2024.03.20.

Bernát

A gyerekeknek szánt jövő!!!

Gyakran elgondolkodom, hogy vajon a gyerekeknek húsz év múlva milyen munkájuk lesz? Hol fognak dolgozni, kik lesznek a kollegáik, és hogyan fognak bánni velük.
Persze, mint Apa, azt szeretném, hogy egy cég vezérigazgatója legyen! Vagy legalábbis valami jól fizető cégnél legyen jó állása. És ne ő legyen a takarítónő! Most nem a szakmákat nézem le.
Jancsiból jó szándékkal is kinézem, hogy valami baromságért sittre vágják, mert épp egykerekezett a város parkjában egy kroszmotorral 16 évesen! :) Nagyon értelmes gyerek, és szerintem pörög is az agya, ezért mikor lassú emberek közt van, nem tud lelassulni, és elkezd baromkodni.

A szülői túlzott elvárások…

Mi megbeszéltük, hogy nem kell erőltetni semmit a gyerekre, de úszni tudni kel! Meg valamit sportolni, zenélni. Nem versenyszintre gondoltunk, de valami alap ragadjon rájuk… Nem tudom, mennyire erőltessük a tanulást, legyen az egyetem a cél? Mi nem akarunk nagy elvárásokat tolni a gyerekek elé, de azért már nézegetjük, hogy melyik általános iskolába írassuk Julist, hogy később a tovább tanulásba ne legyenek gondok.

De vajon mik azok a túlzott elvárások?

Én szakmunkás papírokkal mindig elboldogultam az életben, de belegondolva, hogy doktornak doktor lesz a gyereke, lehet, hogy én magam a tanulatlanságommal példát mutatva lehúzom a gyerekeimet? De ha kierőszakolom, hogy márpedig egy érettségi kötelező a mai világban, akkor megkérdi, hogy és apa, neked is van? Félreértés ne essék, inkább egy jó szakmunkás, mint egy éhező informatikus.

Bianka

Visszafelé kezdve… én azt gondolom, hogy manapság már az érettségi kb alap. És nem a tudás miatt, mert ez az oktatási rendszer egy fos. Épp csak gondolkodni nem tanul meg a gyerek a suliban. Tanultuk a függvényeket, a másodfokú egyenlet megoldóképletét még ma is el tudom mondani, ahogy a periódusos rendszer egy-két főoszlopát… de minek? 46 éves leszek idén, de eddig soha életemben egyikre se volt szükségem. Az érettségi önmagában nem garancia semmire, de ha nincs, akkor úgy is kezelnek, eleve mínuszból indul az ember. De ezen túl azt gondolom, hogy majd amihez tehetségük van, abban kell brillírozni és képezni őket.

Jancsi most múlt 4 éves. Tegnap a játszón egy apukával passzolgatták a labdát. Teljesen magabiztosan rúgja a labdát, a jó irányba. Megy a labda felé és nem állítja meg, nem fogja meg, nem fékezi le, hanem azzal a lendülettel passzolja vissza, és ami a durva, hogy az esetek többségében oda is megy a labda, ahova akarja. Nem kellett az apukának futkosnia a labda után, mert Jancsi négy évesen kiválóan irányozta a labdát. Tanul néha fejelni. Azt is magától.

Egy korábbi alkalommal az ovis társ apuka volt a „nyuszi” és az öt gyerek őt kergette. A gyerekek közt Jancsi volt a leggyorsabb. Nagyon jó mozgása és tehetsége van, simán lehet valami jó sportoló, ha tartja ezt, hogy a korosztályánál jobb, gyorsabb. De az érettségi akkor is kell.

És, hogy 20 év múlva mi lesz? Addig szerintem simán jön valami összeesküvés elméletes baromság, és már szinte mindent robotizálnak, szóval a gyerekeink jó eséllyel valami operátorok lesznek, akik a mesterséges intelligencia munkáját felügyelik.

