2024.01.10.
Bianka
Bár a napom nem volt teljes katasztrófa, sőt… mégis most nap
végén azt érzem, hogy nagy okádék ez az egész, egy totális kudarc, a
meghasonlulás maga, teljes káosz, és, hogy vagy változik valami, vagy ennek nem
lesz jó vége, vagy így, vagy úgy.
Reggel még kb minden oké volt, felnyaláboltam a két kölköt,
meg a két kutyát, elindultunk oviba. Lepasszoltam a lányt, bejeentettem, hogy
Jancsi beteg, nem jön a héten. Jancsi egyébként nincs nagyon rosszu, épp csak
annyi hőemelkedése volt ma reggel is, hogy oviba ne kelljen menni.
A kocsiba Julison gondolkodtam, ahogy mostanában elég sokat.
Gondom van vele. Irritál, nem találom vele a hangot, és egy pillanat alatt tud
felcseszni, de úgy rendesen. Nem tudom, mi van a személyében, amivel ennyire
nem egyezek, de ezzel kezdeni kell valamit, mert ez nem lesz így jó.
De nem csak nekem van vele gondom.
Ha felébredünk reggel, Jancsi teszi a dolgát, adom neki a ruhát, öltözik,
maximum néha rá kell szólni, hogy ugye haladunk? De egyébént minden oké. Julis
az, aki minden egyes momentumban talál valami nyávognivalót, aki képes 20 bugyi
mellett azt mondani, hogy nincs bugyi a szekrényében. Julis az, aki, miután
megkérem, hogy válogassa ki az ágyáról a szennyeseket, direkt félreteszi a
pizsamáját, hogy jah, ez a pizsamám… majd mikor mondom, hogy akkor lehet
átöltözni, elkezd nyávogni, niiiincs pizsamám…. – de, mondom, ott volt, hát
direkt felretetted… keresd meg az ágyadban… - és akkor elkezdi válogatni,
megemel mindent egyesével... ez nem az…. ez nem az ….. ez nem az…. ez sem az….
és közben látom, hogy a következő a pizsamája lenne, erre fordul az ágy vége felé,
hogy nincs….
Julis az, aki fesztivált csinál az övcsatból, mert nem képes a kocsiban becsatolni,
neki nem jó az a nadrág, az a póló, az a pulcsi… Julis az, akinek ha veszek egy
új balancsot, mint ahogy most a napokban, felveszi, örömködik, másnap abba akar
menni, de utána délután kijelenti, hogy ebből kicsúszott a lába. Mondom neki,
hogy húzzameg jobban a tépőzárakat. Deakkor is kicsúszik…. Jó, mondom, akkor
kérem vissza, majd adom olyan gyereknek, akinek nem csúszik ki belőle a lába….
akkor meg azon nyávog, hogy neeee….
Hogy neki mindigkell találni valamit. És ezek annyira irritálnak, ez az állandó
műsor, hogy megtépném legszívesebben. És eszembe jut, amiket írtama
napokban,amikkel pont, hogy másokat erősítettem, a tudatosság, az, hogy igen,
nehéz, de tudom, hogy jobb lesz…. de tudom, hogy jobb lesz? Ilyenkor mindig azt
érzem, hogy akárhogy küzdök, csak tocsogok a szarban. És ilyenkor azt sem
tudom, hogy amikor azt mondom, szeretem, az nem egy önhitegetés? Hogy maximum
csak szeretni akarom, de még nem tudom…? És, hogy ha ez egy önhitegetés, akkor
nem jobb kimondani azt, hogy nem, tudom elfogadni? Kimondani kerek perec, hogy
irritál? És nem akarni minden áron úgy tenni, mintha minden oké lenne? Mert
nem, nem oké. És nem tudok már erőn felül küzdeni, hogy tartsam magam. Nem
akarok már minden áron az ő szerető, gondoskodó anyukája lenni, mert egyszerűen
olyan kiállhatatlan picsa, hogy hiába akarok neki jót, hiába kérek szépen
valamit, az biztos, hogyakkor sem… Egyik reggel is csinálom a haját, mondom
neki, hogy ne tekeregjen, mert ferde lesz a haja. Az volt a tervem, hogy
csinálok felül egy gumizást, hogy összefogjam a rövidebb hajakat és csinálok
lentre egy copfot az egészből, hogy ne lógjon szanaszét az egész. Modom neki,
hogy ne tekeregjen, mert nem lesz középen a gumija… hát persze, hogy neki
nézelődnie kell… A jó anyádat, akkor lesz ferde a copfod, én biztos nem
könyörgök… A fentit ahogy éppen nézelődött, jócskán jobbra tettem, aztán a
másik oldalra nézelődött, akkor meg a mási oldalra tettem a másik copfját….
Sajnos egyébként jól nézett ki így is, de azt nem mondtam neki…. Azt mondtam,
hogy jó hülyén néz ki igy a hajad, gratulálok… mehetsz, mutogathatod a
többieknek… majd következőleg nem tekeregsz, amikor azt kérem.
