2024.03.10.
Bernát
Ma vásári hangulat volt…
Ma reggel gyorsan ettünk egy félszelet kenyeret és iparkodtunk a kölkökkel a
vásárba.
Szinte tudtam, hogy nem veszünk semmit, de a remény még benne volt a levegőben.
Meg addig se voltunk itthon és így Bianka is pihenhetett egy kicsit.
Már odafelé beszéltük, hogy mit kell csinálni, ha elveszel. És kórusba mondták,
hogy kiabálni, hogy apa, elvesztem! Hát nem is tellett bele sok idő, már Jancsi
el is veszett, az elveszés annyi volt, hogy én megálltam egy standnál és
válogattam, ő meg tovább sétált két métert, de már nem látott. Én hallottam,
ahogy halkan kiabál, hogy apa. A normál hangerőnél halkabban, és már folyt is a
könnye. Odamentem mind a két métert, Julis mellettem, Jancsi annyira be volt
tojva, hogy ott álltam kb egy méterre, ránéztem, beszéltem hozzá, és ő csak
forgott össze-vissza, hogy merre lehetek. Nagyon mérges voltam rá, de magamhoz
húztam, és megfogtam a kezét és utána egy darabig így sétáltunk, hogy
megnyugodjon.
Másodjára befordultunk Julissal a sorba, ő meg tovább ment, eltávolodott egy,
két, három méterre, aztán elkezdett forogni, hogy merre is vagyunk, már megint
nem látott. Nem egészen értettem, hogy ez miért van, mert bár nagy tömeg volt,
de épp akkor egy üres placcon álltunk. Senki nem volt köztünk.
A gyerekek jól viselkedtek, nem volt gond, vettünk kürtőskalácsot, meg apának
egy fúrót. És mentünk hazafelé. Lehet, hogy kicsit fura, hogy nem vettem nekik
semmit, de a mama is kint volt, és láttam, mikor veszi a játékot nekik, ezért
én nem erőltettem. Meg igazából nem figyeltek fel semmire, én meg nem akartam
tukmálni.
Ma déli alvás alatt megcsináltam a tegnapi elmaradt
árajánlatot, és készülök a holnapi hajtásra.
Bianka
Érdekes ez az elveszés. Nálam mindig, mikor megyünk
valamerre, pl ha boltban vagyunk, az a feladatuk, hogy ők figyeljenek én rám és
ne fordítva legyen. Az alap kiindulás az, hogy én tolom a kocsit, figyelek
arra, hogy mindent megvegyünk, mindent a legjobb áron, ne felejtsek el semmit.
Bevásárlás közben én kalkulálok, számolok, nem tudok egyfolytában arra
figyelni, hogy ki merre szaladgál, mit ver le, mit pakol szét. Szóval nálam szabály
az, hogy nem hangoskodik, nem nyúlkál a dolgokhoz, nem szaladgál el, és ők
figyelnek engem, hogy én merre megyek és jönnek utánam, nem pedig én rohangálok
a nagy kocsival utánuk. Ez kint is fontos, mert nagy, teli bevásárlókocsival
meg nem is tudom fogni a kezüket (a kocsit szokták fogni)
Persze a fél szemem mindig rajtuk van, mindig figyelem őket és ha elveszős
helyzet adódik, akkor meg különösen. De pont ilyenkor nem szoktam szólni, ha
észreveszem, hogy valamelyik már nagyon messze ment, szándékosan nem arra
megyek. Így azért ha lassan is, de tanulják, hogy figyelniük kell ránk, és nem
kolbászolhatnak mindenfelé. Én mondjuk a boltnál – főleg ebben az időben még –
simán megcsinálom azt, hogy oké, akire sokszor kell szólnom, azt kint fog
várakozni a kocsiban… Érdekes módon tudnak viselkedni. Jó ezeket ilyen helyeken
tanítgatni, mint pl ez a mai vásár is volt, meg a nem zsúfolt boltok. Mert ha
adódik egy olyan helyzet, hogy nagy tömeg van? Akkor meg belebolondulok, mire
összeszedek mindenkit?
Ezzel kapcsolatban is azt gondolom, hogy ezekre előbb kell felkészülni és nem
akkor tüzet oltani, mikor már gond van.
