2024.02.28.
Bianka
Ami eddig történt…
Szóóóóóval a tegnapi események folytatásaként a reggelünk
csendes volt, de nem annyira békés. Bernátnak még mindig nem volt jó a kedve,
nagyon bemart Neki ez a rúgdosódós sztori. Agyaltunk, hogy mit érthetett
esetleg Jancsi félre, vagy mi olyan lehetett, ami így maradt meg neki, de ilyen
rúgás nem történt, mi akkor sem rugdosunk gyereket. Ez most megint olyan, hogy
lehet, hogy csak álmodta, amiről nem tehet és lehet, hogy az rossz élmény volt
neki, és persze nyilván beszél róla, ami jó, de az,hogy pont az óvónőknek… Miért
nem nekem? Vagy valamelyik mamának meséli ezt el?
A reggelünk ennek fényében telt, nem nagyon kellett ma kapkodni, mert a tegnapi
hasmenős hazaküldős sztori után délelőttre itthon maradtak.
Még tegnap beszéltem a doktornővel, akkor még elég kétesélyes volt, hogy most
merre fog kifutni a dolog, bár azt sejtettem, hogy nem lesz egy nagy történet,
mert ha rendesen hasmenés van, akkor azt nem állítod meg, nemhogy egész délután
ne legyen produktum… Valami nem tetszett a hasuknak, aztán gyorsan átfutott
rajtuk… Estére kukoricás rizs volt a köret egy kis alap husi mellé, mert úgy
voltam vele, hogy a rizs ilyenkor jó, a kukorica meg jó indikátor, hogy mennyi
idő alatt szalad át rajtuk a cucc…. (még nem találkoztam vele)
Szóval délelőtt a nagy hintázás, meg dömperezés közepette
mondtam nekik hogy lehet befelé jönni,
aztán produkálni valamit… - Nem kell… - Nem baj, pisilni gyere be, és tedd fel
a lábad a kis sámlira..
Még el sem fordultam, Julis mondja, anya, kész vagyok. 2 másodperc volt… És
persze nem kell kakilnia. Én meg elhiszem :D Természetesen semmi gond nem volt
a végeredménnyel, mindkettőjét megint lefényképeztem, ha esetleg akadékoskodna
valaki..
(és közben eljátszom a gondolattal, hogy néha rádiók, meg
mindenféle oldalak posztolnak ilyet, hogy na mutasd az utolsó képet a
telefonodról…. Hát ő… ) :D
Akartak mesét nézni, meg ilyenek… De egy, jó idő van,
húzzanak kifelé. Ha betegek, akkor meg pláne nem kell itt mindent összefogdosni…
Kettő, hogy annyira nem igyekszem azon, hogy túl kellemessé tegyem az
itthonlétüket, főleg, amikor nagyon úgy néz ki, hogy kb semmi bajuk nincs. Mert
bár szeretnek oviba menni, ez gyorsan változhat, akár egy új gyerek, vagy
bármelyik gondozó változásával, de bármi más miatt is… nem kell, hogy ez is egy
eszköz legyen, hogy miért nem kell oviba menni. Aztán majd szimulálnak itt
nekem összevissza. Neeeem… bocsika, de nem indulunk el a hipochonderség útján.
¾ 10-kor kijelentettem, hogy az egészséges gyereknek az
oviban van a helye, ezt még az óvó néni is megmondta az értekezleten, én meg
szófogadó anyuka vagyok, menjenek csak oviba a gyerekek, nem kell itt őket
minden baromsággal hazapasszolgatni. Ők jól eldömperezgetnek, meg berohangálnak
percenként valami hülyeséggel, én meg rontom el az utalást miattuk… Hát nem.
Úton az ovi felé pedig muszáj volt megállnunk, mert Juliska
kedves lányom bejelentette az újabb agyament idiótaságot. Képzeld, anya, amikor
apával mentünk legutóbb dolgozni a szürke autóval, apa részegen vezetett!
Satufék. Mi vaaaannnn????
Az agyamban végig cikázott pár gondolat a másodperc töredéke alatt.
Aki ismeri Bernátot, tudja, hogy Bernát kb absztinens. Azért csak kb, mert
amikor megfázik, kezd köhögni, pálinkával kiöblögeti a száját és még utána le
is nyeli. Ez már nem számít absztinensnek, de úgy, hogy Ő leüljön és
társaságban bármilyen alkohol tartalmú italt elfogyasszon, ilyen két alkalommal
volt, az esküvőnkön, és az apukája temetése után a halotti toron.
Bernát tehát nem iszik. Soha nem is ivott, és szerintem nem is fog.
Az, hogy Ő részegen vezessen kizárt, aminek egyik oka a fenti. A másik oka,
hogy nem barom. Ha inna, akkor nem vezetne, pláne nem gyerekkel…
Azt az egyet tudtam elképzelni, hogy bohóckodott a lánnyal,
és kanyargott egy csendesebb utcában.