Mondhatjuk, hogy egy elég terhelt reggelem volt, ha ezeket
agyaltam?
És még csak az oviba mentünk…
Aztán mentünk állatorvoshoz, ahol elég szűk az időkeret, 8:30-9:30… Szóval rohantunk
is oda, mindkét kuttynak megszúrták a bundáját, és Zora chip-adatait át is
írtuk a rendszerben. A dokibácsi morci volt, és Jancsi baromira nem hiányzott
oda. Tudom már, hogy miért nem vittem eddig gyereket ilyen helyre. Nincs rá
idő, kapacitás, hogy az állandó Ányuuuu….. kezdetű kérdésekre válaszoljak,
miközben jutyát, fogok le, és a másikra figyelek közben, de a doki is magyaráz.
Miután egy kisebb vagyont otthagytam a dokinál, mentem bevásárolni, ott már
egész jól ignorálom a felesleges kérdéseket, mert inkább azzal foglalkozom,
hogy miket kell beszereznem és mit ne felejtsek el. Elég későn reggeliztünk,
így nem nagyon kellett ebéd, egy fél kiflivel elvoltunk, aztán irány az ágy.
Eddig volt jó minden.
Még beszéltem Bernáttal, intézkedtem elég sokat, egyeztettem
ügyféllel, kollégáimmal, majd miután Jancsi már elég egyenletesen szuszogott,
gondoltam, én is ledőlök. Beállítottam az órát 15:00-ra.
14 óra után felébredtem, irány a mosdó, Jancsi nyitja a szemét, mondom,
felejtsd el, még nagyon alvás van. Mire visszaértem, aludt is tovább, mondom
akor még én is ihasználam ezt a háromnegyed órát. Ébreszt a telefon, nézem
Jancsi ágyát, takarója még rendben, a gyerek csendben alszik, akkor mg nem
ébresztem, biztos jól esik a pihenés neki. Eltelik pár perc, hallom, nyílik az
ajtó, és hallom, hogy a gyerek dumál… Agyalok, talán Bernát hazaért? A gyerek
jön be, de más senki. De teljes harci díszben, kabát, sapka, kinti cipő… Te
modom????? Hol voltál?????
A válasz: a kutya elvitte a zoknit…. – És????????? Most csörgött az óra, MOST
van az ébredési idő. Kitől kéretzkedtél ki? – Senkitől… - Ki engedte meg, hogy
az ágyból felkeljél? – Senki…. – Egyáltalán hogy a fenébe gondoltad, hogy
egyedül, engedély nékül az udvarra kimész????????????
Olyan szinten öntött el a düh, hogy azt nem tudom elmondani.
Az, hogy egyébként önállóan csendben, egyedül felööltözött, az oké, meg a
segítő szándék is, hogy a zoknit akarta visszaszerezni. De a másik oldal az
egyszerűen elborította az agyam.
Már az első, hogy úgy ment ki, hogy visszaigazította a takaróját!!!!! Nem volt
feldúrva az ágya,hanem a lábánál is széltől szélig ért, és feljebb is rendesen
le volt takarva. Full úgy nézett ki, mintha ott feküdne a gyerek.
De aztán még a következő…. Tudja nagyon jól, hogy amíg nem szólok, hogy fel
lehet kelni, addig nem kelünk fel. És azt is megbeszéltük, épp tegnap kapott
egy eég nagy fejmosást, hogy nem kutyázhat egyedül. Zora kölyök, tűhegyes fogai
vannak, ha beindul, durván játszik, és tudni kell ilyen kiskutyával játszani.
AZ pl alapszabáy, hogy nem rántjuk ki a kezünket a szájából, bármennyire is
fáj. Aztán az is szabály, hogy milyen hangokat adunk ki. A nyüszítés,
nyekerkés, nyivákolás beindítja a kutyát Oké, Ő még kölyök, de az ösztönei már
működnek és technikailag vérprofi,ezt látom a Tacsival való játékuknál. A
gyerekek nem tudják ezeket a szabályokat, hiába mondtam már el nekik többször.
Hába szólok szépen, csúnyán, akkor is szalad előtte, mögötte, és nem tudják még
kezelni, nem tudják leállítani. És nem gondolom, hogy egy klasszikus
kutyatámadás történne, azért sem, mert Zorának még minden játék. De ha játékból
megharapja a kezét? Vagy az arcát? Vagy a fülét?
És a harmadik…. Elvileg az előkertünk nem veszélyes… de a balesetek mindig így
kezdődnek, hogy nem gndoltam… Azért csak van ott egy ajtó, egy lapát, egy ásó,
egy tégla… Egyik nap is konkrétan egy villanykörte darabjait szedtem össze a
fűben. Nem is használunk ilyen izzót. Simán át-, vagy bedobhatta valaki…
És belegndoltam, hogy ezt a hülyét éri valami, én meg bent békésen aluszkálok.
Hát úgy kiakadtam, úgy ordítottam vele, bevágtam az ágyba, hogy látni se akarom…
kellett egy negyed óra, mire összeszedtem magam.
