2024.01.29.
Bianka
Napok óta nem írtunk, de aminek több oka is van. Az egyik,
hogy olyan nagyon extrán jelentős dolog nem történt, mindenki él és virul, nem
történt nagy változás, zajlik az élet.
A másik oka az, hogy a gyerekek elég kevés szabadidőt hagynak nekünk, és amikor
meg ez megtörténik, akkor meg igyekeztünk együtt lenni Bernáttal, beszélgetni,
vagy nézni valamit, amitől az agyunk is kikapcsol.
Én péntekre megbeszéltem a barátnőmmel, hogy ha már egyedül van, csináljunk egy
csajos bulit. Átmentem hozzá, vittem pálinkát, bort, neki is volt bora és
kókuszlikőrje. Sütöttünk pizzát és arra készültünk, hogy berúgunk, mint a
csacsi. Tényleg ez volt a szándék, délután 6-ra mentem, és azt mondtam
Bernátnak, ne várjon, nem tudom, mikor jövök, de vélhetően majd valamikor
hajnalban, sakál részegen… majd megpróbálok nem behányni….
4 pálinka, egy hatalmas adag kókuszos koktél, és két nagy adag fröccs után
éjfél körül értem haza, de olyan szín józanon, hogy még a vállam se, zsibbadt
el… Bár egyébként nagyon jó lett a pizza és szuper jót beszélgettünk és az este
nagyon király volt, az illuminált állapot elmaradása elég nagy csalódás volt
számomra, és nem is gazán tudom mire vélni ezt.
Minden esetre aztán szombaton
aluszkáltunk még reggel, aztán boltba mentem, ebédeltünk, megint aludtunk,
délután a kölkök kint voltak, és csak a szokásos színjátszós körök tarkították
a napot.
Vasárnap kutyasuli volt megint, aminek nagyon örültem, kicsi
Zora nagyon ügyes, én is kezdek ráhangolódni, egyre jobban megismerem. A többi
kutyával szépen viselkedik, nagyon szépen reagál a rászólásokra is, sokszor meg
is dicsérték a munkánkat :)
Mikor hazaértem vasárnap, Bernát a közeli dédimamáékhoz
készült, vitte a családfát, amit nagyon hosszú ideje halogattam már. Évekkel
ezelőtt készítettem egy kb 50x50 cm méretű családfát, amit fára égettem. Az
egyik kis unoka érkezése miatt hoztuk el, hogy Őt is ráírom, de addig
húztam-halasztottam, hogy közben a mieink is megérkeztek és ennek is már lassan
másfél éve…. Elkerült a szemem elől és nem volt az eszemben, ráadásul az
égetőmet sem tudtam, hova tettük a nagy pakolásban. De most meglett, még egy mumus
kiirtva… Azért mumus, mert csak ült a vállamon és nyomasztott, hogy nem
csinálom meg, és csak halogattam.
Már nem emlékszem, melyik nap volt, - de… szombaton – itthon
is pizzát kellett sütnöm, - ami annyira, de annyira brutálisan jó lett, hogy
csak a szélét eszegettük Bernáttal, és csak mondogattuk, hogy ez brutál jó :D
Na és akkor, mikor erre készültem, még kelt a tészta, én voltam a minta anya, Julis
mondta, hogy beszélgessünk a muffinokról, de mondtam, hogy én tudok jobbat,
elővettem az egyik foglalkoztató füzetet, (amit legutóbb kapott és nagyon okos
módon akkor nem adtam oda, hogy elbaromkodja az egészet,) mert olyanok vannak
benne, hogy pl a nagy képnek bizonyos részei ki vannak hagyva és meg kell
keresni az oda illő matricát. De nem tudja, hol keresse, nem tudja, hova ragassza,
mert ez az oda-vissza lapozgatás neki magas, fél élet, mire mindent megtalál...
Kb egy éve az első hasonló füzet első fejezete után ráhagytam, mondtam, hogy oda
ragasztgat, ahová akar, engem nem érdekel, mert őt sem érdekli. Egyszerűen nem
tud ezekben a képekben gondolkodni, legutóbb is kapott egy hercegnős matricázós
albumot, mindent ragasztott ész nélkül mindenhova… A hercegnők szálltak az
égen, a virágok dettó… semmi koncepció, mintha nem látná a környezetet, vagy
azt, amit épp ragaszt. Csak maga a ragasztás érdekli nem az, hogy mit ragaszt.
De most ezt nem hagytam, szóval mentünk szépen oldalról oldalra és néztük, mi a
feladat. El kellett jutni A-ból B-be, egy nagy két oldalas képen meg kellett
keresni a kis részleteket, vagy két hasonló képen a különbségeket. Együtt
dolgoztunk rajta, és igyekeztem is a csúcson abbahagyni, nem tolni túl, ne
fáradjon bele. Szóval mikor megkelt a tészta, rá is hagytuk, várjuk a követező
alkalmat.
Azt viszont ismét megállapítottam, hogy ha jó a hangulat,
akkor nem tudják, hol a határ és ez nagyon idegesítő. Olyankor a szép szó nem
hat, mintha elvinné az eszüket valami.
Közösen bevezettünk egy új motivációs formát, azt, hogy
büszke vagyok rád.