Így leálltam és mondtam a gyerekeknek, hogy na akkor kicsit
tisztázzuk a dolgokat. Nem tudom, miket fantáziálnak, vagy álmodnak
össze-vissza, de ilyen baromságokat jó lenne, ha nem mondanának, mert ez így
igen félreérthető és nem vicces. Ha apa bohóckodott, akkor tessék ezt is
hozzátenni. Ha pedig valami történt, ami szerintük baj, vagy nem biztosak
benne, akkor tessék engem kérdezni először és nem az óvó néniknek mesélgetni
minden hülyeséget.
Nem akarom riogatni őket, hogy ezekből mik lehetnek, de
basszus,azért a gyerekrúgdosós sztori után a lány beállít azzal, hogy apa
részegen vezet, hát nem mondanám biztosra, hogy a gyámügy nem látogatna meg
minket. És persze, ha még meg is látogatna, nyilván azt látná, hogy minden oké,
de kell nekünk egy ilyen tortúra? Mindez a barom sztorizások miatt, amiknek
semmi valóságalapjuk nincs?
Próbáltam Bernátot meginterjúvolni még, de nem akart újra
panaszkodni a tegnapiak miatt, a mai napot meg nagyon végig dolgozta, és most
ráadásul kőkemény fizikai munkát tolt, rotátorozott három kertet. Szóval
kivolt, mint a béka, mire hazaért. Én megmentettem a hazát és elvittem a
kölköket játszótérre. Julis persze hozta a formáját. Mikor megtudta, hogy
játszótérre megyünk, akkor „miért megyünk?”
majd mikor ezt letisztáztuk, akkor meg a miért nem egy másikra megyünk?
kérdéssel jött Jancsi…. Hát, gondoltam magamban, akkor apátok f…… mehetünk haza
is ha valami gond lenne.
A játszóra érve tisztáztam pár szabályt még a kocsiban.
1., Julis nem áll és tátja a száját egész idő alatt, hanem megy, mozog, mert
ahhoz, hogy csak ott ácsorogjon, még hideg van.
2. Ha valaki valamit elővesz a gyerekének, csokit, kekszet bármit, nem állunk
oda és tátjuk a szánkat, és nézzük ki a falatot a másik szájából.
3. Lehet másokkal játszani, ha valakinek labdája van, akkor is, csak előtte
megkérdezzük, hogy játszhatunk-e mi is… És ha igen, akkor az nem úgy történik,
hogy onnantól csak mi játszunk a labdával…
Ezeket a tegnapi tapasztalatom alapján beszéltem meg velük.
Remélve, hogy én is kicsit kikapcsolódhatok, mentünk a játszótérre, gondolván,
hogy nekem is lehet egy szabad órám, amikor a gyerekeim jól elvannak és bár
figyelem őket, nem kell, hogy a nyomukban legyek folyamatosan, minden
másodpercben. De úgy látom, ez nem mindig opció.
Van olyan alkalom, mikor kicsit nagyobb gyerekek vannak a téren, ők önállóan
mennek, homokoznak, mászókáznak, hintáznak és nem igényelnek már szülői
beavatkozást. A nagyon kicsikkel persze megy a szülő, és felteszi, leveszi a
mászókáról várja a csúszda végén és nagyot örömködnek és van ez a köztes
korosztály, mint az enyémek, hogy ha épp azt látják, hogy a nagyok mennek, mint
a nyíl, akkor ezek is, mint fing a gatyában, mennek minden felé és önállóan jól
érzik magukat, lökik a fészekhintát, ülnek benne vagy hatan…. De ha meg azt
látják, hogy a sok szülő ott helikopterezik a gyerek fölött, akkor hirtelen
elfelejtenek hintát lökni, mászókára mászni, leugrani innen onnan és mikor jön,
hogy anya, löksz? akkor még én érzem magam bunkónak, hogy azt mondom, ugyan
már, tudd magad lökni… Jancsi felmászik önállóan a mászókára, lecsúszik,
leugrik, tesztel minden verziót egyedül, nem kér segítséget… de ha meg olyanja
van, akkor meg képes bárkihez odacsapódni és megkérni, hogy tegye fel, vegye
le, meg segítsen neki. Én ezt kellemetlennek érzem, hogy idegen segít a
gyerekemnek, de azt meg nem szeretem, mikor ott megy a szülő a gyerek után és
két lépést nem tesz meg a gyerek nélküle. Jó lett volna nekem is egy kis
kikapcsolódás és ezt vártam a mai játszóterezéstől, de csalódottan jöttem el,
mert nekem ez így nem kikapcsolódás, hogy félpercenként odarohangálnak. Nem
akarok szaladgálni utánuk egész délután, nem azért megyünk a játszótérre. Nem
nekem kell lefáradni hanem nekik. De így meg bunkónak érzem magam, hogy
elküldöm.
Semmi sem egyszerű :D