2024.03.26.

Bianka

Ember tervez, Isten végez.

Na nálunk most ez a mondás rendesen beütött. Mára a nevelés nélküli napra fürdőt terveztünk. Múltkor megbeszéltük Bernáttal, hogy ilyenkorra beiktatunk egy közös, fürdős napot, mert egyébként is jó a havi egy lubickolás, lazítás a vízben, a gyerekek sem felejtenek el mindent két alkalom közt. Ez volt a terv. Meg is csináltam a szendvicseket mára, külön zacsiban Bernáté, külön a gyerekeké, kevesebb hússal, és külön az enyém, húsmentes.

Aztán mikor reggel felkeltünk, a szendvicsekből, - ami reggeli, ebéd, és uzsonna volt – Bernát behozott mindenkinek egyet, azzal a reggeli meg is volt oldva. A termoszokba már előkészítette Bernát a kávékat, és egy-egy bögrével hozott mindenkinek. A tervezettnél korábban keltünk, így visszadőltünk egy kicsit, és suttogva beszéltük, hogy maradjunk itthon és aludjunk… Én nagyon fáradtnak éreztem magam és valahogy egyáltalán nem volt kedvem a mai fürdőzéshez, de úgy voltam vele, hogy ha mindenki akarja, nem én fogom megakasztani a dolgot, de a gyerekek nem tudták, Bernát meg elkezdett lebeszélni. Meg hát különben is délutánra még lenne egy időpontja, meg ki kellene pakolni a kocsikat is, meg be kellene szerezni még valamit a holnapi melóhoz… Szóval minden tekintetben jobb ötlet volt, hogy ma ne fürdőzzünk…

Helyette felnyaláboltuk a gyerekeket, és a kutyákat, én betettem mindenkinek az innivalóját, egy-egy szendvicset tízóraira, a kávékat és egy-egy banánt, egy-egy csokit, pórázokat, kakizacsit, kutyaitató tálat, és elmentünk egy olyan játszótérre, ami jól felszerelt, zárt, és közvetlenül mellette van a kutyafuttató.

Közben beszereztünk mindent, ami kellett, és időben érkeztünk haza, hogy egy gyors ebéd után lepihenjünk.

A gyerekekkel kapcsolatban vegyes az érzésem a mai napon. Alapvetően csak hozták a gyerek mivoltukat, pörögtek, dumáltak egyfolytában, de ez ma mindkettőnket rémesen irritált. Bernát intézkedett, boltokkal, ügyfelekkel beszélt, szerveznie, gondolkodnia kellett és ezek meg állandóan mondták. Én nem tudom, hogy ezt hogy lehet normálisan intézni, hogy a dolog is haladjon, a gyerek se érezze rosszul magát.
Nem tudom, hogy az én gyerekkoromban mennyire forgott körülöttem a világ, mennyire volt a környezetem mindig „válaszkész”, ahogy most annyira divatos ezt mondogatni, de emlékszem, hogy azért elég sokszor volt, hogy rám szóltak, hogy ebbe most ne szóljak bele. És untam magam… aztán valahogy mégis elvoltam. Nem katasztrófa, ha kicsit unja magát… De nem hiszem, hogy az a jó megoldás, hogy mindig elfogadjuk, megengedjük, hogy mindig menjen a duma, ha kell, ha nem…. Főleg, hogy ezek nagy része nem fontos. Baromira nem. Neki sem, mert csak műsor. És egyébként meg amit épp csinálunk, abba simán meg lehetne találni az érdekességet, pl ha nem befelé, hanem kifelé nézelődne az ablakon és csak nézné a házakat, embereket, azzal szerintem egy ekkora gyereknek simán el lehet lenni.

Julis a futiba átjött, mellém ült, kicsit dumáltunk, majd egy perc múlva bejelentette, hogy éhes… Na gondoltam, hogy nem a két szép szememért jött. Mondtam neki, hogy akkor menjen, szóljon a fiúknak is, hogy jöjjenek, együnk. Ahogy fogytak a dolgok, gyűlt a szemét, egy szalvéta, még egy… banánhéj, csokipapír, ezeket szépen gyűjtöttem a zacsiba, Julis látta is. Majd mikor megette a csokiját,az egy darab csokipapírral elballagott a kukáig. Jó hosszú kutyafuttató ez, jócskán messze voltak a kukák. Ne szóltam rá, de megint megjegyeztem, hogy megint sikerült csak magára gondolnia. Viszont azt díjaztam, hogy önállóan elvitte a szemetet, azért meg is dicsértem. Más szétszórja. Viszont így megkértem, hogy vigye el ezt is :D Ment még egy kört.

Nem volt húzós ez a délelőtt, de úgy lefáradt mindenki, mintha maratont futottak volna, tacsika sem ugatta meg már hazafelé a bicikliseket, pedig odafelé nagyon mondta, mindenkire nagyon haragudott.

Délután Bernát kipakolta a kocsikat, átcuccolt a nagy kocsiba, mert holnap vidékre megy és a nagy kocsi lényegesen jobb, biztonságosabb. Így, hogy a kicsiből kipakolt, én kiporszívóztam, áttörölgettem, kicsit felfrissült az is. Kelleni is fog, mert Húsvétkor lesz alkalom, mikor két kocsival kell mennünk.

Ma nem volta annyira expeditív, mint egyik nap, de azért nem unatkoztam.

Egyik nap viszont volt egy nagyon durva feszültséglevezetésem… Magam is elcsodálkoztam rajta.
Egyedül voltam itthon, ebéd után majdnem lefejeltem az asztalt. Télen szinte minden nap aludtam ebéd után és mikor volt alkalom, hogy elmaradt, húúú, azt nagyon megéreztem. Így, hogy itt a tavasz, valahogy mintha több lenne az energiám, de azért van, hogy beüt a fáradtság, olyankor hagyom magam, mert az elmúlt hónapok betegeskedései miatt is fontos a pihenés, meg azért is, mert a gyerekeket jobban bírom, ha pihenek. Szóval lepihentem. Tacsi befészkelődött mellém, majd egy perc múlva ugatva kiszaladt. A kis rohadék kifelé kimegy a kutyaajtón, de befelé nem jön, szerintem volt mostanában, hogy vagy megütötte magát, vagy Zora nem engedte be, de a lényeg, hogy kint vakkantgat, hogy engedjem be… Jó, felkeltem, beengedtem. Pár perc múlva megint kiszaladt, majd megint vakkantgat… És múltkor kipróbáltam, hogy mikor megcsörren a kutyatál, érdekes módon be tud jönni, szóval ez is csak egy műsor.
nem tudom, hogy kétszer, vagy háromszor játszotta ezt el, de mikor összeállt a párhuzam, hogy ugyanazt a műsort csinálja, mint Julis, iszonyatos dühbe gurultam és kurvaanyáztam egy jó nagyot, hogy már megint a műsor. Azt éreztem, felrobbanok. Beleordítottam tiszta erőmből a párnába. Ás olyan jól esett, hogy megtettem megint. És jó volt, hogy a szomszéd épp füvet nyírt, meg mentek kocsik is, ablak zárva, senki nem hallotta. Ordítottam vagy négyet ötöt…. És mikor már nem akartam tiszta erőből ordítani, akkor hagytam rá. Majd aludtam egyet. Felébredve megbeszéltem magammal, hogy ezt bevezetem.