2023.12.18.
Bianka
Még mindig véghajrában, de már látom az alagút végét.
Az utolsó rendeléseket csomagolom, az utolsó táblát fogom holnap megfesteni,
ami azt jelenti,hogy talán lesz időnk nyugodtan elmenni a városba Bernáttal egy
ajándékbeszerző körútra, már ami még nem jött meg a netről.
A gyerekekkel így négyesben ma vendégségben voltunk, a Házas
Hétvégés csapatunk egy kis karácsonyi lazítós eszem-iszom alkalmat rendezett,
kis batyusbulit, ami nagyon kellemes hangulatúra sikeredett :)
A gyerekeket kicsit „megerőszakoltuk”, mert egy kései reggelit követően offoltuk
az ebédet, és 11-kor lefektettük őket aludni, hogy a délután kb 2-kor kezdődő
bulit ne a hiszti vigye el.
Előtte néztünk egy dzsungeles, bennszülöttes filmet a youtube-on, ami érdekes
módon eléggé érdekelte őket, viszont rájöttem, hogy félelmetes, hogy mennyire
nem egy rugóra jár az agyunk a gyerekekkel. Mármint, hogy gyerekként ők
mennyire máshogy gondolkodnak.
A filmben az egész törzset bemutatták, kiknek mi a feladata, mit csinálnak,
hogy öltöznek…mutatták a gyerekeket is, és Bernát egyszer megszólalt, hogy ott
szaladt a kisgyerek, olyan volt, mint Jancsi! KisJancsi ott szaladt! Mi ezt így
kb le is rendeztük… Majd Jancsi egyszercsak kérdi az egyik bennszülöttre
mutatva, hogy az ki? Az apám? Nézek értetlenül…Bernát is kérdi… hogy lenne már
az apád? Odafordulok hozzá, Jancsi… Hát ki az apád? Néz rám megilletődve és tök
bizonytalanul Bernát felé mutat, hogy Ő az apuci…
Jó, telik az idő, megint kérdi a bennszülöttre, hogy az ott apa? Nézünk, nem
értjük, újra kérdezzük, hogy ki az apád? mutatja Bernátot… Mondjuk neki, hogy a
gyereknek egy apja van, és az Bernát… (azt ne firtassuk, hogy ha úgy nézzük,
akkor Neki épp három is akad…. de itt
még nem tartunk.) És akkor felteszi Jancsi a nagy kérdést:de akkor miért mondta
apuci, hogy ott szaladtam?
Óóóó, bammeg…. No és akkor elmagyaráztuk, hogy mivolt ez az egész.
Én és az érzelmeim.
Bár nem minden napot élek meg pozitívan, sőt… azért azt
megállapítom, hogy egy igen pozitív változásként élem meg, hogy pl most ezen a
hétvégén anyósom felajánlotta, hogy szombaton elviszi a kölköket. És én
mondtam, hogy ne vigye, mert ugye vasárnap megyünk vendégségbe. És az volt
számomra meglepő, hogy ezzel különösebb gondom egyébként nem is volt. Mondjuk
csütörtökön már annyira az agyamra mentek, hogy mondtam Bernátnak, hogy
visszaszívok mindent, most jöhet értük… de egyébként tényleg nem volt gond, sőt…
a ma esti hazafelé utunk kifejezetten jókedvű, családias lett.
A másik, hogy állandósult a fejemben, hogy én vagyok az
anya, és ők a gyerekeim. Azt nem mondom, hogy minden aspektusa le van már
játszva, de azért nagy része igen.
Julis időnként bedob valami baromságot, amire rákérdezek, hogy ugyan már, ezt a
hülyeséget meg kitől hallottad? És akkor mondja, hogy Lillától. Mondom, ki a
frász az a Lilla? Erre mondja, hogy Lilla-anya. És reflexből visszaválaszoltam,
hogy itt egy anya van és az én vagyok és más meg ne mondjon neked ilyen
baromságot.
És konkrétan kiesett, hogy ki is az a Lilla… annyira nincs már benne a
mindennapjainkban, hogy szinte el is felejtettem, hogy volt egy elődöm…
Most viszont megyek, rám fér egy kis pihi :)