2023.12.03

 

 Bianka

Rendesen fárasztó, húzós napjaink vannak mostanában. Bernátnak alig van munkája, de vagy pihen, vagy intéz valamit, tegnap épp egy újabb fontos részt épített a ház körül. Én meg, bár igyekszem úgy szervezni, hogy ne nagyon kelljen itthonról elmennem, ha kell akkor is tömbösítem, mégis úgy érzem, egész nap rohanok, egy perc szabadidőm sincs, olyannyira, hogy este 11-kor, mikor bevetődök végre az ágyba, akkor nézném meg az első tiktok videót aznap és Bernát már a fülemet rágja, hogy mikor alszunk?  Mindennapot úgy érzek, hogy felkelek 6:45-kor, elnézek jobbra-balra, és este 11 van. Közben meg csinálok mindent, amit épp kell, de azt érzem, soha nem érek a végére.
Most kb mindig festek. Nem túl sok rendelésem van, de azokat jó lenne mihamarabb teljesíteni. Viszont ebben a pár darabban volt néhány nagyobb lélegzetvételű darab is. Sokszor van hogy amit csinálnom kell, az kb ujjgyakorlat, mellette még akár egy film is mehet, olyan, amit már láttam párszor így nem kell odabambulni egész idő alatt. De volt most nagybb festmény is, kettő, meg olyan kicsik, amik nem voltak még, és ezeket ki kell találni, fel kell építeni, ami nem csak kézügyesség kérdése, hanem szó szerint agymunka. Ezeket nem tudom akármikor csinálni. Ehhez kell egy kis elszántság, egy kis nem is tudom, mi, a lényeg, hogy nem tudom bármikor csinálni. Most pl egy olyan festményt kértek, amit már egyszer megfestettem, és akkor nagyon jónak találtam, és most, hogy újra kérték, azt éreztem, ezt nem tudom megfesteni ugyanígy… pedig de :D Azóta már most kész van, de három-négy alkalommal ültem neki és csináltam meg egy-egy részt.

És akkor emellett még nyilván ott vannak a kölkök, akiket nem lehet mindig leppasszolni, nem ültethetem a tévé elé, és nem mondhatom neki mindig, hogy csend legyen.

Péntekkre Bernát egy vasútmodell kiállítást tervezett meglátogatni, ami alapvetően annyira nem hozott lázba, de tudjuk mindketten, hogy nagyon jók és kellenek az ilyen közös, családi megmozdulások, szóval nem volt kérdés, mentünk. Bernát tesója is jött és a két gyerkőccel, azt gondolom, talán ők jobban élvezték az egészet. A mieink még kicsik ahhoz, hogy érdekesnek találjanak valamit, ami teljesen olyan, mint egy játék, de nem foghatják meg.
Nekem az is agymunka is volt, nagyon nem tudtam elmerülni a látványban, mert egyik szemem folyton a gyerekeken volt: nem mész közel, nem lököd meg, óvatosan, nem szaladgálunk, nem nyúlsz hozzá, nézd, ott jön, számoljuk meg hány vagonja van, odanézz, az is mozog ott, nézd ott vannak a lovak / disznól / motorosok – bármi, ami érdekes lehet egy terepasztalon. Nekem, művészként minden érdekes, de a gyerekeknek nem.
A sok ember, a fények, a látvány, az hogy kimozdultunk, jól el  is fárasztotta őket, és én pedig tudtam, hogy egy ilyen után nekem sem időm, sem kedvem,sem türelmem nem lesz vacsorát készíteni és mivel jó ideje rákívántam már egy iszonyat hatalmas családi pizzára, így ezt az alkalmat láttam megfelelőnek, hogy betérjünk egy helyre.
Olyan helyre mentünk, ami jelenleg egy pizzéria és egy igényesebben kialakított, nagyon jó hangulatú, jó nagy kocsma egyvelege. Én rendszeresen ott találkozom az unokatesóimmal, és régen sokat jártunk oda a csak pizzázó részbe. Dumálgattunk, fotózkodtunk, aztán pizzáztun egy nagyot. Jó időt futottunk, mert hazaértünk, fürdés, pizsi és akkor volt 19:42, szóval jött három mese aztán kb 2 perc alatt aludtak el.

