2024.02.18.
Bernát…
…akinek már tele van a fasza!!!!
Már másfél éve megy az önmarcangolás, hogy miért vagyok ilyen állat? Miért kell
minden nap veszekedni, ordítani, fenyegetőzni? És szépen lassan
megvilágosodtam!!! Hát nem én miattam van, nem én vagyok egy barom, aki csak üvölteni
tud. Hanem a kölkök nevelő anyja volt egy ideggyenge picsa! A gyerekek szépen
megszokták, hogy amíg apa, vagy anya nem ordít, addig nem kell csinálni semmit.
Csak amikor már harmadjára szólok, akkor mozdulnak, és ha halkan beszélsz,
konkrétan elkezdenek beszélgetni egymással, mert úgyse nekik beszélsz. És én
hiába kezdem a reggelt halkan nyugodtan, dörmi kismackóval, ők addig húzzák az
agyam, addig ordibálnak, amíg fel nem csesznek.
Ma háromszor szóltam rá Julisra, hogy halkabban beszéljen, nem kell ordítani
ebben a hatalmas szobában, szinte ugyanolyan hangerővel ordított tovább, amikor
harmadjára ráordítottam, akkor halkult el.
Bianka
Ezt az elején beszéltük valakivel, hogy sajnos amiben
előttünk szocializálódtak, azt nagyon nehéz megváltoztatni. Ha egy alapból
hangos életet éltek, akkor nehéz azt visszahalkítani.
Szerintem most lenne lassan időszerű visszaolvasni az elején írt
blogbejegyzéseket, mert biztos vagyok abban, hogy másfél év távlatából azért
van sok változás, csak ezek kicsi, lassú változások, nem egyik napról a másikra
mennek és ezeket nehezebben vesszük észre.
De a hangerő maradt. Nekem sokszor nincs már hangom és nem
azért, mert feszt ordítok egész nap, hanem azért, mert minden sokkal hangosabb.
Pedig nálunk nem beszélhetnek bele, ha mi Bernáttal beszélgetünk. Mi arra
szoktatjuk őket, hogy nem beszélünk bele egymás mondandójába, vagy
telefonbeszélgetésébe. Tegnap pl biztosítással kapcsolatban egyeztettem, akkor
kezdtek el baromkodni, elég volt indulatosabban csettintenem egyet és egyből elhallgattak.
Én érzékeny vagyok. Tudom, hogy mennyire hajszál dolgokon
múlik egy-egy határfeszegetés. Az, hogy a mi kommunikációnkat színesíti (néha
azt gondolom, bonyolítja) a beszéd, azért a testbeszédünk, a nonverbális
kommunikációnk nem lesz kevésbé jelentős, és ezeket sokszor figyelem.
És emlékszem, mikor a farkasos szemináriumon a csaj kétszer háromszor
visszatekerte a videót, mert mi azt kerestük, hogy mikor, hogyan jelezte a
farkas, hogy a velük sétáló kutya számára zsákmány… Majd kiderült, hogy a fülét
egy pillanatra odafordította a kutya irányába. Ennyi volt egy jelzés.
Na ez a gyerekeknél is így működik. Nagyon apró dolgokkal feszegetik a határokat
és mi olyan sok jelzéssel nem foglalkozunk.
Mi Bernáttal észrevétlenül / akaratlanul teszünk alá egymásnak néha. Ha tudunk
egyeztetni, akkor minden oké. De ha nem, akkor totál ellentmondunk egymásnak és
teljesen keresztbehúzzuk a másik akcióját.
Engem pl sokszor frusztrál, hogy nem tudok annyira kemény és
következetes lenni, mint szeretnék. És most kifejezetten nem arra gondolok,
hogy nem tudom elfenekelni őket, vagy nem tudok annyira ordítani. Sokkal inkább
arra gondolok, hogy a dolgoknak van következménye. És egyre jobban azt látom,
hogy főleg Julisnál kicsit jobban ki kell húzni a kellemetlen részt, mint várná
az ember, mert sajnos annyira sokszor volt bután és következetlenül büntetve,
hogy egy hagyományos „menjél az ágyadra és gondolkodjál pár percet” büntinek az
égvilágon semmi hatása nincs a számára. Pedig ezeknek az lenne a lényege, hogy
kicsit kizökken, kicsit megtörik, kicsit elszomorodik, magába száll. Ha a tette
nem is zavarja, de az, hogy kimarad a játékból igen. De Julist nem zavarja.
Julis simán elnézegeti a falat pár percig. Neki az nem rossz. Neki az nem
büntetés.