Pár napja elkezdtük már ezt a bejegyzést de több este már úgy bealudtam, mint Csipkerózsika, szóval nem volt érkezésem feltenni az irományt. De mindig jön újabb infó, szóval kapcsolódva a gyerekeknek szánt jövő témához, és folytatva Jancsi focikarrierjének témáját annyi az új infó, hogy felvettem a kapcsolatot egy nagyon régi ismerőssel, aki nagy focista és az utánpótlás témában jóval jártasabb, mint mi, hiszen Ő maga is edzősködött, és adott kontaktot fociedzés vonalon. Azonnal fel is hívtam az illetőt és megbeszéltük, hogy Húsvét utáni héten elmegyünk egy edzésre, megnézi Jancsi az edzést, illetve Ő is megnézi Jancsit, hogy mi a helyzet tehetség téren, aztán megbeszéljük, hogy merre tovább.
Ugyancsak Jancsinál felmerült a modellkedés is, mert annyira helyes srác. De jó érzéke van a tánchoz is, abban is lenne ráció, hogy valami táncos vonalon induljon el.

Itt jön ki, hogy most jelenleg Jancsi a karakteresebb. Persze még egyszer sem biztos, hogy a fenti dolgok bármelyike is célba ér, ki tudja, hogy ez a nagy fociszerelem meddig tart, és mikor jön valami újabb? Az is lehet, hogy valami totál más pályát választ, szóval ez még nagyon a jövő zenéje, viszont akkor is már egy kiindulópont ez az egész.
És az is távol áll tőlem, hogy egy nyomakodó anyuka legyek, aki az esetleges álmai beteljesületlenségét a gyerekein akarja behozni. Szó sincs erről. Nincsenek ilyenféle defektjeim szerintem. Viszont ha már most látszik, hogy a gyerek tart egy irányba, miért ne kezdjük el a képzését időben?

Julisnál egyelőre nagy kérdőjel van. Az biztos, hogy kényelmes, szöszmötölős, inkább már-már lustának mondanám. Nem nagyon akar energiát tenni semmibe, ellenben szívesen okoskosdik, parancsolgat. Ma elvittünk a játszótérre egy focilabdát Jancsinak és egy rollert Julisnak. Julis minden áron focizni akart. Mondtam neki, hogy nem lesz jó, menjen csak szépen rollerezni, (kis egyensúly gyakorlat nem árt…) de nem, Ő focizni akart. Mostanában rászokott erre, hogy mikor nemet mondok, akkor elkezdi, hogy kérleeeeek…. Mondtam neki, hogy nem fog neki tetszeni, de menjen.
Hát kb két percig volt a pályán. Míg Jancsi örömmel futkos a labda után, addig Julis csak áll, vagy sétálgat kényelmesen. A foci meg ugye nem erről szól :D Jött, hogy akkor Ő rollerezik. Felment a betonpályára, de ott állt, néha tologatta a rollert egy-egy métert.
Szemétnek érzem magam néha, hogy mindig noszogatom, de nem értem, hogy hogy működik ez a gyerek.
Már egyébként alakul kicsit, mert már sokkal ügyesebb, bátrabb. Nem szeppen meg, ha valakivel kontaktálni kell. Ma például simán felkéredzkedett 5 másik gyerek mellé a fészekhintába. Szeret potyázni, ha löki valaki, az nagyon bejön neki, de ha nincs senki, akkor meg feláll a hintán belengeti a hintát jó magasra, majd leül és hintázik egyedül.
Na de ma délután jót nevettem. Egyedül ült egy kislány a fészekhintán. Semmit nem csinált csak ült. Julis mellé kéredzkedett. És percekig ott ültek egymás mellett a hintán. Nem lökték magukat, nem beszélgettek, csak ültek és néztek maguk elé. Számomra ez döbbenet.
Pár lassú kör után oda akart telepedni mellém, miközben mi a dédimamával beszélgettünk, aki kijött oda a játszótérre. Mondtam a lánynak, hogy na neeeeem… húzás játszani, mászókázni, csúszdázni. Nem azért jöttünk, hogy Te itt ücsörögj. Erre megkérdezte, hogy akkor én miért ülök itt? Mondtam neki, hogy a játszótér nem nekem van, hanem nekik, és hogy egy laza 40 évvel vagyok több nála, és amikor én ekkora voltam, mint most Ő, akkor engem nem kellett noszogatni, hogy ugyan menjek már játszani.