Szintén péntek volt az a nap, amikor megkaptam a kollégáimtól a kis csomagot, kezemben tartottam az általam tervezett, és rajzolt kirakót, memóriajátékot, társasjátékot és a meseönyvet, amit nem én szerkeszettem, viszont én illusztráltam. Hát….őőő…. nem tudom, ez mennyire gáz, de rendesen büszke voltam magamra! :)

A társast szombaton délelőtt ki is bontottuk és a gyerekekkel játszottunk egy jót. Akkor látták először a kész példányt ők is, odáig csak a gépemen látták, ahogy dolgozom vele.  Addig szerintem nem is tudták elképzeli, milyen lesz, meg mi is ez az egész. Nekik még tuti nem állt össze, hogy mekkora királyság ez az egész. :D

Korábban próbálkoztunk már társassal… Huhh… tettem is el azonnal. Az, hogy nem értette meg, hogy csak egy mezőt lépjen, és bármikor bármit dobtunk, mindkettő összevissza, pakolt, döntött mindent. Számolni nem tudtak, a bábut nem tudták megfogni rendesen, jaaaaaj… kész rémálom volt. De most már minden oké volt. Már most a számolással sem volt gond, a kezük is ügyesedett, mezőket is csak egyeket léptek – néha- máskor meg összevissza… A menetirány nem volt tiszta, ahogyan az sem, hogy ki kiután jön. Ez a „sorban haladunk” dolog nehezen áll össze a fejükben.
De mindkét játékkal játszottunk  (két oldalas a tábla) és nagyon tetszett nekik.
Én szombatra egy nagyon egyszerű spenót + bundáskenyér ebédet terveztem, amit fél óra alatt összedobok, így volt lehetőség játszani.

Vasárnap meg Julist ünnepelte a család egy része. Volt Elzás torta, meg minden, ami szem-szájnak ingere, Esztimama adott otthont a bulinak, mert ott sokkal nagyobb a hely.

Julis sok szép dolgot kapott, egy elég szép, jó hangulatú nap volt. Hazafelé néztü a házakon a díszítéseket, Bernát vezetett, én pedig a kivilágított belváros szép részeire hívtam fel a gyerekek figyelmét.

Itthon pedig mintacsalád lettünk, a gyerekek az ágyon játszottak, Bernát elvitte a gyerekeket fürdeni, én addig felmostam, majd Bernát lehozta az adventi koszorút, amihez vágott friss tuja ágakat, majd felfrissítettem a koszorút, addig Bernát kipakolta a mosogatógépet,a gyerekek meg addig szépen játszottak.
Végül az asztalhoz ültünk meggyújtottuk az első gyertyát. A gyerekeknek elmondtam, hogy ez miért van, mi lesz, hogy lesz, miért csináljuk ezt. Utána mindenki elmondta, miért hálás a mai napon és elmondtam egy rövid imát.
Ezek után vacsoraként betoltunk egy-egy szelet tortát :D és indulhatott a mese.
20:11-kor jó éjt kívántunk.
20:20-kor aludtak.

Bernát

Hát azért én kicsit máskép emlékszem de így is jó…

Azért Julis hozta a formáját és hisztizett egy párszor, de rá szóltunk és abba hagyta.
Meg hát Jancsi is a birkózás hevében diszkréten arcon köpött, amit én egy gyors taslival köszöntem meg. De igen a nap viszonylag jó volt.
A szombati nap egy kicsit tudtam dolgozni az udvaron, nem esett (elejében) nem fújt a szél (elejében) és falaztam egy kicsit, kb a munka felét tudtam megcsinálni, de ez jó eredmény. Igazából az udvari munkáknak a határideje az a tavaszi fűvetés, ekkorra kell mindent ki- és leásni, meg kibetonozni.
Az öntöző rendszeren bővítettem egy kicsit, kiépítettem egy fali kútnak a helyét, és egy két apró-cseprő dolgot még. Julis elejében segített téglát adogatni, mert nem értem el, és ő meg amúgy is szereti az ilyet. Jancsi is szeretett volna dolgozni, de a munka hevében nem volt még egy gyereknek hely, ezért ő játszott addig. Ezek a napok, amikor meleg van és nem esik az eső, aranyat érnek, mert ilyenkor tudok haladni az elmaradt kinti munkákkal. Nem hajt a tatár, de azért csinálni kell, hogy haladjon ez is.
Decemberre két nagyobb munkámat is lemondták, és így felszabadultak a napjaim, ami jó, mert itthon haladok a dolgaimmal, de abból a szempontból, hogy nincs bevétel, meg nagyon rémisztő. Akárhogy is számolom, többszáz ezer forintott kell még karácsonyig összekeresgélni, hogy zökkenőmentes legyen a december, és ez most kicsit akadozik.

Egy kicsit az orvoslásról is…
A múlt héten elmentem cukros dokihoz, aki a gyógyszereimet basztati, aztán bőrgyógyászat, ahol a doki leműtöt rólam egy szemölcsöt, közben az egyik ügyfelem, aki urológus, erőlteti, hogy mélyítsük el a kapcsolatunkat és töltsünk egy pár közös percet a magán rendelésén, ehhez nem annyira fűlik a lukam! És hát a fogászatra is kértem egy időpontot, na ahhoz meg nem fűlik a fogam, de menni kell. Szóval most végig járom az összes hentest és mészárost, hogy karácsonyra minden szupi legyen.