Ezt a gyerekek kezdték el gyakrabban mondani mostanában. Mi ezt mondtuk nekik,
de amikor elkezdtük, még nem értették. Most szerintem az oviban kerülhetett ez
elő, vagy nem tudom, de lényeg, hogy törekszenek arra, hogy ezt mondjuk nekik. Ezért
én is beépítem gyakrabban a dicséreteimbe. Amikor ügyesen megcsinálnak valamit,
akkor ezt is hozzáteszem, hogy büszke vagyok rád. Ilyenkor a másik kérdezi:
anya, rám is büszke vagy? És hát mikor mi a helyzet.
És amikor meg pont az ellenkezője van, akkor is hozzáteszem, hogy na most meg
aztán egyáltalán nem vagyok büszke rád… ilyen butaságot csinálni… komolyan mondom….
És remélem, hogy ezek beljebb mennek, mint egy sima szidás.
Hetente egy délután, havonta egy hétvége.
Elvileg ez lenne az az idő, amit mi, házaspárként együtt
töltenénk Bernáttal. Nem apa és anyaként, hanem férj és feleségként,
beszélgetve, kikapcsolódva, szórakozva.
Na ez nincs meg… És ha még meg is van, - amikor Eszti mama elviszi őket, akkor
is megpróbálunk tüzet oltani, pakolni, dolgozni, hogy behozzuk a lemaradásokat,
amiket a gyerekek miatt szedünk össze.
És ma itt volt Panelos. Ma is Bernáttal dolgoztak, majd ebéd körül jöttek.
Közös ebéd, kávé után kockultunk kicsit, majd nekiálltunk játszani. A
gyerekeknek annyit mondtunk, hogy lehetnek kint velünk, de akkor csendben
nézzék, hogy mi hogy játszunk. Ha beszélni akarnak, azt bent lehet.
Nem voltunk hermetikusan elzárva, mégis kialakult, hogy Ők bent, mi kint
voltunk el. Uzsit, vacsit rendesen kaptak, ha kérdeztek, válaszoltunk, de alapvetően
külön voltunk kicsit.
Lehetséges hogy számukra nem ez volt a legideálisabb délután, hiszen mi nem
voltunk annyira elérhetők, amennyire szoktunk. Nekem viszont ez egy rendes
kikapcsolódás volt majdnem, mintha lementünk volna itthonról Bernáttal.
Alapvetően minden reggelünk, minden délutánunk, esténk róluk szól, vagy
hallgatjuk a játszást, ami rendszerint átmegy baromodásba, csérogásba, árulkodásba,
veszekedésbe, vagy indítunk mesét, de azt is csak olyat, nyilván, ami nekik jó…
Minden róluk szól, szinte mindig, akaratlanul is. És persze ugye
beleavatkozunk, rájuk szólunk, válaszolunk… de két percenként jönnek, mondják,
kérdeznek, mutatják… és most ez egy olyan délután volt, amikor nem voltunk annyira
elérhetők és ez nagyon üdítő volt a számomra. Nincs lelkiismeret furdalásom.
Bernát
Nehéz izgalmas és érdekes dolgokat írni, általában csak a
veszekedések maradnak meg a nap végére, pedig ma is volt pár ölelés, meg jó
pillanat.
Ma inkább ezzel a kis szutyokkal volt gond, a fiatal németjuhászunk, felismerte,
hogy az étel a pulton van, tegnap el is lopott egy száradni kitett kenyeret. Ma
is felnézett a gáztűzhelyre, amiket próbálunk nagyon gyorsan, letiltani. Tegnap
volt egy kis idő meséket nézni és kezdtem nekik új meséket adagolni. Például a Maci
Lacit, ami annyira unalmas volt, hogy már én is untam, a Spongya bobot, - szintén
nem komálták (Hála a Istennek!!!!! – Bianka) , de aztán beraktam az Encanto-t, ami
egy zenés, pörgős, modern mese és kb. azt se nézték, csak egy ideig. Nem volt
kedvük mesézni. Ma is, mikor egyedül játszottak, énekelgettek, Jancsi dalokból
kombinál valamit, néha halandzsát, Julis meg költ valamit, ő már mondatokat
mond, bár nem értem, de perceken keresztül énekelnek.
Amikor a játszón voltunk, elkezdtek verselni valami mikulásost, én végig hallgattam,
aztán persze nagyon megdicsértem őket. Ha eszükbe jut valami, azt elég pontosan
elmondják, persze közönség előtt ők is szégyenlősek.
Nagyon boldog vagyok, hogy van ez a két kis mocsok az életünkben, és nekem néha
van egy kis rossz érzésem, ha elküldöm, hogy most nem érek rá, vagy megy a
hiszti, meg az árulkodás, és azt mondom hogy nem érdekel. Én akartam gyereket
és ez a gyerekkel jár, csak ha egy percnél többet figyelsz rájuk, akkor indul a
féltékenység, meg a baromkodás, és ezekkel képesek elrontani a közös
beszélgetéseket és a legjobb pillanatokat is.
Nagyon várom a tavaszt, hogy mehessünk kirándulni, ők is igénylik a kintlétet,
amikor az oviból hazaérünk, megkérdik, szaladhatunk egyet az utcán? És hát
persze, futás, Julis is puffancs, neki se árt a futás, Jancsi meg energia bomba,
neki meg pláne nem! Meg kell az erőnlét, mert aki gyenge, azt meg eszik a hangyák!
Vagy a pockok? :)