2024.03.29.
Bernát
Szóval régen butáskodtam ide, de mentségemre szóljon, hogy
termelem a pénzt.
Két napja vidékre járok dolgozni, egy óra oda az út, és vissza, este sötétben,
fáradtan, szintén egy óra, és hát egész nap nem szórakozunk, kemény fizikai
munka! Hát így negyven felett egy picivel, nem túlzok, mint akit eltiport egy
elefánt csorda! Mindenem fáj, tele vagyok pici sebekkel, az agyam porzik (de
most jobban!) És egyszerűen csak annyit tudtam mondogatni, hogy nagyon elfáradtam.
Két napja nyomom ezt, és még van egy kör. A baj csak ott kezdődik, hogy most
kb. három munkám szaladt egymásra, és mind sürgős lenne! Szóval napi váltásban
most rohangálok ide-oda, és ugye most az ünnepnapok se jönnek jól, mert bár
pihengélek, de a munka meg nem halad!
Akkor mostmár dumáljak a kölkökről is, mert végülis nem az
én hisztimről szól ez a blog! :)
Vannak kedves pillanatok.
Reggel Julis ébredezik, de még elbújik a takaró alá és én viszem be az anyának
a kávét, és visszafelé odahajolok, és elkezdem simogatni a takarón keresztül,
fülétől a farkáig, (ja az Jancsi! :) ) Aztán ő vigyorog és ébredezik, persze
aztán megyek Jancsihoz is! És van, hogy ébredéskor mikor nyújtózkodik és
nyújtja a kezét, én meg megfogom és megsimizem.
Ma reggel Jancsit csikiztem meg, megsimogattam, teljesen jó elvoltunk.
Bernát
A fránya felismerés… ma a húsvéti bulin a drága dédi ment körbe
és mindenkinek gúsba fogva a fejét, elkezdett puszilgatni minden gyereket, és
hát ezt a kölkök nem szeretik… a dédunokái mind a négy, és egyik sem szereti,
hogy a dédi puszilgatni akarja őket! És a felismerés! Hát izé, hát őőőő szóval
az van, hogy én, illetve szerintem mi, Biankával, nem vagyunk puszisok, nem is
emlékszem, hogy mikor pusziztunk utoljára.
Bianka lefekvéskor ad egy-egy puszit, a kölköknek rendszeresen, de én nagyon
régen nem adtam!!! Ez gáz?
Szoktam a kölköket, simizni, ölelgetni, mosni, krémezni, meg kb. bármit, de nem
puszizunk.
Persze kéne, de egy, határozottan nem vagyok hajlandó szájra puszit adni! Az a
szerelmeseké!
Arcra puszi az mehet, az nem gond.
Kettő, én nem vagyok ölelgetős, de ez a gyerekeim kapcsán nem igaz, mert őket nagyon
is ölelgetem, összefekszünk, meg minden is. De én az ölelkezést valahogy intim
dolognak érzem és csak azzal csinálom, akivel mást is. :)
De az agyam tudja, hogy ez szükséges a gyerekek érzelmi fejlődéséhez, és azt is
tudom, hogy a tizenkétéves fiamat már nem biztos, hogy puszilgatni, meg
ölelgetni fogom. Tehát most kell kizsákmányolni őket puszi szinten! :)
Holnap húsvéti nagytakarítás, Jézus kedvéért mossuk az
ablakokat, takarítunk, és ha lesz időm, dolgozom itthon is egy keveset. Megy az
önfenntartó csirke projekt, meg a kerti öntözést is indítani kéne!
Bianka
No hát kezdjük visszafelé.
