2024.06.20.
Bianka
Azt hiszem, a blogon belül megérne egy külön fejezetet a
hamarosan ránk zúduló armageddon: A NYÁRI SZÜNET!
A nyári szünetről a személyes tapasztalatom az, hogy imádtam
minden percét. A szabadságot, a sokáig alvást, a hosszú heteket a mamáméknál, a
táborokat, a nyaralásokat.
Felnőttként aztán ebből rendesen kimaradtam, amit évről évre tapasztalok, hogy
reggelente kiürül a város, nincs az a zsongás, és ha busszal megy az ember
dolgozni, akkor van ülőhely… De egyébként kb ennyi volt eddig a személyes tapasztalatom.
Azt pedig, hogy a szülők vért izzadnak, hogy a nyári
szüneteket hogy oldják meg, hogy sakkozzanak a szabadságukkal, a mamákkal, meg
mindenféle táborokkal, abba eddig bele sem gondoltam, mert minket nem érintett.
Eddig.
Írtam pár napja, én döntöttem így. Most is lett volna
lehetőség ügyeletre, de nem kockáztatok, hogy valaki bekavar itt a nagy
idillbe.
Apropó idill. Egy párszor mostanában felvázoltam és most már
teljesen biztos vagyok ebben a folyamatban, hogy azon kívül, hogy a gyerekek egyébként
is nőnek, okosodnak, önállósodnak és feszegetik a maguk határait, azon kívül
még az örökbefogadásban is van egy ilyen folytonos spirál, amit nálunk
észrevettem. Ez nem biztos, hogy mindenkinél így van, azért is mondom ezt, mert
pl. Jancsi és Juliska esetében sem ugyanarról beszélünk. Juliskánál veszem
észre nagyon durván ezeket a köröket, ami talán azért is ennyire feltűnő, mert
a Juliskával való viszonyomon van több csiszolnivaló és ott jobban feltűnnek a
változások, mert messzebbről indultunk.
A lényeg, hogy van egy viszonylagos fellendülés, amit én
idilli időszaknak nevezek. Ezek csendes, békés, jó kedvű napok, Juliska kedves,
megértő, segítőkész, szeretget gyakran kifejezi, hogy szeret engem, szeret
minket. Ha kérek valamit, azonnal csinálja, boldog, jókedvű és ez azért
rendesen meghatározza az egész család hangulatát, mert micsoda fordulat, ha nem
cseszi fel az agyam az első 3 percben, akkor jól is indulhat a reggel…
Ez az idill eltarthat napokig, hetekig, legutóbb is majdnem egy hónap volt.
Ezt követi a határfeszegetés.
Örökbefogadós csoportokban gyakran mondják ezt, hogy a gyerek kiteszteli, hogy
meddig mehet el a szeretetben… Csinálja a baromságokat és közben belül azt
kérdezi: na? Így is szeretsz, ha ezt csinálom? Mg akkor is szerethető vagyok?
Ez az időszak olyan, mint egy dackorszak, azzal a különbséggel, hogy itt pl
Julis ki mondja (nem minden gyerek mondja ki), hogy „de azért még szeretsz?” A
legváratlanabb helyzetekben, a leghülyébb időpontokban képes ezt megkérdezni.
Az ember azt várná, hogy csak a rosszaság kellős közepén kérdez ilyet, de nem.
Konkrétan szinte állandó megerősítésre van szüksége. A szidás közepén, vagy az
éjszaka közepén, amikor kimegyünk wc-re, vagy ami nekem a legfurább helyzet
volt, kiesett a foga, és utána kérdezte, hogy anya, kiesett a fogam… azért még
szeretsz?
Pedig ráadásul semmi olyan nem hangzott el, hogy Ő most ettől hiányos lenne,
vagy nem tökéletes, pont, hogy azt meséltük el neki, hogy ez a fejlődésének egy
újabb lépése, a babás tejfoga helyett szép új csontfoga nő.
De napi szinten számtalanszor beszéljük ezt meg nyugodt állapotban is, amikor
elmondom, és el is kell ismételni, hogy a szeretetünk nem függ semmitől, ők a
mi gyerekeink, mi vagyunk az anyukájuk, apukájuk örökre, hiszen a nevében is
benne van, hogy ÖRÖKBE fogadtuk őket. A szeretetünk nem függ semmitől, attól
sem, hogy jók, vagy rosszak, hogy épp mit csinálnak, milyen ruha van rajtuk,
megették-e az ebédet, stb…
Ez az időszak is sok öleléssel jár, csak ezeknek sokkal mélyebb funkciójuk van.
És persze sok hisztivel is, meg dobbantgatással, mert hát összefeszülnek az
akarataink rendesen, és ahogy korábban is már írtam, van, amiben dönthet, van,
amiben nem.
És akkor mikor ennek is vége van, kezdődik egy csendesebb
időszak, nem feltétlen idill, csak olyan átlagos. kb ez lesz mostanában.
Szerintem a legnagyobb harcokat megvívtuk, most megint mindenki tudja, mi merre
hány méter.