Jó volt ma itthon lenni. Délelőtt nekiültem és
megpucoltam,összevágtam egy rakat zöldséget. Készült egy jó kis frankfurti
leves, nekem egy kis répafőzelék, és egy kis kelkáposzta főzelék. Nem túl
fantáziadús, de most így jött ki :) Viszont ideültem az asztalhoz és közben egy
jó kis sorozatgylkosos nyomozós sorozatot néztem.
Örökanya
Az örökbefogadós csoportban van egy poszt arról, hogy a kis
ovis gyerekeknek hogyan kezdjük el beadagolni, elmagyarázni, hogy neki hány
anyja van. Egy örökbefogadott gyermek esetében minimum három… Egy a szülőanya,
akit életet adónak, vagy vérszerinti anyának is szoktak hívni. Aztán van a
nevelőanya, aki sokszor egy nagynéni, vagy kora alapján egyfajta nagyszülői
posztot tölthet be később. Őt utólag a mi esetünkben lehetne Lilla anyának,
Lilla mamának, vagy csak simán Lillának hívni.
És vagyok ugye én, az örökbefogadó anya, aki végeredményben az anya,
örökbefogadó anya, vagy örökanya.
Na hát itt meg is akadtam. Nekem ez az örökanya kifejezés annyira fura. Bár
értelmét tekintve teljesen rendben van, valahogy mégis olyan idegen a hangzása.
Talán azért, mert számomra azt a szót, hogy ANYA, nem kell nagyon magyarázni,
vagy mindenféle jelzővel teleaggatni.
Számomra azért is fura bármit is elé, vagy mögé tenni, mert számomra a mi
gyerekeinkkel való találkozás annyira sorsszerű és egyértelmű volt, hogy az
tény, hogy a gyerekeknek én vagyok az anyja. És ezzel persze nem vitatom a
másik két ember fontosságát az életükben, mert ha nem lett volna szülőanya, ők
nem lennének. Ha nem lett volna Lilla, lehet hogy még rosszabb lenne a helyzet.
Ők mind kellettek ahhoz, hogy most itt legyünk, mi így, együtt, de az egész
azért kellett, hogy most ez legyen az eredmény, hogy mi legyünk egy család, és
ha az egész történetet nézzük, akkor az én szemszögemből a történetben én
vagyok az anya és ők az én gyerekeim. Ez lehet, hogy önzőnek hangzik. És lehet,
hogy egy örökbefogadási szakértő ebben vélne felfedezni valami nemnormálisat,
de jele pillanatban ezzel nem foglalkozom.
Ma megint mérges voltam a gyerekekre egy darabig.
Hazaértek, berongyoltak, köszönés nélkül szórták az élményeket. AZ élmény része
és a lelkesedés jó, a nemköszönés az meg nem tetszik, ezért mindig szólok.
Alvás után az udvarra mentek és mikor elsőre be akartak jönni, mondtam nekik,
hogy még nyugodtan maradjanak kint, az idő is kellemes volt és a rajzaikat,
amik a földön voltak és Zora kivitte, majd miszlikre tépte, nyugodtan
összeszedegethetik. Pár nagyobb szemét után bejelentették, hogy kész vannak és
Jancsi a bejövési szándékát még azzal is alátámasztotta, hogy esik az eső,
szóval most már bejönnének.
Én még utalásban, meg számolásban és fontos levél írásában voltam benne, de pár
perc után gyanús volt, hogy nem esik az eső és nem is esett. Kinéztem, hát
valóban egy csepp sem esett és ráadásul megláttam, hogy egyáltalán nem szedték
fel a szemeteket az udvaron. Mérges lettem, főként Jancsira, hogy már megint
hazudik. Szóval szépen visszaöltöztek és mentek szemetet szedni. Persze közben
jól el is voltak, szórakoztatták magukat, szóval nem volt az annyira rabszolga
munka, de fél óra után megkönyörültem rajtuk. Vacsihoz még korán volt így
kézmosás után elővehették az édességeiket és elindítottam a Zorro-t.
Félelmetes, hogy hogy néznek filmet. Minden kis részletet
képesek meglátni, a teljes sztorit szinte sosem értik, még szerintem a
Pókembert sem, amit már egy csomószor láttunk. És a film közben a legnagyobb
harc közepette, mikor emberek százai vannak bezárva, mindjárt robban a bánya,
kardoznak ezerrel, egyiket elviszi a víz, másiknak vérzik a karja, a harmadik a magasból esik le,
Jancsi megkérdezi, hogy nem éhesek? – De.
Hülye kérdésre hülye válasz :D