról, cipőjéről, sapkájáról, sáljáról, adhat ötletet a főétkezésekhez, ott is sokszor dönthet, hogy miből kér. Dönthet a mesékről, dönthet arról, hogy mivel játszik, akar-e színezni, rajzolni. Egy csomó dologban dönthet.
Arról viszont nem dönthet, hogy mit mikor kell csinálni, és arról sem, hogy az utcán mit hogyan csinálunk, mert ezekben a dolgokban a szófogadás az, amit tennie muszáj.
Ha azt mondjuk, öltözni kell, akkor nem tehet mást, minthogy öltözik. Ha ebéd van, (és ebédelni akar – nem kötelező) akkor jönnie kell. Ha indulunk, akkor indulnia kell. Ha kocsiban ülünk, akkor be kell kapcsolnia magát. Ezekben nincs opció. Nincs döntése. Vagy szépen, vagy vitával, de az lesz, amit mondunk.
Nem látja még, hogy ezek az Ő érdekeit szolgálják, ahogy azzal sincs tisztában, hogy jobban jár, ha szót fogad, mert az egy csomó jó dologhoz vezet. Rendszeresen próbálok erre rávilágítani, példákat hozni.

Még alvás előtt feldobtam neki, hogy délután, ha felkeltek, azt terveztük Bernáttal, hogy bemegyünk a városba együtt. De oda csak szófogadó gyereket tudok vinni, szóval ha szeretne jönni, akkor legyen szíves szót fogadni. Oké.

Én még dolgoztam kicsit,de aztán én is bevágtam a szunyát. Majd jött az ébredés, mondom a kölköknek, hogy üdv újra, lehet menni wc-re, aztán öltözni. Julis ment először. Utána szólok, hogy megtörölni magad utána, és ha lepisilted az ülőkét tessék letörölni. – Jó! – hangzik a válasz.
(Annyit közbeékelek, hogy miután Julis három teljes guriga wc-papírt áztatott el, és dugította el a wc-t vele, nem hagyunk lent teljes gurigát, csak azokat tesszük le, amin már kevés van. Ha sok van még a gurigán, tépünk le nekik és a wc-tartályra tesszük. Ha ott elfogy Julis feláll a fellépőre és le tudja venni fentről a szárítógép tetejéről a papírt. A fellépőt ilyenkor odahúzza, soha nem emeli meg, énnek jól hallható hangja van – ez fontos.)
Szóval kész van, lehúzza a wc-t. Tudtam, hogy most kevés papír van, de nem tudtam, hogy fent, vagy lent. Kérdezem tőle, mikor visszaér: megtörölted magad? – Igen. – Lepisilted a wc-t? – nem.
Mivel már egyáltalán nem hiszek neki, mert ilyenekben állandóan hazudik, így kimentem leellenőrizni és akkor látom, hogy a guriga fent van a szárító tetején. Juliska!!? Gyere már picit légy szíves… Meséld már el nekem, hogy mivel törölted meg magad? – Papírral? (látom, hogy odanéz a tartályra, ott nincs papír, majd felnéz a szárítóra.) – Igen….? Szóval milyen papírral? – Azzal (mutat fel)…- És azt onnan hogy vetted le? – (odahúzza a fellépőt) Így, hogy ráálltam erre. – Igen, tudom, hogy úgy szoktad, de most ezt nem csináltad, mert nem húztad oda a fellépőt… Szóval? (csend… szinte hallom, hogy kattognak a kerekek az agyában.) Segítek… Ilyenkor egyszerűbb azt mondani, hogy anya, hazudtam, nem töröltem meg magam. – Anya, nem töröltem meg magam, hazudtam.
Bementünk… elmondtam neki, hogy ezzel csak az a gond, hogy most egy igencsak veszélyes helyre megyünk. Sötét lesz, nagy lesz a forgalom, rengeteg ember, hangzavar. Egy fél pillanat alatt bajba kerül, aki nem fogad szót. Itthon nem fogadsz szót. Honnan tudjam, hogy a városban majd szót fogadsz? – De szót fogadok – Igen, ezt mondtad ebédkor is, de nem fogadtál szót, aztán alvás előtt is,de akkor sem fogadtál szót, aztán most sem fogadtál szót és utána hazudtál is. Ha ezt a városban megcsinálod, hogy nem nézel szét de azt hazudod, hogy szétnéztél, már el is ütött az autó. – És akkor meghalok? – Rosszabb esetben igen. (vagy nem is tudom, melyik a rosszabb eset…. de ezt ne is részletezzük)