A napokban az ovis viselkedésük kapcsán kicsit összetűzésbe kerültem velük, mert pl kiderült, hogy Jancsi is csúnyán beszél az oviban, (amellett, hogy agresszorkodik) és egyik sem alszik az oviban délután.
Én elmondtam mindkét óvónőnek, hogy nálunk alvás van, méghozzá vita nélkül és elég gyorsan, mert az összes színészeti kört letudjuk, és amikor befekszenek az ágyba, onnantól az a feladat, hogy csukja a szemét. És ha szót fogad és becsukja a szemét, az esetek 95%-ában el is alszik. Csak nem kell bedőlni a mindenféle színészeti körnek.
Ma reggel azt is megbeszéltük az oviba menet, hogy ezt a wc-s baromkodást, hogy kimennek egy csomószor wc-re és addig kotlanak, erőlködnek, amíg egy kis szardarabot ki nem préselnek magukból – nos ezt fejezzük be. Elhiszem, hogy nem mindig kellemes az ovi, de a dolgok akkor mennek jól, ha mindenki csinálja a dolgát: apa, anya dolgozik, a gyerekek meg oviban vannak.

Ma érdekes dolog történt.
Vacsira a maradékokat pusztítottuk el, volt egy kis tökfőzelék, ahhoz rögtönöztem egy brutálisan finom fasírtot, volt még egy kevés csirkepörkölt, ahhoz meg főztem gyorsan tésztát. Mikor minden kész volt, meleg volt minden, feltettem a kérdést, hogy ki mit szeretne vacsizni? Apa és Jancsi a tökfőzelék + fasírt kombót választották, és maradtam a jól bevált pörkölt + tésztánál, és legnagyobb döbbenetemre Juliska kijelentette, hogy Ő most inkább nem vacsorázik. Nem tudom, mi lelte, a játszótéren egy kis frutti szerű puhacukorkát kaptak, itthon már nem ettek semmit. Először azt gondoltam, ez csak műsor és majd elkezd két perc múlva csérogni, hogy ő akart vacsorázni. De legnagyobb döbbenetemre nem. Én még a vacsi előtt mondtam neki, hogy oké, nem kötelező vacsorázni, de ha most nem kér, később nem lesz már kaja. A vacsi végeztével egyszer kérdezte meg, hogy akkor nem vacsorázhat? mondtam neki, hogy nem, eddig volt vacsora. De nem is feszegettük tovább a dolgot, mentünk fürödni.

Érdekes, hogy az már megvan nálam, hogy pénzt, időt, figyelmet már egyre többször és egyre szívesebben áldozok rájuk, de a saját dolgaimat nem szívesen adom oda. És ez nem is volt tudatos, míg tegnap Bernát le nem jött az emeletről két kis kacattal, egy fidget spinner (pörgettyű) volt nála és egy legyező. Mindkettő az enyém. A pörgettyű nem jó már. Valami kosz belement, és nem pörög olyan sokáig, ahogy ezeknél megszokott, azt nem bántam annyira. Ellenben a legyezőnél azért összeszorult a gyomrom. Ezt a dédimamától kaptam. Egy párszáz forintos kis vacak, de praktikus szép, és ha úgy nézzük, emlék (lesz majd). És tudom, hogy Julisnak semmi sem érték, tudom, hogy el fogja szakítani, tudom, hogy majd taposni fognak rajta és én ezért haragudni fogok.
De úgy voltam vele, hogy mindent nem tartalékolhatok be magamnak, legyen az övé. Ünnepélyesen lemondtam róla. Ma hazaérve megkapták. Jancsi kis segítséggel rájött a pörgettyű nyitjára, de Julis kezében nagy volt a legyező, kinyitni sem tudta, de az elvét sem értette.
Kezembe vettem, megmutattam neki vagy háromszor… de nem volt jó. Megmutattam neki a kezében, de akkor sem értette. Mondtam neki, hogy oké, gyakoroljad. És erre azt mondta, hogy akkor inkább nem akar ezzel játszani. És azzal visszaadta. Hát mit mondjak? Megkönnyebbültem? Mondjuk tényleg hatalmas volt neki, nem tudta rendesen maga felé fordítani. Majd veszek neki egy kisebbet.

Mindig megdöbbentenek az ilyen felismerések, amikor rájövök, hogy még mennyire nem vagyok ott, ahol lenni szeretnék.

De azt le kell szögeznem, hogy határozottan nem rossz napokat élünk mostanában, minden hülyeség ellenére. :) Ami azért jó.