Kertiprojektünk kapcsán egész jól állunk, egész büszke
vagyok magunkra. Bernát felrotátorozta a kertet, aztán két lépésben
elvetegettem, amit akartam. Nem toltam túl, mert rájöttem tavaly, hogy a mi
földünk nem alkalmas gyökérzöldségek termesztésére, mert nem elég laza, nem elég
homokos, így semmi nem fejlődik ki benne. Azok mennek jobban, amik a föld
felett nevelkednek. Szóval lett egy pár sor borsó, még a hagymával futok egy
kört, mert az nem lett rossz tavaly, lett póréhagyma, lesz majd még bab,
uborka, és a tök, meg cukkini. Nem tolom túl. Megmetszettem a szőlőt is, szóval
jók leszünk szerintem.
A nagytakarítással nem dicsekednék,de az van, hogy az
előteret kell megrendeznünk nagyon, ami most megint egy raktár kb. Múltkor,
mikor egyszer Bernát a szerelős autójából ki kellett, hogy pakoljon, oda pakolt
ki mindent, egy óra alatt rakta tele az előteret, ami ennek következtében
átjárhatatlan és átláthatatlan lett. Én ezt nem tudom megrendezni, csak Bernát,
de Ő meg mostanában már durván sokat dolgozott, szóval esélytelen volt.
Holnapra maradt ez a meló.
Ölelés és puszi.
Én sem ölelős, sem puszizós nem vagyok, soha nem is voltam.
Bernátot igen, őt tudom ölelni, puszilni úgy, hogy nincs ezzel kapcsolatos
ellenérzésem, de másokkal ez hadilábon áll. Az ölelés az utóbbi években
változott annyiban, hogy tudom, érzem, látom, hogy vannak olyan helyzetek,
amikor szükség van rá, és olyankor nem teher nekem ölelést adni. De pl egy
társaságban, ha érkezünk, én nem kezdeményezek puszit. Ha valaki adni akar, nem
lököm el, ennyire nem durva a helyzet, de ha egy mód van rá, akkor én nem
puszilgatok senkit és ha lehet, engem se puszilgassanak.
A gyerekek az más téma, mert nekik a napi minimum két ölelés megvan, mert az
oviban reggel a búcsúzáskor, és amikor megyek értük, akkor mindig van ölelés,
nagyon ritka kivétellel és ezen felül van még a többi, ami a nap többi részében
megy feléjük. Ha olyan a helyzet, megpuszilom a fejüket, homlokukat, de a
szájukra soha. De olyan, hogy csak ülünk és puszilgatjuk egymást, olyan nincs.
Még. Nem tudom, lesz-e, mert nem tudom, hogy még azért nincs, mert még nem
vagyunk 100%-on, (vagyis én nem kapcsolódtam még 100%-osan), vagy az alap
ellenállásom miatt nincs.
Ma, mikor hazavittem a dédiéket, a mama elmondta, hogy őt ez
mennyire bántja, hogy a gyerekeink nem puszilják őt. Felvilágosítottam, hogy a
gyerekek lassabban nyitnak, kell idő nekik, hogy oldódjanak, nem szeretnek
közeledni az első pillanatban, és ha kierőszakolja, az nekik nagyon nem
kellemes.
A mai napunk egyébként jó volt és békés, meg főként családi.
Általában később szoktuk a nagy húsvéti családi összejövetelt tartani, de most
anyósom egy kirándulásra készült, nem lesz itthon az ünnepekkor, így mára,
nagypéntekre tettük a családi alkalmat. A gyerekek jól viselkedtek, bár a
mamáéknak oda és vissza is panaszkodtam egy sort a gyerekekről, azért hazafelé
meg kellett állapítanunk, hogy alapvetően nincs velük gond, és egyébként
rendben vagyunk. Meséltem nekik, hogy mennyi változáson, fejlődésen mentünk
keresztül, hogy a „kezdőkhöz” képest – bár most sem vagyunk profik – mégis már
mennyivel rutinosabban állunk a dolgokhoz.
Ilyenkor, mikor eredményeket látok, akkor jó visszatekinteni az elmúlt másfél
évre, és nagy reményekkel nézek az elkövetkezendő idő felé :)