Bizonygatta, hogy szót fogad, én kérdeztem tőle, hogy oké, csak az mikor fog kezdődni? Én is kötöttem az ebet karóhoz, mert az ígéreteiből tele van a padlás. És ez, hogy megtörli-e magát nem nagy ügy, baromira nem érdekel, majd kicsípi a pisi, szenved kicsit, majd megtanulja… de ez tipikusan az volt, hogy nem is érdekli. És nem elfelejtette, mert direkt szóltam is. Ő ezt pontosan tudta, hogy nem csinálja meg, pedig volt lehetősége rá.

Szóval mondtam neki, hogy én nem akarok ezzel hazárdírozni, hogy vajon mikor lesz az, hogy nem fogad szót (és ebben van is nem kevés igazság) A város szép, de főleg most nagyon veszélyes. Ott nincs lehetőség arra, hogy kétszer-háromszor könyörögjek, hogy jöjjön vissza.
Mondtam neki, hogy kicsiben, itthon folyton csak azt bizonyítja, hogy nem fogad szót, így nem merem nagyon dologba belevonni.

Elkezdtünk öltözni. Egy darabig nem nagyon érdekelte. Annyit kérdezett,hogy lekapcsoljuk-e majd a villanyt. Aztán mondtuk neki, hogy nem kapcsoljuk le, de nem ez a legnagyobb baj. Mi majd látunk szép fényeket, meg világítós óriás szarvast, meg óriáskereket… megyünk játszótérre és a sötétben játszhatna… de ebből kimarad. Komoly volt, de szomorú nem.
Már kivittem a táskámat, meg a sapkámat vettem már, mikor elkezdett kicsit megmakkanni. Akkor láttam először az arcán hogy bánja már, amit csinált.
Mi a probléma, Juliska? – nem válaszol – Oké… nem kell beszélgetnünk, akkor indulunk. Vettem a sapkámat, cipőmet, kabátomat. Valóságossá vált számára, hogy tényleg itt hagyjuk. Akkor kezdett legörbülni a szája…. Igen? Mi a gond? – Nem akarok itthon maradni… - Komolyan? És miért kell most itthon maradnod? – Mert nem fogadtam szót… - Úgy bizony. És mit kellene máshogy csinálni? – Bocsánatot kérni. – Igen. És utána? – Szót fogadni. – Pontosan. – Bocsánat anya, hogy nem fogadtam szót. – Rendben…. És? – És most már szót fogadok….
Látványosan elgondolkodtam… jó pár másodpercig, mint aki komolyan fontolóra vesz valamit.
Jó, öltözzél. De szeretném látni a szótfogadást…. – Jó, Anya!!
és lelkesen elkezdett öltözködni, segítettem neki, adtam neki a ruhát, a sapkát és egy pillanat alatt kész voltunk.

És innentől kezdve szép volt minden.

Beértünk a városba, szép fények, millió ember, forgalmi dugó hegyek, az egyik ilyennél i is pattantunk a kocsiból és indultunk a sétáló utcára. Bent a belvárosban egy pár utca már ki van világítva, nem messze hatalmas templom, előtte a téren karácsonyi vásár, a környező utcák kivilágítva, lépten-nyomon forralt bor illat vagy valami sült finomság illata száll. Zene ugyan nem sok volt, de azért alapozásnak tökéletesen megfelelt. Nem mentünk nagyon rengeteget, a telefonom 4983 lépést mért.

A sétáló utcával kezdtünk, ahol vártuk apát, hogy odaérjen, miután a kocsit letette. Utána játszótér, majd irány a karácsonyi vásár.