Épp indultunk volt Julisért az oviba, mikor Bernát hazaért,
így cseréltünk is, Bernát ment a gyerekért, én meg maradtam, mert mára krumplis
pogácsa, krumplogombóc leves és nudli volt a terv és így azt el tudtam kezdeni.
Hazaérkezésükkor még egész jó volt a hangulat, majd
sikeresen összevesztünk Julissal megint, mert nem ehet megérteni, hogy csinálom
itt az asztalnál a kaját, ne lengesse a ruhákat, mert még rámegy a por, kosz,
vagy kutyaszőr… Persze ezt sem lehet elsőre megérteni,így lengeti tovább és
méglengeti és még lengeti és mikor már úgy nézek rá, hogy mindjárt megtépem és
elküldöm be,bejelent, hogy pisilni kell – merthogy nehogy már igazam legyen. –Na
takarodjál befelé! Szóltam rá keményebben, mire bemegy odaáll Bernát elé és azt
modja: Apaaaa…. anya nem engedi, hogy pisilni menjek….
Jó anyádat… - gondoltam magamban…. Nem ís írom le, mert csak felcsesz megint.
Azt hiszem, megyek újra pszichológushoz, mert ez így ebben a
formában nagyon nem jó és nem tudom, mit csináljak, de ezt így nem bírom, és
nem is akarok így élni, ebben biztos vagyok.
Bernát
És akkor most én mi a faszt csináljak?
Ma elmentem dolgozni, hoztam haza egy csomó pénzt, elfáradtam, átfagytam, éhes
voltam. És arra érek haza, hogy szál fel a füst a csata után. Az asszony épp
akkor baszta le Jancsit. Na akkor fordulok, megyek a lányért, viszem Jancsit is,
mert itthon nem maradhat…
Haza értünk az oviból, levetkőztem, ettem, majd bementem az ágyba és elkezdtem
telefonozni, pihenni.
Ment a közjáték, és akkor egyszer csak Bianka szól, hogy menjek ki hozzá az
étkezőbe, de már el is sírta magát. Kimentem, leültem és csak hallgattam az
ingerült panaszáradatot. Bár nem mondja, de azt látoml hogy utálja a lányt, eljutottunk
arra a pontra, hogy már azon agyal, hogy világgá megy.
És csak ott ülök és hallgatom, agyalok. Elkövettünk egy hibát, egy
visszafordíthatalan, nagy hibát, örökbe
fogadtunk két gyereket.
Az a baj, hogy nincs visszaút, nem lehet őket vissza adni, lesz ami lesz,
mostmár csak előre lehet menni. Vagy meg szoksz, vagy meg szöksz!
Ezek együtt nem tudnak meglenni, nem mondhatom, hogy szivem, te csak kutyázz,
én majd gyerekezek. Nem lehet ennyire szétválasztani őket. Így is, ha Bianka nem
foglakozik Julissal, annak hiány érzete lesz és még jobban megy az anyjához.
Én jól elvagyok a gyerekekkel, csak néha idegelnek ki, de gyorsan lenyugszom.
Szerintem ez minden normál családban is így megy. De nem tudok mindig tüzet
oltani, nem tudom Biankát mindig elszeparálni a lánytól. De a lányt se verhetem
agyon, ha valami rosszat csinál, ha idegesít.
Nem tudom, mi legyen, dolgoznom is kell, pihennem is kell, gyereket is kel
nevenem, de mindent egyszerre nem tudok. Fasza kilátások, még a végén rámegy a
kapcsolatunk a gyerekezésre.
Az a baj, hogy sokszor nem is értem Bianka min bassza fel magát, él a gyerek? Él…
akkor nincs gáz!
És látom, Julis felfogja, hogy az anyja sír, és elmondjuk, hogy anyát felidegesítetted
és ezért sír, de a gyerekre se lehet mindent rányomni. Persze, tudja, hogy bajt
csinált, de eltelik két perc, és az ő élete már megy tovább, ő nem akad le
órákra, és nem mérgelődik.
Most Julisnak is rossz periódusa van, mert az eddigi egy hétben talán nem is
pisilt be, de most két napja, reggel délbe este összepisilja magát.
Nem tudom, a gyerekek ezekből a borzalmas napokból mire emléleznek majd, de
remélem semmire!
A táborokban úgy kovácsolunk csapatokat, hogy az egyedeknek
adunk egy közös ellenséget, akit utálni lehet, és szemét és minden, és szépen a
csapat összeáll!
Akkor le fordítva ezt a családra, mától haza jövök, üvöltök, mint az állat, jól
megverem mind a hármat, és majd szépen a közös ellenség összehozza őket! Szar
lesz mindenkinek, de legalább összeszoknak. Nem tudom, egy családfőnek ilyenkor
mit kell csinálnia? Hogy a faszomba mentsem meg a családomat???
Bianka
A kutyámat megmentettem évekkel ezelőtt, ezt s megoldom………………