Na de visszatérve a vakációra, várom is, meg félek is tőle.
Mi van, ha az agyamra mennek egy hét alatt? Remélem, nem lesz ilyen, de lehet,
hogy tényleg kezdek a blogon belül egy Vakáció alcímet, úgy sejtem, lesz miről
írni.
A gyerekeket nem nagyon mutogatjuk sehol, de Jancsit néha jó lenne levideózni,
olyan pofákat tud vágni, meg úgy tud dolgokra visszakérdezni, hogy az valami
zseniális.
Egyik nap Bernát mondja, hogy Zorának kitett egy 3 literes
mustáros vödröt iváshoz, mert ez a kutyakölök annyit iszik, mint egy teve, fél
percenként beront, iszik pár kortyot, aztán végigcsorgat mindent, ahogy a vizes
pofájával megy kifelé. Szóval most már kint is van itató, most már két helyen
is. Az elsőt megbeszéltem a gyerekekkel, hogy az nem játék, hanem Zora vize,
nem veszünk el belőle és nem teszünk bele semmit, nem pancsolunk benne. De én ezt
a sárga vödröt nem beszéltem meg velük, azt gondoltam, apa igen…
Aztán tegnap azt veszem észre, hogy Zora bejár inni… Hm.. Ezek szerint nincs
kint vize.
Aztán hallom kintről, hogy naaaaa, az az én vizes homokom! Nyár, szélcsend, 40
fok, eső egy szál se volt, tikkadt szöcskenyájak legelésznek mindenhol… vajon
honnan lett ezeknek vizes homokjuk?
Bent voltak épp inni a kölkök, Jancsi állt elöl, mondom nekik: - Gyerekek!
Meséljétek már el nekem, hogy honnan lett nektek vizes homokotok? – (Jancsi
nagy lelkesedéssel, teljes meggyőződéssel) Hát a formákból összeöntögettük! –
De hát nincs ennyi formátok… meg nem is nagyon esett az eső az elmúlt két
napban… Ellenben van egy sárga vödör a fal mellett, amiben víz van – Igen! (mondja Jancsi lelkesen) – Ugye nem onnan
hordozgatjuk a vizet, hogy legyen vizes homok???? – Pont így történt!
És akkor ne röhögjem szét magam… :D
Szóval lesznek történések nyári szünet alatt, úgy
sejtem,majd ezekről igyekszem hírt adni.
Most egyelőre az okoz egyre többször feladatot és
megütközést, hogy főleg Julis mond dolgokat, vagy kér, kérdez, amire
legkönnyebben azt tudnám válaszolni, hogy egyszer majd megérted. Én utáltam,
mikor ezt mondták, mert persze, kellett a magyarázat, de tényleg pl gyerek
fejjel, ötévesen hogy érted meg azt, hogy nem mehetsz óvodába, mert fogalmad
sincs, hogy mit mesélhetsz el és mit nem, és ha egy gyenge pillanatodban, mikor
csak azért, mert egy kis plusz figyelemre vágysz olyan hülyeséget mesélsz, mint
amiket szoktatok, azzal az egész családot olyan bajba keverheted, amire nem
számítasz. Ma például azt nem akarta megérteni, hogy egyelőre ez lesz az utolsó
nap az oviban (remélhetőleg ebben az oviban tényleg az utolsó) és jön a nyári
szünet. És folyamatosan mondta, hogy menni akar oviba… Hát nem fogsz…
Köszönhető ez a kétszínű picsáknak az oviban.
Szintén kicsi fejtörés, hogy a kaja hogy lesz? Most az
elmúlt két hétben olyan jó volt, hogy hazahoztam a két gyerek ebédjét, ami
rendszerint elegendő volt arra, hogy legalábbis Bernát kaphasson belőle, így
neki is főtt étel legyen vagy az ebédje, vagy a vacsorája. Ez az ovis kaja
ízletes, változatos volt és nem utolsó sorban kényelmes :)
Most agyalok, hogy hogy oldjam meg a napi legalább egy főtt ételt változatosan,
könnyen és gyorsan.
Ami egy jó hír, hogy indultam egy novellapályázaton, ahol
téma volt a családdá válás, az anyaság, apaság témája is, így hát én írtam az
én anyaságomról. Az utolsó napon éjfélkor volt a határidő, én pedig az
esélytelenek nyugalmával 11:59-kor küldtem el az írásomat a pályázatra :D
Legnagyobb meglepetésemre a döntősök közé kerültem :)
Ha semmi más nem történik, csak annyi, hogy tudhatom, hogy az az Rácz Zsuzsa,
aki az Állítsátok meg Terézanyut című nagysikerű könyv írója olvasta az írásom,
és érdemesnek talált a döntőre, már megérte. Nagy megtiszteltetés ez nekem,
hogy teljesen laikusként egy röptében összedobott szösszenetem 400 indulóból a
döntőig jut. Hamarosan hívnak telefonon, hogy pár dolgot egyeztessünk :)