Idilli decemberi kép: házaspár kézen fogva sétál a karácsonyi fényekben úszó utcán, gyerekeik jókedvűen szaladgálnak előttük a járdán. – ÉS EZEK MI VOLTUNK! <3 <3 <3  ( <- ezek itt szívek) :D

Szóval a karácsonyi vásár tömegéhez közeledve tisztáztuk a gyerekekkel, hogy nagyon figyelünk mindannyian, mert itt sok ember lesz…  Felszaladtak a templomhoz, azt engedtük, majd mondtuk, hogy már jöjjenek, mert megyünk tovább. De Jancsi még azért újra felment egy másik lépcsőhöz is, mert neki nem kell odajönni, ha mondjuk. Hát mi két lépést tovább mentünk, és odaálltunk a kőkorlát mögé. Kb egy perc volt, mire realizálta, hogy nincs ott, csak ő. A lépcső tetején állva kezdett szólongatni minket. Figyeltük, hogy merre halad a dolog. Elkezdett sírni. Ott közbeléptem, mert nem akartam, hogy teljesen összetörjön, nem az a cél, hogy egy szar emlék legyen az első karácsonyi vásár. Kiálltam a korlát mellé… Szúrtam a szememmel. Észrevett… elindult felém. Néztem rá… Igen?  Mi a gond? – Az, hogy elvesztem…. – Igen? És miért vesztél el? – Mert nem mentem oda… - Igen… Apa hányszor hívott? Sokszor ugye? És jöttél? Nem. Ez a szótfogadás? Ha szólunk, akkor jönni kell!

A vásár részen már kézen fogva mentünk, de a keze olyan élettelen volt, nem is tudta fogni az enyémet. Ettől az elveszéstől kicsit lefáradt szerintem testileg-lelkileg. De kellett.
Ezek után megbeszéltük, hogy mi a teendő… Hangosan kiabálunk, hogy elvesztem!
És akkor indultunk a csodaszarvas felé és közben mondtuk a gyerekeknek, hogy az a jó, hogy mentek kicsit, visszanéztek, látjátok, hogy itt vagyunk, akkor mehettek tovább, mentek kicsit,megint visszanéztek… és akkor ezt így ecsetelte Julis tovább… Nézd Jancsi, arra megyünk, és ha elveszel, hangosan kell kiabálni, és akkor megyünk és visszanézünk (de nem néztek vissza) és akkor…. és csak mentek és mentek és mentek és mentek…. mi meg beálltunk egy kapu mellé….
Megtorpantak… néztek körbe, anya, apa sehol… Szólongattak. Majd okos módon elindultak tovább….

Bernát

Itt a járdán jött egy babakocsis, kisgyerekes anyuka, aki meghallotta a két gyerek kiabálását és vissza nézett rájuk, de odaért hozzánk a két baromhoz, akik rásimultak a falra, elmosolyodott, és odaszólt a kislányának, hogy nyugi, semmi gond! Látta a cselszövésünket. És gondolom, este apának el is meséli, hogy mit látott! Ez a rész kimaradt! :)

Bianka

Rájuk szóltam, Hova mész??? Jöttek, vissza. Hát, mondom épp most beszéltük meg. Mész kicsit, VISSZANÉZEL, megint mész, megint VISSZANÉZEL….
Julis is megtanulta a leckét.

Enni-, innivalót nem vettünk, 10 dkg sült gesztenye 1490,- Ft, a rablást nem támogatjuk.

Hazaérve rittyentettem egy gyors forralt bort, a kölkök befalatozták a hambi maradványokat, mi pirítóst csináltunk még, a déditől kapott fokhagymával, mellé kevertem egy avokádó krémet, mert Julis nem tudta, milyen az avokádó és egyik nap vettem. Ma ezt is megmutattam neki, nézte, ahogy készül.
Utána nekik is csináltam forralt bort – teából, fűszerekkel, bele pár narancs szeletke, kaptak forró csokit is habbal meg szórókával, égett a karácsonyi asztaldísz gyertyája, és az adventi koszorún is az első gyertya, szólt a karácsonyi zene, villogtak a karácsonyi fények és megállapítottuk Bernáttal, hogy MOST VAN A MOST!

Bernát

hát izé az asszony kb. mindent le írt én most nem húznám az időt! 23:12…..