Bréking nyúz, vagy mi…. 22:15 Jancsi nyüszög, mocorog, szurtyog. Homloka meleg és szarul néz ki.
Szóval elkezdődik a dögvész. Vitamin, a béres csepp, a c vitamin, egy kis gumi cukor, almalé és minden ami itthon van! Örülök, hogy ezekből az apró jelekből már felismerjük hogy gond van és így nem szenvedi végig az éjszakát, és nem csak reggel kap valami gyógyszert. Persze ez azt is jelenti, hogy apa egész este őrt fog állni, hogy nehogy gond legyen, ami azt jelenti, hogy ahányszor fel ébredek, rá nézek. Ebből a szempontból nagyon jó, hogy egy szobában alszunk, mert így hamarabb észre vesszük, ha baj van, de ugye szinte kész a padlás szoba és ott ezt nem vennénk észre! Pedig tervezem, hogy egy kamerát feldobok, hogy láthassam, ha valami baj van.

Az öt évesek....
Hát lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb gyereknevelés, és, hogy ezzel nyomjuk kicsit, vagy alázzuk a gyereket, de elindult „az öt évesek már nem…” körök.
Az öt évesek már pisilnak be, az öt évesek már önállóan öltözködnek, az ötévesek már nem kérdeznek ilyen butaságot… és egyéb.
(Bianka: bocs, nem, ezt Ő kezdte itthon. Mert mikor betöltötte az ötöt, szerencsésen másnapra nem volt pisis a pelenkája, és Ő mondta, hogy az ötévesek már nem pisilnak be. Meg mondott valami mást is, hogy az ötévesek már nem tudom, mit csinálnak. Szerintem ezt az oviból hozta. És erre a vonalra mi is rákapcsolódtunk)

Bernát
Bár hat éves korig (és tovább) nem számít problémának, ha valaki bepisil, de azért mi már nagyon unjuk az ezzel járó problémákat. A pelenka se olcsó, de nem is értjük, hogy egy ekkora okos lány hogy pisil még be???
Úgy gondolom hogy Julis még nem ébred fel arra, ha pisilnie kell, minden este lefekvéskor kiküldjük, ha kell, ha nem, és pisil. Aztán tíz-tizenegy óra felé kicsit mocorogni kezd, akkor felkeltjük és akkor is ki van küldve, és ennek ellenére mégis van, hogy tele a pelus…
És néha buta kérdéseket tesz fel, amik neki is egyértelműek és tudja is a választ, csak ő még kérdezve mondja az állításait, és ez így furán jön ki. Ma pl jöttünk haza, Bianka mutogatta, hogy hol vannak házak feldíszítve és mutatta az egyik teret is, hogy és nézzétek, az oszlopokon is mennyi dísz van. Mindegyik pszlopon világító hópelyhek, és erre Julis megkérdezi, hogy hol van a hópehely?
Ő nagyon szeretné érteni az élet történéseit, nagyon kell tudnia, hogy kivel mi történik, és hogy utána mi fog történni. Csak ezáltal ha én mondom neki, hogy vegyen fel pl. bugyit, meg zokni, ő már azt kérdi, hogy melyik kabátot vegye majd fel?
És nem nem a kabát következik, előbb a bugyi zokni, nadrág, póló, mosdás, fésülködés és csak utána pulóver, cipő, kabát. És az a baj, hogy ha hagyjuk abban a gondolatmenetben, akkor egyrészt még negyedórát ott ül az ágyban, de utána képes meztelen kimenni a kabátjáért és tartogatni, még az agya azon kattog, hogy valami nincs rendben, de nem jön rá, hogy bugyi, zokni!!!

