2024.03.05
Bianka
A napokban nagyon sokszor merült fel beszélgetések kapcsán a
Juliskával kapcsolatos érzelem, meg mindenféle cunami… Az, hogy van az Ő nagy
szeretetéhsége, amit teljes mértékben kiszolgálni képtelenség, ami pedig okoz
némi megütközést. Én már ezt szerintem kezdem rendbe tenni magamban.
Számomra ez azt jelenti, hogy ésszel tudom az Ő igényét és törekszem is arra,
hogy ezt mind jobban teljesítsem, de azt is tudom, hogy az energiám, az időm, a
türelmem véges és már nem várok el magamtól irreális dolgokat, pl azt, hogy 24
órában öleljem. Ez ad némi megnyugvást is, és még több tudatosságot.
Viszont a jó hír az, hogy Juliska értelme azért szépen
nyílik és tegnap és ma úgy nézett ki a dolog, hogy talán beért az infó. Végre
eljutottunk odáig, hogy talán megértette, hogy Ő hatással van a dolgokra. Az Ő
viselkedésének, tetteinek van következménye, ha szót fogad, jó fej és odafigyel
másokra, akkor nagyobb eséllyel lesz kedveskedés meg minden jóság. Ellenben ha
bunkó, beszól, és úgy viselkedik, mint egy tulok, akkor annak sértődés, vita, ingerültség
a válasza.
Tegnap, miután egy jó hangulatú játszóterezés után hazafelé tartottunk és már a
tizedik überfontos kérdést tette fel, pl, hogy hol van a mi utcánk? –
megkérdeztem tőle, hogy tudom, hogy azt szeretné, hogy vele foglalkozzak… de
neki mindegy, hogy kiabálok vele, vagy ölelem?
Azt mondta, nem mindegy, az ölelést jobban szereti. Visszakérdeztem, hogy akkor
miért idegesítesz fel mindig? Nem tudlak megölelni, amikor mérges vagyok rád.
Nem tudom, hogy annyi vita után miért pont ez ütött be neki, de ma már reggel
is tök normális volt és délután is meg este is. Jókedvű volt, szót fogadott, és
igazán jó volt a hangulat, sokszor összemosolyogtunk, és mondtam is neki a
visszajelzéseket rendesen, hogy nagyon örülök, hogy így viselkedik, igazán
büszke vagyok rá, és remélem, látja, érzi a különbséget, hogy mennyivel jobb a
kedv és a hangulat most.
Remélem, hogy ez most egy olyan új irány, amiben lesz elég
lehetősége megtapasztalni, hogy jobb befektetés, ha ő is egy kicsit odafigyel
magára és másokra is.
Én ma este, mikor hazaértünk a dédimamáéktól – a tatának
születésnapja volt a napokban, de nem akkor mentünk, hanem most. Sütöttem egy
fonott kalácsot és úgy mentünk szülinapot köszönteni, és ott is jó volt a
hangulat, a mamáék is megjegyezték, hogy milyen jó gyerekek, szépen viselkednek,
a mamának külön tetszett, hogy a fél körte, fél narancs, fél kivi, másfél
szelet kalács és egy pohár üdítő után Julis integetett a kezével, hogy köszöni,
elég, nem kér többet! A mama ezt nagyon pozitívan nyugtázta, hogy Julisnak is
egyszer betelik a gyomra és képes kimondani azt, hogy elég. Na mondanom se
kell, hogy nem is vacsoráztunk már itthon.
Meglepően jó hangulatvolt ma, szóval este mondtam is Bernátnak,
hogy Macika, ne nézz hülyének, én most boldog vagyok. :)
Most egyébként Jancsi kezd olyan szinten baromkodni, hogy
egyik döbbenetből esek a másikba. Nagyon vakmerő a játszótéren is, a csúszdán
képtelen úgy lecsúszni, hogy a fenekén ül. Persze mindenki ki van akadva, mert
minden gyerek utánozni akarja és nem mindenkinek engedi az anyukája, hogy
ilyeneket akrobatikázzon a csúszdán. Engem mondjuk hullára nem érdekel, hogy
homokos lesz a feje… Na bumm. mi lesz? Majd kiszóródik… De azt is értem, hogy
egy három lányos anyuka nem rajong az ötletért, mikor mindegyik lányának hosszú
a haja…
Azt viszont örömmel konstatáltam, hogy nem én vagyok a
legszigorúbb szülő. AZ egyik anyuka gyereke úgy csúszott a csúszdán, hogy
mindig gyorsan rápillantott az anyjára, hogy az úgy rendben van-e, anya
engedi-e, nem csinált-e rosszat. És értem, hogy kontroll, meg a gyerek csak
biztos akart lenni, de ez már kb az volt, hogy lépni sem mert, mert mi van, ha
anyának nem tetszik? Én azt gondolom, hogy a játszótér az önfeledt játék helye
és amíg nincs veszélyhelyzet, meg béke és nevetés van, addig azért lehetnek
szabadok. Nem volt jó azt a másik gyereket látni, az nem egy önfeledt játék
volt és örülök, hogy mi nem vagyunk ilyenek.