Az, hogy megemlítjük neki, hogy itthon marad, vagy nem jöhet valahova, az neki
nem ijesztő, mert olyan sokszor fenyegették ilyenekkel feleslegesen, meg aztán
olyan sokszor csapták be pozitív és negatív irányban is.
És tudom, mindig a kutyasulival jövök, de ott is az van, hogy nem bántjuk a
kutyát alapvetően. De van skála pozitív irányban is, meg negatív irányban is.
Pl ha behívom. Hívom kedvesen. Ha jön, nagy jutalom, örülünk. Ha nem jön,
hívom, kicsit határozottabban. Ha jön, örülök, de már nem jutalmazok. Ha nem
jön, akkor megindulok felé és addig megyek, még el nem kapom. Ott már nincs
hívás, nincs örömködés, ott már az van, hogy megyek, aztán pórázra veszem és
kicsit egy sétáltatási pórázfegyelemmel megbeszéljük, hogy ki is a főnök. De
ott addig kell menni, amíg el nem kapom. Ha ott feladom, akkor az végzetes
hiba. A kutya szemében én leszek a világ legnagyobb lúzere, akit bármikor hülyére
lehet venni.
Na a gyerek is kb ugyanez. Ha beleteszem egy bármilyen büntetésbe, akkor azt megcsinálom
komolyan. Nem adom fel, nem sajnálom meg, nem könyörülök meg rajta és nincs
olyan (maximum vészeset) hogy Ő valamilyen módon kibújik alóla, pl. Julisnál a
pisilni kell. A lószart…
Lilláéknál azonban egy csomó bünti ment a levesbe. Juliska csúcsra járatta azt,
hogy hogy lehet a jónépet hülyére venni, és a nyávogással, a hisztivel, a
műsírással gyakorlatilag mindent elért.
És most, hogy mi már másfél éve vagyunk együtt, kiismertem a színjátékait, nem
hiszek már neki, ha ilyen színielőadásokkal próbálkozik és szemétségnek tűnhet,
de elmegyek addig, amíg végre kellemetlen lesz neki a helyzet, mert ott
kezdődik az a rész, ahol tárgyalhatunk a következő lépésekről. Ahol egyáltalán
esély van arra, hogy érdemben megbeszéljük, hogy miért is került büntibe, és
hogyan kerülheti el, hogy újra ilyen helyzetbe kerüljön.
Ez így szemétségnek hangzik, de hiszem azt, hogy ugyanúgy,
ahogy a kutyát is elég egyszer jól megbüntetni, úgy a gyereknél sem kell ezeket
örök életre eljátszani.
Nálunk pl egyik bünti a guggolás…. eleinte 10-20 guggolás
volt, most már belejöttek, Julis vigyorogva kezd guggolgatni, 10-ig vigyorog,
20-ig nem is kezd el szuszogni jobban. A 30 guggolás az, ami már elég
kellemetlen ahhoz, hogy érzékeltessük, hogy ez bizony bünti valamiért.
Ma pl jöttek be, Ő volt az utolsó, egyik ajtót sem csukta be, mindkét ajtóért
30-30 guggolás volt.
És amiért ezt az egészet leírtam, hogy néha Bernát nem
rosszból és nem akarattal, de beletrollkodik a büntetésembe, és ezzel mindig
adunk a szarnak egy pofont.
Persze nem maradnak el a dicséretek sem.. Ha valaki valamit
jól csinál, gyorsan csinál, első szóra megcsinálja. Nem kérdez baromságot,
szépen eszik, magától a helyére teszi a cipőjét, játékát, segít a másiknak, szépen
felöltözik, gyorsan becsatolják a kocsiban magukat, azokért nagy dicséret jár,
ami gyakran öleléssel van együtt. Ügyes dolgokért szoktam matricát adni, vagy
indítunk valami jó kis zenét, amit ők választanak.
De olyanért is megdicsérem, ha pl a vitamint, amit én nagy evőkanállal adok be,
mert bérescsepp,c-vitamin csepp, D-vitamin csepp és talán egyben nem olyan
katasztrofálisan rossz… szóval ha szépen nyitja a száját, nem akad el a kanál a
fogába, nyelvébe, vagy ha a torokbefújónál szépen nyitja a száját, ezekért is
nagy dicséret jár.
Most pl a húsos projektet igyekszem véghez vinni. Julis
kijelentette, hogy nem szereti a húst. Mondtam neki, hogy ezt így kijelenteni
szerintem butaság, mert ebbe nagyon sok minden beletartozik. Benne van a
rántott husi, a csirkemell, a hamburger husi, a fasírt, a nuggets, a pörkölt a
milánói, a felvágott, a sonka, de még a májkrém is. De neki mindig okoskodnia
kell valamit, ő mindent jobban tud… Válasz: Ő nem szereti a húst, nem kér húst…
Oké… én szóltam… lássuk, ki bírja tovább. Persze Jancsi is csatlakozott a
hülyeségbe..