Bianka

Igen, Julis állandóan szervezkedik, mindig irányítgat valakit, ami alapvetően nem baj, csak nagyon sokszor hülyeséget csinál, hülyeségre bíztatja Jancsit is. És még ha csak simán hülyeség, az sem lenne gond, de volt, hogy azt mondta neki, hogy nyugidtan kösse ki magát a kocsiban menet közben.
És ezek már veszélyes dolgok. Nagyon egymásra vannak csatornázva s Jancsi sokszor Tőle kérdez, ami megint csak azért gáz, mert Julis sem tud mindent. Néha vannak szavak, ammiket Jancsi nem jó mond és Julis elkezdi tanítgatni, hogy hogy kell mondani,de Ő se mondja jól.
És Baszki, leáll velem vitatkozni!! Most átléptünk abba, hogy mindig mindenre megvan a válasz, mindent megmagyaráz.
Modott egy verset, amiben van egy sor (madarakról szól a vers), hogy „télen-nyáron mezítláb, úgy kíméli a csizmát” És Julisúgy mondta, hogy kiméri…. Mondom nem kiméri, hanem kíméli. Nem… az oviban úgy tanulták, hogy kiméRi. Mondom neki, hogy biztosan nem, mert ez így butaság. elmagyaráztam neki, mi az a kiméri, meg azt, hogy kíméli. éldátis hoztam – apropó, mozog Julis foga!!!!!!!!!!! – szóval mondom neki, hogy most, hogy mozog a fogad és fájdogál, mondtam neked, hogy rágjál a másik oldalon, próbálj meg nem nagyon nagy falatokat harapni, csak kicsiket, vagy törjed a falatot, vagyis KÍMÉLD a fogadat. – Nem, mert az Icuka így mondta. (Jó, bammeg, akkó legyé hülye… nem tudok erre mit mondani)
Szóval neki mindig mindenben benne kell lenni, mindent tudnia kell, de azt, ami a sajátdolga, nem csinálja, vagy nem jól. Én az ilyen helyzetekben mindig megkérdezem, mi a dolgod?? – Válaszol – akkor azt csináld, légy szíves.
És persze nem akarom a vezetői ambíciót kiölni belőle, vagy lenyesegeti a szárnyait, de ne induljunk el a baromságok útján. És szerintem az egy vezetőnek is alap, hogy a saját dolgát perfktül csinálja meg mindig.

Bernát

…És fáradtan bejövök délben az ebédre, és ő kiszalad a szobából és oda szól, hogy ott van a kajád az assztalon, eheted!
És ez egy fontoskodó, parancsolgató, pofátlan taknyos kölöknek tűnik, pedig ő csak fontos akart lenni, és elmondta, hogy ott a kajcsi és egyek, csak rosz a hangsúly, rossz a modor és ez így kicsit idegesítő és gyomorforgató. Pedig tisztán hallom, hogy amikor az anya mérges volt rá, volt, hogy így mondta neki… Akkor meg mit várunk,? Bár hozzá teszem, hogy általában (amikor nem basznak fel) normálisan, kedvesen beszélünk velük, és csak akkor jön a csúnya beszéd és a kiabálás, ha első-második alkalomra se megy át a mondani való. De ugye ő kb. ezt a stílust ismeri a nevelő anyjától és hát neki ez a természetes. Ezeket értem is, de nem hagyhatom, hogy így beszéljen, mert ez nagyon félre érthető, és ez által nagyon csúnya megbélyegzése lesz az iskolában és a munkahelyén. Pedig ő nem érti, hol a probléma.

Elmélkedés…
Az ember hébe (hóba nem, mert itt még egy pihe nem esett, hogy rohadjon meg) Tehát hében összefut némi bölcselettel, és ott hallottam, (haverom mesélte) hogy a legtöbb szegény embernek nincsenek tervei az életben. És hát elgondolkoztam, hogy nekem most mik a terveim?
És hát nem sok jutott eszembe! Az az igazság, hogy egy év két hónapja (vagy mennyi) a gyerekek a terv és most ezt valósítjuk meg. És bár nem minden a gyerek és van élet a gyerekek mellett, de azért elég nagy részt kikanyarítanak az életünkből. Ami persze nem is baj, hisz ez így jó. De most nincsenek nagy terveink (legalábbis nekem). Élünk virulunk, és várjuk a tavaszt, nekem a nyaralások a terveim, tavasszal egy kis táborozás valahol, aztán jön a nyár, esetleg a Balcsi. De majd látjuk, a közös élet a terv, és szerintem most nem kell más. Mi már túl vagyunk a bizonyításon, hogy mit tudunk, mit érünk. Kijátszotuk magunkat, csináltunk már mindet, rádiózás, kutyázás, táborok, túrázás, íjászat, most a gyerekezés tart, és a velük való programok. Persze ez nem zár ki semmit, ha szembe jön egy új hobbi, akkor legyen, ugrás, közösen vagy egyedül is. De valameik nap jöttem rá, hogy egy dolognak vége a házasságunkban, az 1+1=1 képlet módosult! A kettecskén boldogannak vége! Mától a képlet bonyolódik 1+1+2=4! Mi már szinte soha nem leszünk ketten. Mármint tudom, hogy tizen pár év és ezek a hálátlan dögök kirepülnek és itthagynak bennünket, és akkor majd pofára esünk. De ez az élet körforgása! De addig jó lesz! :)