Jancsival hazafelé érdekes beszélgetésünk volt. Julis apával
ment, én Jancsival, szóval tudtunk beszélgetni. Jancsi rákérdezett, hogy amikor
a pocakban voltak, akkor az hogy volt? Mondtam, hogy nem az én pocakomban
voltak, hanem egy másik néni pocakjában. Kíváncsi volt, hogy akkor mi hol
voltunk? Mondtam, hogy itthon voltunk, még nem ismertük egymást. Kérdezte, hogy
akkor még csak néni, meg bácsi voltunk? Mondtam, hogy igen.
Na de ezután jött a neheze. A négyévesem megkérdezte, hogy hogy kerültek a
pocakba? Hát mondta neki, hogy amikor egy néni, meg egy bácsi nagyon szereti
egymást, és megszeretgetik egymást, akkor olyankor kerülnek be oda, de akkor
még nagyon nagyon picikék. Kérdezte, hogy hol kerülnek be?
Mondtam, hogy alul van egy hely erre, ahol be tudnak menni. – A puncijába? (vezettem,
de úgy kikerekedett a szemem, hogy csak néztem.) I-i-igen, a puncijába… de Te
ilyeneket honnan tudsz? Mesélte Neked ezt már valaki? – Nem! Láttam.- Hol
láttál ilyet? – Erdőbe. Nénik voltak ott és mutogatták a puncijukat. – Ezt a
tévében láttad?Filmet mutatott ilyet valaki? – Nem. Élőben. Ott voltam. – De hol?
– Az erdőben. – És ki volt ott veled? Kivel mentél oda? – Egyedül. –Ez mikor
volt? – Régen. Nagyon régen. – Na várjál, Jancsi, hadd összegezzem. Azt mondod,
hogy régen, nagyon régen, Te egyedül elmentél egy erdőbe és ott voltak nénik,
akik a puncijukat mutogatták? – Igen.
Látott valami fekete bácsit is… azt nem tudtam kideríteni, hogy ki volt és mit
csinált, de volt valami Güzi egy nő, aki gonosz. Hm…
Huuuu anyám… erre varrjál gombot.
Aztán már elkanyarodtunk a témától és belendült a fantáziája is, de mondta neki
hogy nagyon érdekeseket mesélt, máskor is beszélgessünk majd! :)
Bernát
a nagy szeretet…
Mondom az ívét a szeretetnek: reggel felkelnek béke van és nyugalom, elkezdődik
a szeretet, megy a simogatás, kakaó, beszélgetés, jó a hangulat… Majd felpörögnek
bohóckodnak viccesek, ülnek az ölünkbe, megy a babázás, és egyszercsak átesnek
a túloldalra és csinálnak valami bosszantó dolgot, amivel elszarják a hangulatot,
és te csalódsz bennük, és szomorú vagy, vagy mérges!
Nincs meg az a egész napos jó hangulat, az imádat, hogy ma jó napunk van, és
egész nap boldogan elvagyunk, és közösen sütögetünk, apa tanít valamit, nincs
meg ez az idill!!!
Lehet, hogy ez naiv álom, és most sok gyerekes szülő felnevet, de én ezt
vártam, én erre vágyok. Jó, persze néha van probléma, hibáznak, van egy kis
konfliktus, de a többi napon feltöltődsz, és van energiád. No nálunk ezek a
boldog idők néha csak percek, és ha felbasznak, van, hogy órák, mire lenyugszom,
és visszahiggadok, és kezdődhetne a normális fíling, és páf egy újabb pofon,
egy újabb csalódás, újabb bosszankodás….
És már látom, megszokjuk ezt a cirkulációt, és akkor majd jön egy durván nagy
pofon, egy baleset, egy sérülés, vagy egy nagyon nagy vita, balhé, veszekedés,
ami kizökkent a megszokott szürke jóból.
Bianka
Ezt még tegnap írta Bernát.
És semmi garancia nincs arra, hogy két nap múlva nem én írok
ugyanilyet, de most az elmúlt nap alapján azt mondom, talán látom a fényt az
alagút végén.