Szóval ma pl egy nagyon fonom sertés csontlevest készítettem, a második
krumplipüré, fasírt. Nagyon finom lett minden. A gyerekeknek kiszedtem a
levest, hús nélkül, majd kapták a krumplipürét. Julis kérdezte, hogy ők nem
kapnak fasírtot? Mondtam, hogy sajnos az is hús, azt mondtad, nem szereted a
húst.
De ma megbeszéltük, hogy holnap a fürdőbe megyünk, ilyenkor veszünk kiflit,
felvágottat, és hideget eszünk. Mondtuk, hogy akkor holnap üres kifli lesz nekik.
Aki nem szereti a húst…. Jancsi kérdezte, hogy lesz benne csak vaj? Vagy
vajkrém? Mondtuk, hogy nem, ott nem nagyon tudunk kenegetni, csak felvágott
lesz, de ők nem szeretik a húst.
Nem gondolom, hogy pár nap hús nélkül nagy katasztrófa lenne, de kivárom ezt
is, hogy legyen már elég kellemetlen, a butaságuk következménye, hogy érdemben
újra tudjuk tárgyalni ezt a hús kérdést.
Bernát
Tegnap Jancsival együtt voltunk kettesben, és a
beszélgetések során azt mondta rám Jancsi, hogy én rossz vagyok, mert megverem.
Kérdeztem tőle, hogy én csak odamegyek és megverlek? Igen.
Mondom neki, az nem úgy van, hogy rád szólok, vagy háromszor és ha nem csinálod,
kapsz egy taslit?
Nem. Jó, akkor mától szólok, hogy mit csinálsz rosszul és mondom, hogy
hanyadjára szóltam rád, de a harmadik után pofont kapsz. És meg kérdeztem, hogy
tudja-e azt, hogy mi a különbség a tockos, a pofon, és a verés közt? De
természetesen fogalma sincs. Ez csak azért jó, mert az oviban, a kedves
szarkavaró óvónők megkérdezik a csoportot, hogy tegye fel a kezét, akit otthon
apa meg szokott verni. És az én lányom boldogan jelentkezett, hogy őt verik
otthon! És bár az életüket végig dolgozták ezek az agyasok, de ennyi idő alatt
nem eset még le nekik, hogy a gyerekek néha nem mondanak igazat! Én állítom,
hogy az óvónők meghülyülnek! Szépen lassan visszafejlődik az értelmük a sok
gyerek között! De gondolom azért nem csinálnak efféle vizsgálatot, mert akkor
nem maradna alkalmas dolgozó az oviban! Mint a régi cégemnél, mindenki ivott!
Én kérdeztem, hogy reggel miért nem szondáztatnak mindenkit meg, és a válasz az
volt, mert akkor nem indulna be a futószalag, mert nincs aki dolgozzon! 2020-ban!
Bianka
Ez a gyerekverés dolog nagyon gáz. A gyerekek fizikai
bántásként élik meg azt is, ha ordítanak velük. Volt, amikor jött Karika mama,
és Jancsi azt mondta, megvertem, pedig egy ujjal sem értem hozzá, csak
hangosabban beszéltem vele, mert már a hócipőm tele volt.
Én csaptam már rájuk, és volt már számtalan eset, hogy
beígértem a pofont, de jó ideje már, hogy az az irány, hogy nem akarok rájuk
csapni, mert nem akarom, hogy ez legyen az eszközöm. Beígérni szoktam, mikor
csak a nyávogás, meg a műbalhé megy.
Abban viszont biztos vagyok, hogy Lilláéknál kaptak párszor.
Bár Lilla azt mondta, soha nem bántották őket, Lillában olyan agresszió volt
még a mi jelenlétünkben is a nagyobb lányka felé, és Julisra meg nagyon sokat
panaszkodott, hogy kizártnak tartom, hogy csak ennyire volt mérges és, hogy az
az agresszió nem ment tovább. Kérdeztem a gyerekeket is, és volt, hogy azt
mondták, nem verté meg őket, volt, hogy azt mondták, hogy igen…
Bernát
Egy déli szösszenet….
Ma politikai tisztogatást tartottunk, az ágy alatt kezdtünk,
mert a kurva macska valahova oda pisilt. Feltakarítottunk, de igazából nem
találtuk, hogy hova, nem jelölt, mert ivartalanított.
persze mosunk, épp ágyneműt, meg ruhát is, és lassan lehet ebédet készíteni,
mert már 11:30 van.
Pihentető vasárnap.